Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-28 / 97. szám

1927 április 21. DÉLMAGYARORSZÁG 28 CONRAD VEIDT BORZALMAK ÉJSZAKÁJA CSAK. FELNŐTTEKNEK PÉNTEKTŐL ABELVÁROSIBAN. Gátat nyílnak a Misslsipinél, hogy New~Orleansl megmentsék a pusztulástól. New-Orleans, április 27. Simpson kormány­zó az éjszaka folyamán kiáltványt tett közzé, amelyben bejelenti, hogy a várost fenyegető veszedelem (elhárítására pénteken délben rést fognak ütni Poydrasnál a Missisipi töltésén. A gátnyitás következtében az árvizet más irányba terelik. A tervet hevesen ellenzi az érdekelt lakosság, különösen a prémvadászok tiltakoznak. A gátnvitás hosszú évekre meg­semmisítené az állatvilágot. New-Orleansnál katonai őrség figyel a gátra. Welman dorozsmai főszolgabíró súlyos rágalmazás! pöre egy kocsmáros ellen. Jenei Lajos súlyos vádakai hangozlaloll a főszolgabíró ellen. — A bizonyítási nem rendelték el, a vádlottat elilélték. (A Délmagyarország munkatársától.) Jenei Lajos dorozsmai kocsmáros ellen még 1925-ben felhatalmazásra üldözendő rágalmazás cimén emelt vádat a szegedi ügyészség. Jenei ugyanis mint kocsmáros többször követett el záróra­tulhágásokat, amiért a dorozsmai járás fő­szolgabiróságának rendőri büntető birója ese­tenkint 100- 200.000 korona pénzbirsággal súj­totta. Jenei ezeket az Ítéleteket megfelebbezte és Csongrád vármegye alispánjához beadott felebbezésében többek között a következőket állította Welman Géza dorozsmai főszolgabí­róról : — Távol áll tőlem, hogy a hatósági köze­geket, gyanúsítsam, de az állandó zaklatás és .jogtalan meghurcolás megszüntetése érdeké­ben kijelentem, hogy az első fokon eljárt fő­szolgabíró ur az elmúlt évben állandó ven­dégem voll, mig egyszer cselédlányom miatt — a dolgot bővebben nem akarom ecsetelni — teljesen kimaradt. Ezen időtől kezdve záróra­tulhágásért állandóan feljelentettek a rend­örök. Az eljáró főszolgabíró ur sohasem hall­gatott ki, előadott védekezésemet nem vette jegyzőkönyvbe és a feljelentésre nyilván uta­sított rendőröknek vallomását csaknem való­vsággal a szájukba rágta. Nem a 100—200.000 koronás pénzbírságok bántanak, hanem ezek az igázsagtalc^n meghurcoltatások. A beadvány tartalma miatt Csongrád vár­megye alispánja felhatalmazást adott Welman Géza főszolgabírónak, hogy a beadvány írója .ellen rága'imazási port indíthasson. A vád szerint Jenei Lajos az eljáró főszolga­bíróról olyan tényeket állított, mintha az egy cselédleány miatt ellene a kihágási ügyekét mesterségesen gyártja. E célra a rendőri kö­zegeket is felhasználja, a terhelt elítéltetése érdekében a bünügyi tárgyalásokat szabály­talanul vezeti, ugy hogy ezen tényállítások valódiságának esetében Welman Géza főszolga­bíró ellen bűnvádi és fegyelmi eljárás megin­aitásának volna helye. A szegedi törvényszék IIábermann-tanácsa szerda délelőtt tárgyalta az érdekes rágal­mazási ügyet. Jenei Lajos kihallgatása alkal­mával tagadja bűnösségét és kijelentette, hogy állításait kész bizonyítani. Ezután dr. Fischer Marcell Jenei védelmében a valódiság bizonyítására tett indítványt. Több tanú kihallgatását indítványozta, akik azt iga­zolnák, hogy a főszolgabíró réme a községnek és aki magaviseletével állandó megbotránko­zásra ad alkalmat. — Dorozsma község közbiztonságára jellem­ző — mondotta a védő —, hogy Jenei Lajos kocsmárost olyan rendőr jelentette fel, akit már háromszor ítéltek el hivatalos hatalom­mal való visszaélés címén. Elvárja, hogy a közvád nem ellenzi a valódiság bizonyítását, mert ha a vádak nem igazak, a vádlottat csukják le, de ha igazak, ilyen főszolgabíró tovább nem teljesíthet közigazgatási szolgá­latol. Nagy Géza ügyész azonban ellenezte a való­diság bizonyítását azzal az indokkal, hogy a vádlott vádjait úgysem tudná bizonyítani. A bíróság ezután elutasította a valódiság bizonyítását célzó indilványt és rövid tanács­kozás után Jenei Lajost bűnösnek mondotta ki és 160 pengő pénzbüntetésre ítélte, i Az ítélet ellen ugy a vád, mint a védelem fellebbezést jelentett be. Részleges tisztújító közgyűlés Vásárhelyen. (A Délmagyarország hódmezővásárhelyi munkatársától.) Tegnap tartotta Vásárhely törvényhatósága április havi közgyűlését. A közgyűlést dr. Mokcsay Zoltán főispán nyi­totta meg és először az olasz—magyar baráti szerződés megkötéséi méltatta és indítványoz­na, hogy ebből az alkalomból táviratilag üd­vözölje a törvényhatóság Bethlen István mi­niszterelnököt. A közgyűlés az indítványt el­fogadta. A polgármesteri és egyéb jelentések után a megüresedett és behelyettesített állá­sok betöltésére került a sor. A jelölések után Mokcsay főispán 20 bi­zottsági tag írásbeli kérésére elrendelte első­sorban a főjegyzői állásra a titkos szavazást. A közgyűlés túlnyomó többséggel főjegyzővé Endrey Béla tanácsnokot választotta meg. Ugyancsak titkos szavazással választották meg szólöbbséggel dr. Medveczky Imrét, az eddigi főjegyzőt, árvaszéki elnökké. Az üresedésben levő tanácsnoki állásra nagy többséggel dr. Simon Józsefet választották meg, Első aljegy­zővé közfelkiáltással egyhangulag dr. Faragó János tb. főjegyzőt választották meg. Másod aljegyző dr. Losonczg Endre let,l. Ezután a fogalmazói és a kisebb állások betöltésére került a sor. A közgyűlés a késő esti órákban végződött. ffireíc TJ) IC Csütörtök. Róm. kath. Ker. Pál hv. Pro­M ms! <5. testáns. Valéria. Nap két 4 óra 50 perc­kor, nyugszik 19 óra 6 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—1, délutáu 4-7-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Gerle Jenő, Klauzál-tér 3. (Tel. 359.) Ger­gely Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 31. (Tel. 63.) Dr. Lőbl Imre, Gizella-tér 5. (Tel. 819.) Mold­vány Lajos, Újszeged. (Tel. 846.) Nyilassy Ágoston, Szilléri-sugárut 11. A Délmagyarország bécsi szerkesztősége: Wien, II., Taborstrasse 7. (Wr. Auslandskorrespondenz). Telefon: 40—3—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasó­terem és hirdetési képviselet Ausztria részére: Wien, I., Wildpretmarkt 1. (österr. Anzeigen A.-G.) Telefon: Serie 62—5—95. A rendőrség nem engedélyezte a szombat esti Rassay-pártvacsorát. Jelentette a Délmagyarország, hogy Rassay Károly, Szeged egyik országgyűlési képvise­lője értesítést küldött Szegedre, hogy szom­baton Szegedre jön több politikai barátjával és nagyszabású pártvacsora keretében hosz­szabb beszédet mond választói előtt. A sze­gedi rendőrség ma azután arról értesítette I az egyesült ellenzéki balpárt szegedi vezető­ségét, hogy a pártvacsorát nem engedélyezi. A rendőrség végzésének indoka az a bel­ügyminiszteri rendelet, amely betilt minden gyűlést május elsejére való tekintettel április 29-től május 4 ikéig. A nagyszabású pártva­csorát így most május tizennegyedikén este nyolc órakor tartják meg a Kass nagytermében — Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a lehűlés általános borulást okozott, sok helyütt esővel. Nagyobb esők azonban csak a nyugati részeken fordultak elő. így Mórott és Veszprémben 12, Budapesten 10 mm. A hőmér­séklet tegnap még a 20 fok C. körül is emelke­dett. Jóslat: Változékony, hűvös és szárazabbra forduló idő. — Itősler Tamás Leó pénzügy igazgatóhelyettes szolgálati jubileuma. Meleg ünneplésben részesí­tették R ő s 1 e r pénzügyigazgatóhelyettest kartár­sai, pénzügyi szolgálatának 25-ik évfordulóján. A pénzügyi széképület tanácstermében 11 órakor kezdődött az ünnepség, amelyen a pénzflgyigaz­gatóság fogalmazói kara, a segédhivatali személy­zet, a mellérendelt számvevőség és az adóhivatal tisztviselői, valamint a kerületbeli pénzügyőri tisztek testületileg megjelentek. K o 1 b Árpád mi­niszteri tanácsos, pénzügyigazgató intézett tartal­mas beszédet a jubilánshoz, majd átnyújtotta a fogalmazói kar és segédhivatal személyzete aján­; dékait. Rősler pénzügyigazgatóhelyettes a megha­1 tódottság könnyeivel szemében meleg szavakkal I mondott köszönetet karlársainak ünnepeltetéséért, I amely — úgymond —, nem a pénzügyigazgatóhe­lyettesnek, hanem az embernek, a kollégának, a jóbarálnak szól. — A BORSSZEM JANKÓ havi előfizetési ára a Délmagyarország előfizetői részére 60 fillér. Előfizetni kizárólag a Délmagyarország kiadóhivatalában lehet. ,-oLe!e2on58. Belvárosi Mozi Pé„SKl82< Telefon 11-85. K-OrZÓ MOZÍ Telefon 11-85. Ápnüs 28-án, Csütörtökön Április 28-án, csütörtökön Csak 16 éven felülieknek! m a A robogó halai. Dráma 7 felvonásban. Főszereplő : IRÉNÉ RICH. Azonkívül: Autós tündér. Vígjáték 7 felvonásban. Azonkívül: VATSY RVTH MILLER. THEODOR ES TARSAI. Kacagtató francia vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő! COC/IMTIN. Azonkívül: A két svihák ¿3 Keserű mézeshetek Vígjáték 2 felvonásban Vigiáték 2 felvonásban. BlSsdAsok kmdft!* 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Eöadísolc 5, 7 és 9; vasár- és Bnnepcap 3, 5, 7 és 9 Arakor. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom