Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1927-05-04 / 102. szám

1927 május 3. DÉLMAGYARORSZÁG 1 Egy fiatal Kertésszfiu vakmerő rablótámadást Követett el a Kossuti) Cafos-sugáruton. Összekötözte özv. Becsey Miklósáét, összeverte és bezárta az éléskamrába. — A lakást teljesen kifosztotta. — J-Imikor a be­törő feltűnően öasonlit — egy detekiivöez. (A Délmagyarország munkatársától.) Vasár­nap délelőtt özv. Becseg Miklósné Kossuth Lajos-sugárul 103. szám alatti lakásán vak­merő rablótámadás játszódott le. Mig Becsey­né délelőtt a templomban volt, egy isme­retlen egyén behatolt zárt lakásába és ott elrejtőzött. Amikor azután a háziasszony a templomból hazaérkezett, lakásán semmi gya­núsat sem észlelt. Nyugodtan hozzálátott házi foglalatosságához, amikor az egyik belső szo­bából szokatlan zörejt hallott. Mintha valaki a szekrényeket nyitogatta volna. Beesevné majdnem elájult ijedtségében és pár perc múlva amikor némileg magához tért, hirtelen benyitott abba a szobába, ahon­nan a zaj hallatszott. A szobában a szekré­nyek lárva-nyitva voltak. A szekrények fehér­nemű tartalma nagy csomóba összekötve a föl­dön. Az egyik szekrény elöli gugguló helyzet­ben üli egg ismeretlen alak, szortírozva a szekrény kiöntött tartalmát. Az ismeretlen be­törő annyira el volt foglalva, hogy észre sem vette, hogy munkájában megzavarták. Csak amikor az asszony rákiáltott, majd az ablak­hoz rohant, hogy segítségei kérjen, ugrott fel a betörő és a kezében lévő baltával rárohant a tehetetlen idős asszongra. A betörő fenyegető magatartásának láttára Beesevné könyörögni kezdett. Mindenét oda­ígérte a betörőnek, aki a nagylelkű ajánlatot elfogadta és a baltát letelte az asztalra. Be­cseyné fenyegető helyzetében állandóan az ablak felé tekintgetett, amire a betörő hozzá­ugrott, leteperte a földre és ütlegekkel kény­szeritette arra. hogy pénzét előadja. Becseyné, csakhogy éleiéi megmentse, a tá­madó minden kérését teljesítette, aki miután a pénzt és az értéktárgyakat összeszedte, Be­cseyné száját betömte és betuszkolta az élés­kamrába. A bezárt helyiségben Beesevné so­káig mozdulni sem tudott. Csak később, dél­felé, amikor a szájából sikerült kihúzni a begyömöszölt zsebkendőt, tért annyira ma­hogy segítségért kiáltozott. Az udvar­ban lakók a segélykiáltások hangjaira kisza­badították szorongatott helyzetéből, amire az asszony azonnal a rendőrségre sietett és meg­tette a feljelentését. A megindult rendőri nyomozás a károsult bemondása alapján először a kárt állapitolta meg. A betörő jóformán Becseyné összes fehér­neműit elvitte, továbbá 150 pengő készpénzt és nagyértékü régi ékszereket. Az asszony bemondása alapján a rendőrség azonnal hozzákezdett a vakmerő betörő kézre­keritéséhez. Bccseynénél ugyanis mintegy két héttel ezelőtt lopás történt, amely alkalommal a lolvaj aranyórát és aranygyűrűt vitt el. Be­cseyné gyanúja akkor egy kerfészfiura tere­lődött, aki akkor nála dolgozott. Az ismeret­len kertészfiut azonban a rendőrségnek nem sikerült elfogni. Becseyné bemondása szerint betörője és lá­madója is az a kertészl'iu volt, aki kél héttel ezelőtt nála dolgozott. Az adatok bemondása alkalmával Becseyné hirtelen rátekintett az egyik detektivre és nagy meglepetéssel álla­pította meg, hogy támadója megtévesztésig ha­sonlít az egyik detektivre. A rendőrségnek ezek ulán már nem volt nehéz dolga, hogy a vakmerő betörő személy­azonosságát megállapítsa. A nyilvántartott bű­nözők fényképei között Becseyné rá is ismert Bán János 22 éves kertészre, aki lopás miatt már nyolc hónapot ült és csak április 6-án szabadult ki a Csillagbörtönből. Az elfogott és letartóztatott belörő töredel­mesen beismerte lettét és az elrabolt ruha­nemüeket és ékszereket Hasonlóképen beismerte nénél előzőleg elkövetett az ellopott aranyórát és értékesítette. Bán Jánost szerdán délelőtt kisérik át az ügyészségre. is visszaszolgálUilla. azt is, hogy Becsey­lopás is őt terheli, gyűrűt azonban már Az egyelem! épilési bizottság megsemmisítette a gyermekklinika szerelési munkálataira íaríott versenytárgyalási. A kultuszminiszter uj telkek kisajátítását kivánja a várostól. (A Délmagyarország munkatársától) Az egyetemi építési bizottság kedden délelőtt ti­zenegy órakor Klebelsberg Kunó gróf kultusz­miniszter elnökletével ülést tartott az egyetem rektori hivatalában. Az ülés, amely természetesen 7. árt ajtók mögött folyt le, egy órakor ért véget. Értesülésünk szerint az épitési bizott­ság megsemmisítette a gyermekklini­ka vízvezetéki, világítási és fűtési be­rendezéseire kiirt versenytárgyalást és uj versenytárgyalási irt ki. A gyermekklinika vízvezetéki, villanyvilágitási és központi fűtési berendezéseire az egyetemi épitési bizottság zárlkörü versenytárgyalást hirdetett és mindössze tizenhat helybeli és fővárosi vállal­kozót hivtak fel ajánlattételre. Az ajánlattételre a bizottság mindössze egy heti határidőt tű­zött ki. Az ajánlatokat ma bontotta fel a bizottság és megütközve állapította meg, hogy végösszegűk nem kevesebb, mint 220 ezer pengővel lépi tul a költségvetésileg előzete­sen meg állapitolt kereteket. Megállapí­totta a bizottság azt is, hogy az ajánlatok adatai­nak tanúsága szerint nagy a valószínűsége annak a feltevésnek, hogy a zárt versenytárgyaláson résztvevő vállalkozók közölt előzetes meg­állapodás történhetett. A bizottság ezért kimon­dotta, hogy a versenytárgyalás egész eredményét sztornírozza és uj, teljesen nyilvános ár­lejtést tűz ki, amelynek harminc napos lesz a határideje. Ezen a versenytárgyaláson m i n­den magyar vállalat részt vehet. Az első versenytárgyalás eredmé^-ének meg­semmisítése természetesen késlelteti a gyermek­klinika építésének befejezését, amely már eddig is azért késett, mert a szerelési munkák elvégzése előtt bizonyos építési munkálatokat sem lehet befejezni. Az épitési bizottság ülésén Korb Flóris, az egyetemi objektumok tervezője, bejelentette, hogy | elkészült a bel- és bőrgyógyászati klinikák ter­i veivel is, sőt költségvetésüket is összeállította. A ' belgyógyászati klinika a tervek szerint két­emeletes lesz, középső frontja pedig háromemele­tes. A kultuszminiszter közötte a bizottsággal, hogy a kultuszminisztérium haladéktalanul kiír­ja a versenytárgyalást erre a két klinika építésére és igy még ezen a nyáron megkezdhetik ezeknek az építését is. Az épilési bizottság ülése előtt a kultuszminisz­ter meglátogatta a kegyesreildi gimnáziumot. Délelőtt í) órakor a tanári kar és az ifjúság élén Kiss István igazgató fogadta a minisztert, aki a felső osztályokban teli látogatásai alatt sok tanu­lót meghallgatott és maga is kérdéseket intézett hozzájuk. A miniszter látogatása a kegyesrendi gimnáziumban egy óra hosszáig tartotl. A kultuszminiszter megérkezése után, mint is­meretes, bejárta az egyetemi építkezések színhe­lyét és megnézte az összes intézetek számára ki­jelölt területeket. A bonctani intézetek bárom épü­lete egyetlen nagyobb leiekre kerülne, ezt a megol­dást a miniszter nem találta megfelelőnek. Kije­lentette, hogy az épületek igy túlságosan ö s z­szezsufolva épülnének fel, ami kizárná a ké­sőbbi terjeszkedés lehetőségét. Az épilőbizottság ülésén is felvetette ezt a kérdést és azt a kívánsá­gát tolmácsolta, hogy a város sajátítsa ki a szomszédos hat telket is, hogy tágabb terük legyen az intézeteknek a terjeszkedésre. Ki­jelentette a miniszter, hogy a kisajátítások költ­ségeivel nem kivánja egyedül a várost megterhel­ni, mert belátta azt, hogy a város már az eddi­giekkel is tul nagy terhet vállalt magára. Éppen ezért azt a javaslatot tette, hogy a város a hat uj telek kisajátítási árának csak a fe­lére vállalkozzon, másik felét az állam vi­seli. Ezenkívül felajánlotta a városnak azt a ked­vezményt is. hogy a most esedékessé váló egy­millióhatszázezer aranykorona építési hozzájáru­lását csak félév múlva fizesse meg, addig kama­toztassa ezt az összegei. Számítása szerint a kamat­nyereség megfelel majd a hat telek egynegyed árának, tehát az uj kisajátítás csak negyedössze­gébe l'og kerülni a városnak. A polgármester megígérte, hogy a tanács elé terjeszti a miniszter kívánságát. Klebelsberg Kunó bejelentette még azt is az épitési bizottságnak, hogy az állam eddig m á r 1.7oo.ooo,ooo aranykoronát költött el a szegedi egyetem építkezéseire. A kultuszminiszter az épilési bizottság ülése után fogadta a szegedi gazdák küldöttségét, akik arra kérték fel, hogy járjon közbe a belügyminiszter­nél a parasztkocsik lámpával való kötelező ellá­tására vonatkozó rendelet visszavonása érdeké­ben, meri — mini mondották —, ez a közbizton­sági intézkedés sokkal nagyobi) veszedelmeket rejt magában, a tanyai kocsik nagyon sokszor száraz takarmányt visznek és azt a lámpa nagyon köny­nyen meggyújthatná. A kultuszminiszter kijelen­lette a küldöttség előtt, hogy hazaérkezése után el­ső dolga lesz ebben az flgvben érintkezésbe lépni a belügyminiszterrel. A kultuszminiszter az épitési bizottság üléséről a katolikus nővédőbe ment, ahol az uj interná­tust szemlélte meg. Délben a polgármesler ebédet adott a kultusz­miniszter tiszteletére, aki ezután megtekintette a fogadalmi templomot, felment egészen a torony erkélyéig és körülbelül egy teljes óráig időzött a templomban. Hat órakor a városházára ment kí­séretével, hogy részt vegyen annak a bizottságnak az ülésén, amely a tanyai iskolák elhelyezésének kérdésével foglalkozik. Az ülés előli fogadta a miniszter a szegedi fuvarosok küldöttségéi, akik dr. Sőreghy Mátyás vezetésé­vel jelentek meg előtte és elpanaszolták, hogy i az egyetemi építkezések vállalkozói ipar­vágányokat fektettek le az építkezések területén és azon szállítják a szükséges épilési anyagot. Igv a szegedi fuvarosok számára nem je­lent kereseti lehetőséget az egyete­mi építkezés, pedig sokan hónapok óla mun­ka és keresel nélkül tengődnek. A kultuszminiszter kijelentette a küldöttség előtt, hogy érintkezésbe lép majd a vállalkozókkal és felkéri őket. hogy abban az esetben, ha anyagi károsodás nélkül lehelik, vegyék igénybe a sze­gedi fuvarosokat is, de arra nem kötelezheti őket, hogy anyagi áldozatokat hozzanak a fuvarosok ér­dekében. Ugyancsak Sőreghy Mátyás vezette a vendéglősök küldöttségét is a miniszter elé. A küldöttség tagjai elpanaszolták, hogy a hatóságok rendkívül szi­gorúan büntetik a borhamisítást, a pénzbírságon kivül italmérési engedélyüket is megvonják. Hat­vannégy szegedi vendéglős ellen in­dult már meg borhamisítás miatt az e 1 j á r á s. Arra kérték a minisztert, hogy járjon el a pénzügyminisztériumban és eszközölje ki i megvont italmérési engedélyek visszaadását. — Ezzel a dologgal nem nagyon ro­konszenvezek — mondotta a miniszter --, és nem szívesen vállalkozom ilyen ügy képvisele­tére. — Nem. olyan nagy dologról van szó kegyelmes uram — mentegetődzött az egyik vendéglős —, nem most találtuk mi ki, hogy szalicillal lehet elfojtani a mustot, húsz esztendeje bün­tetlenül igy csináltuk. A bírságot szívesen megfizetjük azért a »kis hamisításért«, de az ital­mérési engedélyünket adják vissza. A miniszter megígérte, hogy majd érdeklődik a dolog iránt és ha igazságuk van a vendéglő­söknek, el is jár majd érdekükben. A miniszter, aki a küldöttségeket a polgármes­ler szobájában fogadta, eznlán átment a tanácste­rembe, hogy az iskolaügyi értekezleten elnököljön. Az értekezlet lefolyásáról nem tájékoztatták u nyilvánosságot. Este G 1 a 11 f e 1 d e r Gyula csanádi püspök látta vendégül a minisztert és kíséretét. Gróf Klebels­berg Kunó az éjféli személyvonattal utazott vissza a fővárosba. Kérjen mindenkor és mindenütt csakis saját zárószalaggal leragasztott Szent Cukács-fürdö Kristály-vizet meiy udit és gyógyít. 288 Kapható mindenütt. Főlerakal: László Farkas József, Dugonics lér 12. szám. 288 Telefon 15—48. Óvakodjunk az utánzatoktól!

Next

/
Oldalképek
Tartalom