Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1927-04-03 / 78. szám
B DftLMAGYAROnSZÁG 1927 április 3. működése. A (írosser Musikvereinssaal pompás, óriási lermében napok óla nem voll már hely kapható. Egymilliói is tizeitek egy ülésért, akik elkéstek a jegyváltással. A becsukott ajtók előtt és a ruhatárban is fizettek, csakhogy oll lehessenek, ha egy-egy hang kilopódzík Ahogy Hnbermann szimetrikus, kemény arccal leüli a Bcelhovon-szobor elé, valami hasonlatosság voll közöltük. De volt hasonlatossága Casalsnak is, aki szinléu komoran nézelt maga elé. Csak Friedmann maradt meg a világfías kedvesség tekintete melleit. Egy pillanatra felnézett mind a három Beethovenre, azután halotti csendben felhangzott az op. 97-ik B-dur trió. A legfinomabban töri elő az allegro moderato. Az andantéban fokozódott az előadás művészete és a hatás. Talán egy dolog voll, ami mégis megszólaltatja a kritikát. A túlzott elérzékenyülés. Különkülön mindig löbb erői intonálnak ezek a művészek, mint igy együtl. Elég, ha feljegyezzük, hogy akikben hit és sziv él, azok nem tudták íellartózlatni könnyeiket. Se fönt a karzaton, se lent. ahol Amerikából, Angliából s a világ minden más tájából összesereglett és nyelvén beszélő közönség alig ludolt felocsúdni a hangverseny varázsától. Beethovent méltóan ünnepelték. Ilubcrmann külön játszotta Friedmannal az op. í)f>. G-dur szonátát. Casals magánszáma Friedmannal az op. 102/1. C-dur és op. 102 2. D-dur cello-szonálája volt. A lelkesedés! leirni nem lehet. Mintha kiszakadlak volna a szenvedélyek zsilipjei. Bécs a polgári köztársaság szellemi fölényének legszebb napjait éllc. Az egész világ hódolt előtte. Lengyd Vilma. Húsvéti arisnyavásár! olcsón akar venni, tinóm minőséghez akar jutni, tartós arut akar szerezni, nagy választékot kíván. tekintse meg nagy RISNYARAKTÁRAMAT Tisza Lajos körút 53. sz. a. üzletemben a piac soron u Magyar Áruházban. Ugyanott gazdag választékban áll raktáron olcsón, mindennemű _ KÖÉÖÍÍ-, SZÖVÖÍlrövldbazárdivaí^-aru. Tu v ci s 3 i újdonságok megér&es/ek/ LUSZTIG ERNŐ, SZEGED. 957 (IRI DIVATCIKKEK Poilák Testvéreknél, Szeged, Csekonics u. és Széchenyi iér. Ingek, gallérok, nyakkendők sportharisnyák, zoknik csakis elsőrendű minőségekben rendkívüli olcsó szabott árakon Az átokházi földhérlők gyanúja szerint Idegen törvényhatóság területéről mesterségesen terelik a vadvizet a szegedi határra. (A Délmagyarország munkatársától.) Ismét megjelent a város körül a minden évben felújuló veszedelem, a vadvíz. A városházán egymást érik a segítséget kérő bérlődepulációk és elpanaszolják, hogy az alattomosan, de feltartóztathatatlanul özönlő viztömeg elborítja földjeiket, elposványositja, elpusztítja vetéseiket. Szombaton az átokházi bérlők deputációját vezette a polgármester elé az esküdt, aki elmondotta, hogy veszedelmesen szaporodik a viz a haláron. A bérlőknek az a gyanujuk, hogy az uj vizömlés már nem is természetes, hogy valamelyik szomszédos törvényhatóság teriileléröl mesterségesen terelik a szegedi halár jelé a vizekel. A polgármester jegyzőkönyvet vett fel a panaszról és helyszíni szemlél rendeli el annak a megállapítására, hogy van-e komoly alapja az átokháziak gyanújának. A szegcdi bclvizszabályozó és ármentesitő társulat, mint ismeretes, kidolgozta a szegedi földek, ugy az alsó-, mint a felsőtanyaiak ármenlesitéscnek tervezetét. Száznegyvenezer katasztrális hold ármentesitéséről lenne szó abban az escllxm, ha a földterület kétharmad részének tulajdonosai hozzájárulnának, a törvény értelmében ugyanis abban az esetben a kisebbségre is kötelező az arányosított ármentesitési dijak megfizetése. Ezt a kétharmados többséget könnyen össze lehelne hozni, amennyiben a város maga hetvenezer hold tulajdonosa és a városban meg is lenne a hajlandóság a hozzájárulásra. így tehát még csak tizenhatezer hold föld tulajdonosainak hozzájárulását kellene megszerezni. A varos hatóságának azonban az az álláspontja, hogy nem szabad kihasználnia kedvező helyzetét és nem szabad kikényszeritenié a kisbirtokosok hozzájárulását, ha azok a maguk jószántából nem járulnak hozzá. A tervek megvalósítása esetén ugyanis minden hold földre körülbelül három aranykorona ármentesitési dij esne, ezt a terhet pedig a magánbirlokosok nagyrésze nem igen bírná el, hiszen a Szegedkörnyéki földek túlnyomó része gyöngén termő homokföld. A város elhatározását éppen ezért a kisbirtokosok hozzájárulásától tette függővé. Az ármentesitő társulat most kezdi meg propaganda körútját a szegedi tanyák között. Vasárnap Papp István, a társulat igazgató főmérnöke Felsőtanyán tart előadást és az érdekelt gazdák előli ismertetni fogja az ármentesitési tervezetet. Társ, vagy bérlőként ( A _ • jómcnetelü élteremhez olyan KPí FvPh intellgensebb urat vagy nőt II I WÖUH (c s e 11 e g h á z a s p á rt), ki vendéglő-ilalmérési joggal (előnyben némi tökével) rendelkezik. Bővebbel csak d. u. 3-5-ig Szegeden, Somogyi u 9. jobb lépcső első ajtó. 967 A áorossmai halálos autólcatassströía epilógusai a bíróság elöíí. Míiróty Gyula városi hivatalnokot gondatlansághói okozott emberölés cimén 240 pengőre Ítélte a bíróság. (A Délmagyarország munkatársától) A mull év április havában történt, hogy M ar ó t y Gyula városi hivatalnok autókirándulást rendezett Dorozsma felé. Az autóban Herédi Károly soffőr mellett Maróty Gyula ült, a hátulsó ülésen pedig Fehér Jánosné, Rezsek Aladár és Seilz Mária foglaltak helyet. Amikor a vig társaság a városból kiért, nagyobb sebességre ösztönözte a soffőrt, majd Maróty Gyula helyett cseréli a soffőrrel és most már ö vezette az autót. A soffőr csak a szembejövő kocsiknál nyúlt a kormánykerékhez. Dorozsmát elhagyva, a kiskunmajsai útnál, a kocsi defektet kapót l. Maróty hirtelen helyet akart cserélni a soffőrrel. Eközben egy másik defekt is történt. Az autó mély kátyúba került, majd hirtelen felborult. A kocsiban ülők messze kivágódtak. Herédi Károly oly szerencsétlenül esett ki az autóból, hogy az autó alá került, amely koponyacsontját teljesen összetörte. A többieknek kisebb horzsolásokon kívül semmi komolyabb bajuk nem esett. A halálos szerencsétlenség ulán Maróty Gyula ellen gondatlanságból okozott emberölés címen indult meg az eljárás. A szegedi törvényszék G ö in ö r y-tanácsa szombaton délelőtt vonta felelősségre Maróty Gyulát, aki kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy bűnösnek nem érzi magát. A szerencsétlenség alkalmával az autót nem ő vezette. Azt beismerte, liogy a város határában átült a soffőr helyére, de a kanyarulatoknál a kormánykereket mindig átadta a sot'förnek. Rezsek Aladár, Fehér Jánosné és Sellz Mária eskü alatt vallották, hogy az autót a felborulás pillanatában nem Maróty, hanein a soffőr vezette. Telelőn 11-85. Korzó Mozi Teleion 11-85. OSSI OSWALDA Április 4., 5-én, hétfőn és kedden páratlanul szellemes vígjátéka A vígjáték 7 felvonásban Azonkívül; A2S ARIZONIAI LOVAS kalandor.ö.léne, 6 felvonásban. Főszereplő: ART ACORD. ElAadisok keidete vasár- ¿9 Ünnepnap 3, 5, 7 ís 9, hétköznap 5, 7 él 9 órakor. Bell^ey Gusztáv és Takács Illés elmondották, hogy ők már csak azt látlak, amikor a nagy sebességgel rohanó auló felborult. Ro h o n y i Ferenc szakerlő azt vallolla, hogy az auló két rendbeli defekt után kátyúba került és ez okozta a felborulást. Elnök: Ha valaki a kormány mellett ül, a soffőr pedig a mellelte lévő ülésen, a soffőr vezetheli-e az autót? Tanú: Nem. Nehezen, mert nein uralkodhat a gép felelt. II r. R á c z b i r ó : A soffőrnek szabad-e a kormánykereket laikusnak átengedni? Tanú: Nem. 1) r. Ács Sándor törvényszéki orvosszakértő szerint a soffőr halálát koponyacsonttörés okozta. Az áldozat igen alkoholos volt, amiből arra lehet következtetni, hogy a soffőr a kirándulás előli szeszesitalt fogyasztott. A szakértői vélemények után dr. L i s z k a y Loránt mondotta el vádbeszédét. A vádlott gondatlan volt azért is, mert beismerése szerint autót sohasem vezetett és mégis 35—10 kilométeres sebességgel vezette a kocsit. Nem mentheti a vádlottat az a körülménv, hogv a soffőr mellelte üli. I) r. Széli Gyula védő a vádiolt felmentését kérte. A szerencsétlenség pillanatában az autót nem a vádlott vezette cs igy felelősségre sem vonhaló. A bíróság ezután Maróty Gyulái gondatlanságból okozott emberölés vétsége címén bűnösnek mondotta ki és az enyhítő szakasz alkalmazásával 2 4 0 pengő p é n z b ü n l el és r e Ítélte. A bíróság ilélel-indokoGisában kimondotta, hogy a vádlottnak saját beismerése szerint sem volt soffőrigazolványa és mégis vezette az aulót. Enyhítő körülménynek vette a bíróság, hogy útakadályoknál minden alkalommal átadta a kormánykereket a soffőrnek. Az Ítélet ellen a vád sulyosbbilásérl, a védelem a bűnösség megállapítása miatt felebbezésl jelentett be. CostUmök, köpenyek, uccal és gyermek» ruhák Ízlésesen készUlnek IDEÁL női és gyermekruha dlvalterem Szegeden, Kelemen ucca. (Ha-Ha c'pöflílettel »zeniben.) 752