Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)

1926-08-27 / 197. szám

I9SS augusztus 27 BRK.MAGYAR0R3ZA0 7 A Délmagyarország Szegeden és környékén az egyetlen liberális lop. Fennállásának biztositéka és ereje a független polgárok és munkások támogatása. — A város nem ad el a lebontott p alánk i házak tégláiból. A városi mérnökiéihez az utóbbi időben mind több kérelem érkizett ma­gánosok réizéröl, akik a fogadalmi templom kornyékén lebontott házanyvgokból vásárolni szeretnének. A migánépitkesök mintegy azdz­nir dsrab téglát kérnek a váróitól. A tanács csütörtökön tárgyalta a kérelmeket és agy ha­tározott, hogy egyelőre magánotoknak nem ad a régi téglákból, mivel azokra a városnak is szdktége van. Elzevif ma, Válás után holnap a szegedi színházban. A Nemzeti Szinház vendégjátéka. — öngyilkosságot követett et Krompecher egyetemi tanár. Budapestről jelentik: Dr. Krom­pecher Ödön egyetemi orvostanár ctütörlökön reggel hosszú betegség után méeeskatl villájá­nak első emeletiről levetette magát és a Vere­bély klinikán, ahova beszállították, délben meghalt. Másfél év óta súlyos betegség támsd a meg, amely tönkretette az idegzetét. Állapota nagyon súlyos volt és az ágyhoz kötötte. A ianár csQ öriök reggel ereje végső megfeszíté­sével sz eme'etre ment és onnan levetette magát. Hátgerince eltirl it a klinikán aem födlek rajta tegltenl. Az orvostanár a kórbonc­tani intézet igszgatója vo t, nevét tudományos körökben külföldön is fői ismertél. Az idén kapta meg az akadémia nagydiját a rákkutatás terén kifej ett tevékenységeért. Jlrkovakyná Thomay Mlnka oki. tanárnő áll. eng. nyilv. magánelemi iskoájái Vidra u. 4. sz. alól Révay n. 20. sz. alá helyezte át, hol a beiratkozások s*epr. hó 1-től 6 ig d. e. 9-12-ig, d. u. 3-6 ig tartatnak meg. Havi tandij tisstvisdőknek 150.000 korona. n« — A zsirazóda. A csorvai kapitányságról jelentette a rendőrség a szegedi kapitányságnak, hogy olt C8ü örtökön reggel Ábrahám Szilvesz­ter gazdálkodó másfél éves János nevü kisfia a földön őrizetlenül hagyott zsirszódaoldstos edény­ből annyit ivott, hogy orvosi segítséggel sem wlt az életnek megmenthető. A gondatlan szü­lők ellen megindult az eljárás. x Bárhol bármit vásárol, kirje a Dil­magyarország iagyeahlrdetési szelvényéi. — Az eltűnt beteg. A napokban jelentette a szegedi közkórház az államrendőrség szegedi kapitányságának, hogy Mária Erzsébet 44 éves asszony súlyos sérülésekkel jelentkezett kezelésre. Miután kétségtelen, hogy as asszonyt bántalmazás érte, a körház a megindítandó nyomozás érdekéken közölte ezt a rendőrséggel és azt is, hogy az asz­szony állapota nem életveszélyes és hogy — miután a kórházat elhagyta — Kossuth Lajos-sugárut 44. szám alatti lakásán kihallgatható. A rendőrség a bántalmazott asszony kihallgatására egy detektívet küldött a megadott cimre, ott azonban a bázbeliek azt a felvilágosítást adták, hogy Márta Erzsébet nevü asszony a házban sohasem lakott. Eredmény­telen maradt a bejelentő hivatalban végzett kutatás is az aaszony elme után, mivel ilyen nevü asszony a bejelentő hivatalban nyilvántartva nincs. Miután a sérültet felkutatni nem sikerült, nem lehet meg­indítani as eljárást ama ismeretlen tettes ellen sem, alú Márta Erzsébetet bántalmazta. BOHEM-EST az ujszegedi VIGADÓ és VIRÁGH­KIOSZKBAN augusztus 31-én este SV* órától reggel 4 óráig. I A gyüvő hétön, hétfőn, keddön nagy vigság lősz a Kon* mozgóddba. Göre Gábor biró ur. 1 — Adósság, hitelezők, topái. A szegedi törvényszék csütörtökön vonta felelősségre Rlk­veisz Jánosné piaci árust, akit lopás vétsége miatt áliitottak a biróság elé. Május 5-én Makón ugyanis az országos vásár alkalmával több helyről összesen négy pár cipőt ellopott. A lopott dpfiket kosarába rejtve igyekezett tovább­állni, mikor az egyik károsult gyanakodva utána ment és igazolásra szólította fel. A kosárból előkerültek ai ellopott cipők és a siró asszonyi átadták a rendőrségnek. A főtárgyalás alkal­mával a vádlott aszal védekeiett, hogy abban az időben nagy anyagi zavarokkal küzdött, sok adóssága volt és a hitelezői is erősen szorí­tották. Hogy valamennyire tudjon segileni sző­rűit helyzetén, elhatározta, hogy lopni megy. A biróság enyhítő körülménynek vette a vádlott töredelmes beismerését és ezért kithiaapt fog­bátra Ítélte. Az itélet jogerős. Szfllffk figyelmébe I Diák fehérnemOek, zseb­kendők, psten'harisnyák, swetterek, törülközők bevásárlása előtt feltétlen győződjön meg feltűnően olcsó árainkró. Lampel is Hegyi, Püspökbszár.asi — Főbelőtte magit sgy bajai földbirtokos. Ba|ai jelentés szerint Tinpijer földbirtokos re­volverré főbelőtte magát és rövidesen belebalt sérüléseibe. Semniféle levelet nem hagyott hátra és igy tettének okát nem tudják. INGYEN KAP]\ elsejéig at i, ha szeptemberre előfizet. « — Három iltünc felesig. Lipcsei jelentés szerint ott letartóztatíák Hába Rudolf lakatost, a kommunista párt városi bizottsági ülnökét, akit azzal gyanusltmak, hogy három feleségét megölte. Háhn tagidja ezt és ast állítja, hogy s három felesége iagyiltosságot kövelett el. A ptnciben azoabaa emberi etoatokai találtak, azt hiszik, bogy felesigett eltette láb alól. x Bárhol bármit vásárol, kirje a Dil­magyarország Iagyeahlrdetési szelvényéi, —- Verebély tanár batöról. Budapestről je­lenlik : Verebély Tibor egyetemi tanár lakásá­nak kifosztói a rendőrség szerint olyan preci­zirozottan végezték munkájukat, amilyenre rit­kán van példa. A rendőrség véleménye szerint valószinüeg hárman voltak m tettetek, akik k foiztották Verebély íróasztalának középi fiókját. Nagyon óvatosan, esik olyan tárgyakat vittek el, amelyekről azt hitték, hogy nem le­hit árulóik. Több arany és ezüst cigaretta tár­cát vittek el, 11 bőrdobozban elhelyezett ék­szereket is e vittek. Az egyik ezüst tárgyon meg­találták a betörők ujjlenyomatát, amelyek segé­lyével erélyessn folyik a nyomozás a tettesek kézreksritésére. A rendőrség ismerőt betirő ban­dára gyanakszik és bizik abban, bogy hama­rosan kézrekeritik a vakmerő betörőket. — Levágta a lefoglalt sertést. A szegedi törvényszék csütörtökön tárgyalta Scheholiz Já­nos püspöklellei lakos sikkasztási bOnpörét. A vád az volt ellene, hogy Scheholiz tartozása fejében a nála lefoglalt sertést levágta. A vád­lott annak idején hárommillióval tartozott Back Jenő és Testvérének, de mivel tartozását nem rendezte, a birőság elrendelte, hogy a hitelezők követelése fejében lefoglalják a vádlott ingóságait. A főtárgyaláson a vádlott azzal védekezett, bogy o felperes igyviáje meg­engedte az állat levágását A biróság kihall­gatta dr. Bariba ügyvédet, aki előadta, hogy a vádlott tévesen értelmezte szavait. Scheholiz Jinos ugyanis felkereste öt és ötszázezer koro­nát adott át neki, mint hárommilliós tartozá­sának egyik részletét. Az ügyvéd erre meg­jegyezte, hogy ha igy fog fizetni, akkor levág­hatja hamarosan lefoglalt sertését. A vádlott azt is felhozta védelmére, hogy késysxerMtigiSl végta le a sertést, mert már nem vall az állat­nak semmi ennivalija. A biróság az enyhítő körülmények figyelembevé'elével Scheholtz Já­nost iitennigy napi fogházra itélte. Eizevir ma, Válás után holnap a szegedi színházban. A Nemzeti Szinház vendégjátéka. — A catrepetsori tóba ugrott Csütörtökön reggel félhétkor Bedadr Bílini 38 éves ház­tartásbeli asszony öngyilkossági szándékból a cserepeisori tóba ugrott. Hozzátartozói azonban idejekorán észrevették tettét és sikerült meg­menteniük a mir falladozó asszonyt, akit azon­nal lakására szállította*. Állapota nem súlyos. Sport Szegedi győzelmek a csabai úszóversenyen. Bikiscstba, auguszius 26. Tegnap délután kezdődött meg nagyszimu közönség jelenlétében a CsAK nemzetközi úszóversenye. A verseny nemzetközi jellegét a Kassai AC úszóinak részvétele adja mig. A verseny eredménye a következő: 100 m. mellúszás: 1. Gál Tibor 1 p. 29.3 mp. (SzuE). 100 m. ifj. gyoriuszás: 1. Flor László (Oros­házi KISOSz) 1 p 166 mp. 100 m. hölgy mellúszás: 1. Rlinszki Mid (S'arvasi Turul) 1 p. 47 mp. 100 m. hátúszás: 1. Ulrich (CsAK) 1 p. 19.6 mp., 2. H*y Ferenc (StUE). 100 m. gyorsúszás: 1. Vágó Sándor (SzUE). 50 m. női hátúszás: 1. Meszlinger (Kas­sai AC). 3x100 m. vegyes staféta: 1. SzUE, 2. CsAK, 3. KAC. Műugrás: 1. Stabi Jóisef (KtC) 7736, 2. Huszár (CsAK), 3. Szslai (SxUE). 3x100 m. ifi. vegyesslatéta: 1. CsAK a), 2. CsAK *) csapata. 3x50 m. gyorsúszás: 1. SxUE. 100 m. ifj. milluizás: 1. Lesiyár (CiAK) 1 p 32.6 mp. Vixipóiómétkőzés: SxUE—KAC 4:1 (1:1). Flór László orosházi KISOSz versenyenkivüli rekordjavitást jelentett be as 50 m. ifjúsági gyorsúszásban, a rekordot 2 mp.-el sikerült is megjavítani és igy 29.9 uj ker. rekordot átlitott fel. Este a CsAK bankettet rendezett vendégei tiszteletére. Zsidó ünnepekre ünnepi kalácsok megrendelhetők Wolf Jakab és Fia fehér sütődéjében (volt Kertész-féle sütöde) Tisza Lajos körút 17 és Polgár ucca 31. Telefonszámok: 3—62 és 12—93. 368 Takarítson Vampyr Porszívóval

Next

/
Oldalképek
Tartalom