Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-09 / 284. szám

6 DÉLMAGYARORSZAG Kl 1926 december 12. — \ >$z«vels«g( képzőművészeti tárktíának megnyitása. A »Szövetség" budapesti müvészegve­s illet nek a Kultúrpalotában rendezett tárlatát a város képviseletében szerdán tizenegy órakor nyi­totta meg Gaál Endre kulturtanáesnok. A meg­jelent vendégeket a rendező művészek nevében E cl v i illés ödőn üdvözölte és röviden vázolta azt a programot, mely egyesületüket a vidéki tár­latok rendezésében vezeti. Gaál Endre megnyitó beszédében viszont azokat a szempontokat han­goztatta, amelyeket Szeged város Láza r György polgármester idejétől kezdve a kultura előmoz­dítása, a tudomány és művészetek istápolása te­rén követett. A szegedi múzeum képtára, melyet a város vásárlásaival állandóan gyarapit, ennek a művészet-támogatásnak egyik legszebb bizonyítéka. Kívánatos azonban, hogy a művészet iránti érdek­lődést az ilyen komoly művészi jellegű időle­ges kiállítások és tárlatok is ébren tartsák. Záró szavaiban a város közönsége nevében köszönetet mondott a kiállító művészeknek a kiállítás meg­rendezéséért. A megnyitás után a nagy számmal megjeleni vendégek Edvi Illés Ödön és K a m p i s János kalauzolása mellett megtekintették a kiállí­tást, melynek komoly művészi teljesítményekkel gazdag anyaga az összes látogatók teljes elismeré­sét váltotta ki. A kiállítás december 19-ig napon!a délelőtt 10—1 és délután 3—6 óráig van nyitva. A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberá­lis napilapját támogatja, aki nyomtatványszükség­letét a Délniagyarország-nvomdában (Löw Lipót­ueea 19.) szerzi be. Telefon 16—34. — Halálra gázolt az autó egy diákot. Bpeströl jelentik: Ma délután az Erzsébet-kőrúton egy mentőautó elgázolta Apró Géza középiskolai ta­nulót, aki egy villamos elől szaladva, az autó alá került. A mentőorvos azonnal első segélyben részesítette, azonban kórházbaszállítás közben meghalt. A diák szüleit még eddig nem sikerült értesíteni a szerencsétlenségről. Folyó hó 9-én, csütörtökön Eleanor Boardmann Amerika kedvencének legjobb szerepe : Asszony verve jó. Vigjálék 7 felvonásban. — Ezt megelőzi: Melyiket szeressem? Burleszk 6 felvonásban, melynsa főszerepéi HAM játsza. Előadások 6 és fél 9 órakor kezdődnek. JÖtt ! Jön! Moszkva 1910. I GfOSZ Henrik, ugy a maga, mint gyermekei és kiterjedt rokonsága nevében mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett felesége, a legjobb anya, nagyanya, lestvér és rokon GMOSZ HENRIKNÉ szüleleíi Hoffmann Sarolta éleiének 59-ik, boldog házasságának 40-ik évében hosszú szenvedés után december 8-án elhunyt. Drága halottunkat december 10-én, pénteken délelőtt 10 órakor fogjuk a zsidó temető cinterméből örök nyugalomra helyezni. Áldás és béke emlékére! 0r. Landesiierg ienörcé sz. Grosz lienka Dr. Bach Lászléné sz. Gresz Rózsa Grosz Vilmos Gergely lenií Grosz Bíadár Grosz Emrs gyermekei Gergely leuiíné sz Szendrő! Erzsi Grosz fliadáraé sz. Szász Hözsi Grssz Imréné <z- Iritz Ennus menyei. Dr. Laníiesiierfi leső Br. Bach tászlö vejei Havas Ferencné sz. Hoíímann Zsenka Dr. Berkes Dezsöné st. Hoiímann Erzsi Hoffmann Sndor Hoffmann János testvérei Lamtesíierg György tandesbera Judit Gergely Péter unokái Gyászolják mós sógorai, sógornői és kiterjedt rokonsága. Külön villamoskocsi Dugonics-iérről. — A kormányos balesete a vasmacskán. Szerdán délelőtt 11 órakor Eper Ferenc 35 éves hajókor­rriányos a Tiszán lévő hajójának fedélzetén el­csúszott. Eper oly szerencsétlenül eseti az egyik vasmacskának, hogy annak egyik kiálló része sú­lyos sebet ejtett a kormányos arcán. A mentők beszállították a közkórházba. — Lopás iniatl két évi börtönre ilélt szentesi szabómester. Reich Béla 30 éves szentesi szabó állott a szegedi biróság előtt. Az ügyész azzal vádolta, hogy ez év szeptemberében Dinnyés .Mi­hály szentesi gazdálkodó lakásából másfélmillió korona értékű pénzt, órát és egyéb dolgokat lo­pott. A biróság lopás és sikkasztás miatt bű­nösnek mondotta ki Reich Bélát és ezért kél évi börtönre ilélle. — Egy teljes hétig tart még az elpusztult lelc­fonvonatak helyreállítása. Szombathelyi jelentés szerint a vasárnapi havazás és az azt követő or­kán igen sok kárt okozott ugy Szombathelyen, mint Vasmegye területén. Különösen a lávbeszélő­és táviróvonalakat rongálta meg a vihar, mely Celldömölk és Szombathely közötti vonalon igen sok oszlopot is kidöntött, ugy, liogy az éjszakai vonatok az akadályok miatt csak nagy késések­kel érkeztek be Szombathelyre. Szombathely az egész hétfői napon csaknem teljesen el volt zárva nemcsak a fővárostól, hanem a vidéki gócpon­toktól is, a telefonvonalakban beállolt zavarok miatt. A jelentések szerint Győr—Hegyeshalom kőzött már rendbejöltek a vonalak. Hegyeshalmon tul azonban nem lehet sehova sem jutni, meri osztrák területen minden vonal rossz. A hely- i reállitási munkálatokat nagy mértékben akadá­lyozza a még tegnap és ma is dühöngő hatalmas í szélvihar. Ha az idő kedvezőbbre fordul, akkor j előreláthatóan egy héten belül az összes belföldi | hálózatok teljesen rendben lesznek. Egyébként ma I is szünetelt még teljesen Magyarországnak a kül­j földi telefonhálózatokkal való összeköttetése, ki­' véve a berlini vonalat. • x Bútort az Asztalosmesterek Bútorcsarno­kában vegyen. (Szeged. Dugonics-tér 11. 128 x Ingyen szerelem fel a nálam vásárolt für­dőszoba berendezéseket Fekete Nándor, Sze­ged, Kossuth Lajos-sugárut 52. Tel. 10—72. PARK MOZI MAKÓ Telefon 20S. December 9-én, csütörtökön 6 és fél 9 órakor a legújabb magyar filmszkeccs: Göre Gábor a kaszárnyában és ögyébb veszödelmök. Két film és két színpadi változatban, SZEMÉLYEK: Göre Gábor biró ur . . Szentes ). Marisa, a lánya .... Pintér M. özv. Rezedáné .... Pál E. Durbints sógor .... Vajdafi J. Kátsa tzigány .... Beregi Gy, Pénztárnyitás délelőtt 10 órakor, POLLAK TESTVEREK Csekonics ucca 6. Te efon 854. —IBHWB SZEGED Alapítva 1905-ben, Sasécheíiyi tér 17, —— Telefon 855. Mendiclvfill olcsó araínlc 742 Divat I-a félselyem ernyő I-a bőr bélelt keztyü IlOooo Svájci selyem harisnya elszakíthatatlan lOS.ooo Férfi divat flór zokni £5.ooo Nehéz selyem divat sál ... . 40.ooo Selyem flór fátyol harisnya. . . 44.ooo Divat I-a cloth ernyő Q5.ooo 1ÖO.000 S Bélelt téli keztyü 28.ooo 12,3 ooo 33.000 IG.ooo •.ooo •.ooo ÜQ.ooo Nöi férfi és gyermek divatka&átok és Poulowerek. Férfi fehérnemüek. Divatkülönlegességek! Vidékre utánvéttel. Meg nem felelő árut visszaveszünk. Minden darab áru minőségéért szavatolunk. Divat I-a ripsz ernyő Mosható I-a műselyem harisnya Angol divat harisnya .... Fehér crepp selyem sál . . . Divat I-a selyem zokni . . . Selyem nyakkendő újdonság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom