Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-09 / 55. szám

1927 március !3. DÉLMAGYARORSZÁG 5 JEgy sszegedi fiirlapiró vallomást tett: dogyan hurcolta el Kmetiy Károly a Tissza-lcávé&ász terrasxáról. Az Albrecht-laktanya borzalmairól lettek megdöbbentő vallo­másokat a megkínzott áldozatok. Budapest, március 8. A szegedi és a bríttaniás borzalmak tűnlek elő a maguk megdöbbentő való­ságában a Kmelt y-pör mai tárgyalásán. Mind­járt a tárgyalás elején az ügyész bejelentette, hogy U r György szegedi hirlapiró feljelentette Kmetty Károlyt azért, mert 1919-ben a Tisza-kávéház terraszáról el­hurcolta öl, pénzét elvette és 30 napig fog­ságban tartotta. Italin Nándor magántisztviselő elmondotta ez­után megkinoztatásának történetét. Az Aréna-uton ^igazoltatták«, de csak azt vették tudomásul, hogy zsidó és behurcolták az Albrecht-laktanyába. Ad­dig pofozták, mig eleredt az orra vére. Bottal ver­ték, mire elájult. Levették lábáról a cipőt, ugy verték a tisztek, majd összekötözték és »hintáz­tatták . Jajgatott, a szájára léptek, hogy ne tudjon kiáltani. Erre egy vasta g rudat dug­tak a szájába. Elájult, felmosták. Odaláncolták a falhoz, szöges bottal verték. Ezután az egyik tiszt hajánál fogva kidobta a folyosóra. Tovább pofozták, majd amikor már énekelni sem tudott, még jobban összeverték. Kmettyt nem ismerte fel kínzójában, mert szem­üvegét elvették tőle. Az o rvos kijelenti, hogy nem volt Hahnnak olyan testrésze, amely ne. lett volna sebes. L a x Mátyás ugyancsak az Albrecht-kaszárnya borzalmairól beszélt. Korbácscsal verte az egyik liszt. A szobá­ban csomó liszt bikacsekkel, puskatussal, csajkával vert agyba-főbe egy sereg civilt. Reiner Hugó és Ro senzweig János jelen voltak a kínzásoknál, a jegyzőkönyvvezetés kor­bácscsal, bikacsekkel, puskatussal történt. Amikor elszédült, odaverték a fejét a vízcsaphoz. Mikor vé­res zsebkendőjével letörölte arcát, rárohantak ( — Micsoda? Neked kommunista zseb­kendőd van? — és nekiestek megint. Az összes cellák visszhangzottak a niegkin­zottak jajgatásától. Alig tudtak lábra állni, de az Erger-bergert éne­keltették velük. Az a tiszt, aki a kínzásokat ve­zette, nagyon ha sonlitott Kmettyre. Több tanú mondja el a borzalmakat, majd az ügyész feláll és bejelenti, hogy óráról-órára érkeznek hozzá feljelentések Kmetiy ellen. Dr. M ihájlovics Miklós orvostanár arról tesz vallomást, hogy egyeseket addig ütöttek kor­bácscsal, mig meg nem tanulták, hogy a 24—612. számú autó Prónay Pálé. Ezután következett Ur György vallomása a szegcdi borzalmakról. Elmondja, hogy 1919. májusában Hódmező­vásárhelyen volt újságíró. Értesítést kapott, ' hogy B a 11 a Aladár, a szegedi kormány belügy­minisztere szeretne vele Szegeden beszélni. El is ment Szegedre, ahol a Tisza-kávéház terraszán ta­lálkozott Balla Aladárral, akivel megbeszélték, hogy miként lehetne a nemzeti hadsereget a román meg­szállott területről átszökött magyarokkal kiegészí­teni. Beszélgetés közben Balla Aladár felállt és el­ment a miniszterelnökhöz. Alighogy Balla eltá­vozott, megjelent ott két főhadnagy. Az egyik Kmetty volt. Megkérdezték a nevét, majd felszó­lították, hogy kövesse őket a rendőrségre. A rend­őrségen Kmetty járőrért telefonált. Csakhamar meg kiáltott ráin Kmetty — add ide a leveleket! Én nem tudtam, hogy milyen leveleket kért, ná­lam nem volt semmiféle levél. Ekkor rámfogt a a revolvert és követelte, hogy adjam át pénztáré á m a t. Talált a pénztárcában két magánlevelet, azt eldobta. A pénztárcában volt 1400 korona régi kék pénzben és egy szovjet 25 koronás. A 4 4 0 0 koron á m a t ma g á v a 1 vit­te, azóta se láttam viszont. Később a Csillagbörtönbe vittek, ahol négy hé­tig tartottak elzárva. Kmetty Károly teszi meg észrevételeit a val­lomásra. Sötét tekintellel méri végig a tanul, ener­gikus mondatokai mond az elfojtott düh. kiérzik a hangjából. Minden egyes mondatnál nagyobb nyomaték kedvéért kezével ül az előtte lévő asz­talra. — Nekem parancsom volt, hogy lTr hírlapírót előállítsam, mert tudtuk, hogy á budapesti kom­munistákkal áll összeköttetésben. A pénzről, mint rendesen, most sem akar tudni Kmetty. U r: Kmetty kijelentései s z e in e n-s z e d e 11 v a­1 ól I a n s á go k. Milyen bizonyítékai vannak arra nézve, hogy amit Kmetty mond, az nem igaz — kérdezte az elnök. Kérem szépen, talán Kinettynek kellene bi­zonyítani, hogy én kommunista voltain, ha ezt mondja. Ezután a/, elnök a tárgyalást félbeszakítja és jelenti, hogy a legközelebbi tárgyalásra Ur György tanúit beidézi. Ur György többek között tanuként kérte "kihallgatni Bibó Lajost, a Nemzeti Újság szerkesztőjét. Be fogják idézni Balla Aladárt is. Százlakásos háromemeletes bérházat és modern rendházat akarnak építeni a szegedi minoriták. A várostól kérnek garanciát a felveendő kölcsönre. (A Délmagyarország munkatársától.) Na­pokkal ezelőtt jelentette a Délmagyarország, hogy a szegedi minorita rendház nagyobb arányú építkezés gondolatával foglalkozik. A terv az, hogy a régi, vastaglalu rendházat lebontatják és helyébe hatalmas bérházat építtetnek, de felépíttetik az uj rendházat is. A terv most már egészen komoly stádiumba jutott és a jelek szerint rövidesen megkez­dődili a szegedi minoriták nagyarányú épít­kezése. Dr. Papp Béla, a szegedi minoriták rend­főnöke kedden délelőtt egy ismert szegedi építési vállalkozó társaságában megjelent a polgármesternél, akivel órák hosszáig tárgyal­tak a kérdésről. A tárgyalósokba később bevonták Sculléty Sándor főszámvevőt és Berzenczey Domokos műszaki főtanácsost is. A minoriták szegedi házfőnöke bemutatta a polgármesternek az építkezési tervekel, ame­lyek szerint a régi székház hatalmas telkén a rendház nagy, háromemeletes modern bér­házat kiván építeni három uccára néző front tal és száz 5, 3, 4 és 5 szobás lakással. A minoriták ezenkívül fel akarják építtetni uj rendházukat is, a bérház folytatásaképen ugyancsak háromemeletnyi magasságban. A földszinten kapnának helyet a hivatalok, az emeleteken pedig a rend tagjainak a lakása lenne A hatalmas épület a hozzávetőleges költségvetés szerint húszmilliárd koronába kerülne. A minoriták a bérházat természetesen köl­csönből kívánják felépíteni. Arra gondolnak, hogy a nagyobb fővárosi pénzintézetek, eset­leg valamelyik külföldi érdekeltség ugyanolyan feltételek mellett folyósítana számukra köl­csönt, mint amilyen fellélelek mellett a fő­városi kislakásépitéseket finanszírozza, vagyis bizonyos ideig, husz—huszonöt esztendeig leköti az építendő bérház lakbérjövedelmét, az épiitetőtől viszont erre nz időre a lakbér­jövedelem nagyságának garantálását kívánja. Mint ismeretes, különböző pénzintézetektől a város is kapott hasonló ajánlatokat. A rendház azt kéri a várostól, hogy vállal­¡on garanciát a kölcsönért, vagy pedig garan­tálja a lakbéreket. A polgármesternél lefolytatolt tárgyalások­nak bizalmas jellegük volt. Utána a polgár­mester érdeklődésünkre csak annyit mondott, hogy a tero egészen komoly, a város ható­sága azonban még egyelőre nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy vállalja-e akár a kölcsön, akár a lakbérek garantálását, mert előbb pontosan meg kell állapítani, hogy koc­kázat nélkül vállalhatja-e. Ha a pontos szá­mitások eredménye megnyugtató lesz, akkor a város megadja a kivánt garanciát és ebben az esetben a minorita rendház még ebben az évben megkezdi a hatalmas bérpalota épít­tetését. Éjféli dulaKodtás a snuvésssnö Körül asz egyetlen sszegeái faárban. (A Délmagyarország munkatársától) Az egyetlen szegedi bárhoz • hasonlatos helyiség­ben, ahol esténként víg hangulatban táncolnak a jazz-band mellett, vasárnap este kínos jelenetek játszódlak le. A helyiségnek állandó látogatója egy feltűnően szép volt szegedi színésznő, akinek személye körül már nem egyszer viharzot­is jelent négy szuronyos hadnagy, akik Kmetty- I tak fel az események, vei egy üt t magukkal vitték őt a Mars- Vs téren lévő kaszárnyába. Itt egy monok­lis százados elé vezették, aki megkérdezte, hogy zsidó vagyok-e, én azt mondottam, hogy nem, ő azonban ezt nem fogadta el, h a n e m csíl k tü­zetes vizsgálat után állapította meg, hogy tényleg nem vagyok zsidó. Kmetty ekkor kivitt egy másik szobába: — Kommunista gazember vagy, — ERZSEBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ BUDAPEST, IV., EGYETEM U. 5. Elsőrangú családi szálló a Belváros központjában. 100 szoba. Központi fűtés. Vizvezetékes mosd k. Lift. Fürdőszobák. 1 ágyas szoba 4 50-től 9 -ig, 2 ágyas 6—12 pengőig Napi teljes pensio 9'— pengőtől. Éttermében a legjobb cigányzene Elismert jó konyha. Saját termést! somlói borok. Az „Erzsébet pince" szépen berendezett söröző. Mérsékelt árak. 461 SZABÓ IMRE tulajdonos. Vasárnap éjjel, amikor a bár hangulata magas fokra emelkedett, a feltűnően szép színésznő asz­talához leült egy szegedi bankjai is. Könnyed poharazgatás után a bankfiu és a színésznő jó ismerőse között nézeteltérés fejlődött ki. Heves kijelentések hangzottak el, amire azonban senki sem lett figyelmes, mivel a jazz-dob állandóan per­gett és az asztalok között párok táncoltak sürün egymás mellett. Néhány perc múlva azonban a színésznő és jó ismerőse felkellek az asztaltól és magára hagyták a bankfiut, aki még rendelt egy üveg bort és csendesen borozgatott egy­magában. Amikor azután a bor elfogyott, a bárban ülők arra lettek figyelmesek, hogy a bankfiu támo­lyogva felkel asztalától, majd ugrásszerű léptek­kel a művésznő asztalánál terem. A következő pillanatban a bankfiu nekirontott a művésznő jó ismerősének. Mindketten a földre zuhantak. Alul a bankfiu, felül a művésznő barátja, aki az utóbbi időkben már nem egyszer adott tanú­bizonyságot arról, hogy nem retten meg saját árnyékától. A bár vendégei az első pillanatban szinte meg­dermedve nézték a szokatlan jelenetet. Amikor azonban a művésznő sikoltozni kezdett, mindenki a földön dulakodókhoz rohant, hogy szétválasz­szák őket. A bankfiuról ugy kellett valósággal leszedni a színésznő lovagias jóismerősét, aki még néhány barátságtalan ütést mért le a bank­fiura. A helyiség közönségének rokonszenve szinte egyöntetűen a művésznő és jó ismerőse iránt nyilvánult meg, mivel mindenki ugy érezte, hogy az erősen illuminált állapotban lévő bankfiu min­den ok nélkül kezdte meg a dulakodást. A vendégek és a pincérek sikeres közbelépés« után a rendezetlen ruházatu bankfiut kivezet­ték a helyiségből és ezzel azután egyelőre befe­jezést nyert a nem mindennapi botrány. Érdekes egyébként, hogy a színésznő jó isme­rősének nemrégiben hasonló keretek között, ha­sonló ügye volt, amelynek elintézése lovagias útra terelődött. A felek nehéz feltételű pisztolypár­bajban állapodlak ineg. A pisztolypárbaj a mult hét szerdáján történt meg és sebesülés nélkül ért véget. Ma este 9-kor Jegyek Harmóniánál Szánt hó? Sándor Itrékpái, varrógép áruháza Szeged, Kis a. 2 (KlsD.-palota

Next

/
Oldalképek
Tartalom