Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1926-12-09 / 284. szám
2 DÉLMAGYARORSZAG 1926 december 12. Mindenki az egyesüli eiienzáki balpárfra szavaz^ aki numerus clausus lielyeft tanulási szabadságot akar. zéki politikusok is tisztában voltak azzal, hogv az ellenzék küzdelme a nyilt választási rendszer mellett kilátástalan. Az ellenzéki politikumok nem is hajlandók ebből az eredményből a kormány politikai győzelmét konstatálni, inert, meggyőződésük, hogy az ország hangulata akadálytalanul és őszintén csak a titkos választókerületekben nyilvánulhat meg. A választási eredményekről befutó híreknél sokkal nagyobb izgalmat keltett az a hir, amely este hét óra tájban futó tűzként terjedt cl a fővárosban, hogy Andrássy Gyula kerületében, a Váchoz tartozó Rátót községben a választási közdelemnek halottjai is vannak. Az első hirek nem bizonyultak valónak és csak későn este érkezett meg az autentikus hiradás, hogy Rátót községben a választásra kijelölt helyiség előtt, az ott tartózkodó választók közül az egyik ember a szolgálatot teljesilő csendőröket szidalmazta. A csendőrök ezt az embert őrizetbe vették, a tömeg azonban követelte, hogy az őrizetbe vett embert bocsássák el. Miután pedig a csendőrjárőr erre nem volt liajland, a tömeg fenyegető magatartást tanúsított, majd kövekkel kezdte dobálni a csendőröket, akik szorongatott helyzetükben fegyvert használták és a tömeg közé lőttek. A lövések több embert meysebesitettek, akik közül egy asszony, Szabóky államtitkár főkortesének anyja, sebeibe belehalt, többen súlyosan megsebesültek. A honvédkerület ügyésze azonnal kiszállt a helyszínre és a nyomozás a fegyverhasználat kivizsgálására megindult. A késő éjszakai órákban jelenti budapesti tudósít ónk: A rátóti fegyverhasználat áldozatai Bak la tstvánné és Halász Mihály földműves, akik meghallak, rajtuk kivül ketten sebesültek meg igen súlyosan. Olyan hirek is forgalomba kerültek, hogy a csendőr fegyver használata előtt Huszár Elemér és Hornyánszlcy Dezső, akik az első nemzetgyűlés tagjai voltak, tüzelték a népet a csendőrök ellen. A vizsgálat lesz hivatva kideríteni^ hogy ezeknek a híreszteléseknek mennyi alapja van. A késő esti órákban beérkező jelentésekből megállapítható, hogy a kormány győzelme még sem teljesen 100 százalékos, mert sikerült itt egy pártonkívüli ellenzéki jelöli nek is mandátumhoz jutnia. Ez a szerencsei'i ellenzéki jelölt Wachtler István, aki Nezsiderben pártonkívüli programmal 200 szótöbbséggel az egységes párt hivatalos jelöltje, Erényi Károllyal szemben. A, szerdal választás eredményei: Tompa: báró Podmaniczky Endre 477 szavazattal megválasztott képviselőnek tekinthető dr. Mamuschitz Mihály 231 szavazalával szemben. Adonyban Csöngedy Gyulát 4144 szavazattal megválasztották Bálás Elek 1603 szavazatával szemben. Lovasberéng: Simon András egységes párti 5659, Cserti József 3142, Herczeg Sándor 497. Abony: Madarász Adorján 3296, Neppel Gyula 3380. Aszód: Fekete Tibor 4100 szavazattal Kálnoky Bedő Sándor 1350 szavazatával szemben megválasztottnak tekinthető. Mór: Zichy János gr. 4649, Pichl 2757. Sárbogárd: Huszár Dezső 6763, Czeglédv Ödön 2110. Vál: Vasadv Balogh Gvörgy 4224, Andretti Károly 3720. Nagyszentmiklós: Lakatos Gyula egységespártit 451 szavazattal Kiss Menyhért 178 szavazatával szemben megválasztották. Elek: Rubinek Istvánt 2398 szavazattal Hencz Károly 871 szavazatával szemben képviselővé választották. Bia: F. Szabó Géza 3540 szavazattal meg rálaszfottnak tekinthető Navratil Dezső 1127 és Migl szociáldemokrata 566 szavazatával szemben. Tura: Kálmán István 2880, Balla Aladár 2045. Kunszenlmárton: Mokcsay Zoltán 1549, Kelemen Kornél 1981, Héjjas Iván 2181. Előreláthatólag pótválasztás lesz Héjjas Iván és Kelemen Kornél közt. Monor: Madarász Elemér 2578, Pakots József 1760. Szolnok: dr. Kenéz Bélát 3425 szavazattal Medgyessy Géza 1217 szavazatával szemben megválasztották. Mezőtúr: Vértes Vilmos István egységes párti nem hivatalos jelölt 4500 szótöbbséget ért cl. Rátz János hivatalos jelölt visszalép pelt. Igy Vértest egyhangúlag megválasztották. Bácsalmás: Dr. Alföldy Béla egységes pártit 3591 szavazattal megválasztották vitéz Seifert Sándorral szemben. Hajdúszoboszló: Barabás Samut, 727 szótöbbséggel megválasztották. Hajdúböszörmény: Gaál Mihályt 1547 szótöbbséggel megválasztották. Jászapáti: Hegedűs Kálmánt 2110 szótöbb séggel megválasztották Iv. Pethes Lászlóval szemben. Nagyigmánd: Péntek Pált 989 szótöbbséggel Csaplár Józseffel és Heller Ferenccel szemben megválasztották. Tatabánya: Kócsán Károlyt 3337 szótöbbséggel Kabólc Lajossal szemben képviselővé választották. Tata: Bogya Jánost Temesváry Tivadarral szemben képviselővé választották 2126 szólóbb | séggel. Dorog: Frei Vilmost 4846 szótöbbséggel Peyer Károllyal szemben képviselővé választ,ioliák. Vác:: Szabóky Lajost 3512 szótöbbséggel gróf Andrássy Gyulával szemben megválasztották. Ki lesz Szeged város törvényhatóságának képviselője a felsőházban. Naggkapos: Szabó Zoltánt 293 szótöbbséggel Czövek Sándorral szemben megválasztották. Tarpa: Gulácsy Dezső egységespártit Kutkafalvyval szemben megválasztották 860 szótöbbséggel. Pilisvörösvár: Weichert Miklós 3300, Póka' Pivny Béla 800, Krupa szociáldemokrata 500. Weichert megválasztott képviselőnek tekinthető. Ráckeve: Dinich Ödön 3365, Udvari 2288, Szántó 1432, Koncz 352. Dinich és Udvarv közt, pótválasztás lesz. Soroksár: Fitz Arthur keresztény gazdasági 4474, Malasils 2820. Törökbálint: GschwindL 2467, Danszkv Árpád 739, Riesz 1815. Cegléden Erdélyi Aladár egységespárti győzött Lendvaival szemben. Garbócbogdúny: Fekete Lajos abszolút többséget kapott. Gönc: Nemes Bertalan 1963, Kráger 3(i00, Pásztor 1388. Záhony; Dr. Szabó Zoltánt 740 szavazattal, Török Sándor 417 szavazatával szemben képviselővé választották, tízzel Szabolcs megyében a választásokat be is fejezték. Mátészalka: Barlhos Andor 4420, Dienes 3382. Nógrád. A belügyminisztériumhoz érkezett jelentések szerint Nógrád vármegye mind a hét választókerületében a választási biztos egyhangúlag megválasztott képviselőknek jelentette ki a következőket: Balassagyarmat: Scitovszky Béla, Rétság: Bud János pénzügyminiszter, Salgótarján: Sztranyavszky Sándor államtit kár, Széchény: gr. Bethlen István miniszterelnök, Ipolyság: Karafiáth Jenő. Klebeisberg Kunó átvette Komárom mandátumát. Komárom, december 8. Klebeisberg Kunó gróf kultuszminiszter szerdán reggel Komáromba érkezeti, hogy mandátumát átvegye. A pályaudvaron nagyszámú közönség jelenlétében fogadták a minisztert a városi és vármegyei kiküldöttek. Alapv Gáspár polgármester üdvözlő szavai után a miniszter a polgármesteri hivatalba hajtatott, ahol Asztalos Béla választási elnök átnyújtotta a megbízólevelet. (A Délmagyarország munkatársától.) Megírta a Délmagyarország, hogy Szeged város törvényhatósága január első napjaiban rendkívüli közgyűlést tart, hogy a belügyminiszter rendelete értelmében megválassza felsőházi képviselőjét. A tanács a legnagyobb titokban tartja egyelőre, hogy ki lesz a felsőházi tagságra a jelöltje, de a városházán a kiszivárgott hirek alapján már többféle kombinációról beszélnek. A forgalomba került kom binációk nagy részéről beszámoltunk már, megírtuk, hogy a sokféle név közül felmerüli, többek között dr. Kelemen Béla nyugalmazott miniszter neve is, azonban ezt a kombinációt el kellett ejteni, mert Kelemen Béla elköltözik rövidesen Szegedről dunántuli uj birtokára, amelyhez a földbirtokrendező biróság juttatta kárpótlásul megszállt területen hagyott kamaráserdői birtokáért. A polgármester természetesen arra gondol, hogy a felsőház tagjává a törvényhatósági bizottsággal dr. Kószó Istvánt választatja meg, aki mint Szeged város képviselője semmi esetre sem juthat be az országgyűlés alsóházába. Kószó István megválasztása azonban sok nehézséggel találkoznék a közgyűlésen. Most aztán egy uj és igen érdekes kombináció pattant ki a városházán. Arról lenne szó, hogy Bokor Pál polgármester-helyettes, aki tudtán és talán akaratán kivül került rá az egységes párt listájára a pótképviselőjelöllek közé, mert hiszen a pártvezetőség akkor határozta el jelöléséi, amikor javában árverezte a bérlöldeket kinn, Alsótanyán, lenne Szeged város törvényhatóságának ideiglenes felsőháziképviselője. Mivel a törvény értelmében aktív közszolgálali alkalmazott nem választható meg felsőházi laggá, a terv az, hogy Bokor Pál még a decemberi közgyűlésen benyújtja nyugdíjazása iránti kérelmét és ezzel megoldódik az a probléma is, amely az érdemes városi főtisztviselő nyugdíjazása körül a városok státuszát szabályozó legutóbbi kormányrendelet megjelenése után felmerült. Bokor Pál ugyanis már betöltötte azt a legmagasabb életkort, amelyen tul a város szabályrendelete értelmében sem maradhat tovább senki aktiv szolgálatban, kiérdemelte teljes nyugdiját is. A közgyűlés azonban már ugy határozott másodszor, hogy felterjesztést intéz a kormányhoz és kéri Bokor Pál további szolgálatbanlartásának engedélyezését. A közgyűlés határozatát még nem terjesztette fel a tanács és igy a kormány nem mondhatta ki a végső szót,. Bokor Pál tehát azzal, ha a decemberi közgyűlésen benyújtaná nyugdíjazása iránti kérelmét, önkéntesen megoldaná ezt a kényes kérdést és mint nyugdíjas közalkalmazott, elvállalhatná a város törvényhatóságának felsőházi képviseletét is, ha a közgyűlés megválasztja. A város tanácsa még nem foglalt ebben a kérdésben állást, valószínű azonban, hogy a tanács többsége a Kószó-íéle kombinációval szemben inkább Bokor Pál mellé csatlakozik. hO és sárcipőket szakszerűen és Jutányosán javít ggg László-garázs Szeged, Polgár u. 4.