Délmagyarország, 1926. október (2. évfolyam, 226-252. szám)

1926-10-16 / 239. szám

16 125 DELMAQYARORSZAO 1926 október 17 képviselői nevezte kl. Egyidejűleg felmentette a kormányzó állásától Neubauer Ferenc igeziágflgyi, Petrichevich-Hat­vát Emil báró népjóléti és Kószó István bel­ügyminiszteri államtitkárokat. A kinevezésekre, illetve felmentéire vonstkozó okiratok a hivatalos lap holnap! számában je­lennek meg és az uj miniszterek holnap dél­után teszik le a híva ali esküt. A kormányzó Rikovszky Iván és Wilkó Lajos­nsk meleghangú kézirat kíséretében as I. osz­tályú polgári érdemkeresztet adományozta. A kormányválság megoldásárúi a következő hivatalos jelentéseket kaptuk: A kormányzó levele Bethlenhez. Félhivatalosai jelenük az éjszakai órákban: A kormány/ó a feövelkezö Kéziratot intézte Bethlen István gróf miniszterelnökhöz: Kedves gróf Bethlen l Most, hogy a kiálji Kúria meghozta és ki­hirdette ítéletit a frankbamis táti ügyben, a kor­mány velem szemben alkotmányos kötelességé­nek tartotta a bizalmi kérdésfelvetését s ennek folytán előterjesztette lemondását. A magam részérő! s legteljesebben méltá­nyolom azokat az okokat, amelyek a miniszté­riumot erre az elhatározásra iadiiotfák, mégis mieihogy bizalmam öa irdal ebből az igfbőt kifolyólag esorbdt mm szenvedetl és változatiaaul ma iz fenn­áll s minihegy mináen szempont mérlegelésével azt találom, hogy az orszáp érdeke, hogy a mhlsstirlun étin öa megmaradjon éa állásukban lehetőleg megmaradjanak a minisztérium tagjai is, a kormány felajánlott lemon­dását nem fogadom el s az ország érdekelnek szentelt muakdssógáratovább is számitok. Kelt Bud (pesten, 1926. évi okiéber hó 15-ik napján. Horthy s. k. Bethlen István gróf s. k. Scitovszky Béla belügy, HiPmann Miksa kereskedelmi, Walfcé Lajos külügyminiszter. Az éjszakai órákban a következő hivatalos jelentést adták ki: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. Rakovszky Ivánt belügy­miniszteri állásától, dr. Walkó Lajost pedig kereskedelemügyi miniszteri állásától felmentette s egyidejűleg dr. Walkó Lajost külügyminiszterré, nagykéri Scitovszky Béla nemzetgyűlési képviselőt, a nemzetgyűlés elnökét, belügyminiszterré, Herrmann Miksa nemzetgyűlési képviselőt pedig kereskedelemügyi miniszterré kinevezte. Kószó István felmentése. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Petrichevich-Horváth Emil báró népjóléti és munkaügyi minisztériumi, dr. Kószó István belügyminiszteri és dr. Neubauer Ferenc igazságügymtniszteri államtitkárokat buzgó szolgálataik elisme­rése mellett ez állásuktól saját kérelmükre felmentette. Scitovszky utóda: Zsitvay, Kószó utóda: Sztranyovszky. Szcitevszky Bálának belügyminiszterré való ki­nevezésivel gazdátlan maradt a nemzetgyűlés elnöki széke. Politikai körök véleménye szerint Sicltovszky Béla utóda Zsitvay Tibor, a nem­zetgyűlés alelnöke lesz. Az ő utódját pedig az egységes párt hétfői értekezletén Jelöli ki. Főispánok Aigner ét Purgly főispánok a II. Félhivatalosan jelentik: A kormányzó a bel­ügyminiszter előterjesztésére dr. Aigner Károly­nak, Szeged és Hódmezővásárhely főispánjának, dr. Darányi Ká mánnak, Qyftr-Mosou-Pozsony vármegyék ás Oyör tőfrpínjáaak, péctujlalusi Páchy Lászlónak, Szatmár Ugocsa-Bareg vár­megyék föispánjinak, fái Fáv Iiitánntk, Kecs­kemét főispánjának, dr. Presr'y Elemérnek, Pestpiiisioltkiskun vármegye főispánján ak. dr. Fiicher Ferencnek, Biranya vármegye él Pícs, Szcitovszky belűgyminisztersége az állam­titkár-kérdést is szönyeire hozta. Értesülésünk szerint Kószó István utóda az uj belügyminisz­ter exyik személyes híve Sztranyovszky Sándor nűgrádmegyei főispán lesz. kitüntetése. osztályú érdemkeresztet kapták. valamint Somogy vármegye főispánjának, Almássy Sándorunk, Jísznagyknnszo nok és Bihar vármegye föispánjinak, dr. Kállay Mik­tótnak, Szib les és Uig vármegyék főispánjá­nak, vé?OI Purgly Emiinek, Csanád—Arad— Torontál vármegyék főispánjának évek óla fáradhatatlanul teljasitetl kiváló szolgálataik el­ismeréséül a II. osztályú magyar érdemkeresz­tet a csillaggal adományozta. Lemondott az osztrák kormány. ennek a lépésnek milyen hatása lesz a hivatal­nak-tzlrájkra. A hivatalnokok szer vezetetnek bizottsága holnap délelőtt fog ebben a kirdts• ben állást foglalni. (Budapesti tudósítónk tele fos jelentés s.) Bécs­ből jelentik: A tisztviselökérdéseel kapcsolat­ban a kormány beadta lemondását, A nemzeti tanácsot a jövő hét keddjére egybehívok. Egyelőre még nem lehet megállapítani, hogy NMMWMaWMMMMMMMfM^^ Önmagát lakoltatta bi a makói államrendőrség. Éittveuede<mesnek minőiitették a rendőrségi épületet (A Dilmagyarország makói munkatársától.) Az álla épitészeli hivatal heiekkel ezeöit meg­vizsgálta a makói rendő/tégi épületet és olyen súlyos fogyaté>oiságokat állapított meg rajta, amelyek ete veszélyessé teszik az épű'eibea való tartózkodas*. Ezt a szak véleményt a makói rendőrség veze öje beie jeszietle a szegedi kerű­lei fők pitánysáfboz, amey ennek alapján ma teiefonutesüást adott a makói rendőrségnek, bogy azonnal kiltöztik ki a veszedelmes épü­letből. A kíkOltOzfsl egyelőre csak as épülat eme­letén fogenatoailja a rendSisíg és at ott síbe lyezett hivatalok ideiglenesen a főépület mel­letti udvari épületben nyernek e helyezést, mely eddig s rendörlegéaység laktanyájául szolgál*. Dr. Petrán Q/örgy rendörianácsos, a mskói államrendőrség vezetője a délelőtt folyamán fet­aertsts dr. Nlkelszky Jenő polgármestert éi ideiglenes helyiségei kért tőle a híjléitalanná vált rendőrié* tziaára. Miután a polgármester a legjobb fgyekeieie dacára se«t tudott elegei tenni a kérelemnek, a rendőrség kénytelen ideiglenesen helyiséget bérelni valabol mind­addig, amig az uj readörségi és csendőrség palota f lépül. Értesülésünk szerint a Makót Kereskedelmi és Ipatbaakkal iépell a rendőrség tirgyalásDa, boiy ennek főtéri emeletes házá­ban azerezzen magán«k ideiglenes hajlékot. Miután a rendőrségi épület közveszélyes állapota az uccai frontján levő üzlethelyiségek­ben tartózkodók ételét is veszélyezteti, a pol­gármester megbízásiból a mérnöki hivatal u|sbb vizsgálatot tartott a helyszínen. Megálla­pítást nyert ezu fal is, hogy as épület tényleg életveszedelmes, csökkenthető ez azonban azál­tal, ha az emeleti helyiségeket kiintik. A tető­szerkezet állapota ia olyan, hogy mindenkor ieszaktdácsal fenyeget, üt azonban néhány gerenda alátámasztásává ideiglenesen segíteni sehet a bijin. Az intézkedéseket erre vonat­kozólag nyomban megtette a mérnöki hivatal. A délután folyamán kezdetét veite a rend­őrség kilakoltifása és a főtéren igen sok nézője akadi a nem mindennapi látványos­ságnak. Elhalasztották a Juszt-tárgy alást Genf, október 15. faszt Iván bünpírében a főtárgyalás! a vádlott megbetegedése következ­tében bizonytalan időre elhalasztották. Abd el Krim száműzetésben. Páris, október 15. Abd el Krímet másfélhavi tengeri ut után tegnap számüzetési helyére, Reonuin szigetire szállították. Abd el Kimet ideiglenesen a város parancsnokságán heiyezták el, ugy, hogy végleges lartózkodasi helyét ille­tően még nem történt döntés. „Politikai majom, rongy, hazug!" Belgrád, október 15. Radlcs a miniszterelnök előszobájában a radikális képviselőket üdvö­zölve kezet nyajto t Mtjkics képviselőnek, aki azonban a feléji nynjtott kezet nem fogadta el. hanem hangosan rátámadt Rad>cara: Nem érdemled meg, hogy kezet fogjanak veled, politikai majom, rongy, hazug! Ki veled! — E jelenet ulán a radikálisok és a R»dles-párt közt a tárgyalások meghiutultak, a koalíció pedig felbomlottnak tekinthető. GYAPJÚ FON ALAK a Fonálházban ^fo* a legolcsóbbak Selyemfényű gyapja 1500 -2000 K Berliner gyapjú 2500-3000 K Libusa, a legfinomabb 2800 K Strucfonalak - . . . 2200 -2800 K Kötöttáruk a legolcsóbbak. 775 Meinl SZEGED, KLAUZÁIs TÉR 2. RÉSZLETFIZETÉSRE JS& legelőnyösebb feltételek mellett beszerezhetők QOCDNniNN varrógépraktárában Sieged, Tisza Lajoa körút 24 a. artézi kútnál. 656 Elsőrendű 680 sár-éshócipők megérkeztek / Tartósságban, min őségben, árban felülmúlhatatlanok .. mmu\ '£fpui+jta£ástuli Angol harisnyáink szenzációt kellenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom