Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-13 / 59. szám

134 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 március 13. Szabad verseny és a szegedi ipar foglalkoztatása a Tiszahid megerősítésénél. A szegedi Tiszahid átépítési munkáinak folyó hó 9-én tartott városházai bizottsági tárgyalásán, — meghívás alapján —, vettem részt és már akkor hangsúlyoztam, hogy a szinte egyhangú határozat értelmében végrehajtandó, úgynevezett n egyedik alternatíva épitési munkái nem mcgbiz atás, hanem nyilt verseny alapján volnának kiadandók, illetve vállalatra bocsátandók. Most, hogy Szeged város tanácsának ama állásfoglalása került a sajtó utján nyilvánosságra, miszerint a szóban lévő munkák egyenesen az Állami G é p g y á r-nál fognak megrendeltetni, időszerűnek tartom, hogy ugy a város közönsége érdekében, mint általános gazdasági, iparos és i munkásérdekből szót emeljek, eme alig érthető i szándék ellen. j Noha S z i k s z a y Gcrő miniszteri tanácsos ur j is az állami gépgyárak megbízatása mellett foglalt állást, ép felszólalásom kapcsán ő völt az, ki ezen gyáron kívül szóba jöhető összes hazai nagyobb iparvállalatokat megnevezte, mint amelyek ajánlattételre felhívhatók volnának. Midőn azután liivatkoztam arra, hogy f918-ban ugyancsak a közúti híd javítási munkáit a szegedi Kecskeméti Antal cég végezte, oly közbeszólások hangzottak el, hogy »ez csak szegecselési munka volt«. Amidőn a szegedi ipar évek óta stagnál és különösen a város épitési munkáinak kiadásánál elsősorban a szegedi adózók érdekeire kell figyelemmel lenni, a város hatóságának határozott kötelessége módot adni, hogy mindenek előtt hely bel i iparosok, helybeli szakmunkások és helybeli napszámosok találjanak foglalkoztatást. Biztos értesülésem van arról, hogy az árakat szabályozó szabad versenyben az állami gépgyárak melleit nem csak a Ganz-Danubius, Schlick-Nicholson, a dr. Lipták és Társa, a kistarcsai gép és vasutfelszerelési gyár és a győri vagongyár jöhetnének számításba, hanem helybeli iparosok együttes konzorciuma is (Kecskeméti, Bugyi, Pálfy, Sós) egyetemleges felelősség melleit, részt óhajtanak venni ezen versenyben. Tekintve, hogy a szerződés ugy az anyagi, mint a műszaki garanciák (részlettervek, vezetés stb.) szigorú megállapítása melleit lesz megkötendő, semmi aggály nem merülhet fel az iránt, hogy a mennyiben a helybeli vállalat srban is felveheti a konkurrenciát a nevezett cégekkel, — a szegedi ipar foglalkoztatására ezen többmilliárdol kitevő munkánál lehetővé tétessék. A mennyiben azonban az ily munkákra jobban berendezett hidf el szerelési vállalatok kerülnének ki győztesen a versenytárgyalás során, ugy E. Schatz Magda fflizöszalonjában legolcsóbban készülnek hasfilzők, melltartók stb. Szeged. Somogyi ucca 15. 72 Telefon 14—30. feltétlenül kikötendő volna, hogy a foglalkoztatott szakmunkásoknak legalább fele, a rendelkezésre bőven álló szegedi elsőrendű ily munkaerőből kerüljön ki, az összes napszámosok pedig szegedi illetőségűek legyenek. Ugy széles érdekkörökben, mint közügyekkel bajlódóknál: nagy megnyugvást keltene, ha a város hatósága mindezekre való figyelemmel oldaná meg a szóban lévő hídrekonstrukció épitési ügyét. Taussia Ármin. Zárt tárgyalás, súlyos tanúvallomások a miskolci munkaköxvetitö pőrében. Mis'olc, március 12. Óriási érdeklődés nyilvánul meg a miskolci leánykereskedők mai tárgyalásán is. A tárgyalás elején Oross• mann Kálmán feleségének védője több lanu kihallgatását kérte arranézve, hogy Grossmann Kálmánné több alkalommal is megmondotta a hatósági munkaközvetítő hivatalban, hogy neki éjszakai mulatóhelye van és oda ke lenek a leányok. A bíróság helyiadott ennek a kérésnek, de az ügyész indítványára ellenbizonyítást is elrendelt. Mészáros Ferenc és Szikszay Ferenc kihallgatása után a bíróság elkezdte a 60 lanu kihallgatását. Fábián Líviát, a bolránypör koronatanúját, aki Szikszayt erőszakossággal vádolta, zárt tárgyaláson hallgatta ki a bíróság. A zárt tárgyalás délután egy óráig tartott, amikor nyilt tárgyaláson folytatták a tanúkihallgatásokat. Ferencsik Margit súlyosan terhelő vallomást tett a munkaközvetítő főnöke és személyzete ellen. Elmondotta, hogy a mult évben egy húsvét előtti napon Mészáros főnökhelyettes több leánnyal együtt őt is behivatta hivatalos helyiségébe, ahol bemutatta Grossmann Kálmán!. Közölle, hogy Mezőcsáfra hat kiszolgáló leányt keresnek Előleget is adtak és sürgették elutazásukat, amikor megjelent Peckó Margit cselédleány, aki kétségbeesve panaszkodott Mészárosra, hogy cselédleánynak közuetiletlék és éjjeli mulatóhelyre vitték. Erre a hirre a leányok visszaadták az előlegeket és nem ulazlak el Mezőcsálra, Elmondotta még a tanú, hogy egy alkalommal egy fiatal báró számára szerződtettek .cselédet", aki aztán betegen jött el szolgálati helyérőL Aki nem engedelmeskedett, aki nem akarta elfogadni az ilyen állásokat, az nem számiihatott arra, hogy tisztességes álláshoz juttatják. A tárgyalás folytatását hétfőre halasztották. MMMMMMMMMMMI^ Mórica: Zsigmondi és Simonyi Mária a Sxegedi Leányegylet estélyén. (A Délmagyarország munkatársától.) A szegcdi kulturélet valóságos ünnepévé avatta a Leányegylet idei műsoros estélyét a kiváló magyar elbeszélőnek, Móricz Zsigmondnak és méltó párjának, Simonyi Máriának szereplése a Tisza-szálló megértő közönséggel teli nagytermében. A magyar őserő és báj találkoztak és tündököltek ezen az estén, amely felejthetetlen irodalmi és művészeti élménye marad mindazoknak, akik szerencsések voltak egy kivételes irói nagyság és egy megkapóan és megindítóan egyéni művésznő személyes varázsban gyönyörködhetni. Elsőnek Móricz Zsigmond lépett a dobogóra a tapsok pergőtüzében. Megrendítő színekkel tolmácsolta érzéseit, amelyek az elsza-, kilőtt magyar tájakon tett utja alkalmával támadtak. Mikor az uj Julián barát törhetetlen és rendüfetlen hitének adott kifejezést Magyarország feltámadásában és a magyar nép örök életében, az egész közönség viharos tapsa ünnepelte. Simonyi Mária »A gyermek hazajön« cimü Móricz verset adta elő végtelenül bensőséges és kristályosan tiszta versmondó művészetével. Móricz Zsigmond az íróról és az írásról telt ezután végtelenül kedves közvetlen vallomásokat aranyos humorával, sokszor zajos derültséget kelve és rezignált bölcsességével többször őszinte megilletődésl okozva. Simonyi Mária az Ámor és Pszylié cimü költői remekből mutatott be egy ragyogó részletet, majd »Mint a mezőnek virágai« cimü klaszszikus Móricz novellát adta elő, végezetüt Móricz Zsigmond a ló és az ember lélekrajzát tárta fel utánozhatatlan plasztikával. A lelkes és hálás közönség, amelynek sorában olt láttuk a főispánt, a polgármestert, dr. Shvoy Kálmán ezredest, Gaál Endre kulturszenátort, dr. Szalay József kerületi főkapitányi, dr. Buócz Béla főtanácsost és a szegedi kulturális és társadalmi élet számos kiválóságát, szűnni nem akaró ovációkkal köszönte meg a két népszerű vendégnek sokáig emlékezetes este páratlan irói és művészi ajándékát. A hangulatos estély sikeréért a főérdem Vas Klári elnöknőé, Holló Lilié és Franki Magdáé, akik fáradhatatlan buzgalommal irányították a rendezés munkáját. A műsor után reggelig tartó tánc volt. A madarásztói csárdás. Irta: Móra Ferenc. Valamikor az őszön ősök után kutattam a muzeumi ásóval a néhai madarásztói csárda körül, ősöket ugyan nem igen találtam, hanem öreg pásztoremberektől összeszedegettem a híres csárda történetét s írtam belőle egy lárcát ebben az újságban. Az annak a rendje, hogy az ilyen nevezetes intézmény ne múljon el nyom nélkül. így legalább az utókor se tehet szemrehányást se a muzeumigazgalónak, se az újságírónak, hogy mire nézték a világol, ha még a madarásztói csárdát se jegyezték el a halhatatlansággal. (Holott olyan nagy emberek is megfordultak benne, mint Rózsa Sándor s olyan történelmi levegője volt annak, akár a pesti Brittaniának.) Bár az utókori csak kielégíteném én, attól nem is félek, hanem a jelenkori kritika máris jelentkezik. K. Szabó Ambrus nyugalmazott uradalmi mérnök ur tesz nekem szemrehányást egy máskülönben igen szeretetreméltó hangú levélben, hogy ha már minden tücsköt-bogarat összeszedtem a csárdáról, mért nem irtam meg azt is, a mi az ő apjával történt ottan, pedig az a legérdekesebb história Hál ez bizony «cm szép volt tőlem, de nem egészen én vagyok a hibás benne. Hiszen eddig azt se tudtam, hogy K. Szabó Ambrus ur e világon van, hát arról hogy tudhattam volna, hogy neki olyan apja volt, akivel ilyen nevezetes kaland esett meg a madarásztói csárdában! De most már, hogy tudom, meg is irom vonakodás nélkül. K Szabó Ambrus urnák az apja uradalmi inspektor volt a hatvanas években, azoknak is az elején, mikor Ferenc Jóska volt a császár és Paplógó Gáspár volt a madarásztói csárdás. Valami tátorján idő bekergette az inspektor négylovas hintóját a csárdába, még pedig éjjeli szállásra, mivel ugy látszott, reggelig se áll el a zengés, csattogás, már pedig akkor olyan világ volt, hogy ezen a tájon fényes délben sem volt bátorságos az utazás. (Ezen a tájon tudniillik nem Ferenc Jóska uralkodott, hanem a Sándor.) Paplógó uram igen mogorván fogadta a vendéget s arra a kérdésére, hogy van-e valami harapnivaló, azt felelte, hogy van ménkű. (Volt is, mert abban a percben hasította kétfelé a csárda előtt álló öreg csomoros nyárfát). — Hát egy kis szalonna? — Van, de avas. — Palástul vetem én a gyomrom annak is. Hát egy messzöly borocska volna-e? — Van, de hernyós. — Annak is megfelelek én. Biz ez egy kicsit meggondolatlan vállalkozás volt, de már azért csak állta az inspektor ur, amit kimondott. A szalonnának ugyancsak a felét tudta lenyelni, a többit a csizmaszárba rekkentette bele, hogy meg ne bántsa a mérges csárdást, de a messzely bort egy hajtásra a gallér mögé eresztette, hogy mentül előbb túlessen rajta. Akkor aztán megrázkódott s hogy dolga végzetlen ne térjen nyugovóra, megkérdezte a csárdást, hogy mivel tartozik. — Éppen husz forint, — csinálta a számadást kréta nélkül az érdemes hotelicr. — Tessék? — tátotta el a száját az inspektor. Husz forint akkoriban olyan nagy pénz volt, hogy egy megyefőnököt meg lehetett vele vesztegetni. — Husz forint. Megmondtam magyarán, — nézett farkasszemet a csapláros a vendéggel. — Hányszor mondjam még? Vagy nem ért az ur magyarul? De az inspektor nagyon is értett magyarul. Husz forintért bizony ő el nem földelteti magát ezzel a haramia nézésű vademberrel, akiről szemmel látni, hogy egy tálból cseresznyézik a betyárokkal. Csak egyet füttyent s a varjú se károg többet az ember után. Az inspektor előgombolta a husz forintot s fogatott abban a percben, inkább neki vágott a zivatarnak, semhogy a zsiványfészekben töltse az éjszakát. Persze azt is megfogadta, hogy nem fordul többet képpel a csárda felé ebben ae életben. De hát az inspektorok szándékát csak ugy a boldog Isten birja, mint a szegény emberét. Nem telt bele egy esztendő, az inspektor kocsiját megint bekergette a rossz idő a madarásztói csárdába. Azaz, hogy a kocsis a gazdája megkérdezése nélkül kanyarodott be a kocsiállás alá s mire az inspektor kifelé tudakolta volna az utat, akkorára oda toppant Paplógó uram. Mézes volt a szava, mosolygó a képe, mint a bazsarózsa. — Hozta Isten a tekintetös urat, de régen láttuk mifelénk! — No, most se a magam jószántábul lát, — morgott az inspektor. — Látja kend, már megyünk isi ! — Nem innen, uram, egy tapodtat se! — állt a kocsi elé szétvetett karokkal a kocsmáros. — Hát már csak nem teszi a tekintetös ur csúffá a házamat! — No hát akkor itt a színben pihentetünk egy kicsit, — fanyalgott az inspektor. — Hoci csak azt