Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1927-05-08 / 106. szám

DELMÄÖYARORSZAQ SZEGED: Szerkeszlőség : Deák Ferenc ucca 2. Telefon: 13-33.^Kiadólüvatal, kitlcslinkiSnyvlár és Jegyiroda : Aradi ucca 8. Telefon: 306. Nyomda : Löw Lipót ucca 19. Telefon: 1©—34.« » « » « » VASÁRNAP 1927 MÁJUS 8 • • • in. ÉVFOLYAM, 100. sas AM MAKÓ : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Urf ucca 6. Telefon: 131. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség és kladóhlvalal: Andrássy ucca 25. Telefon: 49. szám. « » « » « » « » « » Előfizetési Ara havonta 3-20, vidéken és a fővárosban 3-ftO, külföldön 6-40 pengő. Egyes szám lő, vasár- és Ünnepnap 24 fillér. 13 Hassay Károly szombaton esíe nagyjelentőségű besszédet mondott a sxegedi balpárt vacsoráján. Rassay felszólította Apponyit, Andrássyt és Hegedűs Corántot: lépjenek elö a passzivitásból a titkos választójogért való küz­delemre. „ASL olyan kormányxat, amely nem a nép akaratából léteszik, Képtelen betölteni hivatását." ' (A Délmagyar ország munkatársától) Szombaton délután a budapesti gyorssal Szegedre érkezett Rassay Károly, Szeged város ország­gyűlési képviselője 11 egynie gi-Riss Pál és Bródy Ernő képviselők társaságában. A bal­párt vezérét elkísérte Szegedre dr. G r ü n Béla, Boros László és még számosan Rassay politikai barátai közül. Az ellenzéki politikusokat az állomáson a sze­gedi bal párt vezetősége fogadta. Ott volt 0 11 o­v a y Károly pártelnök, W i m m e r Fülöp, dr. Bodnár Géza, G o m b o s István és még töb­ben a szegedi vezetőség tagjai közül. Rövid üdvöz­lés után a vendégek a Kass-szállóba hajtattak és ott a nyolc órakor kezdődő pártvacsoráig be­ható eszmecserét folytattak. A pártvacsorát a Kass-szálló nagytermében ren­dezték meg és azon nagyon sokan vettek részt a szegcdi balpárt hivei közül. Rassay Károlyt és a vele érkezett politikusokat a szegedi balpárt nevé­ben 0 11 o v a y Károly üdvözölte, ezután Rassav Károly tartotta meg nagyszabású politikai beszédét, amely talán fordulópontja a magyar politikai élet-Éf ben. — Amikor a választások után először jele­nek meg körükben — kezdte beszédét Rassay —, lehetetlen, hogy első szavam ne a hálának kifejezése legyen önöknek és önökön keresztül mindazoknak, akik annyi fáradtsággal, lelke­sedéssel és önfeláldozással a legnehezebb idők között győzelemre vitték Szeged városában kö­zös eszméinket. Többet köszönök önöknek, mint egy mandátumot, mert többet adtak ne­kem, mint ami rendes körülmények között képviselői megbízást jelent a közpályán lévő egyénnek. .4 szegedi mandátum nekem nemcsak érdemeimet meghaladó megtisztelte­tést és dekórumot adott, de vissza­adta eggbep. az önmagamban és po­litikai célkitűzéseimben már megingó bizalmat és hitet is. károkat okoztak. És ezek felett az erők felett nem az államhatalom mondta ki a halálos Ítéletet. Pedig milyen kevés kellett volna hozzá. Egy erélyes gesztus, egy hatalmi po­zíciónak nyilt, indokolt odadobása elég lett volna az elnyomott közvélemény felszabadí­tására, hogy nyomában meginduljon a tisztító folyamat. Hiába vártuk. Éveknek kellett el­múlnia, hogy ezek a romboló erők a saját bünük és erkölcsi deffektusaik következtében leszoruljanak, legalább a nyilvános szereplés teréről. De mennyi erkölcsi és anyagi érték pusztulása jelzi multukat. Ma már erről senki sem beszél. Ma a löinjénezés korát éljük. A tolakodó és kéregető szervilizmus, a sza­nálás, az országmentés, sőt országszerzés di­csőségét hirdetik és mint ünneprontó! kövezik meg azt, aki emlékezetbe idézi azokat az éveket, amikor ugyanezek a hatalmasok mu­lasztásaikkal, hibáikkal, rövidlátásukkal a megalázások és megpróbáltatások sorozatát idézték a nemzetre. — Ma a munkásbiztositás reformjáról szóló törvény fekszik a Ház asztalán, amely kizá­rólag a társadalom érdekeltségeinek fillérei­ből fent ártott intézményt helyezi a kormány ' korlátlan rendelkezése alá. De már felröppent az ügyvédi numerus clausus gondolata is. És senki sem tudja, hogy holnap milyen^ társadalmi rétegre, vagy foglalkozásra, azok exisztenciáira fog kiterjedni a kormány be­folvása. Ez az ut vezetett a mai állapotokhoz, amely a választások alkalmával brutálisán megmutatta, hogy a társadalom ellenálló ereje a mindenkori kormányhatalommal szemben a minimumra csökkent. — Látnunk kellett az önérzetét elveszteti társa­dalom gyávaságát, majd szolgai beletörődést egy olyan kormányzati rendszerbe, amelyben a ha­talom minden komoly ellenállás nélkül vehette el azokat a polgári jogokat, amelyeknek kivívásáért letűnt nemzedékek sora börtönökben, vérpadon és csatatéren áldozta életét. A szó, a gyülekezés, a sajtó, a tanulás szabadsága, a polgári szabadság­jogokon felépített népképviselet, a néptől függő helyzetben lévő és valóban felelős kormányzat intézményei egymásután vesztek el a nemzet er­kölcsi javainak birtokállományából, hogy a vé­gén itt maradjon egy társadalom, amelyről a hivatalos vezetői büszkén hirdetik, hogy nem ér­dekli semmi egyéb, csak a mindennapi kenyér megszerzésének gondolata. — A rövidlátók megelégednek azzal, hogy a hatalom élvezéséhez csendet és fegyelmet teremtettek. ••• — Csendet és legyeimet. De ez a csend nem a munkában, alkotásban, közös nemzeti ideálokban egybeforrott békés társadalom csendje és nyugal­ma, hanem az a látszólagos nyugalmi állapot, a melyről már Montesquieux megállapította, hogy »a felszín alatt mindig ott van a harc és ha egyetértést látunk, nem barátsággal összekö­tött polgárok vannak ott, hanem e g y m á sí mellé temetett holttestek.« Fegyelmet te­amikor a magyar alkotmány immár a tényleges hatalommal szemben csak fikció. remtettek, de ez a fegyelem inkább emlékeztet a reménytvesztett, lehorgasztott fejjel lélek és hit nélkül masírozó rabok rendjére, mint a harcba győzelemért induló, önmagában és vezetőiben bízó és minden áldozatra kész seregek fegyelmére. v — És mégsem ezek a jelenségek azok, amelyek engemet mélyen lehangolnak. Nagy történelmi ka­tasztrófák és gazdasági válságok után az ilyen jelenségek nem ismeretlenek a nemzetek életében. Ami szomorú, az az a körülmény, hogy a társada­lom általános közönyösségével szemben nem látjuk a közéletnek azokat a férfiait, akik szembeállanának ezekkel a dekadens jelenségekkel. A magyar politikai világ vezérlő nagy egyéniségei épp ugy eltűntek, mint azok a politikai pártok, amelyek még csak pár évvel ezelőtt is prog­ramot és tömegeket jelentettek a magyar politin kában. — Évtizedekig uralkodott itt a szabadelvű párt, amelynek tagjai az uralmon lévő kormá­nyoktól kaptak fényt, kitüntetést, pozíciót és gaz­dasági előnyöket. Sehol sem láttuk őket az elmúlt évek alatt, amikor a szabadelvüséget, mint nem­zetrontó gondolatot állították a közvélemény elé. Volt itt alkotmánypárt, amely a nemzet al­kotmányának teljességét és megvédését irta prog­ramjául. Eltűntek. Sehol sem látjuk őket akkor, TSbb mint hét éve töltök be szerény szerepet a közéletben és ezalatt az idő alatt, rövid pár hónapot leszá­mítva, változatlanul a politika frontjának el­lenzéki szakaszán állottam. Sokat láttam és sokat tapasztaltam. Sajnos, meg kell őszintén vallanom, vajmi kevés olyat, ami vérmes re­ményekkel tölthetne el a nemzeti demokrácia — Zajos szerepet töltött be még csak egy évtizeddel ezelőtt is a néppárt, amely a maga egyoldalú, egyházi szempontokat előtérbe he­lyező programjával talán kisebb körre szo­^ritkozott, de amely bátran harcolt a közélet * tisztaságáért, a nép jogokért, az általános titkos választójogért. Eltűnt a politika porondjáról, tagjai pedig némán félreállottak, vagy siet­tek behódolni a mostani kormányzati rend­szernek, amelynek tényei, szelleme és iránya homlokegyenest ellentétben áll egykori po­litikai ideáljaikkal. Be kell vallanunk őszintén, hogy a mos­. v/Aiiiviiiv V i <l J1V ui.liivivim.ia, . 1K 1\V 11 V ailillLUll A wa/.liutll. UUg^ cl 111UÖ­— és minthogy az én szememben a demok-W lani politikai pártoktól és azoktól a politikai rácta és a nemzet fogalma elválaszthatatk lan —, azt kell mondanom, hogy a nemzet közeli jövője iránt. Éveken keresztül láttam gát nélkül tombolni körülöttem a társadalom csatornáinak szennges áradatát. Láttam ugyan­akkor a hatalom passzivitását, vagy legjobb esetben tehetetlenségét olyan erőkkel szem­ben, amelyek a nemzetnek a legkritikusabb időszakban mérhetetlen és a történelem meg fogja állapítani, sok tekintetben jóvátehetetlen tényezőktől, amelyek Magyarországon éveken keresztül a közéletet irányították, a nemzeti demokráciának nincs sok várnivalója. Ami azonban nekünk erőt ad, az a hit és meg­győződés, hogy az a magyar társadalom, amely a szabadelvOség és a nemzeti függetlenség, a polgári önérzet, a polgári jogokért való küzde­lemben nevelkedett fel, nem le­het hűtlen ezekhez az ideálokhoz. — Ezt az értelmi osztályt találtam én itt Szegeden, amikor az általános lehangoltság, közöny és csüggedés közepette önzetlen lelke­sedéssel odaállolt azokhoz az eszmékhez, ame­lyeket itt az én személyem képviselt. Ezért mondom én, hogy a szegedi mandátum többet jelent nekem, mint eggszerü törvénghozói meg­bízást. — Én nem vonom kétségbe a hatalom jelen­legi birtokosainak hazafias érzését, dacára annak, hogy a mult tanúsága szerint nem találkoztam részükről személyemmel szem­ben ugyanazzal a lojalitással. De állítom, hogy a mai viszonyok között egy olyan kormányzat, amely nem a nép akaratából létezik és amely a hatalmát nem a közvélemény erejére támaszkodva, hanem a puszta ha­talmi eszközök segélyével gyakorolja, képtelen betölteni hivatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom