Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-01 / 48. szám

1927 március !5. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Megfellebbezték a DMKE épületének eladását. (A Délmagyarország munkatársától.) A DMKE Boldogasszony-sugáruti széképületét-— mint ismeretes — a DMKE eladta a városnak. Az épületben a főiskolai internátust helyezi majd el a város. Az eladás ügye a legvegyesebb érzelmeket váltotta ki a DMKE tagjai köréből. Sokan ellene voltak az eladásnak, mert ugy gondolták, hogy az épület eladásával a DMKE misszióját teljesíteni tovább nem tudja. A város ugyanis négy és félmilliárd koronáért vette meg a házat, — de nem azonnali fizetési kötelezettséggel. Harminc éven át évi húszezer pengőt fizet a város az egyesületnek. A DMKE az igy kapott összegeket tőkésiti, illetőleg incjatlant vásárol majd rajta, mig a kamatokból kiadásait fedezi. A város közgyűlése januári ülésén hagyta jóvá a DMKE megvételének ügyét. A DMKE tagjai közül azonban sokan nem nyugodtak bele az eladás ügyébe, hanem azt megfelebbezték. Így Unterreiner József és társai — mint az egyesület tagjai — abból az indokból fellebbezték meg az eladást, hogy a DMKE tul olcsón adta el épületét, mivel az nem néjíy és félmilliárd koronát ér szerinte, hanem az összeg kétszeresét. Sérelmezik azután azt is, hogy a város nem egyszerre fizeti ki az egész vételárat. Igy arra kérik a felebbezési fórumot, hogy az eladást semmisítse meg és utasítsa az egyesületet, hogy uj és a DMKE-re előnvösebb szerződési kössön a várossal. A felebbezésnek külön érdekessége, hogy a felebbezés ügyében, mint a DMKE felügyeleti hatóságának, a polgármesternek kellene dönteni. A felebbezők azt kérelmezik, hogy ebben az esetben ne a polgármester döntsön, hanem a belügyminiszter, mert a polgármester érdekelt és nem hozhat megnyugtató döntést. A polgármester, értesülésünk szerint, a felebbezést Bokor Pál helyettes polgármesternek adta ki, aki már hozzá is kezdett a felebbezés áttanulmányozásához. A DMKE eladásának ügye igy nem nyert még befejezést. Az egyetem építkezési bizottsága azonban az épület átalakítási munkálatait máris kiadta vállalkozónak, aki a szerződése szerint már augusztus elsején hozzálát az átalakítás munkálataihoz. E terminusig pedig az épület lakóit is el kell helyezni a városnak más lakásokba. A felebbezők, értesülésünk szerint, ha a polgármesterhelyettes döntése nem lesz kielégítő, a belügyminiszterhez viszik fel az ügyet. MMIMMWMfMfWMMNNflMMMMMfMMAMAMMMnMAMAMAMMMMAMMMnMNMAMAMAWIWMM A Csillagbörtön szabadult gyilkosa gyilkolni akart, — fia őt gyilkolta meg. Kaposvár, február 28. Müller János sántosi gazdálkodó ezelőtt hat évvel agyonlőtte apósát, amiért a törvényszék ölévi fegyházra ítélte. Büntetését a szegedi Csillagbörtönben le is töltötte és onnan egy évvel ezelőtt szabadult ki. Hazakerült, ahol házsártos természete miatt zsarnoka volt a ház népének. Szombaton összeszólalkozott feleségével és »most végzek veled!" kiállással fejszével a kezében az asszonynak rontott. A nagyobbik fia erre torkon ragadta az apját, de végül is az apja fejszével ugy vágta fejbe, hogy öszszeesett, majd a kisebbik fia ugrott az apjához és kiragadta az apja kezéből a fejszét, amellyel ugy torkon vágta az apját, hogy azonnal holtan rogyott össze. A holttestet a kaposvári kórházba szállították, az apagyilkos fiút őrizetbe vetlék. 99 Krisztus papja voltam, 99 a szeretet volt a hitvallásom. A hetvenéves Várhelyi prelátus soha nem különböztette meg egymástól az embereket. (A Délmagyarország munkatársától) Arcán, alakján nem látszik meg, hogy hét évtized suhant el fölötte, de klasszikus, szép fejét hófehér, sűrű haj koszorúzza, amelyből talán még egyellen szálat sem orzott el a tovatűnt hetven eszteudő. Szavaiból végtelen szelídség és szeretet árad, »nem a szük keretek közé korlátozott szeretet, hanem a minden embert testvérnek látó, igazi, krisztusi szeretet.» Várhelyi József pápai prelátus, Szeged város közszeretetben álló főpapja, aki március elsején tölti be hetvenedik esztendejét, szelijd haraggal csak azokra haragszik, akik ünnepet akarnak csinálni ebből a nevezetes évfordulóból. iKrisr.tus igazi papjának nincs szüksége kúlön jutalomra azért, mert hivatásának élt hetven esztendeig, elég jutalom számára lelkének nyugalma, békéje, amely csak a becsülettel leélt élet ajándéka lehet.« Amikor meghallotta, hogy hivei, barátai, egyszóval az egész város, amelynek kivétel nélkül minden polgára igaz szeretetet és tiszteletet érez iránta, ünnepelni akarják, szökésre gondolt El akart utazni az ünneplés elől. Környezeté alig tudta visszatartani, de végre is engedett, belátta, hogy az ünneplésnek nemcsak az ünnepelt örül, hanem örülnek az ünneplők is és örömük önzetlen, szelíd ember-öröm. — Hát itthon maradok —" mondotta — ha muszáj, akkor állok az ünneplés elibe. Elviseltem én már többet is, mást is. Amikor meglátogattam és megkértem, mondjon el egyet-mást életéről, pályájáról, élettapasztalatairól szigorúan tiltakozott: — Minek ez a nagy parádé — mondotta —, nem történt én vélem egész életemben semmi különös. Nincs mit elmondanom. Egész életemben nem tettem semmit, csak hivatásomat teljesítettem: pap voltam De aztán mégis engedett a kérésnek, mesélni kezdett, lassan, halk sióval elmesélte egyszerű, életit Szép, kerek mondataiból a megnyugvás szelídsége sugárzott, hogy minden ugy volt jó, ugy volt szép, ahogyan tőrtént. Apró emberi örömök és apró emberi bánatok a mérföldkövei bosszú életútjának. Ezek szinesitették meg pályáját. Édesapjával kezdte, aki vármegyei tisztviselő volt Békésen, fiatalon, negyvenöt éves korában halt meg tifuszban. — Akkor kis gyerek voltam még, alig nyolc esztendős. A nagy család eltartásának gondja szegény, martiréletü édesanyámra nehezedett egészen. ö nevelt emberré valamennyiünket. Engem tiz esztendős koromban, a kiegyezés esztendejében beadott a premontreiek nagyváradi gimnáziumába. Arra az örömre, amelyet a kiegyezés keltett az egész országban, nagyon jól emlékszem. Hatalmas, nemzeti szinü kokárdákat tüztünk a mellünkre és ugy ünnepeltük az abszolutizmus, a Bach-korszak halálát. Itt, a nagyváradi gimnáziumban érlelődött meg lelkemben az elhatározás, hogy pap leszek, Jézus Krisztus igazi papja. Szorgalmasan tanultam. Abban az időben nem ugy ment a tanulás, mint manapság. Abban az időben virtus volt elsőnek lenni. A diákok rendszámokat kaptak, versenyeztek egymással az elsőbb helyekért. Büszke diadal volt győzni ezeken a versenyeken. 1876-ban érettségiztem, tavaly mult ötven esztendeje, ötven éves találkozón* nem volt. Hajdani társaim, akik még élnek, megszállt területen laknak, maradék-Magyarországon nem él rajtam kivül senki. Igy elmaradt a találkozó. — Az érettségi után Temesvárra kerültem, a teológiára. 1880-ban szenteltek fel pappá, eiső szentmisémet szülőfalumban, Békésen mondottam. Torontálmegye egyik kis községében, Szajánban lettem káplán, a Révay-bárók birtokán. Kristó/fy Józsefbek, a darabont kormány későbbi belügyminiszterének nagybátyja volt a plébánosom. — Papi pályámat azzal a belső fogadalommal kizdtem meg Szajánban, hogy ¿Monet a nép Javára szentelem. Állandóan szociális problémákkal foglalkoztam, ezen a téren igyekeztem a köznép érdekeit szolgálni, mert megláttam azt a nagy gazdasági nyomorúságot, amelyben a szabadságharc alatt felszabadított jobbágyok gyermekei senyvedtek. Talán ez volt az oka annak, hogy Szajnán színmagyar , népe 1883-ig tartó ottani káplánkodásom alatt | nagyon megszeretett. Amikor a püspök Törökl becsére helyezett át, dr. Szentkláray Jenő inellé ! káplánnak, a szajániak szeretete kedves, közvetlen módon nyilatkozott meg. A község elöljárósága küldöttségileg kérte a püspököt az áthelyezés viszszavonására. A püspök természetesen nem teljesítette ezt a kérelmet, mert hát a papságnál is éppen olyan szigorú fegyelem van, mint a katonaságnál. A püspök parancsa éppen ugy megmásíthatatlan, mint egy tábornoki parancs. — Három esztendeig voltain Szentkláray professzornak, a budapesti egyetem későbbi tanárának a káplánja, 1885-ben Apátfalvára helyeztek át. Szajáni principálisom, Kristóffy kérte idehelyezésemet, mert Szajánról öt is idehelyezték. — Itt ismerkedtem meg Kristóffy Józseffel és igen meleg, intim barátság fejlődött ki közüliünk, amely még most is tart. Kristóffy Józsefnek, mint megyei főjegyzőnek, igen nagy befolyása volt a megyénél, nagy közéleti szerepet játszott már akkor is. A kerület erősen ellenzéki kerület volt, Kristóffy pedig meggyőződéses kormánypárti ember, népszerűsége mégis páratlan volt. Meg is választották képviselővé és igy került fel Budapestre. Nagyon értékes, európai műveltségű ember volt, fanatikus harcosa a' jónak. Ezért szerette mindenki megyéjében, ahol már mint főjegyzőnek is nagyobb tekintélye volt, mint akár a főispánnak, akár az alispánnak. — Szegedre 1888-ban kerültem, a rókusi plébániára, Ivánkovics mellé káplánnak. Ivánkovics akkor országgyűlési képviselő volt és a plébániát helyette én adminisztráltam. Rókuson folytattam azt a munkát, amit Szajánban kezdtem meg. Dolgoztam a nép érdekeiért. Amikor 1893-ban a kisteleki plébánost, Vargha Ferencet belvárosi plébánossá választották meg, Kistelekre helyeztek át adminisztrátornak, egy év múlva pedig Szeged város törvényhatósági bizottsága engem választott meg Felsőtanyára plébánosnak. Ennek a választásnak az volt az érdekessége, hogy áttörte egy ősrégi szokás várfalát. Ezelőtt ugyanis nem fordult elő sohasem, hogy Szeged város kegyurasága alá tartozó plébániákra nem szegedi származású plébánost választott volna ineg a közgyűlés. Én voltam az első. Előttem más még csak nem is pályázott, mert előre tudta, hogy célt nem érhet. Én sem akartam pályázni, mert tudtam, hogy a felsőtanyai plébániára három érdemes szegedi születésű pap is pályázik, Mihályfij Gyula, Szekrényi Lajos és Sánta Pál. De a hivek maguk követelték, hogy nyújtsam be pályázatomat. Olyan általános volt ez a kivánság, hogy megpályáztam a plébániát én is és a közgyűlés igen szép többséggel engem választott meg, a békési születésű papot. 1894-től egészen 1907-ig voltam Felsőtanyán plébános. Amikor elfoglaltam a plébániát, templomunk még nem volt, csak egy kis kápolna. Ebben miséztem nagyon sokáig. A hivek már nem fértek el a kápolnában, a kápolna előtt hallgatták végig a vasárnapi miséket. Mozgalmat inditottam a felsőtanyai templom felépítésére és ez a mozgalom eredménnyel is járt, felépült a templom. — Amikor Felsőtanyára kerültem, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a felsőtanyai gazdák igen hátramaradottak, fogalmuk sincs az észszerű gazdálkodásról, nem tudják kihasználni azokat a lehetőségeket sem, amelyeket a sovány föld nyújt számukra. A szegénység, a nyomor általános volt. Megalakítottam a gazdakórt és rövidesen elértem, hogy Felsőtanya népe megbízott bennem. Látta, hogy jószándékkal szeretnék javitani helyzetén. Meghonosítottam a gazdasági kiállításokat, a szántási versenyeket, arra gondoltam, hogy a versenynek a mezőgazdaságban is éppen olyan jó eredménye lehet csak, mint volt Nagyváradon, a gimnáziumban. Foglalkoztam a gazdák téli foglalkoztatásának problémájával, hasznos tanfolyamokat szerveztem, amelyeken megtanulták a gazdák, hogy a téli hónapok alatt maguk is elkészíthetik azokat az eszközöket, amelyekre a nyári földmunkáknál szükségük van. Kosárfonó-tanfolyamot szerveztem és a tanfolyam alatt készitett kosarakból kiállítást rendeztünk. Á kiállitást Lázár György polgármester