Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1927-05-29 / 123. szám

DÉLMAGYARORSZÁG SZEGED: Szerkesztőség : Deák Ferenc ucca 2. Telefon: J3-33.^Kladóhlvalal, kOIcsünkünyvlár és Jegyiroda : Aradi ucca 8. Telefon: 306. ^ Nyomda: Löw Lipót ucca 19. Telefon: 16—34.« » « » « » VASÁRNAP 1927 MÁJUS 29 o 0 & III. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM MAKÓ : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Url ucca ő. Telefon: 131. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSAHHELV: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andróssy ucca 23. Telefon: 49. szóm. « » «< » « » « » « » Előfizetési óra havonta 3-20. vidéken és a fővórosban 3-öO, kUIföldön 0-40 pengő. Egyes szóm lö, vasár- és Ünnepnap 24 fillér. E Hősi halottak. ... Az övéké a magyar május utolsó vasárnapja, akik földdé lettek ezért a földért, amelyik nagy, gazdag és vidám volt akkor, amikor ők elindultak róla virágos vonatokon és amely oly kifosztott és szegény most, hogy hozzá képest még a halottak is gazdagok. Hivatalos statisztika mondja, hogy tizennyolcezer magyar élet nyugszik a budapesti hősöktemetőjében és egyetlen egy sir fölött sincs emlék. És virága csak annak a hősi halottnak van, aki maga nevelt magának virágot, pipaccsá, vadzsályává, szarkalábbá, gyujtoványfüvé változtatták a szive porait, az izmait, az agyvelejét és beléjük színesítvén át azokat az álmokat, amelyekkel éppen csak kopogtatni volt idejük az élet kapuján. Közel nyolcvanezer többé-kevésbé gyombelepte katonasir a kicsiny országban és tizennyolcezer jeltelen sir a kicsi ország nagy fővárosában, majdnem egy decenniummal a háború után: ez majdnem fájdalmasabb maguknál a veszteségeknél és szégyenletesebb a trianoni korbácsnál. Mert az igazat semmi meg nem alázhatja, ami kívülről jön, minden erőszak ellen lehet legalább leiekben lázadozni, a gazul megütött arcot lehet bosszút kérőn az ég felé fordítani, de a szégyen, amelyik belülről jön, lefelé kényszeríti a fejet, az arcot, amelyet önvád éget, nem lehet az égnek emelni, amelynek aranyablakain elvértelenedett arcok elvilágtalanodott szemei merednek ránk: — Mit adtatok nekünk, akik vállaltunk minden kínokat és szenvedéseket, akik nem kérdeztük, hogy kiért, miért, csak odaadtunk mindent, nemcsak a magunk életét, ami talán a legkisebb áldozatunk volt, de odaadtuk az apánk, anyánk szemének lefogóját, odaadtuk a hitvesünk szivének a dobogását, odaadtuk az első bölcsőringatás örömét, — mit adtatok ti nekünk mindezért? Nem adtatok szemfödelet a drága öregeknek, akik utánunk jöttek, mert nem győztek hazavárni bennünket. Nem kergettétek el a gondok fekete hollóit az özvegyeink válláról és szivéből. Nem adtatok jóllakásra való kenyeret az árváinknak. Ha az élőket a maguk erejére hagytátok, biin volt; de ha a halottakat is elhagyjátok, az több lesz a bűnnél, az olyan szégyen lesz, amire nincs bocsánat. Ha bénán-csonkán életben maradtunk volna, akkor talán lett volna bennetek annyi sziv, hogy mankóval megsegiteítetpk volna bennünket. A sors kegyesebb volt hozzánk, félemberek helyeit egész halottakat csinált belőlünk, most már ne fősvénykedjétek el a halottaktól, amiket nem tudtatok volna megtagadni az élőktől: legalább azt a mankót szúrjátok le a sirunk végibe fejfának, ti élők, akikért mi meghaltunk! A szegény magyar állam, amelynek költségvetését annyira igénybe veszik az életnek tudvalevőleg csupa elkerülhetetlen követelései, a szegény magyar kormány, amely oly tisztelettel enged a takarékossági bizottság minden szemhunyoritásának és amely egy fillért ki nem ád haszontalan dib-dáb dolgokra, — az nem tud egyebet adni a halott hősöknek május utolsó vasárnapjánál, rábizva a jó Istenre, hogy ilyenkor a teli pompájú tavasz bübájával, az ég szelid azúrjával, az arannyal versengő napragyogással, virágok lélekzésével és madarak dalával lágyítsa meg az emberek szivét. És ha a jó Isten másfelé gondolna ezen a napon? Ha hideg szelek ríkatnák a felhőket és dideregtetnének madarat és virágot? Akkor tovább is jeltelen maradjon a hősök sirja és hatalmasodjon el a hősök-temetőjében a gyom és bojtorján, ugy, hogy a második deoennium végére az akkorra felserdülő nemzedék ne is tudja már, hogy ott megváltók porladtak el és csak azt lássa, hogy milyen kövér legelő serdült ott és milyen nagyszerű szénát lehet ott vágni? Azon forduljon meg a nemzeti kötelességteljesítés kérdése, hogy május utolsó vasárnapján a nap süt-e, vagy az eső esik? Nem lehet ez igy, nem szabad ennek igy lenni. Az a nemzedék, amely épen maradt a történelem legnagyobb és legostobább íörgetegében, amelynek életét megőrizte akár a vakszerencse, akár a kormányozható szerencse, az a nemzedék nézzen körül egy kicsit a világban május utolsó vasárnapján és hallgassa meg, mit mond Mussolini: — Két évvel Locarno után a hatalmak ismét fegyverkeznek szárazon és vizén. A fasiszta Olaszországnak határozott kötelessége tökéletesen felszerelni fegyveres erőit szárazon, vizén és levegőben. Arra kell törekednünk, hogy légi haderőnk szárnyainak felülete elhomályosítsa a napot a mi földünk felett, ' mire 1935 és 1940 között Európa történelme | döntő fontosságú időponthoz jut. Ez az ókori barbár hangja, aki nyilainak sokaságával akarta elhomályosítani az eget, vagy a másik barbáré, aki megkorbácsoltatta a tengert. Mussolini nyíltan beszél ezen a hangon, mert ő megtanulta a brutális nyíltságot abban a szocialista múltban, amit elárult, de amit ő kimond, arra mindnyájan számítanak azok, akiknek kezébe az emberiség balvégzete letette a világ sorsát a mi napjainkban. Alig tiz éve, hogy eldördült a világháború utolsó puskalövése s a közel jövő katlanában már fortyog az uj háború, amelynek rettenetességéhez képest amaz csak játékos sportfelvonulás volt. Az ostobaság és gazság, amely az első világháborút csinálta, túlélte azt és már csinálja a terveket arra, hogy az egeket szaggassa szét lövészárkokkal, mire a föld nagyjában beforrja a régi sebeket és kövér legelő zsendül a hősi temetőkben. Emberek, akik a jövendő hősi halottai vagytok, ne sajnáljátok a fejfát azoktól, akik példát adtak nektek abban, hogyan kell meghalni, nem kérdezve, kiért, miért? Orsxágos Kavarodás a „Tótágas" Körül Nagy vi&ar a képviselőházban Mészöly Gedeon szegedi egyetemi tanár darabja miatt. — Nyilatkozatok a kavarodásról és a darabról. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A mai nap folyamán országos kavarodás támadt Mészöly Gedeon szegedi egyetemi tanár Tótágas cimü darabja körül, amelyet pénteken mutatott be a szegedi színház. Ez az előadás zárta be az egyetemi tanárok szegedi tartózkodását és már a premier alatt előrelátható volt, hogy a T ó t á g a s-nak következményei lesznek. A parlamentben régóta nem hallóit vihar támadt a szegedi egyetemi tanár darabja körül. Részletes tudósításunk a következő: Nagy vi&ar a parlamentben. Az appropriációs vita végén a napirendhez az egységes párti Berky Gyula szólt hozzá: — Szegeden löbbszáz egyetemi lanár gyűlt öszsze, hogy tudományos kérdéseket beszéljenek meg. A vége egy halpaprikás mellett rendezett mulatság volt. — Tótágas volt, amit egy »Tótágas« cimü darab előadásával követett el Mészöly Gedeon egyetemi tanár. (Mozgás.) Szabó Sándor: Visszakérhetné a tandijat. Berky Gyula: A Tótágas cimü darab főhőse Nagyatádi Szabó István, akit a darab ugy szerepeltet, mint a megvesztegethetőség és a bornirtság reprezentánsa. Felkiáltások az egységes párion: Szégyelje magát! Fábián Béla: És ilyen tanár oktatja az ifjúságot! Berky Gyula: Meg vagyok győződve, hogy az egyetemi tanárok nem azonosítják magukat ezzel. Tessék tudomásul venni, hogy 860.IHHI kisgada él ebhen az országban, a másfélmillió adófizető alanynak több mint a fele. Ostobaságnak tartom, hogy ilyesmi előfordulhat. Szabó Sándor: Hol a kultuszminiszter? őt vonjuk felelősségre! Berky Gyula: Ennek a darabnak a szinrehozásával kapcsolatban nem lehet vissza nem emlékeznem mindarra, amit Nagyatádinak köszönhet az ország. Nem szégyen bevallani azt, hogy a forradalom alatt a polgári társadalom gyönge volt. Ebben benne vannak a Tótágason mulató egyetemi tanárok is. Miért nem választotta Mészöly színdarabja tárgyává a népbiztosként szereplő egyetemi tanárokat? (Mayer János földmivelésügyi miniszter és számos egységespárti képviselő, köztük Zsitvay Tibor házelnök, aki a padsorokban ül, tüntetően tapsol.) Szabó Sándor: És ennek az egyetemnek szavazzuk meg a nép millióit az adókból? (Nagy zaj az egységes párton.) Berky Gyula: Allitom, hogy arra a sok egyetemi tanárra, aki ebben az országban van, nincs szükség. (Zaj az egységespárton.) Fábián Béta: Több a tanár, mint a diák. Berky Gyula szavait feltűnő idegességgel hallgatja Petri Pál kultuszminiszteri államtitkár. Berky Gyula: Felhívom a kultuszminiszter ur figyelmét arra, hogy az ilyen egyetemi tanárnak vigyázzon a körmére, mert az ilyen egyetemi tanár működése egyre jó, arra, hogy fokozza az uriosztály elleni gyűlöletet. Gál Jenő: Még tanár? Talán már nem tanár! Berky Gyula: Az illető tanár egy kellemes, udvarias pukediivel akart szolgálni a kultuszminiszter urnák. (Mozgás az egységes párton.) És talán azt akarta, hogy magát kellemes színben tüntesse fel. Most Pelri Pál kultuszminisztériumi államtitkár áll fel szólásra. — A kultuszminiszter ur azért nincs jelen, mert sem ő, sem én nem tudtuk, hogy ilyen darabot adtak elő. Fábián Béla: Ha kedves dolgot irnak, akkor olvassák az újságot. A kultuszminiszter ur dicséretét mindig elolvassák. Petri Pál: Ezt az ügyet meg fogom vizsgálni és meg fogom vizsgálni, összeegyeztethető-e az egyetemi tanár etikájával az ilyen darab. Kizártnak tartom, hogy az olyan, mint amilyennek