Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-25 / 45. szám
lS 1927 február DELMAGVARORSZAG 7 Radió A rádióit ¡állítás. A szegedi rádiókiállitás rendező bizottságától szerzett értesüléseink szerint a kiállítás iránt ugv Szegeden, inint \-idéken óriási az érdeklődés. A kiállítás céljaira tervbevett helyiségek már is szűknek bizonyulnak, ugv, hogy a rendezőség további termeket kell hogy igénybe vegyen. Egyre tart a cégek és gyárak jelentkezése, de különösen meglepő számmal neveznek be az amatőrök még a távolabbi vidékekről is. A kiállítás szenzációja lesz a kiállítás területén működő relais-adóállomás, amely a budapesti műsort fogja közvetíteni. Ezen idő alatt tehát Szegeden kristály detektoros készülékkel és hangszóróval lesz vehető a budapesti stúdió műsora. A kiállítás ünnepélyes megnyitása március 4-én lesz, amely alkalomból a budapesti adóállomás ünnepélyes beszéddel fogja üdvözölni a Délmagyarországi Rádió Klub szegedi rádiókiállitását. F.löadás. A Délmagyarországi Rádió Klub ismeretterjesztő előadássorozatának keretében B a b n i g g Béla reálgimnáziumi tanár tart előadási pénteken este 7 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermé.l>en. /.2 nagyobb leadóállomások mai műsora. Budapest 555.6. Délelőtt 9.30, 12 és délután 3: Hírek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vízállásjelentés. 4: Onkel Hans mesél a gyermekeknek 5: Időjárás. Utána: Természettudományi előadás. 5.10: Demjén Sándor dr. magyar nótákat zongorázik* 7: Egészségügyi előadás. 7.-10: Mit és kit idézek? 8.30: A Madrigal Társulat kantáta, molett és madrigál-hangversenye. Hammerschlag János tanár vezetésével. 10: Friss hirek. Utána: Bachmann jazzband. Bécs 517.2 és 577. Délelőtt 11 és délután 1.15: Zene. 7: Francia lecke. 7.30: Baussnern ünnepség. 8.15: Hangverseny ^akadémia. Berlíjn 481 és 566. Délután 4.30: Zene. 8.30: Kamarazene. 10.30: Tánczene. Boroszló 322.6. Délután 4.30: lés. Haydn oratóriuma. 10.15: Prága' 318.9. Délután 4.30: Hangverseny. 10.15: Tánczene. Itóina 119. Délután 5.15: Jazzband. 8.45: ítészletek az Aqua Cheta cimü operettből. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen nöm elhalálorísa alkalmával részvétüke» nyilvánították t* temetésén meg |e enésdkkel fájdalmamat enyhítették, hátas köszönetem nyf vánli m Szeged, 1927 február 23. 533 Stéf)U István. Kaszáló O, F. B. engedélyesnél, ref. templom basár. Olcsó szárat tűzifa cser- és BYfirtYáfldorono letuekozva métermázeánk!nt P 3 84 Buchwald fakereskedő Zrinyl-ueca 4. Telefo* 572. HÓDMEZO VÁR iRHELY b2 T e I e f o n 283 Zene. 8: A terem Esperantó. Kamarazene. 8.10: kitűnő negyven hold, Szegedhez igen nözel olcsón, hu3i bold tanyás állomás mellett, száz hold prima, kitűnő épületeikel, vasút, raüut meltiitt, állomás mellett másfél hold kitüní szőlő kőéptt tettel olcsón eladók Kamocsay ÉRTESÍTÉS! Szives tudomására hozom kedves ismerőseimnek, valamint a nagyérdemű közönség* nek, hogy vendéglőmet Brüsszeli kőrút és Csuka ucca sarkán lévő házamban e &ó 26-ikán újból megnyitom. Szíves pártfogást kér 525 öxv. Wagner Jánosné. ifX hercegnő csókja ¡j szombat, vasárnap a Korzóban. KORECK ÁGOSTON férfidivat fehérnemű és kalapraktára Szeged, Széchenyi-tér 2. 291 hűség kötelességtudás a törhetetlen hazaszeretet legszebb példája !•• V Strogoff Mihály története. A valuta- és devizaforgalom záróárfolyamát: VcimiíMi kagel tani МЦ h. £«ak kar. !»füj kar, BlaKr Oellár >r. tranK ftoU. (• Xl»ty 27.72 |,-27 88'|t 79.4i-79.75 16.90—16.93 152.20 152 85 II .02—10.07 560.90 511.30 2245 -22.75 228.65 229.65 63.10 64.60 Lei 3.31-3.41 Ur* 4.10 4.16 Ura 24.80 25.25 Márka 135.371, 13587|, Oztr. ichíl. Kfl.35 80.70 Nerv. kar. 147.75 l«8.40 St. frank 10990 110 30 Svéd kar. 152.45-153.10 Ü4iUtM¡ imrterdan 228 80-229 50 Párt» 22.3J-22.50 Belgrád KX03 10 07 Prág. 16.924,-16.971, Barita 135.47't, -135.87 Ц Szófia 411-4.15 Bak. der. la 3.30-337 Stockholm 152.55 15300 BrüMzal 7947|t í97¿'|, Var»ó 63 2э 64 45 Kopeubágal52 32«|,lf>2.77 Béc* 8045 80. '0 diiá 147.85 148 30 Zürich 109.921, 1)0.25 Landon 27.72' 4 27.80'!« Szab. küU. lat 3.40 3.47 Milán« 24.70—25.00 M.drld —. Nrwyerk ^.571.45-57X15 Strtcbl KI (téi. Pária 20 45 Béét 0.0073.22.50 tandeo 25.22% Szófia 3.75 Nnryork 5.20 Prága 15 40 Brftuzel 72.32 50 Vanó 57.95 Milánó 2265 Budapest P 90.90 Amterdam 208.1/50 Belgrád 9.13.50 ierlln 123.25 Bukarest 320 Eüriehi Urtat. Piri* 2034 50 Béc» í 0.0073 22.50 Leudan 25.22 i, Szófia 3.75 Newyork &20 Prága 1540 Brtoezel 72 32 Varsó 58 ő Milánó 22.62.50 Budapest P 90.90 Amterdam 208, 7 50 Belgrád 9.1350 Berlin 123.25 Bukareat 3.17Л0 hivatalos árfolyamoki 75-68 tiszavidéki buta 33.4033.80, fel&tianí 32.80-33.20, danántuU 32.20-32,. 0, egyéb és bácskai buzi 32.50 - 32.80, 76 o« tissavld«Ri tw*> 33 90 34 20, fe!sótt«*ai 33.40 - 33 80, d uti 3260-33.00, egyéb ¿s bácskai bnza 32 90 33.40 77-е* ti»u =déki 34.30-34.70, fefettiszai 33 80 34.20, egyéb és birskai buza 33.40 3^83, dunántúli öma 33 00 - 3340, 78-as tiszavidéti 34.70 35.10 te sötiszti 34.20 -34 60, egyéb és bácskai buia 34 00 - 34.40 dinán'uli 33.60 -34 00, rozs pestvidéki 26.10-2630, más származású 26C0 - 26.20, takarmá >yárpa I. 228 J23.60, középminöíégü 22.20 - 22.70, вбмра felsömagyarorezági I. 27.10-2960 középmkőségü 2560 27.6Э, zab L 2'.60 —22 C0, köz*pmínöséeü 21 20 - 21 60, köles 17 50-18.00, tengeri 2040 - 20.80, butakorpa 16 40 -16 80, lucerna magyar 250.00-280.00, lóhere nagy arankamentes 220 - 250, lóhere nagy arankás 175—185. Irányzat. A forgalom élénk üzletmenet met'ett igen szilatdan indult, mivel a «pakuláció erősen vásár lta а с u'óbbi napok favorizál írtékeit. A tflzsdeidí későbbi folyamán részben a ¡őzsde gyengébb (bécsi) irányzatának hatása alatt, máj éazt a holnapi rendezési napra való teliintettel a spekalácii nyereségbtz osltó eladásokat eszközölt, ugy, Ingy a á<toly«mokban üzleüelenség állott be. A*on'< vüt a banga at továobra is barátságos maradi A berlini tőzsde nagy szilárdsága, az árlemorzsolódás az eladások kflv tkez'íben majdnem hitás nélkül maradi. Végeredmén.ban а В uxit és a Prgyver 12 pengöv I, a Ganz-papírok 55, а Кб82é i 6 a M. Hitei és Juta 2 2 pengővel eme kedett. Feltűnést kellett a M. Namreti в. 5 pengős árveztesége. Zárla к ir a ha gnlat továbbra is barits»go . A tix papi ok piacán py ng bb nydás otán a dmleiek tegnapi nívójukra emelked ek. A valuta-piacon igen eiö<en elgyei gult Bj aresi és több mint 10 pontos árveszteséget szenvedett, Oiló 43, Milánó több mint 15 ponttal esett vissz», gyengébben tendilt Becs, barátS'goaak voltak az é»zaki valuták, New/огк és dollár és eg? árnyalattal Zürch és Lond». Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában, Szeged. Makó r. t. város hirdetményei Makó város polgármesteri hivatalától. 3007-1927. sz. a gabonaneniüek vetőmagvának esávázása tárgyában. Felhívom Makó város gazdaközönségét, hogy Csanád-Arad-Torontálvármegyék törvényhatóságának a gabonaüszög elleni védekezés tárgyában alkotott szabályrendelete értelmében, a gabonavetőniagvakat elvetés előtt megfelelően csávázza. A meg nem felelően, vagy egyáltalán nem csávázott gabonavetőmag elvetése szigorúan tilos. Fenti rendeletemet közegeimmel a legszigorúbban fogom ellenőriztetni. Aki a szabályrendeletnek bármely rendelkezéséi megszegi, vagy annak megszegésénél közreműködik, kihágást követ el és 5 napig terjedhető elzárással és sulvos pénzbüntetéssel fog büntettetni. Makó, 1927. évi február hó 19 Gorc.s«», ml34 h. po'^ár e !er 3934—1927. sz. t Hirdetmény. A gazdaközönségnek a gyümölcsfavédelem tekintetében való megfelelő felvilágosítása és egyúttal a védekezés végrehajtásánál követendő eljárásra való kioktatása céljából a m. kir. vármegyei gazdasági felügyelőség f évi február hó 27-én (vasárnap) délelőtt fél 11 órakor a városi széképület nagytermében ismertető előadást fog tartani. Felhívom az érdekelt gazda- és gyümölcstermelő közönséget, hogy saját érdekében is az előadáson minél nagyobb számban jelenjék meg. Makó, 1927. február 24. Gorcsa, mt35 h polgármester Makó város polgármesteri hivatalától. 269-1927. sz. Árverési hirdetmény az állatvásártér legeltetésre való bérbeadása tárgyában. Az állatvásártér területe árverés utján 1927. évi december hó 31-ig terjedő időtartamra, legeltetésre haszonbérbe adatik. Az árverés 1927. évi március hó 8. napján délelőtt 11 órakor fog Makó város gazdasági hivatalában megtartatni. Az árverezni szándékozókat azzal hívom meg. hogy a terület a legtöbbet ígérő árverezőnek fog haszonbérbe adatni. A megígért haszonbérösszeg nyomban az árverés alkalmával készpénzben lefizetendő. Az árverés eredménye az árverezőre azonnal, a városra pedig felsőbb hatóság jóváhagyása után válik kötelezővé. Az árverés részletes feltételei a gazdasági hivatalban a hivatalos órák alatt megtudhatók Makó, 1927. február hó 23. Gorcsa, ml36 h polgá mester.