Délmagyarország, 1927. július (3. évfolyam, 148-174. szám)
1927-07-08 / 154. szám
t&etfcSiiL és Stedden* a SsKécl^eiayl Mohiban. Fantasztlhis mese a kommunisták hMsvBIgYl khcseMI. Budapest, julius 1. Pintér György egy héttel \ ezelőtt jelentést tett a főkapitányságon, hogy ; orosz hadifogságban megismerkedett menekült ! magyar kommunistákkal, akik elmondották, j hogy a vörösök hétmilliárd korona értékű kincsei ástak el a hűvösvölgyi erdőben. A rendőrség elrendelte a bejelentés alapján az Véres ásatásokat, de a háromnapos ásatás nem vezetett eredményre. Azt hiszik, hogy a rendőrséget félre akarták vezetni. Pintér György egyáltalában nem is volt oro3Z fogságban. A rendőrség vizsgálati nyomozást indított, hogy mi célja volt Pintérnek ezzel a bejelentéssel. és egyéb sérülésekkel. mindenkit megöléssel és megfóliással tenyegeíeit. Nagyobb nyomaték kedvéért felkapott egy lécei s kétszer fejbevágta Klányikot, akinek két helyen beszakadt a koponyája. Ekkor már nagy tömeg verődött össze a Klányilc háza előtt. Rengeteg asszony sivalkodott, szitkozódott. Az egyik asszony átszaladt a szomszédba kötélért, hogy azzal tegyék ártalmatlanná a mind fenyegetőbben viselkedő részeg embert. A festőlegények, akik eddig nem avatkoztak a dologba, amikor látták, hogy most már fele sem tréfa és Klányik is vérzik, Lengyelnek estek és alaposan elpáholták, aki az ütlegek hatása alatt alaposan kijózanodott. Közben megérkezett a rendőrség, kijöttek a mentők, akik az összes sérülteket bekötözték, a rendőrök pedig Lengyelt bekísérték a szegedi kapitányságra. Sokáig tárgyalták még a telepen a hétköznap egyhangú csendjét megzavaró incidenst, az öreg Lengyelné pedig nagyon méltatlankodott kis házuk kapujában. — Hát ivott — mondja —, részög vöt, részög embörnek az okosabbik kitér. — Felemeli az öklét és ugy rázza a szomszéd házak felé. — Még hogy kötelet is vittek a fiam nyakára, hogy főlakasztik. Ilyet tönni, ilyet tönni — sopánkodik a nene —. Üngit, nadrágját széjjetipték, pedig csak részög vÓt, részög embörnek az okosabbik kiíér — ismétli. pH— ——, , De hat óra felé már ismét nyugalom borult azonban az beljebb került az udvarba és | a megbolygatott Somogyi-telep fölé. irwt^ss^^ >*m <mm • ~rrn ~~i' ~ \~fiiiini Á <.. Magyarország mindenkitől f' ¿1 :ieí'en sajtóorgánum. ereífeíi rend elíetésénelc. (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön délután véres verekedés játszódott le a Somogyi-telepen, amelynek számos sebesültjét a mentők szállították a kórházba. Az eset előzményei a kővetkezők: Lengyel Pál 36 éves Somogyi-telepi lakos csütörtökön eladta az egyik lovát. Ugy látszik, hogy jó vásárt csinált, mert ennek örömére alaposan besfceszelt és igen illuminált állapotban tért haza a telepre. A berúgott Lengyel azonban ahelyett, hogy lefeküdt volna, éktelen lármával, orditozással sétakocstzásra indult a telep uceáin. Édesanyja hiába könyörgött neki, hogy maradjon ottlíon, a részeg embernek nem használt a szép szó. Vad iramban vágtatott össze-vissza a telepen és a járókelők hangos sikoltozással menekültek a száguldó kocsi elől. Részeg fővel ugy látszik nem ismerte ki magát a telepen, mert a járdák szélén hajszolta a lovát. Egyik ház előtt öreg magyar hűsölt az akác alatt 6 szegénynek ¡-'ég felocsúdni sem volt ki'je, ¡amikor a kocsi nagy s-oMiajial kérésziül« gázolt a ¡áb&n. Az öreg ájultan hanyatlott az árokba és a szomszédok szaladtak a segítségére. Valahogyan azután Lengyel hazakerült a portájára, de még nagyon dolgozott benne az ital ós nem tudott megnyugodni. Dülöngve ment ót Klányik Ferenc házába, ahol éppen festettek. Lengyel bedőlt az egyik ablakon. Klányik felszólította Lengyelt, hogy távozzon, oldás érdekében, amely majd különösen akkor válik aktuálkssá a pénztárra nézve, hu a szanálás érdekében folytatott tárgyalások sikerre Y^zettek és a Hus- és Vásárpénztár újból megkezdi működését. , Kozma Ferenc, a Szeged-Csongrádi uj vezérigazgatója, akit a minapi közgyűlésen a Huspénztár alelnökévé választottak, tárgyalásokat folytat ugyanis a vállalat teljes életképességének helyreállítása érdekében. Egyre fokozódó érdeklődés nyilvánulván meg a vásárpénztár ügyei iránt, Kozma vezérigazgatóhoz fordultunk, aki érdeklődésünkre a következőket mondta: — Arról a hírről, mintha Vas Jenő mostanában végleg eltávoznék a Hus- és Vásárpénztártól, nem tudok. Az igazgatóság felmondott neki egy évre, ez az idő azonban csak jövőre telik le. A reorganizáció érdekében tárgyalok részvényesekkel és érdekeltekkel. Gélom, hogy a Hus- és Vásárpénztár visszaadassék egész eredeti rendeltetésének. Kell, hogy a husiparosok elsőrendű támasza legyen, viszont az is fontos, hogy a husiparosok a pénztár támaszai legyenek. Arról sző sincs, hogy, a részvényeket eladnók, arról azonban tudok, hogy egyes husiparosok részvényesek akarnak lenni. Junius 30-án megtartottuk a rendes közgyűlést. Döntés csak őszre várható, amikorra az uj érdekelteket remélhetőleg meg tudom nyerni. A Duna—Tiszaközi kamara, as' mely eddig is részvényes volt, nagy erővet mellénk állt. Tőkeemelés lesz. Mindössze ennyit mondhatok, döntést, terminust még nem tudok adni,. Megemlítjük még, hogy a Hus- és Vásárpénztárnak ezidőszerint 15.000 darab tizpen,gős részvénye van. A részvények nagy többsége a város, a Duna—Tiszaközi kamara, a budapesti Sertésnagyvágő rt., a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár és a Kézmüvesbank kezében van. ris gyermeKS! (KÉS §as£átlanol£) a legmeghatóbb és legszebb film hélfőn és kedden a Korxó M&siban. KÁRPITOSMUNKÁKAT RÉSZLETFIZETÉSRE ¡kfc» WINTER Szeged, Korona ucca 3. Telefon 18-56. 13, (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi Hus- és Vásárpénztár néhány nap előtt tartotta meg évi rendes közgyűlését, a mely isméi e felé az aránylag hosszú ideje stagnáló intézmény felé fordította különösen a husiparosok figyelmét. A Hus- és Vásárpénztár tudvalevőleg 20—21 évvel ezelőtt alakult meg és munkakörénél fogva igen jelentős szerepet kellene játszania Szeged közgazdasági életében. Volt idő, amikor ezt a szerepet elég jól betöltötte, de most már majdnem évek óta egész munkássága a vágóhídi dijak bürokratikus kezelésében merül ki és nem látja fennállásának hasznát sem az érdekelt husiparosság, sem a város, amelynek exportforgalmát az agilisan működő vásároénztár jelentékenyen növelhetné. A husiparosok hónapok óta tárgyalnak, beszélgetnek a Hus- és Vásárpénztár újjáélesztéséről, liiszen különösen ma, amik or a pénzviszonyok egyre nehezebbek lesznek, nagyon sokai lendíthetne helyzetükön, ha a Ilus- és Vásárpénz tár ismét betőltené azt az alapszabályszefü működését, amely szerint bizonyos megállaöitott feltételek mellett finanszírozza a rászoruló husiparosok üzleteit Az érdeklődés most, hogy a Hus- és Vásárpénztár megtartotta közgyűlését, természetesen élénküli. Nagy szerepet játszik ebben, .hogy elnökké begavári Back Bernát felsőházi tagot, a Csongrádi igazgatósági elnökét választották, akinek a neve a legnagyobb és legteljesebb biztosíték arra hogy a Huspénztár most már rövidesen fel fog emelkedni hivatásának magaslatára. A pénztár működése ugyanis, mint már említettük, most majdnem szünetel. 1926-ban működött, de 630 millió deficittel zárta ezt az évet. 1925 üzleteredménve még siralmasabb volt, amennyiben 1200 millió deficittel zárult. Az idén eddig, kizárólag a rezsi következtében, amelyet nem lehetett teljesen eliminálni, 200 millió deficitje volt a .Hus- & Vásárpénztárnak. A deficites évek eredménytelenségei miatt természetesén differenciák támadtak az igazgatóság és Vas .fenő ügyvezető igazgató között, amelyek azzal végződtek, hogy az ügyvezető igazgató fti válik állásától. Érlnn:iésünk szeri,- oz hal !• múlva köveik< .k d; ¡tvrój i* vaunak ittformációink, lu^, ¡árrp-im ínak int'u l railakásberendezésből tökéletes jó feartoan levő: compieit elié€ilölieresi€le&és: 1 negy kihúzó asztal, 12 bSrszék, 1 nagy kredenc márváfiylöppaJ, 1 kis kredenc márvány? lappal, 2 feiler szekrény márványlappa!, 1 hintaszék gobelin párnázatta!, 1 étsgé.re, 3 pár zöld bársony fügejöny, 1 iizégős viüany réz füqcjő" f lámpe, egy 6x7 méteres BysnyBfö rafia, Rllílisi miniíségü perzsa szünyeg, ComplGíí §álés&®l$a: 1 ágy, 1 éjjeli szekrény, 1 ruhás szekrény« „ 1 tükrös íoileiieasztal, 1 akasztó, 1 asztal. 2 hórom három drabból álló párnázott garnitúra» 1 konyhaasztal, 4 konyhakredenc, 1 fásláde. j 3 konyhaszék, 1 lisztesláda, 1 kétajtós jeges, 1 síeüegeok, 15—20 drb, konyhaedény, 1 cseléd« ágy sodronymaiaccal és matreccal, 1 hozzá» ülő szekrény. 43 ! ér&eMi&döU ff. Iviiúgoatiúsí nyerne^ i Kasa-sasúlloúa 57. szúrna