Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-25 / 298. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1926 december 733. Könyvek Haoul Francé munlcdi magyarul. (Összehasonlító biológia. — Élet a termőföldben. — Kerti séták.) Ugy látszik a tudományoknak is divatja van: hol ez, hol az a tudományág kelti fel a müveit közönség érdeklődését s mikor az egyik felülkerül, alámerül a másik. A XX. század elején mindnyájunk érdeklődését a természettudományok kötötték le, Darvint, Haeckelt, Francét ekkor ismerte meg a ma­gyar közönség. A háború alalt és után viszont a szellemi tudományok lendültek fel az előb­biek rovására. Mégis: a természettudományos haladás nem állt meg s uj eredményei kö­vetelően szóltak bele világnézetünk kialakí­tásába. A tudomány világának két területe megbékült s ma már egymást támogatva épiti ki szintetikus eredményeit. Raoul Francé munkái ezt az utat törik. Összehasonlító biológiája a legáltalánosabb s legalapvetőbb természettudományi studiummal foglalkozik, az élet legmélyebb titkait kutatja s legelsőd­legesebb törvényeit állapítja meg. E hatalmas munkával mind a botanika, mind a zoológia uj korszakba lép: az állati és növényi élet meglepő egyezéseit s végső közösségét deriti ki s evvel egy egységes biológia prolegome­náit adja. Francé azonban nem áll meg itt: ezekre a törvényekre csak azért van szüksége, hogy majdan ráépíthesse filozófáját, az élet törvényeire a szellem törvényeit. Az Élet a termőföldben sem csupán természettudomány, jóllehet az edophon korszakos elméletét, a kenyértermő humus megismerését ez a könyv, melyet a szerző a »könyvek könyvének« ne­vez, vezette be. De ezekre a vizsgálatokra legégetőbb gazdasági problémáink épülnek: a mindennapi kenyér problémái. S a gyö­nyörű Kerti séták ugyanakkor, mikor a ter­mészet nagy titkait az igazán mély tudás világosságával leplezik le előttünk, életfilozó­fiát és világnézetet is adnak. Egy nagy tudós és nagy humanista megnyilvánulásai ezek a müvek — a modern természettudomány iga­zán reprezentatív alkotásai. Az Athenaeum diszes kiállításban, rengeteg illusztrációval adta ki Raoul Francé müveit. Az összehason­lító biológia ára fűzve 75,000, egész vászon­kotésbcn 100.000 korona. A másik két köteté együtt fűzve 50.000, egész vászonkötésben 77.500 korona. Hon ti Tibor: A léleJc lellceKre szomjas. Az iró neve a komoly, leszűrt, alaposan szelektált iro­dalmi értékek számontartói előtt nem ismeretlen. Honfi Tibor a beérkezettek között van. Néhány kötet verséből robusztus pilléreken épült mély zengésű líráját megtanultuk felértékelni s tőle izmos tehetsége széles vágányu kibontakozását, be­teljesedését. A karácsonyi könyvpiac egyik meg­lepetéseként kell elkönyvelni, hogy Hon ti Tibor most egy kötet prózával lép olvasói elé. A lélek lelkekre szomjas vaskos könyv tulaj­donképpen nem is 14 önálló, izolált novella, ha­nem 14 novellára lagolt, szervesen összefogott mély és viharzó világszemléletben rezgő saját életre­gény. De lehetne azt is mondani, hogy 14 egyen­ként komponált megépitésü, erős boltozalu re­gény. Regények találkozása egy élet regényében — mondja írójuk. S ha végig olvastuk a könyvet, igazat adunk az iró dedikaciójának. E könyv bemutató és magyarázó alcime egy szerves drá­mának egy mondatba komprimált prológusa. Mert drámák ezek a 'neveiiák. Balladaszerü lüktetés van bennük. A részek kerek tragédiák. Tragédiák, melyekben megpihen az epika nyugalma. De az egymásba egyensúlyozott három elemen kivül egy negyedik is jön beolvadásra. A lírai elem édes testvére a szavak orchestrális zenéje, a látszólag köletlen mondatok orchestrális muzsikája. Ha va­laki didaktikusán definiálni akarná e novellás Írá­sokat, bizonyosan röviden igy mondaná: prózába zenésített balladák. A könyv a fájdalmak és örömök tükre. Ezekben a történetekben a lélek — magasság s a test mélység közt vergődő emberi sorsban mindenki önönmaga reménytelen és mégis vigaszos küz­delmeire ismer. Az életregény fejezet témái leg­többje nem vidám história. Szomorn témák, hisz nem csoda, írójuk önmaga tétova vergődését ve­tette papírra, vergődését az isteni és állati, a vég­telen és véges egymástkeresése, vágyódása, közepette. Itt-ott szárnyra kél bennük a hu­mor, ill-olt előtörnek vidám vonalak sugarai, gyer­mekévek délibábjai, moslygó reminiscenciák, ol­vadó megbékülések. Az Ízlésesen kiállított könyvet Budapesten nyom­ták Hauptmjjnn müintézetében. (m. j.) Holtai Jenő: Az utolsó bohém. Gyönyörű, legendás időkbe, a boldog béke elmerült éveibe viszi az olvasót Iíeltai Jenőnek ez az elragadóan szép és kedves regénye, amely most harmadik kiadásban jelenik meg az iró összes müveinek sorozatában az Athenacum­nál. E lebukó idők utolsó bohémjeinek, e vidám és bus történet hőseinek cervantesi alakját az életből már alig-alig ismerjük, csu­pán a visszahozhatatlan esztendők örökéletű krónikáiból. Heltai Jenő regénye ilyen kró­nikája egy koldusrongyokban is ragyogó, szo­morúságában is mosolygó, balszerencsében is törhetetlen kornak. — az ő nemes művészeté­nek, röpködő humorának, mély érzelmességé­nek köszönhetjük ezt a regényt, ezt a meg­mentett darab multat, ezL az ellenállhatatlan romantikával ható konzerválását elszállt na­poknak és elmúlt embereknek. Békebeli re­gény Heltai Jenő regénye és békebeli művé­szet Iíeltai Jenő művészete, amely nem ron­gyolódott, nem szegényedett le, nem kopott meg semmiféle viharban. Tiszla, meleg és egy­szerű irodalom ez, amelyet épen egyszerűsége őriz meg jövendő idők számára is. Az Ízléses kötet ára 10.000 korona. Zilahy Lajos: Két fogotv. Két hatalmas kötet fekszik előttünk: Zilahy Lajosnak, a regényeivel és színmüveivel országosan népszerűvé lett fiatal írónak legújabb regénye. Félve nyulunk az úgy­nevezett nagy regényekhez : vájjon az író kon­cepcióban, a belső élet és külső megrajzolásának lendületében birja-e a tempót munkája arányaival, nem nő-e fölébe szellemének gyermeke? Zilahy Lajos nagy regénye ritka és örvendetes meglepe­tés: nemcsak arányaiban nagy, hanem értékében és jelentőségében is. Nagy jelentőségében, mert első halalmas megszólaltatása azoknak az éveknek, melyek szivünk gyökeréig megrendítették ben­nünk emberiségünket s romokba döntötték az egész körülöttünk épült világot. A béke utolsó, viharelőtti csenddel terhes évében indul el ez a regény s végigvezet a háború, forradalmak, el­lenforradalmak esztendein, jóformán máig. De se­holsem háborús regény, seholsem hadiemlékek gyűjteménye, —- csak egy szerelem története, s e szerelem boldogságában és boldogtalanságában, az elszakadl szeretők fájdalmában, egymásutáni nosz­talgiájában. kettétörött életében forr és zeng mind az, ami boldogság és boldogtalanság, fájdalom és széttörtség mindnyájunk osztályrészéül jutott. S nagy értékében is Zilahy Lajos impozáns mun­kája: amit két egyszerűnek látszó s mégis ör­vénylő titkokkal, ismeretlen mélységekkel, emberi vívódásokkal telt fiatal lélekről egy nagyszerű érzékenységű iró elárulhat, azt Zilahy maradék nélkül s a legnemesebb költészettel, sugárzó köz­vetlenséggel mondja el. Zilahy Lajost, akit évek óta az uj magyar irodalom egyik legkomolyabb mértékével mérve is kiváló alkotása egyszerre nagy ívben lendítette előre pályáján a legelsők közé. A két kötetes regényt az Athéneum adta ki. Ara fűzve 142.500, egész vászonkötésben 182.500 korona. Dosztojevszkij: A nagyváros homályából. E re­gény csodálatosan mélyen és közvetlenül világit bele az emberi lélek litkos zugaiba, oda, ahol legel­terjedtebb ösztöneink és érzelmeink szunnyadnak, amelyeket még önmagunk előtt sem merünk be­vallani. Iró még nem igen merészelte kiteregetni ezeket a szégyelt és rejtegetett mélységeket, de Dosztojevszkij, minden időknek e legnagyobb pszichológusa, mesteri kézzel boncolgatja a legké­nyesebb problémákat is. Teszi pedig ezt minden komolysága, sőt komorsága ellenére is olyan ellen­állhatatlan humorral és eleven komikummal, hogy a megdöbbenés és a nevetés váltogatják egymást az olvasóban. E kötetben még néhány novella kapott helyet, megannyi gyöngyszeme Dosztojevszkij mű­vészetének. Közülök különösen az Ostoba eset c. a világirodalomnak egyik legkiválóbb humoros elbeszélése. A könyvet, amely a Révai Irodalmi In­tézet kiadásában a teljes magyar Dosztojevszkij XV. köteteként jelent meg, Szabó Imre fordította magyarra és Munkácsy Mihály irt hozzá alapos és elmélyedő bevezetést! Dosztojevszkijről, a nagy­város költőjéről. Ara 67.500 korona. Szeged legrégibb ékszer üzlete. Elismert legszolidabb kiszolgálás. Élcssser-, óra-, ezüst- és iparművészeti tárgyain ízléses nagy választékban legolcsóbb árakon Reicl} Mór és Fia cégnél Szeged, Kelemen ucca 11. ' Telefon 7-26. 643 15,000.000 kor.-t sorsol ki december hó 13-íol január 15-ig a Belvárosi Illatszertár Szeged, Kárász iscca 10. és Széchenyi tér 15. üzleteiben. Minden vevő tekintet nélkül a vásárlás összegére, minden vásárlás alkalmával kap egy nyeremény- szelvényt. Főnyeremény . >,000.000 K. Egy nyeremény 2,000.000 „ 1,000.000 „ 500.ooo „ ÍO nyeremény, egyenként 250.ooo K 25 „ „ IOO.000 „ 50 „ „ 50.ooo „ Tefiút 90 vevő feliéilen nyer. A m. t. vevőközönségünknek óhajtunk kedvezni és egyszersmint karácsonyi örömet ezáltal szerezni a szerencsés nyerőinknek. — A Quzást január Ijó 15-én dr. Scfjirsicíj kir. közjegyző személyesen fogja megejteni. Minde/ek dacára a legolcsóbban számítunk Valódi Guerlain, Goty, Houbigant, D'Orsay stb. parfümöket és kölni vizeket eredeti üvegekben és ki­mérve. Az összes bel- és külföldi pouderek, crémek, fogpépek, arc­és körömápoló szerek és toileite szappanok. Óriási választék ízlé­ses eredeti szollngeni manicür-késxletekben és elegáns fésű garni­túrákban. Nagy raktár Molnár- és Mlozér-féle kölni vizekben. Legoicsóbb bevásárlási forrás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom