Délmagyarország, 1927. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1927-07-03 / 150. szám

f iítzt jpitus a. DßLMAGYARORSZÄG Ellenzéki lap — és a rekviráló oszlráfi vezérkari CIcaíricis Lajos emiékel Tisza Istvánról. (A rmmagyarorsiág munkatársától) Gróf Tisza István sok tekintetben még ma sem teljesen felderített karakteréhez és szerepéhez adnak egy-két megbízható színfoltot az itt következő sorok. Az erősgerincü, okosfejü, hatvan éves kora ellenére még mindig fiatalosan élénk és temperamentumos dr. Cicatricis Lajos mondott el igen érdekes jellemző eseteket egy egészen szükkőrü társaságban szegedi és csongrádmegyei főispánkodása idejéből. Cicatricis tudvalevőleg kiváló szónok, emellett azonban pompás elbeszélő és csevegő is. Plasztikusan mondja el az érdekesebbnél érdekesebb dolgokat, ugy, hogy azalatt, amig lebilincselően beszél, folyton az jár az eszemben, hogy milyen kár lenne, ha ennek a sokat tapasztalt, sokat tudó és éles megfigyelésü közéleti embernek az élményei nem jegyeztetnének fel. Meg is kérdezem tőle, hogy tudna-e ugy irni, ahogyan beszél. Részben kitérő, részben maliciózus választ ad és akkor arra gondolok, hogy miért ne tudna Cicatricis Lajos egy gyorsíró jelenlétében, aki természetesen irna, ugyauolyan lebilincselően elbeszélni, mint ahogyan nekünk mesélget érdekesebbnél érdekesebb eseteket. Amikor a kis társaság feloszlott és csak kettesben maradtunk Szeged volt főispánjával, akit annak idején bizony meglehetős közönnyel, sőt hűvösen fogadtak itt, de aki kizárólag erélyével, igazságszeretetével és más képes'ségeivel igen hamar kedvelt és népszerű lett, rövid ideig még elbeszélgettünk, ami alatt engedélyt kértem és kaptam két olyan eset megírására, amelyek jellemzik Tisza Istvánt, Cicatricis Lajost és nagy vonásokban az akkori helyzetet és erőviszonyokat is. Az egyik teljesen szegedi és sajtóüggyel kapcsolatos. Az akkori ellenzéki lap kiadója állandóan járt Cicatricis Lajoshoz és hivatkozással a nehéz viszonyokra kormánytámogatást kért. Cicatricis »nem igen rokonszenvezett a kiadóval, akinek többszöri látogatása után mégis rászánta magát felterjesztés megírására és elküldésére. A felterjeszjés természetesen a miniszterelnökségnek ment és Cicatricis Lajos már néhány nap múlva választ kapott magától Tisza Istvántól. Az egészen rövid rálasz tartalma mindössze annyi volt, hogy a felterjesztés megérkezett, átolvastam és nagyon csodálkozom — irja Tisza —, hogy épp ennek a japnak érdekében interveniálsz nálam kormánytámogatásért. Cicatricis Lajos végtelenül meglepődött a rá nézve kellemetlen válaszon, amelyet megmutatott az akkori rendőrfőkapitánynak, mondván neki: — Ugyan kérlek szépen, olvasd már el ezt a jevelet. Mi az ördög lehet azzal az újsággal, Jiogy felterjesztésemre maga Tisza válaszolt, még pedig ilyen hangon? A rendőrfőkapitány átolvasta a háborús idők nagyhatalmú miniszterelnökének a sorait, de mindjárt nem tudott felvilágosítást adui és megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Az eredmény már másnap megvolt. Néhány héttel a felterjeszTelefon Irodai 2-58. tés elküldése előtt gróf Tisza István a családjával együtt Szegeden járt, itt ebédelt meg a Tiszában i és erről a szegedi tartózkodásáról, belefoglalva az ebédelés egészen aprólékos részleteit is, igen kellemetlen hangú tudósítás jelent meg az illető ellenzéki lapban. Cicatricis Lajos most már megértette Tisza István érzékenységét, rögtön leült és levelet irt neki, amelyben megvallotta, hogy bizony a felterjesztés elküldése előtt tájékozatlan volt, de most már olvasta azt a kellemetlen hangú személyeskedő cikket, kéri tehát a miniszterelnököt, hogy tekintse a felterjesztést el nem küldöttnek. Cicatricis azt hitte, hogy ezzel a levéllel befejezést nyert az incidens, amely nagyon kinosan érintette. Csalódott. Postafordultával megjött Tisza István levele, amelyben azt irja, hogy soraidat megkaptam, részedről az egész affér rendezve van, ha pedig azt hiszed, hogy törvényhatóságod területén megkönnyíted a helyzetedet és a rend munkáját azzal, ha az illető lapnak támogatást adunk, küldj haladéktalanul hivatalos utón ujabb felterjesztést. A felterjesztés elment és az illető iap megkapta a — támogatást. A másik eset Szentesen történt. Nincs semmi szegedi vonatkozása, de jellemző arra az erőre és súlyra, amellyel Tisza hatalmasnak hitt és szerepelt tényezőkkel szemben meg tudta védeni az ország igazát. Egy szép napon meghallotta Cicatricis, hogy osztrák felső helyről származó paranccsal vezérkari százados jelent meg Szentesen, aki sorra járja a házakat, egyiket-másikat körülkeritteti, szigorú kutatást tart élelmiszerek után, amelyekről felvesz pontos jegyzéket. A vezérkari százados Cicatricis törvényhatósága területén megkezdte a munkát anélkül, hogy nála jelentkezett, vagy őt informálta volna. Cicatricis mindenek előtt elment az ottani katonai parancsnokhoz, akitől megkérdezte, hogy hogyan bocsájthatott az osztrák százados rendelkezésére karhatalmi erőt? A parancsnok kijelentette, hogy ő katona, a vezérkari százados neki felmutatta az intézkedést, illetőleg utasítást, ő pedig köteles a parancsnak engedelmeskedni. Cicatricis erre sürgönyileg Tisza Istvánhoz fordult, akitől a válasz még meg sem érkezett, amikor másnap kihallgatásra jelentkezett nála az osztrák vezérkari százados. Cicatricis fogadta az előtte eddig ismeretlen katonatisztet, aki egészen rövid látogatása után elbúcsúzott, leplezhetetlen gúnnyal mondván, hogy csak három napra, mert neki olyan helyről van parancsa, hogy azt mindenki respektálni köteles a monarchiában. Elmúlt a három nap, elmúlt három hónap is, elkövetkezett a világháború ránk nézve katasztrófális befejezése, de a vezérkari százados többet nem jelent meg Cicatricis törvényhatóságának területén. Ennek a két jellemző esetnek a megírására kértem és kaptam felhatalmazást. Ugyan jönnek-e olyan idők, amikor Cicatricis, aki nagy tisztelője és intim hive volt Tiszának, kedvet kap ahhoz, hogy megírja és közreadja gazdag és nagyon érdekes adattárát, amelynek sok-sok mozzanata, eseménye, szereplője élesen jellemzik a világháborn fronlmögötli életét a nagy Magyarországon, as akkori kormányzati rendszert, amelynek — saj« nos —, egész szelleme kiveszett és amelynek konzervativizmusában annyi nemes és puritán vonási is volt, Kézai SimoDc Juhász Gyula verseiből Szegedi temetőben. I. 4 E femcibudn egy sir ugy megállít. A fejfán arckép. Ifjú katona. Vig tengerész, ki a viharra vágyik S a végtelenség igazi hona. Mint karcsú árboc, tűnik föl keresztje S mig lelkem könny és vér vizén evezi A karcsú árbóc szelíden merengve . A magyar ég kék tengerébe vesz, -*- - ~ II Isten kertjében én egy sírra leltem,'" Mely jelleien. Nincs itt se kő, se név. Csak rózsa, repkény és babér a csendben, Mig lassan száll fölötte évre ép. \ Csak rózsa, repkény és babér. Csak élet, Csak virulás, mosoly. A táj szive, Egy fülemile repes és zenél benn, Hol a halál? Meghalt! Ezt vésd idei > '" Forgácsillat. . Az asztarosmühely előtt ' ^ Megállok én pár pillanatra , ' T S a ggaluforgács jószágát a j Hosszan, mélyen szívom magamba. Műhelyben voltam gyermek én± A munkái játszva itt tanultam ' S a gyaluforgács jöszaga Köszön felém s idézi multflm. vasárnap uioijara a Előadások kezdete hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Ez volt a tömjénem bizony • S néztem, mint rég az égi gyermek, . Hogyan faragja nagyapám "*-*" öreg betűit egy keresztnek. 1 v • . , • — J *•--_ A koldusnak. J> A koldusnak, ki áll az ucca sáncán " „ S kinek vállán egy élet terhe roskad És vak szemében egy világ halála, A koldusnak egy rongy papirt vetettél És azt gondoltad, hogy most jószívű 1 ¿gyt Koldus előtt én röstelkedve állok És nem tudom, hogy mit mondjak neki, Szeretném homlokát megsimogatni, A derekát szelíden átölelni, A szivemet a kalapjába tenni -5 És engedelmet kérni tőle szépen, Hogy én még látó szemmel baktató? Az örömök utján s a sir felé, Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól És ugy szeretném biztosítani, Hogy én is, én is oly koldus vagyoh Testvére és bajtársa, szenvedő, Mert boldogabb és szabadabb jövőt Neki már nem merek ígérni én se, Mert neki megváltója a halál lesz... Életérzés. Már annyiszor döbbentem meg halálos Mély döbbenéssel a csodán, hogy élek, Hogy én vagyok e különös, talányos, • Bus és gúnyos valaki, aki évek Hosszú során át megy az ismeretlen őrök sötétbe és közben dalolgat, ' Akit elhagytak ifjúság, szerelmek S elnézni hosszan rokonát, a holdat. Az is magányos, mint én, az is éjnett; Éjén tündöklik szelíden s mayától "" Elsápad, ha jön a zaj és az élet. , Már annyiszor döbbentem meg halálos Mély döbbenéssel a csodán, hogy élekl