Délmagyarország, 1926. november (2. évfolyam, 253-276. szám)

1926-11-24 / 271. szám

4 P&LMAÍiYAHORSZjLG 1926 november 24. PénteRen esíe Sszegedl desnoUratíUus polgársága parívacsoráí tart a Hágifoam. Teljes részvétlenség mellett kezdték meg a Szakáls-KeSeinen-pör táMal tárgyalását. (A Délmagyarország munkatársától.) A Kelemen—Szakáts-pör felebbezési tárgyalását kedden reggel kezdte tárgyalni a tábla Orosz­fanácsa. A felebbezési tárgyaláson — amint már jelentettük — a vádlottak nem jelentek meg. A tárgyalás elhalasztásába ugyanis Ke­lemen Béia nem egyezett bele, ellenben kijelentette, hogy ha Szakáts távol marad a tárgyalástól, ugy ő sem jelenik meg, mert egyenlő fegyverekkel akar küzdeni. Igy a keddi tárgyaláson csupán a védők jelentek meg. Kelemen Bélát dr. Szélt Gyula kép­viselte, Szakáts Józsefet dr. Fekete Béla. A főtárgyalást kilenc órakor nyitót'a meg Orosz Pál táblai tanácselnök. A pör refe­rense Kovács Rókus kúriai biró, a másik szevazó biró Sáfár Sándor táblabíró. Érdeklődés nincs a tárgyalás iránt. A kö­zönség számára fentartott helyekre ujabb széksorokat állítottak be, de az első tárgya­lási napra még véletlenül sem tévedt be kíváncsi hallgató. A törvényszéki főtárgyalá­son valóségos protekciózás volt egy-egy belépőjegyért Ma már senki sem érdeklődik a kaszinó intimitásai iránt Kovács Rókus előadó biró először az inkri­minált cikkeket ismertette. Ugy Kelemen, mint Szakáts kétrendbeli sajtó utján elköve­tett rágalmazás és durva becsületsértés cimén indítottak egymás ellen eljárást A törvény­szék Ítéletében mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki és Kelemen Bélát 14, Szakátsot 11 millió korona pénzbüntetésre itélte. A referens biró felolvasta a kölcsönös feljelentéseket, majd megkezdték a tanúki­hallgatások ismertetését is. Mindössze azon­ban csak két tanú vallomásának ismertetéséig jutottak el. A tárgyalást délután egy órakor félbeszakította Orosz tanácselnök és folytatá­sát szerda reggel kilenc órára tűzte ki. Az iratok ismertetése valószínűleg még igénybeveszi a szerdai és csütörtöki napot is. A véd- és vádbeszédek pénteken kerülnek sorra, Ítélet esetleg szombatra várható. Belörés gyuftogalással — százkoronásMl ötvenezres. (A Délmagyarország vásárhelyi munkatársától). Az elmúlt éjjel kevéssel éjfél után értesítették a tűzoltókat, hogy a város középpontján, a Deák Ferenc-ucca 1. számú házban szobatüz támadt. A tűzoltók azonnal a helyszínre vonultak, ahol a nyitott ablakon keresztül hatalmas füst go­molygott ki az uccára. Minthogy az uccaajtó zárva volt, csak nagy üggyel-bajjal tudtak be­jutni a ház udvarára, ahol meg az égő lakás ajtaját találták zárva. Végre bejutottak a lakásba is, ahol az uccai szobában álló egyik ruhaszek­rény recsegve, ropogva égett. A tűzoltók Kiss Pál parancsnok vezetésével nyomban munkához láttak s a tüzet csakhamar eloltották. Az esetről értesítették özvegy K o h n Móricnét, dr. Szemző Miksa ügyvéd édesanyját, aki az éjszakát testvérjénél, Kiss Bertalannénál töl­tölte. A megrémült uriasszonytól tudta meg a tűznél megjelent rendőrség, hogy az éjjel a la­kásban nem tartózkodott senki és a tűzvészt be­törő okozhatta, aki ismerős a viszonyokkal és azt is tudta, hogy a lakásban nem tartózkodik senki. A rendőrség ezután megállapította, hogy a be­törők az udvarra nyiló ajtót álkulccsal kinyi­tották és az élőszoba mellett lévő hálószoba ki­fosztásához fogtak. Innen az uccai szobába men­tek, ahol a fehérnemüs szekrényből ezüst evő- * eszközöket és fehérneműt szedtek össze. Ekkor | Makóra Jön Buza Barna, Nagy Vince és Szeder Ferenc Könyves-Kolonics József támogatására. Nagyszabású politikai manifesztációra készül a függetlenségi Kossulh-párí Makón. történhetett, hogy a betörők gyufát gyújtottak, amitől a szekrény tüzet fogott, mire a betörők elmenekültek. A tüzet Kiss Imre villanytelepi gépész vette észre, aki arra haladt el a telep autójával. • Vasárnap este négy és hét óra között ravasz módon szedett rá egy ismeretlen fiatalember né­hány sarki cukorkaárust. Igy szedte rá azAnd­rássy-uccán Pillér Istvánt, a Bethlen-uccán pe­dig Berta Sándort és a nagyállomás közelében Nyiri Ernő gesztenyeárust. A -fiatalembermind­háromnál ötezer koronáért vásárolt valamit és mindenhol ötvenezer koronással fizetett. A becsapott árusok csak másnap vették észre, hogy ők nem ötvenezer koronásból, hanem csak százkoronásból adtak vissza. — Az ismeretlen vevő ugyanis a száz koronásból ötvenezerkoro­nást gyártott, oly módon, hogy a százkoronás széleit vörösplajbásszal bepirositotta, az ötven ko­ronásról pedig levágta a számot s ráragasztotta a százkoronásra. Az igy előállított ötvenezer koro­nás meglehetősen ügyetlen hamisítás, azonban az alkonyati homályban könnyen jópénznek nézték az árusok. A rendőrség annyit megállapított, hogy az is­meretlen fiatalember még vasárnap elutazott Vá­sárhelyről. (A Délmagyarország makói munkatársától.) Hétfőn, november 29-én tartja meg program­beszédét dr. Könyves-Kolonics József a füg­getlenségi Kossuth párt hivatalos jelöltje. Ko­lonics programbeszédét nagy érdeklődéssel várják, amit még fokoz az a körülmény, hogy. a függetlenségi politika két legkiválóbb ve­zérharcosa, Buza Barna és dr. Nagy Vince is lejön Makóra és kíséretükben lesz Szeder Ferenc, a szociáldemokrata párt kiváló tagja is, hogy jelenlétükkel emeljék Kolonics zászló­bontásának jelentőségét. Makó városának ősidőktől fogva független­ségi érzelmű polgársága számára ünnepet je­lent a hétfői nap. Dacára annak, hogy az ellenzéki jelölt zászlóbontása számára nem ju­tott vasárnap, a makói nép még a legtávolabbi tanyákról is összesereglik majd a hétköznapi délelőtt Makó főterén, mert Buza Barna szó­noki képessége nagy vonzóerő. Nagy Vince, a megalkuvást nem ismerő ellenzéki politikus szintén eljön Justh Gyula városába, hogy csa tasorba állitsa a polgárságot Kossuth eszméi­nek támogatására és Szeder Ferencet, a szo­ciáldemokrata párt küldi ki, hogy tanubizony. ságot tegyen a liberális és demokrata politi­kával való fegyverbarátságáról. A hétfői programbeszéd és politikai nép­gyűlés a most folyó választási kampány ki­emelkedő eseménye lesz, mely elé várakozás sal néz pártállásra való tekintet nélkül a vá­ros egész lakossága. Megalakul! a választási bizottság. Tegnap jelentette már a Délmagyarország, hogy a szegedi Ítélőtábla november 19-én meg­tartott teljes ülésén Makóra választási bizto­sul Vild Károly törvényszéki tanácselnököt, helyetteséül pedig dr. Schnepler János tör­vényszéki birót jelölte ki. Vild Károly válasz­tási biztos ma délelőtt Makóra érkezett és az alispán meghallgatásával kijelölte a választási bizottság tagjait. A választási bizottság a kö­vetkezőkből áll: Elnök: dr. Bán Zsigmond nyug. városi főügyész, alelnök: dr. Daróczy Mátyás ügyvéd, akiket a központi választmány választott meg; rendes tagok: dr. Nagy Béla kir. közjegyző, dr. Dózsa Imre bankigazgató, Károlyi Mihály kereskedő és Nagy István De ák Ferenc-uccaigazdálkodó; póttagok: Götter Imre bankigazgató, Szirbik Antal, Nagy György István és B. Szűcs József gazdálko­dók; a választási bizottság jegyzője dr. Vidor Rezső. A választási bizottság szerdán délután ülést tart, melyen mindenekelőtt a bizottság tagjai leteszik az esküt dr. Bán Zsigmond elnök ke­zébe, azután kinevezik az egyes választókerüle tek szavazatszedő küldöttségeit. Régi líSayveí fios, uj Scffnysjelcei vissz, csere uijáa is vásárol^ai. Hangária Hniiquárum SSlníM"i« NyilÉÉér £ Felhívás a választópolgárok és polgárnőkhöz! Minden ellenkező híreszteléssel szemben kijelentem, hogy igenis fellépek en Harrold Szegeden, Budapestet megelőzően november 26., 27., 2ö-án a Ne izgasd magad cimü legújabb ö felvonásos burleszk attrakciómban, sőt azonkivüi ugyan­ekkor bemutatja Vőlegény a láthatáron cimü Ö felvonásos főzőcske filmet is a bájos Bebe Daniels különös tekintettel a férjválasztás előtt álló polgárnőkre, ki-ki a párjával tit­kosan vagy nyíltan is ott legyen a Belvárosi Moziban. Harrold £loyd. Feketesas u. 15. alól Kárász u. 8. sz. az uj Rosmann-palotába 9t Szabó L. és Társa. é

Next

/
Oldalképek
Tartalom