Délmagyarország, 1926. november (2. évfolyam, 253-276. szám)
1926-11-12 / 261. szám
14 DELMAGYARORSZÁG 1926 november 6. Vásárhelyi hirsk. Mig mm került nyilvánosságra, hogy mikor lesznek a képviselőválasztások, de a jelOlések, illetve a kombi. Hálások már megkezdődtek. Azok, akik legalább is a közvélemény irányítóinak gondolják magukat, Vásárhelyei is töri* már a fejüket, hogy a város két képviselőségét hogy a i lehette a kormánypárt részére biztosítani. Igy ma már arról beszéltek Vásárhelyen, hogy ha Bethlen miniszterelnök nem lépne fel újból Vásárhely első kerülstéb-n — a párt dr. Soós István polgármestert jelölné. Eg/ másiic verzió szerint Soós po'gármestert Kun Bé'ávat szemben léptetnék fel, aki jelenleg E ártonkivüli programmal képviseli a város második erüietét. — Nem akírok én képviselő lcnsi, — mondotta a hírekre a polgármester —, soha nem törtem én olyan magasra. Igaz, én is hallottam valamit bes20ni, de nem kell az egészet komolyan venni ... Megittuk a napokban, hogy a vásárhelyi rendőrkapitányaiig veietője, Ajkay Miklós nem engsdte meg a szociáldemokrata párt gyűlését, amelyen a budapesti orsiágos kongresszus határozatáról számoltak volna be. A pártvezetőség a kapitányság vezetőjének ezt a határozatát a szegedi főkspitlnyaághoz megtel cbbezte' Azon előkészítő bizottság, amely a vasárnapi Kamocsay serlegavató ünnepség érdekében buzgólkodik, többek között meghívta a G zdssági Egyeeü etet is. A gazdasági egyesület választmánya az ünnepségre kiküldötte Balog Sándor és Greguss Máté alelnököket és egy választmányi tagot. Az előkészítő bizottság ebben a határozatban „ünneprontást* lát, mert szerinte Balog Sándornak több olyan elintézetlen ügye van, amely ugyan már a bíróság előtt van, de szereplőjét o.'yan súlyos vádakkal illette melyek — ha bebizonyosodnak — Balog Sándort teljesn alkalmatlanná teszik közszereptésíe. Minthogy személye ellen különben is nagy az ellenszenv, az előkészítő bizottságnak az az óhajtása, hogy a vacsorán Bem kivánja Balog Síndar megjelenését és a bizottság neki ezt tudtára is adta. — A «ill .mu« jt&U«?£goU egy jcrókeiót. Bsriinböl jelelik: Emmericli melleit a feözu'i visut kocs jt e'gáiol! egy assronyf.aki ssonnal meghalt. Amikor a kocii tovább híitdt, bele fu'ot egy ho'landusokö$l álló csoportba. As elgázolt embsrek egyikét a villamoskocsi kereke a sió szoros érlel ®ébsn ké: darabra vágta. Két másik embert élelveizllyeien megsebtsieti. — 100 koronásból — ötvenezres Kaposvárról jelentik: Egy pénzhamisító társaság 100 koronásokból primitív mádon előállított 50.000 koronásokat hoiott forgalomba. A régi nagyobb alakú szazüoronásokat piros ce?uzáva! írták át a hamisítók. Két liitsikorut őiiieíbevettek. A fiuk megnevizték megbízóikat. A nyomozás tovább f) yik. — Monstre magzatelhajtás! pör. Nagyarányú magzateihajtósi pört tárgyait csüíOrtöitön a szegedi törvényszék Juhász-teríti ess. Egy makói ssaiésntő áiiott lisenhtt asszonnyal együtt a bíróság előtt. Dara Istváuné már évek őte űzte a mesterségét ég többnyire szegény munkásasszonyok fordultak hozzá. A csütörtöki főtárgyaláson a ssülésznő ta gadta a terhére róit bűncselekményeket, a többi vádlottak mind beismerték, hogy Duránénál megfoidultak. A tanúkihallgatások még a délutáni órákban is tartottak, smjd Juhász elnök este hirdette ki a biróság Ítéletét. A vádlottak köiQi tizet felmeateti a biróság. Dara Iitvánné elsőrendű vádlottat nyolchavi börtönre, a többi asszonyi két, három, nígy hónapi fogházra itélte & biróság. Az egyik vádlóit asszony férje egy hónapi fogházat kapott. Az űgjésa súlyosbításért, az elitéltek a bűnösség megállapítása miatt jelentettek be felebbszés*. — Átarcaa batö ók. Bslgrádöó! jelsntik: A Zágráb melletti Narowlo Kris községben a Leszámoló Bsnk fstermelési válahtának igazgatósági épületibe hat álarcot rabtó hatalt be ét előreizigezéti revolverrel filnzéllotldk a vtcsorduál Hó Jetik igazgatói, Jelllclc isleivmtőt é» Sefsnctc raktárjősököt, hegy adják át a vállalnt pénzét. As igazgató megtagadta eit, mire a banditák sálőitek a vicsorásó fársiságra. A mkiartőMSl a golyók megbllék. Az igaiga-ó és az üzielveietö sulyosin mggssbeeü t. A 15visekre elősiető ssatáciKŐi is migtéfteíiéli a rablék, majd feiöriék a péázszekrényt, nmslyböi 10.000 d nári e'ribMíak és asután elmgnefcűl ek. — A Képes Krónika legújabb 46-ik száma igazi magyar revü. Cikkeiben felöleli a hazai és víláférdekess*gak csaknem mindegyik aktualitását. Vezetőtwíyan a 84 eves Ráko t Jenő nagyszerű életébői mutat be kiemelkedő epizódodat, Tóth László a Heiivisárban a vasárnapi pihenésről ír, Ujj Gyua tanár a világ hidóriásairo! ad érdekes illusztrált tanulmányt, dr. Völgy esy, az isméit hipnotizőrorvos a hisztériás Amerikáról tár fel megdöbbentő részleteket és Bozzay Margit folytatja ,S.épaég és egészség" cimü népszerű cikksorozatát. A kritikai részben Balassa Imre a „Jedermann* iiodalmi problémáivá , Rad \ay Oszkár a Műcsarnok őszi tárlatával foglalkozik. Szép elbsszélést és verset közöl ez a szám Lörinczy György, Kosáryné Réz Lola és Szigethy László tollából. Végül kiegészíti a Up értékét a töt>b mint száz időszerű fénykép, a mélynyom isos melléklet és Pállik Béla festőművész pompás festményének többszínű reprodukció]]. A Képes Krónika egyébként 8000 koronáért mindenütt kapható, de megrendelhető kiadóhivatalunk u'.ján. A Détmagyaromágoi, Szegett egyetlen libe Mlis napilapját támogatja, hki nyomtatványSzükségletét a Déimagyarország nyomdáb&e (Petőfi S. sugárut 1) szerzi be. Telefon 16—34. Bemard Shaw kapta meg a Nobel-dijat. (Batspesii (adéstióek teUfonjeleniése.) Londonból Jelentik: Stockholmi jelentés szériát as irodalmi Nobel-dijat Bernard Sítaw nak ítélték — Az ellenzéki balpáft szombaton este 8 órakor pártvacsorát tart a volt Dudás féle vendéglőben (Római-körút és Sándor-ucca sarok). — Vásár után az országúton. Molnár Kálmán, a Pallavlcini uradalom latésójíi április íteen egyedikén kocsin igyekezett a khteleki vásárra. Kistelek elölt sz országúton találkosott id. Sajó Mihály kocsijával, aki csaiádjívsl együtt már a vásárról ment hazafelé. A szembejövőit, skik meglehetős ittas állapotban voltak, nem starté* kitérni az intéző kccsíja eíől, aki ssonbaa mégie megpróbált mellettük eihajíani. Mifeor a két kocsi közvetlenül egymás melié ért, Ssjőék kocsijából valaki as ostorral rávágott as intézőre. Molnár Kálmán megá!ii:otta kc esi ját és eiő?é;e jegyzőkönyvét, felszólította Sajűéfeat, hogy egyenkint dik tálják be a nejüket, mert feljelentést szándékosife tenni. A felszólításra as egfsE Ssiő család leugrott a feociirői és e magános intézőnek estek, akii agyba főbe vertek. Jakss János uradalmi glerdéss? sietett segítségére a mtgtámsdoít iatesöceSs és keitea cssShsmar viaszaverséís a tátasdőfcat. At ügy nek e-ifltörtökön volt folytatása n szsgedi íötvésysíéfeen, mert e felek iölcsöcösea fíijeleaíeüét? egymás;. A beidézett tanuk egyré?se ast vallotta, hogy Molnár Klimfin kezdte e verekedést, a másik téam pedig a Sajó csifódrói Siíitotía ugyanezt. Végre is a felek jobbnak látták, ha békésen intézik sl az ügyet és ki|e"eateiték GSmöry eleöis előt', hogy visszavonnak minden fiijelentést A biróság megszüntette az eljárási. Uj KÖNYVEK A DÉLMAOVARORSZAO KÖLCSÖNKÖNVVTÁRABAN: Heltai Jenő: Az asszony körül, Bunin Ivan: A szerelem szentsége, Zola: A föld. Mgkói hirel Csanád vármegye közigazgatási bizottsága november 13 án, délelőtt tíz órakor tartja meg e havi rendes ülésit. Szombaton veszi kezdetét az Erzsébet- napi országos vásár, amelyre máris oly nagynak igérkezi'* az áííatfeíhajtás, hogy a városházán napok óta megszaporított létszámmal dolgoznak a járlatlrásnál. Az Srzséb jt-napi országos vástrok feíilőnben répj idők óta híresek voltak szokati^nu! nsgy forgalmukról és ugy látszik, az idei vásár sem cáíoi rá eiődsi fairére. Az állatvásárt szombaton, a kirakod i vásárt vasárnap fogják megtartani A városi bérház építése Cgyában ma ismét ülésezett az építési bizoil8íg és miután ai építkezés fedémszerkcszeíénél a tervezettől eltérő megoldást kíván keresztüívinní, (elhívta a tanácsot, hogy a hat generális ajánlattevőtől a födémszerkezetre vonatkozólag pólajúnlitoi kérjen bs, még pfdig november 19 -iki határidővel. A vörhenymegbetegedések száma aggasztóan szaporodik és hét ujabb megbetegedést jelentettek a főorvosnak e napokban. Noha járványos veszedelemről szó sincsen, a hatóság megtett minden intézkedést a baj tovaterjedésének meggátlására. A vásár előhírnökeit képezik azok a háza'ó kereskedők, akisnek egész raja árasztja el napok óta Makót, noha itt a hatóságok nem engedélyezik az árucikkekkel való házalást. Mi is két „angol* szövettel házaló embert igazoltattak le a rendőrök és mivel az illetők kellőképen nem tudták magukat igazolsi, letartóztatták őket- Eleinte angoloknak mondották magukat és tört németaeggeí azt igyekez!es elhitetni, hogy Londonból hozzák a portékájukat. Később azonban kiderüli, hogy oJmok és egy szót s m tudnak angolul. A rendőrség pártfogásába vette a szélhámosokat. A szegedi városi *si»béz raüiora: 12-én, pénteken: Papa. Faragó Ödön felléptivel (Bérietsrünet). 13 án, szombaton délután: Cigány. (Olcsó hely árakkal). 13-án szombaton este: Lengyelvér. (Bérlet B). 14 én vasárnap dílután: Drótostót. 14-én, vasárnap este: Lengyelvér. m szezon első operaelőadása. Verdi az operának sirkcsilíaga marad, |ö]|e° nek bár uj zenék, vagy tűnjenek el az elfelejtettek, Verdi zsenije a korokat glóriával lépi át. A jelentősége még ma is nőttön nS és jennek majd korsztkok, amelyekben mindig ujult érövét ébred fel nmzsikájénak rsnsissances. A Troubadour még nem Vrrdi legjobb műve, dráms ságbín későbbi munkái fefilwu'táv, de ez a munkája is hibstetlen erővel döbbsn be'e as emberi érzések velejébe. Csak valamennyire elfogadható előadásban is eiodátat tár fel. A lobogó szenvedélynek pokoli lángolását, tengernyi örömnek és tengernyi bánatnak múló és megujuió változását. És aiik Verdit ifjúi tűztél a psnn?i kék ég sesndo in énekesének nevez ték, azok szánva bánva megtérnek hozzá, a mű" vészeinek, a tebe ségnek és a szeretetnek ahaoi a szentháromságához, amelyei Verdi képnseL uj siínhási rezsimnek meleg, szép és értékes sikere volt a csütörtöki Troubidourelőadáson. Bodó Erzsi, az Operaház uj énekesnője szárnyalva vitte Leonora szerepét. Poétikus dailammintázáss, csengő, ragyogo tOnusu hangja könnyedfn olvadt fel a magas regiszterekben* Nemesvere'ű anyaga a legnagyobb reményekre jogosít, vivőereje van baegsának, htjlskony árnyalása és as énskituüurának ssigoru ellen őrzése mellett, erős tréning segítségével sok büszkeséget hozhat még a magysr énekművé szelnek. N;^y és multán megérdemelt sikerevolt. Vt^ev'a László szeszélyes énekmlviszNagy, erős bangja sokszor kicsúszott az akarata aló'. Amit előbb ragyogó vervevel énekel', azt utóbb mggtagcdlák a h niszsslsgjsi, ugy, hogy ' egyszon es én változott a sikere a legmessiebbmenő elismerés és feöxepes tat.zis kösőtt, Meg ksll azonban állapitaci, hogy kevesebb eröfsiziiésset és több kulturával a mi islésűnk' h9s közelebb juf, m«rt nem eléj as olassos sempsram^nsujjs es sz oiass kiejtés ahhoz, hogy Verdi — Verdi legyen. Az est nagyon örven deies eseménye vo t Qehltr Lolának, a színtársulat aliéns^esnőjének be^utstkoiása. Aiuce< nál Énekelte. Ertikes bsnggat és vdáösn megrázó lilékkai elsőrendű szinpsdi élményt nyújtott Ha erős kezskben lesz, a tempó tuizoU busását el fog|a veszi eni és mi se a áll majd u íjában tehetsége teljes kibontekosásának. A köiönség osztatlan szeraieitel vetis kOrfil a fiatal művész* nőt és lelkes ovéc őkn lészeúletie. Anay Jézsif síin én kive te réuét s sikarbőt él Őihsri elhanyagolt éne\teosnikája dscára it mefálita a helyét. A kóraiok, néhány sainfalmögölti illetlen fortetói leszámítva, kifagásfalasnl működ ?ek és as egész ilősdásou meglátszott, hogy Ábrd'yl Emtl szívvel-lélekkel és írSs kézzel szobaija sz opera ügyét. I, v, ÓH JAJ! | Köhögés rekedtség ellen 65 év őta közkedveltségnek örvendenek ÉLJEN I Az étvágyat nem rontják, kitűnő izüek, hatásuk gyors és biztos. Mhi 187 Megfojt ez az átkozott köhögés / Kapható gyógytárak és drogériákban. ESGER rnellpasztillá I 0,al<hamar meggyógyított I WW — —W — —• w — ffcap^rlöf I Corír ád Veid! § | november 15., 16. és 17-én a ISelv^trosilían. |