Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-10 / 32. szám
1927 február 10. D£LMAGYARORSZÁG 7 — A telefonszolgálat hibái. A Dél magy arország január 21-iki számában szóvátettük a telefonszolgálat néhány hibáját és hiányát. Ezzel a közleményünkkel kapcsolatosan a postaigazgatóság ma a következőket közli velünk: A megtartott vizsgálat során megállapitpttam, hogy a kérdéses alkalommal a berendezésben egy ritkán előforduló technikai hiba lépeti fel olyképpen. hogy néhány előfizető állomás-hivó lámpájának biztositéka kiégett és ezért az előfizetők által történi felhívást a központ nem láthatta. Minthogy ennek az üzemzavarnak föllépést; idejében, vagyis esti 7 órakor a forgalom rendszerűit már csekély mérvű, a hibát a személyzet nyomban nem vehette észre, inert a hívások elmaradása a gyenge forgalom idején nem volt föltűnő, a berendezés pedig üy természetű üzemzavart nem jelez és az előfizetői állomás ezen zavar mellet! is beszélgetésre és az előfizető fölhívására használható. Ha tehát a központ hosszasabban nem jelentkezik, ez igen ritkán föllépő zavarra következtethető és ily esetben legcélszerűbb erről a központot a legközelebbi előfizető-állomásról tájékoztatni. Panaszának másik pontjában említett el kapcsolás a vizsgálat szerint kezelési hiba Folytán tényleg megtörténi. — l'J könyv a Délmagyaror.szág kölesönkttnyvtárábau: Gróf Kryserburg Hermann: l! j világ születése. — Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban is érezhetővé lett az éjjeli lehűlés. A minimum Kecskeméten és Csongrádon — 6 fok Celsius volt. Kevés hó a nyugati haláron esett. •Jóslat: Túlnyomóan derült, száraz idő, erősebb éjjeli fagygval. x 85 év óla közkedveltségnek örvendenek köhögésnél, rekedtségnél, torok és légzési szervek működési zavarainál a világhírű Egger-féle mellpasztillák. Kapható mindenütt. Mhil89 — Tűz a Neniostakács-uccábaa. Szerdán hajnalban a Nemestakács-ucca 12. számú ház teteje kigyulladt. A helyszínre kivonult tűzoltóság a tüzet még idejében lokalizálta. A kár jelentéktelen, a vizsgálat megindult. — LM KÖNYVEK A DÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁR ARÁN. Guido de Verona: fiielem napsugárban, lieltai Jenő: írók, színésznők. Leacock: Humoreszkek. Gobineau: A renalssanee. Boylesve: Cloque kisasszony. Adorján Pál: 158 rádiókapcsolás. Jacques de Laerelelle: Silbermann. Tersanszky Jenő: A havasi selyemfiu. Krúdy Gyula: Nagy kópé. Vnatole Francé: Nyár-lorgató Jakab meséi. Voltaire: A vadember. Szép Ernő: Elalvó hattvu. Adv könyv. Ady Endre: Margila élni akar. Ady Endre: Levelek Parisból. — .Ylásfélmilllárdos sikkasztás Pozsonyban. Pozsonyi jelentés szerinl Dusek Károly, a pozsonyi minisztérium repatriációs osztályának a főnöke másfélmilliárdot sikkasztott, amelyet pozsonyi kártyaklubbokban vesztett el. A nyomozás megindításakor megszökött, minden okmányt, nyugtát elvitt. Valószínűleg Olaszországba szökött. x Ingyen szerelem fel a nálam vásárolt fürdőszoba berendezéseket Fekete Nándor, Szeged, Kossuth Lajos-sugárut 25. Tel. 10—72. Magy vígság és öröm lesz péntektől vasárnapig a KORZÓBAN Harrold Lloyd és Adolphe Menjou nagy nevettető előadásain 1 Uxleiátvétel. Értesítem a tisztelt vásárlóközönségei, hogy Széchenyi tér IS. sz. alatt (Kék Csillag mellett) a Belvárosi Illatszertár! átvettem és azt Széchenyi Illatszertár elnevezés alatt tovább vezetem. Dusán felszerelt raktáramban a legolcsóbban kaphatók az összes belés külföldi illatszerek és piperecikkek. 412 Traubertnann Ernő. Örömmel értesítünk mindenkit, Hogy KORDA MARIA ÉS HARRY LIEDTKE egy egészséges filmnek adott életet, mely a keresztségben ŐNAGYSÁGA NEM AKAR GYEREKET nevet kapja. A keresztelő február 14 -16-ig lesz a KORZÓ MOZIBAN, melyre mindenkit szívesen látnak a .MALÁJI SZŰZ* a keresztmama KORZÓ MOZI keresztpapa. Sport A debreceni „Bocskay" Szegeden. Wampeíics a debrecenieknél — a Bástya ellen. Vasárnap a Bástya vezetősége áldozatot nem kiméivé igazi, a szezon derekában is attrakció számba menő mérkőzés megrendezésével kedveskedik Szeged sportszerető közönségének. Sikerült lekötni erre a napra Debrecen büszkeségét, a »Bocskay« Football Clubot barátságos mérkőzésre. A mérkőzés kiemelkedő eseménye lesz, hogy Wampetics, a fíáslya volt kiváló centere ezúttal a Bocskay csatársorát fogja irányítani, miután a Bástya őt barátságos tárgyalások alapján a Bocskaynak átengedte. Különben is érdekes összehasonlításul szolgálhat ez a mérkőzés az I. és II. osztályú liga erőviszonyáról. A Bocskay ugyanis mint ismeretes — a II. osztályú ligában egyforma pontszámmal a miskolci Attilával egy ütt első helyen áll a résztvevő 14 ligacsapat között. A debreceniek jogos favoritjai a i II. osztályú ligabajnokságnak. A mérkőzés ki; menetele elé nagy érdeklődés nyilvánul meg Jegyek elővételben a Délmaggarország jegyirodájában kaphatók. A mérkőzés pont fél ; 3 órakor kezdődik és állandó autóbuszjárat bonyolítja le a forgalmat. A buffetben meleg j italok mindenkor kaphatók A szegeti városi szinház műsora: Csütörtökön: Bizánc. (Bérletszám A. 2.) Pénteken: Az Apátfalviak. (Eredeti bemutató. Bérletszám B. 1.) Szombaton délután ifjúsági előadás: Gül Baba. Szombaton: Cirkusz.hereegnö. (Bérletszünet.) Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Chopin. Vasárnap este 9 órai kezdettel: Vigyázat! Női szakasz! (Bérletszünet,) Hétfőn este 9 órai kezdettel: Vigyázat! Női szakasz! (Bérletszám A. 3.) Házikezelés Kecskeméten. A K e cs k e m é l i L apok-ban a következő sorok jelenlek meg: A színház műsora. Színtársulatunk, mint jelentettük, a hét műsorába felvette Fodor László vigjátékál. a Dr. Szabó Jucit is. Mariházy igazgató a várossal kötött megállapodás értelmében bejelentette ezt a tanácsnak, amely a szinügvi bizottságnak adta ki véleményezés végeit. A szinügvi bizottság tegnap tartott ülésén megállapította, hogy a szóbanforgó darab előadása nem szolgálja ugyan azokat a szempontokat, amelyeket a városnak és az igazgatónak a műsor nívója érdekében elsősorban kell figyelembe vennie, mindazonáltal elhatározta, hogy nem gördít akadályt a Dr. Szabó Juci bemutatása elé. Mintegy ellenszolgáltatásképen azonban kötelezi az igazgatói arra. hogy február és március havában két abszolút irodalmi értékű darabot is mulasson be. A szinügvi bizottság ki is jelölte a három történelmi drámát, amik közül az igazgatónak választania kell: Harsányi Kálmán <E11 á k -ját, Bibó I -ajos »B á thory Zsigmondját és Vojnovích Géza »Moh ács«-ál. Helge Lindberg finn mesterdalnok 17-iki dalestjén gyönyörű műsorral lepi meg szegedi rajongóit. Kisér Denyse Molié zongoraművésznő. Jegyek 2 pengőtől Harmóniánál. fl színházi iroda hirei. Ma este Pogány Irén vendégfelléptével: Bizánc Herczeg Ferenc mesterien felépített történelmi színmüve, mely Konstantin császár tragédiájával és Bizánc elestével foglalkozik, ma este ismét színre kerül a Városi Szinház színpadán. Iréné császárné szerepét Kaszab Anna helyett, annak megbetegedése következtében Pogány Irén, az ismert nevü és Szegeden is közkedvelt drámai hősnő játsza. A páratlan érdekességü színmű vezelőszerepeiben Főidényi, Pártos Klári. Faragó Ödön. Baróti. Varga, Herczeg. Szirmai. Págcr, Rónai, Uti, Bardócz, Hagymássy és Molnár nyújtanak elsőrendű alakításokat. Az Apátfalviak. A szezon első eredeti bemutatója iránt feltűnő érdeklődés mutatkozik, amit a kiváló darab méltán meg is érdemel. A mindvégig érdekfeszítő cselekmény középpontjában az apátfalvi család tragédiája áll, amely nagyszerű színészi feladatok elé állítja az összes szereplöket. Főidényi. Pártos, Uti. Baróti. Egyed, Bardócz és Herczeg kiváló képességeik leljes odaadásával dol goznak a siker érdekében, amelynek annál inkább sem szabad elmaradnia, mert a darab szerzője nő —, Boga Janka, aki szivének minden melegét beledobta ebbe a darabba, melyről mendenki, aki ezideig foglalkozott vele, vagy elolvasta, a legnagyobb elragadtatással emlékezett meg. Bemutató előadás pénteken este B. bérletben. Szombaton este: Cirkuszhercegnő a bemutató elsőrendű szereposztásában. Szombaton délután ifjúsági előadás: Gül Baba Vasárnap dé'u'án mérsékelt hely árakkal: Chopin Napok óta hangos a Városi Szinház .színpada a kacagástól a délelőtti próbák alatt, amikor a Vigvázatl Női szakasz! jeleneteit próbálják. Ez a rendkívül mulatságos és szellemes bohózat a legnagyobb sikert aratta a francia színpadokon és az idei szezonban a Fővárosi Operett Szinház közönségét mulattatja este 9 órától 11-ig. A »Vigyázat! Női szakasz! bemutató előadása vasárnap esle 9 órakor lesz. KORECK ÁGOSTON férfidivat fehérnemű és kalapraktára Szeged, Széchenyi-tér 2. 291 Hódmezővásárhely szórakozó helyei a Korzó és Városi HARnOCD CEOY'D Megöltem anyósomat általános öröm 11., 12., 13-án a KOttZÓBAN.