Délmagyarország, 1927. június (3. évfolyam, 125-147. szám)

1927-06-29 / 147. szám

DELMAGYARORSZAG SZEGED: Szerkesztőség : Deák Ferenc uccu 2. Teleion: 13-33. - Kladóhiváilnl, KOlcsünkanyylár és Jegyiroda r Aradi ncca 8- Telelőn: 306. Nyomda: Löw Lipót ucca 1®. Teleion: 1®—34.« » « » « » SZERDA 1927 JUNIUS 29 ® © © III. ÉVFOLYAM, 147. SZAM msammmmmnmKEBmsmnammm MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Url ucca ö. Teleion: 131. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy ucca 23. Telelőn: 49. szám. « » « » « » « » « » -römtiizek az eszme körül. Irta Pásztor József A Délmagyarország ma ünnepi számot acl és e hasábokból, amelyeket kizárólag 'semények megírásának, emelkedett cs bát.irfcangu véleménymondásnak, meg irodalomnak szoktun' szentelni, ma le!'o»lal néhányat — magának. Ennek magyarázatát kell adni. \z újságíró csak közérdekű dolgokat irhát m?g és háziünnepének kereteit alapos ok nél'<ül épp egy ujságvállalat nem szélesítheti ki egész a nyilvánosig területéig. A közérdek szempontjából miben látjuk av Bak a jelentőségét, hogy az éjjel mesindilt a Délmagyarország-nyomdában a rotációi, hogy három és fél év alatt olyan kiadóhivatalt szervezetei sikerült kiépítenünk, am i. szegedi lapnak nincs és még sohasem volt és hogy ebben a szerkesztőségben a nagy Íróknak és publicistáknak, az egytől egyig kiváló újságíróknak erős gárdája sorakozik? Gazdasági pangás idejéi óijuk es ku ^-^»-¡n az ipari üzemekre jár rá a rud. A néhai úo v junkturáknak abban az időben kezdeti foefellegzeni, amikor ez a vállalat megalakult. Egészen szűkös kereteinket aránylag iuvh. kiő alalt mégis ki tudtuk épiteni ¡. u. betüanvaga ma már gazdag és változatos. sz<dőgépeinl; dolgoznak az ősz óta és nyomógépeink mellett ma elkezdett járni az újságnyomó gépek királya: a rotációs is. Uj nyomdahelyiségünk kielégíti nemcsak az ipari és közegészségügyi, hanem a csinossági követelmények minden jogos és gazdaságos igény, is. Az alkotó ember önérzetével és örömévf > de hivalkodás nélkül mondjuk mindezt, ki záróing azért, hogy rámutassunk, mit végeztünk ipari téren. Ez a vállalat azonban lapkiadásra alakult. Mindössze az a szerény rendeltetése volt, ho«v biztos révbe segilse a város litierális és d mkorata napilapját, amely bizony akkortájt igen szerény példányszámban és a maihoz képest nagyon szük keretek között jelent meg. Az egész üzem megfért a Deák Ferenc-uccai helyiségben, ahol ma már csak a szerkesztőség van, de az is kénytelenségből. A kiadóhivatalt, amelyet a példányszámnak a szegedi sajtó történetében példátlanul álló gyors emelkedése folytán szinte állandóan bővíteni kellett, az ismert Aradi-uccai helyiségben rendeztük be, a lehetőséghez képest modernül, kölcsönkönyvtárral és jegyárusítással. Sokkal, de sokkal többet sikerült megtennünk, mint amennyire vállalkoztunk. Ezt sem hivalkodásból mondjuk, hanem azért, mert az eredmény, amelyet elértünk, verdikt, az újságolvasó közönség nagy többségének titkos szavazással létrejött Ítélete a lap szelleméről, irányáról, hírszolgáltatásáról és egész zsurnalisztikái felkészültségéről. Már pedig a Délmagyarország liberális és demokrata sajtóorgánum. A Délmagyarország az általános, egyenlő és titkos választójog tántoríthatatlan híve. Harcol a szabadságjogok teljességéért, az adózás progresszivitásáért, a teljes felekezeti egyenjogúsításért Ps a minden felekezetre meg osztályra kiterjedő megértésért, méltányosságért és békéért. A Délmaggarország legalább is nagyon fontos termelési tényezőnek ismeri el a munkát ehhez képest szabja meg magatartását : munkáskérdésekben. A Délmagyarország min- j den sora a humanitás és a kultura jegyében íródik. Szerény háziünnepünknek ezek miatt az okok miatt adunk teret a nyilvánosság előtt. Nem akarjuk fitogtatni sem sebeinket, sem érdemeinket De magasra tartjuk az eszmét, amelyet tántoríthatatlan hűséggel szolgáltunk i és ezt a mai ünnepet is az eszme diadalának tekintjük. Valamennyien, akik ebben a szerkesztsőégben, vagj ennek a vállalatnak valamelyik más műhelyében dolgozunk, az eszme katonájának valljuk magunkat. És amikor most szellemi fegyverzetünkkel mindannyian glédába állunk, hogy köszöntsük és kiszolgáljuk az olvasót, első tiszteletadásunk megint az eszméé, amelyért tudtunk szenvedni, amelyért elviseltünk veszélyeket és amely körül azért gyujtunk most koncentrált örömtüzet, hogy, megcsillogtassuk azt a szellemi erőt és harcikedvet, amellyel a jövőben is akarunk és — remélhetőleg — tudunk is dolgozni, fáradozni, áldozatot hozni, csüggedés nélkül remélni és fanatikus hittel tűzbe menni. Magyar Bizánc. Irta: Juhász Gyula. Ha ennek a mi lassan és kínosan haldokló világunknak akad majd egy méltó Tacitusa, az bizonyosan megtalálja majd a megfelelő szavakat annak a szégyenletes szervilizmusnak a jellemzésére, amely napjaink gyászát és nyomorát még sötétebbé és keservesebbé teszi azok számára, akikben maradt még valami a régi*rómaiból. Bizony, hal végignézünk a mai magya* közélet lolongásos és zsibongásos piacán, azokon, akik ma hangadók és tényezők, nem sok örömünk telik e látványban. A jellem és a szellem nagy példáit nem igen találná meg közöttük az uj Plutarchos és az emberméltóság mintáit hasztalan keresné soraikban az uj Seneca. Kizökkent az idő és egy demokrácia kezd kialakulni nálunk, amelyben az ember a nagyságos urnái kezdőtlik. A mai közéletben hiába keresed egy Szilágyi Dezső hajthatatlan lelkét, egy Irányi Dániel törhetetlen elvhüségét, egy Gyulai Pál rendületlen szókimondását, egy Désy Zoltán kérlelhetetlen igazságérzetét. Fájdalmas elnézni a Tisza-epigónokat, akik a kidőlt óriást mímelik és egy liberalizmusért akarnak lelkesedni, amely már a háború előtt a korrupció és panamák posványába süllyedt. És itt vannak a kis Mussolinik, az idegen fasizmussal kacérkodók, akiknek nincsen semmi gondolatuk, csak a hatalom, de semmitől se rettegnek jobban, mint attól az egy gondolattól, hogy ez a hatalom egyszer az övék lehet. És itt vannak a mai talmi demokráciának alaposan lejáratott kedvencei, a parlamenti kisgazdák, akik az ezerholdas nagyurak árnyékában pipáznak és azt hiszik, hogy az ország szénája egészen rendben van, mert hiszen ők nyeregben ülnek. És ott vannak hazánknak elbusultjai, akik abból élnek, hogy itt nagy magyar tragédia van, akik jutalékot és osztalékot kérnek a nemzeti fájdalomból és keserűségből, akik a maguk marhapaprikását és túrós csuszáját főzik meg a tűzön, amely mindnyájunk lelkét égeti. * Soha nem volt olyan mohó és bohó rangkórság és ciméhség, mint amilyen mostanában divatozik errefelé. Mentül kisebb lett az ország, annál nagyobb lett a titulus. A kegyelmes uraknak egész hatalmas halállégióját lehetne megszervezni itt, ahol méltóságos parasztok és nagyságos inasok járnak, kelnek az úrhatnám polgárok seregében. A kultuszminisztériumból hivatalos levelet intéztek a Petőfi Társaság elnökségéhez és a levélben Pelöffy-nek szólították a társaságot, mert a közönséges Petőfi valószínűleg derogált a magyar kultura előkelő intézőinek. De hiszen ezt nem is lehet csodálni, hiszen a Petőfiről elnevezett irodalmi társaságnak egy valóságos kegyelmes ur az elnöke, a tagjai, egy-két kaszakapakerülő költőtől eltekintve, méltóságos és nagyságos urak és a Társaság boldogtalan lenne, ha legalább egy főherceg nem jelenne meg kíséretével az ünnepi ülésein Hogy Petőfi Sándor nem olyan lovat akart, mint amilyet Pékár Gyula tett alá, az igazán szóra sem érdemes, hiszen Petőfi Sándor nem közéleti tényező és nem tagja az egységes pártnak. Dulovics Árpádnak szobra van a Balaton mellett, de Kossuth Lajosnak még nincsen szobra Magyarország fővárosában és nincsen szobra az országban Madách Imrének, aki a magyar géniusz legmélyebb és legmagasabbrendü gondolatait fejezte ki halhatatlan alkotásában és nincsen szobra Bolyainak, akinek lángesze Euklides és Einstein mellett világit örök időkre és nincsen szobra Vajda Jánosnak, legnagyobb költőink egyikének, de Dulovics Árpádnak szobra van a Balaton partján, mert Dulovics Árpád él és mert Dulovics Árpád közéleti tényező és tekintély. Márványok és ércek maradnak majd az utókorra ebből a mi bizantinus világunkból, amelyek hirdetn/ fogják, hogy milyen kicsinyek voltak az emberek és milyen nagy volt az alacsonvrendüség. Hol van ma Petőfi bátorsága, Ady hite, hol van ma az a fórum, ahonnan az igazság hangja szól felénk? A színházban, amelyet a nagy Schiller erkölcsi intézménynek nevezeti, a haszontalan mulattatók szavai konganak. Ügyesen és üresen. Müurak és müparasztok léhasága és bohósága váltakozik az ország első színpadán. Hevesi Sándornak még eddig nem jött meg az erkölcsi bátorsága, hogy Móricz Zsigmondnak újra helyet adjon a Nemzeti Színházban. És ha jól megnézzük, az Ady Endre ellen most megint föllángolt gyűlölet és harag lényegében nem más, mint egy szervilis és bizantinus kor szellemének önkény telen tiltakozása a szabad és bátor, az igaz és erős géniusz ellen, az Írástudók és farizeusok támadása a próféta ás apostol ellen, aki még a halálban is ítéletet tart és diadalmaskodik fölöttük. És végül gondoljunk csak a szegedi egyetemi tanár levelére, amelyért, Hegedűs Lóránt sze-