Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-03 / 50. szám

10 DÉL-MAGYARORSZÁG 1927 március 1. Chamberlain bejelentette, Jfrogy nem szüntetik meg a Kínába irányuló csapatszállításokat. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Londonból jelentik: Az alsóház mai ülésén egy interpellációra adott válaszában Cham­berlain külügyminiszter hosszasan foglalko­zott a kinai helyzettel. Elsősorban azt hang­súlyozta, hogy az angol kormány a washing­toni egyezmény valamennyi signatarius ha­talmának kormányát értesítette a Kínában telt lépéseiről. A Sanghaiban állomásozó olasz csapatok az angol csapatokkal egyetértőleg védelmezik a külföldi koncessziókat és Sang­hai körül erős védelmi vonalat építettek ki. Bejelentette, hogy a Kínába irányított csa­patszállításokat mindaddig nem szüntetik meg. amig az angolok élet- és vagyonbiztonságát a kinai hatóságok is el tudják látni. Egy prágai földbirtokos sztric&ninnel megmérgezte feleségét. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Prágából jelentik: A rendőrség ma letartóz­tatta Wojtachowsky Prága-körnvéki földbir­kost, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy feleségéi sztrichnínncl megmérgezte. A föld­birtokos hónajHjk óla kisebb adagokat adott be feleségének az ételeibe, január 28-án azon­Aigner Károly vásárhelyi ulóda: Mokcsay Zollán. Hivatalosan publikálták Aigner lemondását. Budapest, március 2. A MTI. jelenti hiva­talosan : A kormányzó a belügyminiszter elő­terjesztésére dr. Aigner Károly, Szeged és Hódmezővásárhely főispánját, Hódmezővásár­hely törvényhatósági joggal felruházott város főispáni állása alól, buzgó szolgálatai elisme­rése melleit, saját kérelmére felmentette és dr. Mokcsay Zoltán volt nemzetgyűlési kép­viselőt Hódmezővásárhely főispánjává kine­vezte. A MTI. híre nem kelt meglepetést. A Délmagyarország már napokkal ezelőtt be­számolt arról, hogy dr. Aigner Károly nyomban a választások után bejelentette lemondását vásárhelyi tisztségéről, mert teljes agilitással kiván Szegeden dolgozni. UUNJYILL V^V>¥>RMRRR,R*^*' MMAMMMMMMIMMMMM«I (A Délmaggarország munkatársától.) Szege­den az öreg konflisokat szinte ináról-holnapra szorították ki a piacról a gyorsabb és olcsóbb autótaxik, amelyeknek a száma gombamódra szaporodott a standokon. Mindenki érezte, hogy baj lesz ebből a nagy megrohanásból, hogy Szeged forgalma nem bírja majd el art a rengeteg bérautót, amely ellepte a csen­des, betegesen kisforgalmú szegedi aszfaltot, de a szűz területre éhes vállalkozó szellem vaknak bizonyult és vakságát különböző ha­tósági intézkedések még jobban fokozták A városházán valahogy az az álláspont alakult ki, hogy nem szabad korlátokat emelni a verseny kifejlődése elé, annyi autótaxi rend­számol kell kiadni, amennyit kérnek. Erede­tileg ugyan a város hatósága kimondotta, hogy ban olvan nagy adagot telt az asszony leve­sébe, hogy a szerencsétlen még aznap este meghalt. A rendőrség egyidejűleg letartóztatott egy prágai régiségkereskedőt, aki szintén tudóit a gyilkosságról. WMMMMMMMMMMMMMMMMMWMMMMMW /1 külvárosrészi nagybizottság pénzügyi tervezete a városrendezésre. (A Délmaggaroszág munkatársától.) A kül­városrészek lakosságának mozgalma, amely az általános városrendezésért indult meg, most jelentős lépéssel haladt előre. A nagybizottság által kiküldött műszaki bizottság kidolgozta azt a tervezetet, amelynek alapján a város a városrendezési problémák pénzügyi részét minden nagyobb megterheltetés nélkül meg­oldhatja. A nagybizottság most tartott ván­dorgyűlésén mutatták be ezt a tervezetet, ame­lyet azóta már be is nyújtottak a polgár­mesterhez, a főispánnak, a főszámvevőnek és a mérnöki hivatal vezetőjének. A tervezet szerint a közvilágításra 528.000 pengő szükséges, ezt az összeget két év alatt -elő tudja teremteni a város, ugy, hogy ebben az évben a költségvetésben is felvett 300.000 pengőt fordítja erre a célra, 1928-ban pedig a fenmaradó 228.000 pengőt illeszti a költ­ségvetésbe. Az általános csatornázásra 7 mil­lió 536.000 pengő szükséges. A munka 1936­ban készülne el fokozatosan. A külváros kö­vezésére és a belvárosi kövezetek átjavítására 10,120.000 pengő kellene 1911-ig, a feltöltésre pedig a mérnöki hivatal által előirt 5 millió 545.000 i>engő helyett csak 2,545.000 pengő, mivel az eszményi nívóra a külvárosrészek­ben nincs szükség. A feltöltés munkálatait már az idén megkezdenék és a munka 1936­ig tartana. A négy városrendezési tétel ősz­szege 20,729.000 pengő. Ebből a várost csak 19,989.000 pengő terhelné, mert a magánosok 740.000 pengővel járulnának hozzá a csator­názás költségeihez. A tervezet szerint a város csak 1911-ben venne fel nagyobb, harminchét év múlva le­járó annuitásos kölcsönt, amikor már olcsóbb lesz a hitel. Addig rövidebb lejáratú kölcsö­nöket venne fel és azokat a költségvetésben évente törlesztené. 1911-től kezdve évente 959.270 pengő annuitás terhelné a város költ­ségvetését, feltéve, hogy sikerül a városnak ötszázalékos annuitásos kölcsönt szereznie. Külön tervezetet dolgozott ki a bizottság a külvárosrészi magasnyomású vízvezeték lé­tesítésére. A tervezet szerint ez a várost kü­lön nem terhelné meg, meri a vízvezeték üzem, jövedelme van és ebből a jövedelem­iül cl kell larlania önmagát, sőt amortizálnia kell a beruházási költségeket is. Az uj vízve­zeték 1929-től 1936-ig épülne fel és 5,360.000 pengőbe kerülne. Ezt az összeget ötvenéves kölcsönnel fedezhetné a város és a vízdíjakból befolyó jövedelemből amortizálná ötven év alatt. A nagybizottság elhatározta, hogy tizenhar­madikától kezdve minden körzetben propa­ganda gyűlést tart. Kilenc taxi elindult és nem tért visszi többet Szegedre. dolgozni. A taxiautók így szabályrendelet nél­kül szaladgálnak, helyesebben vesztegelnek Szegeden, valami ideiglenes tanácsi határo­zat keretei között. Eleinte, amig kevesebben voltak, valami kevés dolguk akadt hébe-hóba, de most, hogy annyira elszaporodtak, napok ,mulnak el fuvar nélkül. Helyzetüket igen megnehezíti az a konkurrencia, amelyet a város autóbuszüzeme jelent számukra. Amióta ezl a jól bevált üzemet megindította a vá­ros és lebonyolítja vele a Szeged-környéki lakóhelyekkel a forgalmat, a taxiautók nem kaphatnak nagyobb fuvart, beszorultak a kör­töltés közé, ahol pedig nagyon kevés üzleti lehetőség terem számukra, hiszen a szegedi közönség csak a legvégső esetben folyamodik közlekedési eszközhöz. De megnehezíti a taxiautók helyzetéi az a sok bérautó is, amely taxaméter nélkül fut­károz a városban. Előrelátható volt. hogy a válság rövidesen bekövetkezik. Most azután be is következett A budapesti Hungária autógarázs Interur­bán autótaxi vállalat címen Szegeden is szer­zett kilenc rendszámot és kilenc taxiautóval feküdi bele a szegedi üzletbe. Lehet, hogy monopolizálni is szerette volna a szegedi pia­col, lehet, hogy üzemének kibővítését tervezte, azonban a mostoha körülmények keresztül húzták minden számítását. Sokáig kísérlete­zett, míg végre belátta, hogy a szegedi aszfalt meddő terület az autótaxi vállalat számára. A mull hét péntekjén felkurblizták az Inter­urbánnak mind a kilenc kocsiját, a standon, a többiek eleinte irigykedve nézték a nagy ké­szülődést, azl hitlék, hogy a • tröszt« valami nagy l)ollot kaparintott el, amely mind a kilenc kocsinak munkát ad. A kocsik szo­morú tülköléssel útra is kellek, de aztán hiába várták vissza őket a standra. Egy sem jelent­kezett. Kiderült, hogy a kilenc kocsi Buda­pestig meg sem állt és amikor ott megállt. nem fordult egg se vissza Szeged felé. A szegedi Interurbán autótaxi vállalat vég­legesen megszűnt. A többiek örülnek megszű­nésének, kisebb a konkurrencia. «MMWMWM VIWWWMOJWMW Kerenszky Newyorkban. Páris, március 2. A Newyork Herald jelen­lése szerint Kerenszky, az orosz forradalom miniszterelnöke Newyorkba érkezett. Töredelmes vallomást tett a béla-apátfalvai gyilkosság tettese. (Budapesti tudósilónk telefonjelen­tése.) A Délin agyarország szerdai számá­ban megírta, hogy az Eger melletti béla-apátfalvai országúton meggyilkolva találták Iferskovics Szerén 21 éves leányt. A gyilkosság gyanúja egy Orosz István nevü juhászra terelődött, aki azon­ban állhatatosan tagadolt. Ma estérc azonban meg­tört, kihallgatásra jelentkezett a vizsgálóbíró­nál és bevallotta, hogy a leányt ő gyilkolta meg. II Caura Ca Plánte íj legszebb éjszakája II péntektől vasárnapig a 'Belvárosiban. |j y csak huszonnégy rendszámot ad ki, sőt ennek is tekintélyes részét fentartja azoknak a bérkocsilulajdonosoknak, akik rozzant konfli­sukat autóval akarják kicserélni. A huszon­négy rendszám azonban gyorsan elfogyott, uj igénylők jelentkeztek és a város halóságá­nak nem volt szive hozzá, hogv a kérelmedet megtagadja. Kimondotta tehát, hogy hatvanra emeli lel a kiadható rendszámok maximumát, remélve, hogy hatvan rendszámol úgysem kér­nek, mert lehetetlennek látszik, hogy a fák az égig nőjjenek. A város közgyűlése autótaxi szabályrende­letet is alkotott, még pedig a budapesti sza­bályrendelet mintájára, erről viszont, amikor felterjesztették a kormányhalósághoz, kide­rült, hogy használhatatlan, teljesen át kell Gyönyörű tavaszi ufdtonságoK. meg érhexíeK 82 Tartósságban, minőségben,ái ban felülmúlhatatlanok S&ei ........ itipőfi Szagod Del-Ku Oarlsnyálc fogalommá váltalt. mgaaa j&rúszvrt svéíel! 1 literes villamos főző . . 10 pengő 1 villamos 31/, kgr. 18 pengő Eredeti Siemens gyártmány, 2 évi szavatossággal. Fonyó Soma II JCaura Ca Vlante legszebb éjszakája II | péntektől vasárnapig a Belvárosiban. |J

Next

/
Oldalképek
Tartalom