Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1926-08-19 / 191. szám
t D 19SS augusztus i9 bin konferenciát tartottak Katona Rezső {5fcapllánybelyettes szobájában. Értesülésünk szerint a kon!.rencián azokat a lehetőségeket beszélték meg, amelyekit a nyomozás eredményes lolytatáaa Cgyében kellene megtenni. As iMMMMMIMIMMMIM^^ Értekezletről kommünikét nem adtak ki, a nyilvánosságit nem tájékoztatták és igy semmi sem szivárgott ki a zá<t ajtók mögül, hogy milyen irányban haladnak tovább a detektívek. programot készit az osztrák szociáldemokrata párt. (A Dilmagyarország bicsl tuiósllójitil) Az osztrák szociáldemokrata párt aj program szerkesztésével van elfoglalva. Maja a párt hivatalos lapja, as Arbeller Zeilung közli ezt azzal a megjegyzéssel, bogy a régi, 1901 bő! származó pártprogram elavult, mivel az abban foglalt követelések, mint a köztársasági államforma és szociálpolitikai törvények hoiási már megvalósultak. As uj program igen radikális követelést foglal magában. A lap megjegyzi, hogy sokat át kellett venni a kommunista programból, mivel a bolievisták erélytelentéggel vádolják a szociáldemokratákat. A pártlap kifejti, hogy a stocláldemoirain piti meg akarj i szerezni a hatalmi, hogy megakadályozzon moiarchlsla is tatclila puzs csóka1. Ezen általános Jellegű programponton kivfll as uj program a következő követeiéieket larlalmasza: A munkanélküliség elleni biztosítás kiterjesztése az összes munkásokra is aicalmszotttkra. A be'eg-, baleset-, a*gk iri és rokkantblztosltás kiterjesztése a khlpirosokrn, puasztskra is a szahadpilydn mikidökre. Különböző tgiizsijigyl követeléseken kivfll a pogram az allnm is egyhiz teljes szitvilasztdsát hirdeti, ami még nincsen Ausztriában meg valósit fa. Az uj program nagy vonásokban már készen van, a kidogozás azonban még folyamatban van. Einek bíf jjezéss után a párl vezetőség rendkivüli kongresszust hív össte és ez foija a programot pontról-pontra megtárgyalni és szankcionálni. Közös ülésre jönnek ötize as angol bányászok és bányatulajdonosok megbízottai. (Budapesti tadisliónk telejonjelentise.) Londonból jelentik: Az angol bányatulajdonosok szövetsége levelet kapott az angol bányamunkások szövetségének főtitkárától, Cooktől, amelyben közös tárgyalásra hívja meg a bányatulajdonosok megohottai'. A bányatulajdonosok a meghívást elfogadták és holntp délután 2 órára vár|ák a bányamunkások megbízottai', London, augusztus 18 A bányamű ikások végrehajtó bizottságának ülése után kommünikét adlak ki, amelyben kijelentik, hogy iilézkedések történtek azon irányban, hogy holnap a bányamuikások végrehajtó bzousága összejöhessen a bányatulajdonosok képviseletével. Kinos botrány a potsdami templomban. (Budapesti tudósi link telejonjelentise.) Berlinből leientik: Potsdamnak kínos szenzációit van. A protestáns feliámadáal temp ómnak 65 éves Grapen nevű lelkéizv, aki öl gyermek a'yja, váratlanul nyugdíjaztatását kirte is felvételin magát egy ideggyógylntizelbt. Orupen egy 21 éves német nevelőaőiel tartott fenn viszonyt és mig a tsmp'on sekreityéjibsn is találkoztak. A terhelő adatok alapján a rendőrség közölte az eietel az egyházsal, amely az öreg pipot nyugdíj kérvényéask biadására siólitoila fal. Rába verejtékes napja. A védők megtették indítványaikat a bizonyítás kiegészítésért. ; Budepsst, augusztus 18, Szerdán reg|el folytatta Gadó István táblai tanácselnök a frankp3r felebbviteli fótárgyilását. A megnyitás ulán Rába DezsS feláll! és bejelentette, hogy a keJdi vallomására vonatkozóan akar néhány raeilegyzésl lenni. As elnök engedélye alapján Rába elmond! ! ezu án, hogy letartóztatása és a főtárgyalás isgalmai annyira lerombolták idegzetét, hogy Idegessige folytán ielle kedden azokat a kijelentéseket, melyek filreirlisre adhatnak okol. Elmondji, hogy víd5Je síuggesiciójíra telt kijelentését nem szószerint kell venni. Riba: Telek O/örgy volt védőm, ami sor Január ötödikén a readő/ségen megleltem vallomásomat, azt mondta nekem, bogy ha vallomásom igaz, akkor ne vonjam vissza sohasem, mert ellenkező esetben szavahihetőségemen esne csorba. Igy értettem én a síuggis»clót. Elnök: Az ön szavai u'án mindenki azt gondolhass, bogy ön az én kérdéseim álal frappiroiva, zavarában mondott ilyen súlyos dol; lkokat, ön Írásban még súlyosabb nyila'kozatol is tett, amikor Juliusban a törvényszék ítéletét megfelebbezte. Indokaiban azt irla, hogy ön súlyosan vétett a haza ellen, alaptalanul vádolta a kormányt és már megbánta bűneit. Rába: Igen, ez igy volt. Elnök: Ön azt is megírta, hogy az ön vallomását volt védője irányította, rendezte is fogalmazta. Nem áll teaát, hogy én szedtem ki tegnap önből azt a nyilatkozatot. Vallomása tegnap miírl kereste fel Telek Oyörgyöi? Megkövettem az igyvidti, meri beláttam, hogy nyilatkozatomba ránitve súlyos gyanú származhztik. Elnik: Telek agy véd ur ma kérvényt nyújtott be hozzám és kijilentette, hogy ön terhelő vallomását még a vele való érintkezés elölt lelte. Riba: Igy van. Emik: 0a január ötödikén azt mondia, hogy a herceg közölte önnel, hogy itt hazafias ügyről van szó, melyben közéleti férliak is szerep sínek, tehát ön sem fogja blamáini magát, ha résztvesz benne. Tehát itt már akkor kormánykő ikről bsszélt. Rába: A herceg lakásán hallottak tévesztettek meg, de meggyőződtem róla, hogy (évedíem, melynek beismerésének következmínyeil férfiasan viselem. Elnik: Ön a főtárgyaláson neveket is emiitett, melyek között Bethlen István grófé is szerepeit. önnek a herceg — az ön vallomása szerint — azt mondotta, hogy Teleki is résztvesz az akcióban egy magasabb úrral a háta mögött. Tehát a volt miniszterelnöknél is magasabb ur gróf Bethlen István. On ezt a rendőrség előtt nem imiitelte, csak a főtárgyaláson. Rába: A főtárgyaláson azért vádoltam a kormányi, mert az volt a beayomáiom, hogy igaz, amit mondok. Elnik: Ét mikor belátta tévedéséi, akkor azzal állt a biróság elé, hogy azokat voit védője szaggeráltn önbe. Rába: Ezalatt Telek György szavai! érietlem, aki ait mondta, hogy tartsak ki állításaim mellett, mert kételkedni fognsk szavahihetőségemben. Elnik: Az ön egyénisigének megvilágosítására filolvasom as ön felebbezésénck indokait, ahol többek közi elmondj*, bogy a kfllvilággal egy ember utján érintkeshglett csak, aki tanác tokit adott önnek. Ez az ember dr. Telek volt. — Honnan tud am vo'na akkor — irta ebban ön —, amit ma tulok, hogy az ügyvidnek nemcsak az volt a célja, hogy nekem szolgáljon, hanem egyib célok is vezették. Ügyvédem azt mondta, hogy a herceg is a kormányra vallolt, ne hazudtoljam meg. Az e nik a felebbezés felolvasásának befejezése után ismételten kijelenti, hogy ezt Rába néhány héttel a főtárgyalás előtt irta saját lószántából, továbbá pontos információkkal is szolgált a védősek. Rába ki akarja magyarázni magát, de a nagy zajban elvési minden szíva. Szünet u án Nádosy védője kéri ügyfele törvényszéki vallomásának felolvasását. A felolvasás u'án az elnök felhívja a védőket, hogy a bizonyítás kligiizllisire vonatkozó esetleges indítványaikat (erjesszék elő. Dr. Gál Jmő védő indítványozza, hogv a lefoglalt hamisfrankot megvizigálására njabb szakirtő szemlit rendeljen el az Ítélőtábla, mert as első szemle nem volt szabályos. Hi az uj szemle megállapítja, hogy vaóbin durva, használhatatlan hamisítványok csupán, akkor egé> szen más elbírálás alá vonható az ügy. Továbbá bizonyítani kivánja, bogy Nádosy magatartása nem váltja ki a büntetőjogi értelemben vett szándék megvalósítását. Kirí a trisnoni békeszerződéinek és az azt kísérő Millerand-féle levél csaolását az iratokhoz. Kéri annak igazolását, hogy 1918. óta Magyarország népessége a jóvátétel cimén milyen erkölcii és anyagi áldó tatokat hozot. Kéri beszerezni az elesett katonáink statisztikáját. Kéri a magyar pénz leromlásánik fázisaira vonatkozó hivatalos jelentéseket. Kéri Teleki Pál kihallgatását Nádosy és Gerö összeköttetésére vonatkoió'ag. Utána Gerő védőié terjeszti elő indítványait. Kéri felolvastatni Gerő Lászlónak letartóztatása előtt készült éi az ügy egész történetét tárgyaló emlékiraté', amelyet családja csak mosr talált meg. Utána Rába védője bejelenti, hogy a semmiségI panasiókat vlsaavonja. Hivatkozik arra, hogy Riba idegbeteg is ennek tulajdonítható a íirvinyszik előli tetl villonása, Ezután Auer Pál áll fsl, aki Páter BSnls Arkangyali és Károlyt Imra grófot kéri kihallgatni. As elnök az indilványok megtétele után bijelenti, hojy azok felölt holnap dlntenek. Ha a tábla eltendeli a bizonyítás kiegészítéséi, akkor n tárgyalási elnapolják, elUnkezS esetben pörbaszédekre kerül a sor. A tárgyalás két óra után ért véget. Kedvező hirek a belügyminiszter állapotáról Budaptsl, augusztus 18. Rakosszkf I/án belügyminiszter állapo áról kedvező hirek érkeztek. Bdilnt profísszor kijelentette, hogy a belügyminiszter, ha komplikáció nem áll bi, pár hét alatt meggfógyul és elhagyhatja Kolozsvári. Belgium kártérítés fejében lemond két német városról. Budapest, augusztus 18. Berlini Jelentés szerint Belgium hajlandó anyagi ellenszolgáltatásitI lemondani a, bikeszerződis által Nlmeiországtól elszakított Eupes is Malmedi városokról. Franciaország ezt ellenzi, mert attól fél, hogy ez a megállapodás réit üt az egéiz békeszerződésen. A londoni KUchener-botrány. (Budapesti tudősitónk telefonfelenlise,) Londonból jelentik: A Pow«—Kitchener-ügy egyre nagyobb bullámokbz ver. Power ma már ai admiralitást is azzal gyanúsítja, hogy a koporsót klcssriltetle. Power arra kérte a rendőrséget, hogy engedjék meg neki annak a koporsónak megtekintését, amelyet üresin talállak, a rendőrség azonban Power kérését elutasította. x Bárhol bármit vásárol, kirje a magfarország ingyenhirdetisi szelvényű. Dil-