Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1926-08-20 / 192. szám
18 DELMAGYARORSZAG A DÉLMAGYARORSZÁG a demokráciáért harcol, fegyvere a függetlenség és szókimondás, hátvédje a közönség támogatása. — Pusztító jég Vízváron. Budapestről jelentik : Tegnap délután Ítéletidő vonult át Vltvárén és kornyékén. Délután rettenetes szélvihar kerekedett, amely a házak tetejéről a cserepeket lesodorta. Az állomáson berakásra váró teherkocsikat a szélvihar helyéből elmozdította, a vonalok, amelyeknek négykor kellett volna találkozni Vízváron, utjukat nem folytatbalták, miután mindkét vonatnak vissza kellett térni Gyékényes, illetőleg Barcs állomásra. A zivataros eső után a jég tönkretette Viivár és Dévivár községek környékét és a szőlőben és tengeriben óriási bárokat okozott. A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványsxfikségletét a Délmagyarország-nyomdában (Petőfi S. sugárut 1) szerzi be. Telefon 16—34. — B-iieta után. Budapestről jílettlik: Keszei Mária gazdag vidéki leány két évvel ezelőtt Összeveszett családjával és feljött a fővárosba. Itt egy ideig hivatalba járt, de a leépités során elvesztette állását. Sokat nélk&lózött, majd az egyik kávéháibsn kenyereileány lelt. Ismerőseinek gyakran panaszkodott, hogy ?em birja ezt ai életet. Ma azntán leugrott az Oílőiut egyik házának IV. emeletéről és szörnyethalt. . Varrógép Javításokat gyorsan és ölesén eszközöl a Singet varrógép részv.-tdrs. Szeged, Kárász ncca 1. sz. « Egy éa kítajiöi Jfifizekrénjek I-rendü kivitelben legolcsóbkanlFeketén&i, Kossuth L. sug. 25. Tel. 10-72, su Bécsben teljes ellátást igazi jó otthont kaphat nagyobb tanuló fiu, vagy leány uri családnál Gondos anyai felügyelet, tágas komfortos lakás, kitűnő koszt. Részletes felvilágosítást ad a DÉlMflGYflRORSZflG kiadóhivatala. Pozsonyi Nemzetközi Mintavásár 1926 augusztus 22-étől szeptember tó 2 áig meglátogatására szolgáló vásárigazolványo k továbbá a Máv. vonalakon 33 százalékos menetdijkedrezményre szolgáló igazolványok, a vásár tiszteletbeli képviselőjénél UNGÁR BENŐ, szállító Oroszlán ucca 7. kaphatók. 325 — Meg akarta égetni barátnőjét, Párisi jelentés szerint Gujot milliárdos, akit, mint ismeretes, azzal vádolnak, hogy barátnőjét egy kirándulás alkalmából mig akarta égetai, megszökött Párisból. Levelet hagyott hátra, amelyben ártatlanságát hangoztatja. A nyomozás folyik a milliárdos kézrekeritésére. Érdekes csodaszerről ad tudósítást munkatársunk, ami leginkább háziaiszonyainkat fogja érdekelni. Külföldön ma már nem mossák a ruhát, hanem főzik. Egy mosószert lesznek a vízbe, azzal együtt fél óráig főzik a ruhát és az hófehér lesz, anélkül, hogy a ruha rongálódna. Az uj találmánynak .Rádión" a neve és mint halljuk, már Szegeden is kapható minden füszerflzletben él drogériában. A gyár szavatosságot vállal azért, hogy a por semmi oly anyagot nem tartalmaz, ami a ruhát rongálná. Mi csak gratulálhatunk a gyárnak az ügyes találmányéri, amely mél ó a mai rádiós korszakhoz. A mosóazeri a Hutter-Schicht szappangyárak hozzák forgalomba és ez már maga elég garancia ahhoz, hogy háziasszonyaink azt bizalommal fogadják. z63 — Családi dráma Amerikában. Niwyorkból Jelentik: Bliicbftsld városkában Bogár János magyar ember cilenezfe, hogy leánya férjhez menjen Schmilka Józsefhez és pénteken este is kiutasította a laHiából. Schmiika távozása után a szomszédok veszekedés zaját hallották a lakásból. Má«nsp azután Bogár Jánost, Agnss nevü leányát it ax utóbbinak Heves gyermekéi holtan találták a lakasbae, A leány és a gyermek méregtől pusztult cl. Bogárt pedig felakasztottén találták, Bogár, miután elpusztítói te a leányt és a gyermeket, felakasztotta magát, bár hátrahagyott leveleiben azt írja, hegy leínya öngyilkosságot követett el és etaletti elkeseredésében akasztotta fel nagát. x Poloskát, svábot, molyt kiirtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak azéiő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Mindenütt kapható. Bisa — Huszonkét rablást kövelfek el a megszökött fegyencek. Szatmári Jeienlés szerint a torguoknai fegyházból több fegyenc megszökött, A szökevény fegyencek a határmeliéken folytat* fák rablásaikat, majd Halmi községben kirabolták a főszolgabírói hivatalt, azután átszöktek a cseh határon. A cseh íetű'efeii rövid idő alatt 22 rablást köveitek el. A hatóságok erélyes üldözési indítottak a rablók ulán. Csoda olcső fürdő- és gyermekkádak, jégszekrények Fogéi Edénél, Takaréktár ucca 8. su — A lovak közzé esett és összezúzta magát. Schulleisx József kisteleki lakos kocsijiról lezuhant és a lovak közé esett. Súlyos, életveszélyei sérüléseket szenvedett. A lovak mellkasát összezúzták, ugy, hogy eszméletlen állapotban a közlórházDa siállitotlák. Kihallgatni még nem lehsteti. 1926 augusztus 20 * Változás a Nemzeti Szinház vendégjátékának dátumaiban. A Nemzeti Szinház igaigatósága nevében Báliét Lijos dramaturg arra kérle a szegedi Harmóniát, mint az előadások rendezőjét, hogy a vendégjátékok terminusait egy nappal előbbre tolják -- tekintettel a 29 iki mohácii országos emlékünnepre, amikor a Nemzeii Színház nem tartja illendőnek magyar színpadon vigjáték előadását. Ennek a kérésnek elegei téve, ugy változik meg a Játékrend, hogy Elsevlr pénteken, 27 én és Válás után szombaton, 28 án kerül színre. A Nemzeti Síiűház rendezője és ügyelője, valamint a műszaki személyzet vezetője már cifltörlökön Szegedre étkezik, mig a művész- személyzet Hevesi Sándor igazgató vezetésével az előadás nap|án Jön Szegedre. * A .Magyar Művészet" ma megjelent legújabb, 6, számában Réti István kitűnő tanulmányában a harmincéves Nagybánya művészeti törekvéseinek beható jellemzését adta, a nagybányai művészek korai alkotásainak bemutatásával. Éber László folytatja Delmár Emil plasztikai gyűjteményének részletes jellemzését, ez alkalommal a faszobrok gazdag sorozatát méltatva. Lázár Béla Renoirnak báró esetei Herzog Mór Lipót világhírű képtárában levő mesteri nfii arcképének történetét beszéli el. Dr. Wollanha József a Nemzeti Muzeum rendkívüli értékű balácai mozaikmüvének művészettörténeti jelentőségét nagy tudással fejti ki. Ybl Ervin a bécsi Secessióban bemutatott kiállítást, mely száz év német művészetét ölelte fel, gazdag illusztratív anyaggal ismerteti. Dr. Révészné Alexander Magda végül az amsterdami régi raktárházak és hollandi szélmalmok esztétikáját adja. A művészeti élet eseményeit felölelő rovatok zárják be a gazdag tartalmával és kitűnő illusztrációival most is feltűnő számot. Érdeklődőknek a .Magyar Művészet" kiadóhivatala Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. (Athenaeum.palota) készséggel szolgál felvilágosítással. Kerékpárokat leszállított árban adok részletre is. 122 Kelemen MártonKárász ucca 16 Eladó üsítanyásbirtokok 60 kt. hold jó fekete föld tanyával ára 350 m. 4 szobás uri tanya 10 kt. hold elsőrendű föld, fele szőlő ára 300 m. 47 kt. hold jó föld olcsón eladó. 30 kis hold elsőrendű föld szép tanyával, mintagazdaság holdankint 65 q. buza. 6 hold nagyon jó föld holdankint 40 q. buza, ezenkívül van még 30, 8, 34, 6, 9, 40, 5, 40, 15, 13 és 9 kt. hold elsőrendű föld eladásával vagyok megbízva orsz: Ingatlan iroda. Oroszlán ucca 1. b. sz. Telefon 827. 326 X Bárból bármit vásárol, kérje a Délat agyarország Ingyenhirdetési szelvényét rr TAVASZI ES NYÁRI IDÉNYRŐL VISSZAMARADT férfi öltönyök, fiu és gyermekruhák, átmeneti kabátok, felöltők, esőköppenyek; elegáns női kabátok és köppenyek wr készpénzárban. Elsőrendű sanp&S! ^abésáidiniban a legelegánsabb öltönyök és felöltők készülnek valódi angol szövetekből. Blau Ignác^ Kelemen ucca 5.