Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-10 / 56. szám

1927 március !115. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Szenvedő nőknél a természetes Ferenc Jó­zsef' keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiürülésl idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szer­vekre. A női betegségekre vonatkozó tudo­mányos irodalom több alapvető megalkotója írja, hogy a Ferenc József víz kitűnő hatá­sáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Kapható gyógy­szertárakban, lekben. drogériákban és füszerüzle­— Katonaság ettenl izgatás miatt elitéllek egy tüzér századost. Budapestről jelentik: Kormányzó­sértés vétségével és a katonaság intézménye ellen elkövetett izgatás vétségével vádoltan állott ma a büntetőtörvényszék Töreky-tanácsa előtt Rolt­mayer Iván műszaki főtanácsos, főmérnök, szol­gálaton kivüli tüzérszázados. A vádirat szerint a vétségeket 192f>. májusában és juniusában követte el. A bíróság több tanút hallgatott ki. majd kihir­detett Ítéletében bűnösnek mondotta ki a vádlottat a katonaság ellen elkövetett izgatás vétségében és ezért ezer pengő pénzbüntetésre ítélte az enyhítő szakasz alkalmazásával. A kormáhyzósértés vádja alól a vádlottal felmentették. A vasárnapi birkózóversenyre jegyek a Délma­gyarország jegyirodájában. — Kocsislól belezuhantak a hídról a folyóba. Szerajevóből jelentik: Tegnap délután Szerajevó közelében a Boszna-folyón át vezető fahídon, Aliász Marin és Verosta Nicola kereskedők autón igyekeztek a szomszéd községbe. A Boszna hí­don elromlott a fa, a bérkocsi beleütődölt a hid korlátjába és a kocsi az utasokkal együtt, 30 mé­ter magasságból belezuhant a sebes folyóba. A kereskedők és a kocsis a kocsi alá kerültek és szörnyethaltak. x A Leányegylet március 12-iki műsoros lánc cstélyérj jegyek a Délmagyarország jegyirodájá­ban. — Kifogták a röszkei kocsmai szurkálás letleset. Szerdán beszámoltunk arról, hogy egyik rösz­kei kocsmában orvul leszúrták Rózsa Bakacsi Ist­ván gazdálkodói. A szerencsétlen embert még kedden éjszaka beszállították a klinikára, állapota még mindig súlyos. A rendőri nyomozás során szerda délelőtt elfogták a tettest egy röszkei le­gény személyében, aki első kihallgatása alkal­mával önvédelemmel védekezett. A gyilkos rösz­kei legényt csütörtökön hozzák be a szegedi rend­őrségre. x Armentano Ede vivóakadémiát rendez március 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Belvárosi Moziban. Budapestről több vendég, Szegedről Ar­mentano tanítványai indulnak. 697 Makói f)írek. Csöndes közgyűlés lesz Makó város képviselő­testületének hétfőn, március 14-én megtartandó közgyűlése. A tárgysorozaton nagyobb jelentőségű tárgy nem szerepel. Egyetlen érdemes pontja a Gröbtelek megvétele volna, de ebben a kérdésben is csupán negatívumról számol be a bemutatandó polgármesteri jelentés, arról tudniillik, hogy a város szivében fekvő telek megszerzése nem si­került, mert a telektulajdonosokkal folytatolt tár­gyalások nem vezettek eredményre. Panasszal fordullak a makói szabóiparosok az iparhatósághoz amiatt, hogy a környékbeli váro­sok szabóiparosai a törvény tiltó rendelkezésének ellenére is megrendeléseket vesznek fel Makón. Az iparhatóság áttette a panaszt a rendőrséghez, azzal a kérelemmel, hogy nyomozza ki és akadá­lyozza meg a megrendelések jogtalan gyűjtését. Á törvény csak kereskedők látogatását engedi meg megrendelések gyűjtése céljából, a magánfeleket pedig csakis előzetes meghívás alapján látogathat­ják meg megrendelések felvétele céljából az ide­gen városbeli kereskedők, vagy kereskedelmi uta­zók. A rendőrség lefolytatta ebben az ügyben a nyomozást és megállapította, hogy egy szegedi szabó cég megbízottja tényleg végiglátogatta ma­kói megrendelőit, az illetőt felelősségre is vonta, de a szegedi szabó cég igazolni tudta, hogy hat •esetben direkt meghívás alapján tett állandó ve­vőinél látogatást. A rendőrség ennek alapján meg­szüntette az eljárást. Várod a polgári szabadságjogok visszaállítását? A Délmagyarország a polgári szabadságjogokért küzd! Sszin&ász és Müvészzet A szegedi városi szinház műsora: Csütörtökön: Nem nősülök. (Bérletszünet.) Pénteken: Cigánybáró. (Bérlet B. 9.) Szombaton délután ifjúsági előadás: Bizánc. Szombaton este: Kiss és Kis. (Bérlet A. 10.) Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Offen­bach. Vasárnap este: Kiss és Kis. Hétfőn: Kiss és Kis. Kedden, március 15-én: Aranylakodalom. Színházjegyet a Délmagyarország jegyirodá­jában telefonon is lehet rendelni. A jegyeket kí­vánatra házhoz küldjük. A :Don Kozák Kórus hangversenye. Negyven kozák a világnak lart, készen »sza­bad művészetének bemutatására, a tökéletes össz­hang és hangszín orgonájával negyven torokban. Ugy állnak a pódiumon katonásan, tömött sorok­ban, mint az összeszorított kottafejek, csendben, mozdulatlanul, merev szomorúságban. Negyven bo­rús kozákfej, akik otthagyták hazájukat, a Don­folyót, a viharos mezőket, hagyományaikat és nem mentettek át a száműzetésbe egyebet, mint bus orosz dalokat és mélyen vallásos istenhitüknek ¡templomi zsoltárait. Dalaikban visszacseng a Volga, a Don misztikus mondavilága, hajósok éneke, vad harcosok kur­jongató ritmusa. Minden, ami ősi és elemi erejű az orosz énekművészeiben, megtalálható a doni kozákok dalaiban, az atonális hangzásnak a keleü népdalokból eredő szokatlan müzsikájával együtt. Az orosz muzsikus nép. Ila harcol, énekel, ha a földet szántja, énekel, ha hajnalig ég a kékes fény szamovárjában és két-három orosz virraszt mellette, felcsendül halkan az ének, duettben, terz­ben. Az oroszokat vallásuk és faji különlegességük nevelték a karénekre, innen van az az utolérhetet­len vokális zenei intelligenciájuk. S e r g e Ja r o f f é k a világhírű doni kozák­kórusban ezt a velük születeti kuliurát a kórus­zene legmagasabb fokára fejlesztették. Nem a kórus szokott technikájával énekelnek, mintha a hang nem is lenne, fontos, csak a zene és a hangszer-hatások. Sokszor ugy szól énekük, mint­ha a balalajka pengene az egyetlen tenor kísére­tére, sokszor ugy, mintha hordák üvöltenének, ugyanakkor azonban hirtelen lágy pianisszimóba csendesülnek. A hangbeli orchesterből csak néha zsolozmázik ki cgv regiszter, az Esz-ig emelkedő lírai lenor, majdnem szoprán, egy zengő bariton, vagy a conlra A-ig leereszkedő basszus, hogy átlengje az együttes egysíkú vonalát. Kiforrott és a nyugat levegőjében kitenyésztett ázsiai szín­pompa ez a nomád romantika, lekötve a mai zenei felfogás pányváival. Első hallásra különös és újszerű, holott közel áll a mi zenénkhez. Serge Jaroff, a kórus vezetője, karmestere ki­tűnően oldotta meg feladatát. Az ő művészete ugyanaz, ami Germanováé, Paolováé, Mousjoukiné, Sáljapiné: a végtelenül gazdag skálájú, lelkű és fantáziájú orosz nép egyéni ízlése, teremtő intelli­genciája a középeurópai embertípus szemüvegén át nézve. Az ő felfogását, mi, ha kórusaink­ban ugyanolyan hanganyagok volnának is, leg­följebb csak utánozni tudnánk. A közönséget megdöbbenés és meghatottság futotta át és tartotta fogva s mindvégig lelkes ovációban részesítette a kitűnő doni kozák-kórust és vezetőjét. 1. v. 0 színházi iroda hirei. Nem nősülök. Tiz uap alatt, csütörtökön nyol­cadszor kerül szinre Szenes Béla páratlan si­kerű vígjátéka, a Nem nősülök. Hasonló érdeklő­dés színpadi mű iránt régen mutatkozott s most már biztosra vehető, hogy a pompás vígjáték egy­hamar nem kerül le a szegedi színpad játékrend­jéről. A cigánybáró. A klasszikus operettek közé tar­tozik Strauss világhíres operettje, a Cigánybáró, a melynek szivei-telket gyönyörködtető dallamai pén­teken újra felcsendülnek a szegedi színpadon, még pedig Ocskay, Szász Edith. és Gaisler Lola megszólaltatásában. A liires operett többi jelen­tős szerepét Szirmai, Szilágyi, Keleti és Rajz sze­mélyesiti. A zenekart Mátray Ernő vezényli. Kiss és Kis. A kiváló magyar komponistának, Vincze Zsigmondnak legújabb operettje, a Bus Fekete László szövegére készült Kiss és Kis gon­dos előkészület után szombaton kerül bemutatóra. A magyar tárgvu operett főszerepeit Sz. Patkós Irma, Beke Aliz, Herczegné, Egyed Lenke, a ven­dég Rohonczy, Páger, Ilerczeg, Szirmai és Ró­nai adják. Előadás előtt az árviz emiékezelére Hagymássv elszavalja Szabados János egyik leg­szebb költeményét, a »Szeged hálája« cimüt. Ifjúsági előadás: ltizáne. Herczeg Ferenc köl­tői alkotása, a Bizánc kerül szombaton délután szinre, ifjúsági előadás gyanánt. A konferáló be­szédet dr. Csaba Jenő kegyesreni tanár mondja. Feküdj le kicsikém (alrengetö bonyodalmak péntektől a Korzóban. Tégla, épületfa és egyéb épilési anyagok, melyek épületlebontésból kikerülnek aionna) jutányos arbin helyszínen eladatnak. Tisza Lajos körút 96, a tiszti pavilonnal szemben. 685 nev: Henry Murger LILLIAN GISH péntektől vasárnapig a Belvárosi Moziban Hirdetésiiqynöknek ügyes fiatalembert vagy leányt alkalmaz a Délmagyarország kiadóhivatala, Aradi ucca 8. sz. Telefon Irodai 2-58. Belvárosi Mozi Tele,on Pénztári 5—82. Telefon 11-85. Korzó Mozi Teleion 11-85. Március 10 én, csütörtökön Katona komédia 10 felvonásban. Főszereplő: HARRY LIEDTKE. Azonkívül: duster szaval. ftg&SSr* PIAarftxofe keidet' 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5 7 és 9 órakor. A terem kellemesen fűtve van. Március 10 én, csütörtökön A kastély bandiiái Kalandor film 7 felvonásban. Főszereplő: Jack Richardson. AzonkivUl: A szerelmes kandúr. Burieszkvigjáték 7 felvonásban. Főszereplő : SYD CHAPLIN. Előadások kezdete 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor. A terem kellemesen ftttve van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom