Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)

1927-08-07 / 180. szám

1927 augusztus 7. DÉLMAGY AR0RS2TAG 13 Szeged sz. kír. város tanácsától. 21234-1927. tan .sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Szeged sz. kir. városi hivatalok részére az 1927. évben szükséges papir és Írószerek szál­lításának vállalati uton leendő biztosítása Sránt a szükséges mennyiségnek egyszerre való leszállítása mellett, lolyó évi augusztus hé 18-án défeiőtf IS órakor 0Z I. tan. ügyosztályban (városi bérház I. emelet; tanácsi jóváhagyás í'entarlása Smellett zárt ajánlati versenytárgyalás iog tar­tatni, illetve az ajánlatok ugyanazon helyen és időben nyilvánosan felbontatni fognak. A szabályszerűen kiállított, 200 pengő, szó­ival Kettőszáz pengő óvadékképes értékűek a tanácsi letétbe helyezését igazuló letéti nyug­tával ellátott zárt ajánlati levelek az árlejtés napjának délelőtti 10 órájáig a tanácsi iktató­hivatalba (Városháza, földszint) nyuitan­¡tiók be. Elkésve érkezeti, a bánatpénz letétbe helye­zését igazoló letéti nyugtával el nem látott szabálytalan, avagy ulóajánlalok figyelembe vétetni nem fognak. 1 Az óvadékok Szeged sz. kir. város tanácsi leiétpénztáránál helyezendők el és az árlej­tést megelőző nap déli 12 órájáig fogadtat­nak el! Az ajánlati árjegyzék az I. tanácsi ügy­osztályban a hivatalos órák alatt 50 fillér fcöltségmegtérités ellenében a hivatalos órák alatt rendelkezésre áll. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges dön­tésig kötelezettségben maradnak. Végül a hatóság fentartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül az ajánlott árakra tekintet nélkül szabadon vá­laszthasson, vagy az összes ajánlatokat mel­lőzze és. a beszerzést más uton biztosítsa. Szeged sz. kir. város tanácsának 1927. évi <íii;*usztus 4-én tartott üléséből. Dr. Gaál Endre tanácsnok 298 polgármester h. Szeged sz. kir. város tanácsától. Landesfoerg Mór ElsB Szegedi Cement-, Gipsz- és Terrakotta-áruk svára Szeged, Bocskav ucca 10. sz. Telefon: 68. Cement, mész, cementcserép, cemeni- és gipszlapok, valamint mindennemű építési anyagok nagy raktára. 386 Modern cserépkályhák díszes és egyszerű kivitelben méltányos árban " varrógép RÍG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN Kedvezőfizetésifefiéfe/cA SINGER VARRÓGÉP. « í S Z V F. NVTÁPS AÄ Á& Szeged, Kárász u. 1. f ¡SSSBSJOf£í 'juftttXtn. Zamatos szörpöket készíthet otthon nagy megtakarítással az eredeti ..SOIREE" compositiókkal. Orangeade, Citronnade, Tulii-Fruíti stb. Lés í'ís.l e-. minden üTggsn hariznátaU utasítás van. aph.Mó „Saécfienyl" Parfumerie ïraubermann Ernő cêgnât, Széchenyi tér 15. stára. Az összes bel- cs külföldi illatszerek állandó nagy raktára. $1600 -1927. tan. sz. Hirdetmény. Az érdekeltek tudomására hozom, hogy a m. kir. keresk. miniszter ur 1 évi julius hó 27-én kelt 87928/1927. XX. sz. rendeletével megengedte, hogy az országos dalosverseny alkalmából 1927, évi augusztus 14 re eső vasárnapon a Széchenyi térnek piacként hasz­nált részén sátrakban úgynevezett szegedi különlegességek, úgymint szegedi paprika, tarhonya és szegedi papucsok, továbbá Szeged «városát ismertető képeslevelezőlapok egész napon át, de legfeljebb a hétköznapokra ér­vényes záróráig szabadon árusithatók legyenek. Saját hatáskörűnkben engedélyt adunk to­vábbá arra is, hogy ugyanezen cikkek áru­sitói ugyanezen feltételek mellett f, hó 13-án szombaton és í, hó 15 én hétfőn is egész nap árusíthassanak. Szeged sz. kir. város tanácsának 1927. M eugusziu; 4-én tartott üléséből. Pr. Gaál Endre s. fc„ lasiécsnok, 274 a polgármester helyett. jWWBMBWWI nu. «g^.yfa^&alaw.iJriftViUiBi irTtlWWAtifaBgHBBMMMHHBBMBit W2S? Elsőrendű lisztet, friss őrlésit darái igen előnyös árban házhoz szállít 267 KARDOS JAKAB lisztüzlete Mikszáth K. ucca 4. Szeged sz. kir. város tanácsitól. 18996-1927. tan. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Szeged sz. kir. város tanácsa pályázatot hirdet a Gizella-téren lévő 46-os hősi emlék­nek a Mars-téri lakianyában leendő áthelye­zésére. A vállalkozni óhajtók a vállalati feltételeket és az ajánlathoz szükséges költségvetési lapo­kat a mérnöki hivatalnál átvehetik. Az aján­latokat 1927 szeptember 7-én déli 12 óráig kell benyújtani Szeged város tanácsának iktató­hivatalába. Kelt Szeged sz. kir. város tanácsának 1927. évi augusztus 4-én tartott üléséből. Dr. Gaál Endre tanácsnok, a polgármester helyeit. ••nnKmarannnHMMna 298 Vasutasoknak 3 darab 1 pengő 60 fUlér • ww% nniri fényképésznél, Jerney házban, a 11!1 öliy 1 Korzó Mozival szemben. 255 Osoífiiiaieg eladás. Battancs János közadós csődtömegéhez tartozó s a szegedi Gizella tér 3. sz. a. üzlethelyiségben levő, a csődleltár 9-33, 40-64,68,71,72, 76, 77, 106-127, 130-182, 185- 260, 264-279, 283-292, 295—296, 298—332, 334—440 és 512—515 t. a. folso­í-olt és. 3610 P 41 f. becsértékü rövid, kötött és szövöttáruk, továbbá 516—521 523-ból két drb 524—526 t. a. felsorolt és 149 P 50 f. becsértékü berendezési és felszerelési ingók zárt verseny aján­lat s ezt követő szóbeli árverésen értékesíttetni fognak. A zárt ajánlatok folyó évi augusztus hó 16-án déli 12 óráig a bécsérték 10 százalékának megfelelő bánatpénz egyidejű lefizetése mellett alulírott to­meggondnoknak adandók át, melyek a esődválaszt­mány ugyanazon nap délután 3 óraikor dr. Szivessy Lehel csödvál. elnök ügyvédi irodájában megtar­tandó ülésen fognak felbontatni" s a legmagasabb ajánlat fog kikiáltási árul szolgálni a nyomban megtartandó szóbeli árverésen. Az ingók akként adatnak el, hogy,az áruk külön egy tömegben és a berendezési és felszerelési ingók külön másik tömegben adatnak el. íeutarlv„ a választmány joga aziránt, hogy az ingókat tetszés szerinti csoportban is eladhassa. Az ingók a szó­beli árverésen a legnagyobb árat ajánlónak, ilyen­uck hiányában a legmagasabb írásbeli ajánlatot tevőnek adatnak el a csődválasztmáuy utólagos jóváhagyásának feutartásával készpénzfizetés mel­latt akként, hogy a vevő a vételi illetéket is külön megfizetni tartozik. Az áruk megtekinthetek hétköznapokon d&uián 3—5 óra között. Szegeden, 1927. évi augusztus hó 6 áu. Dr. Grasselly Károly, tömeggondnok. í ¡KflWBMflMBHBBBSnn MERKÚR­KERÉKPÁR \ PEAFF varrógép, "u gyermekkocsi /' részletfizetésre 1 HÉRY S2S3& Giioimik, alkatrészek nagybani árban, árjegyzék Insyen. GÉPOLRJ—GÉPZS1R! Minden géphez megfeleld legjobb minőségben. Legolcsóbb beszerzési forrás i Uu§ Vilmos gépol»;« gyhi lerakata Szeged, Mikszáth Kálmán ucca 9. (Paprikapiac sarok.) 773 magánházak, lellek földbirtokok, földek, földbérletek, üzletek, lakások vétele és eladása, Komoly vevőim részéről sijrgős _ - megbízásaim vannak; eladni szándékozók szives bejelentéseit kérem Kopasz János nyűg kir. bir. lisztviselő 36 364,927. OFB sz. a. engedélyes ingatlan forgalmi < köiveUtö. Ideiglenes iroda: Szeged, Petőfi Sándor sugárut 45. sz, emelet. Mhii74 limer László bútoráruháza^ w , ucca IS. sz. Ajánlja gyönyörű szén tudorai! nagy választékban, legjobb kivitelben, mélyen leszállított árban. Esetleg kedvező fizetési feltételekkel. — Megtekinthető vételkényszer nélkül tr ! SÜ0» Első Magyar Gazdasáli Gépgyár rt. Budapest Gyár és Igazgatóság: VI., Váci ut 19. Telefon; L. 903-33. Városi telep: VI. Vilmos császár ut SS. Telefon: T. 124-40. „ReMVHS" losms sorvezető és sortrágyázógép ismét kapható« 20.000 gép munkátlan. Tökéletes munka. KönnyU st/ly. tUitöató sortávolság. -') százalék mUtrágya­megtakarítást Sorban ve: ' Sorban írd®: * Klbuktat&oio szekrény. Könnyen űsztiíjjaic. Jelentékeny termés­többlet. Mhi ISO Kerületi kepviselet ; Unh Vilmos Szeped, Mikszáth Kálmán IL 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom