Délmagyarország, 1926. július (2. évfolyam, 149-175. szám)

1926-07-30 / 174. szám

DELMAQYARORSZAQ 1926 julius 30. A tanács felterjesztésben kéri a földművelésügyi minisztertől a gyümölcsszállitási kedvezmény Szegedre való kiterjesztését Sokat foglalkoztunk már aszal a súlyos sé­relemmel, astelv a szegedi és szegedkörnyéki gyümölcstermelő gazdákat érle a földmivelés­ügyi miniszter, illetve az államvasutak igazga­tósága részéről, amikor Szegedit is a sztgtd­kimyiki állomásokat egyszerien kirekeszteitik aktit a larifaksdvszményből, amilyet mái vá­rosok megkaptak. A város hatósága és a sze­gedi kereskedelmi és iparkamara többizben leiirt már ennek a sérelemnek az orvoslásáért a kormányhoz és a Máv. igazgatósásához, de ciak fél orvoslást sikerűit elérnie. A kérdésbe ugyanis beleszólt Mayer János földmivelésflgyi miniszter is, aki már sokszor tanulelét adta annak, bogy Szeged nem tartozik kedvese váro­sai kM és lil'alosott a teljes tarifikedvezmény megadása ellen. A földmivelésagyi miniszter közbelépésének eredményeként a kedvezményi Szeged vidékére csak riszbsa (erjesztette ki az államvasút. Szeged állomásai megkapták né­hány gyflmölcifajiára, de a legfontosabbakra, az almára is a kittire nem, Szatymazt pedig, mint a szegedi gyümölcstermelés centrumát, teljesen klrekeszietiik a kedv tzmény bőt. Az in* dokolás az volt, bogy Szeged határállomás, a [ kedvezményt igénybevehetik az utódállamok I polgárai is. A szegedi kereskedelmi és iparkamara ismét felterjesztést intézett a kormányhoz és rámu­tatva az indokolás tarthatatlanságára, teljes or­voslást kért. Feliratának másolatát közölte a kamara a város hatóságával is és kérte, bogy a város azt hasonló szellemű felterjesztéssel támogassa. A tanács csütörtökön foglalkozott ezzel a kérdéssel és elhatározta, bogy teljesitl a kamara kívánságát, felír a kormányhoz, fel­iratában kifejti, hogy indokolatlan a fildmtve­lésigyi miniszter aggodalma, mert hiszen n vasul kizegel könnyűszerrel illesső'izheiik, hogy a kedvizminyi ciak magyar állampolgárok kap­hatiák meg. Ez az ellenőrzés érdeke is a vas­útnak, hiszen anyagi károsodást jelentene szá­aaára, ha a kedvezményt jogosulatlanok is ki­használnák. A szalymazi állomás kihagyását a miniszter aggodalma sem igazolja, mert hiszen Szatymaz már nem határállomás és az utód­államok gyűmölcsszáflitói számára kissé kényel­metlen és költséges lenne, hi Ssatymazon akarnának visszaélni a kedvezménnyel. A ta­náes kéri a földmivelésügyi miniszteri, bogy vegye álláspontját revízió alá és adja meg Sze­gednek is a tarifáiig kedvezményt. Kőnig Mihály napokon keresztül bujkált Szegeden és csütörtökön önként jelentkezett m rendőrségen* Kőnig Iába alatt megrendült a talaj, ugy, bogy végső elkeseredésében levelet irt feleségének és bejelentette, hojy öngyilkos lesz. — A szigyeni nem bírom elviselni, a Tisza hallimai fogják holttestemet kivetni — irta levelében Kőnig Mihály. A levél vétele után a család kétségbeesetten kutatott Kőnig után. A rendőrségen körözőle­velet adtak ki ellene. Mindent elkövettek fel­kutatására, anéikoi azonban, bogy nyomára tudtak volna akadni. A Dilmagyarország csütörtöki számában rész­letesen beszámolt Kőnig Mihály biztositáii egy­nők titokzatos eltűnéséről. A szegedi szökevé­nyek listájára igy felkerüli Gyulai Pál zálog­bázas után Kőnig Mihály is. Mindkét szöke­vény a feltevések szeiint a román megszállott területi Nagyszenfmiklősra szökött it, elfogat*, sukra minden intézkedést megtett a szegedi rendőrség. Az ellűnfeft köztH csütörtökön reggel Kőnig Mihály váratlanul megkerüli. Csütörtökön reg­gel látóit usyanis napvilágot a Délmagyaror­xzág-ban Kőnig Mihály rejtélyes eltűnéséről szóló tudósítás, amelynek hatása alatt Kőnig Mihály feladta rejtekbelyil it iibb mini itz­napl bujdosdsa után felmerd a rsndörsigts is önkint jelentkezett. Kőnig — mint ismeretes — számtalan sze­gedi biztosítási intézetet kárositott meg. Hamis biztositási ügyleteket kötött nem létező szemé­lyekkel, ezután pedig felvette a szabályszerű jutalékot. Legutóbb azután az egyik intézet rá* lőtt Kőnig űielmeire és feljelentést tett az ügy­nök ellen. Az e!ső feljelentést követte a többi. Csütörtökön azután váratlanul jelentkezett. Kiderült, bogy napokon kérésziül bujkált, a Btltámban kitin szobát vstl ki és várta ügyé­nek jobbrafordalását. Amikor azonban a csü­törtöki Dilmagyarország-ban olvasta, hogy kö­rözik, elhatározta, hogy nem bujkál tovább és azonnal jelentkezett a rendőrségen. Ösgyilkat nem akart lenni —• mondotta —, ciak ijesztge­tésnek irta a bucsuzólevslet. A rendőrségen most összeállítják bűnlistájit és azután döntenek Kőni| Mihály további sorsáról. Akik hárommilliót keresnek 24 óra alatt. Árveréstől az eladásig. A végrehajtók ma a legjobban elfoglalt em­berek és nincs nap, amikor ne tartanának ár­veréseket. Számos kirívó eset adódik a gyakori árverések során, amikor is az árverés helyét szinte annyira ellepik az ismert árverési hiénák, bogy más venni szándékozó nem is juthat az elárverezendő tárgyak közelébe. Az árveréseken sok kirivó dolog történik, de a sok kirivó esemény kőzűi is feltűnik as, amikor hatósági asszisztencia mellett nsgyed­áron megvásárolnak egyetek irtikes ingóságo­kat is riviá huszonnégy óra leforgása alatt nem keresnek iibbet az Ízletes, mini — három­millió korosát. Hárommillió korona ... Ezrek és tízezrek vannak, akik nem keresnek annyit egy hónapos robot után sem, — és vannak egvesek, akik megjelennek egy árverésen és 24 óra múlva már 3 millióval gazdagabbak. Néhány nappal ezelőtt történt a Szilágyi­ucca 7. szám alatt: Hatalmas udvar mélyén, nagy lim-lomokkal zsúfolt sötét szin elő:t kis asztalka áll. Körülötte néhány közismert ár­verező. Kilenc órakor rámu atnak a mélyeben lévő elegáns bőrgarnitúrára, amely átverésre kerül. A gsrnilura egy kifogástalan állapotban lévő divdnból és két fotelből áll. Valaki, aki nem tartozik a féltucatnyi árve­rező élelmei csoportjába, érdeklődni kezd a vilellenül megpillantott árveris e darabja iráni. Meilé állnak jóakaratulag és figyelmeztetik, hogy viostf es vászon és nem bőr a girnitura. — Egymillióőlszázezer... először, másod­szor ... hangzik a bútorok közül. — Egymillióhétszázezer először... másod­szor — harmadszarI Elkelti Utána tgy hatalmas márványtáblát ebédlő­szekriny következik. Két métsr magas, tömör, nehéz darab. Nyelcuázezer kerenáirt kel el. Másnap délután padig ez történt a Jókai­ucca 3. szám alatt: Keskeny udvar elején, vitái állanak és alkusznak a üi. m\ folyosón kelten „ _"ucci 7. szóm alatt előző napon 1,750 080 koronáért vásárolt bőrgarnitúrára. Ötmillióért adná a szerencsés árverező, mondván, hogy újonnan tizenkét­millió az ára. Végűi négy és félmillióban álfa­oilja meg az árát. Azon alól pedig nem adja. Aztán igy beszél: — Mivel szükségem van pénzre, azért adom ilyen olcsón, kötelezettség nélkül állok néhány napig szóbs, mert holnap Makóról jönnek ve­vő*. Tegnap hozattam. Legprímább hasított bőr, jebb, mintha ma készülne. Alig használt értékes darabok. A vevő három és félmilliót kinál. kéri valamivel olcsóbban, de minden hiába, aégy és félmillió az ára I 1118 komolysággal folyik tovább as alku. majd szakértőért megy el a vevő. A szakértő tnegnézi, megvizsgálja a gsrnilurát és u|y ta­lálja, hogy valóbin értékes. Finom hasított marhabőr, megér négy és félmilliót. A garnitúra pedig elkelt négy és félmillió ko­ronáért, holott 24 órával előbb nem kerüli többe 1,750.000 koronánál... 24 óra: bárom­millió. AZ OLVASÓ ROVATA. Síunyogbánya is baciljusfészek Felsővároson. Igen tisztelt Szerkesztőségi Köztisztasági viszonyaink elvadutásának okát abban kell találnunk, hogy a város vezető embtrei csak a Belvárost ismerik. Nem győznek elég kór­házat és szanatóriumot épiteni, ha a baclllustész­kek megszűntetését figyelmen kivül hagyják. Üdvös volna, ha egy képességekkel megáldott vezető­ember kisétálna a Vásárhelyi sugárut végéig. Ezelőtt tiz evvel ez a vidék egyike volt a leg­szebb nyaralóhelyeknek. A 400 ugyas kórházat is ide tervezték. Jött a háború és az elseperte az építés lehetőségét, elseperte a közgyűlés határoza­tát, amely szerint; a Gedó előtti terület feltöltendő. Ez a mocsaras terület a város rövidlátásának eredménve, mert a 80 ss években innen bányász­tatta a Ssllléri-sugárut feltöltéséhez szükséges föl­det. Dacára a kimélyitésnek, azért még mindig volt a felgyülemlő víznek a Csillag-térre lefolyása, amit későbben elzártak és bekapcsolták a lefolyóárkot a városi kanálisba. Ez eddig jól ment volna, ha a kanális feneke magasabban nem volna a viz szi­rténél s igy a viz felfelé nem folyik, visszamarad. Ehhez hozzájárul még tiz ártézi kat felesvize, ami butánként és percenként 150-180 liternek felel meg. Mármost ha a talajvíz magas, akkor ez a felesleges viz még azt emeli, ugy annyira, bogy mind a Dugonics-, mind a Gyevi- temetőben hatvan centiméternél már ott a fakadóvíz és a koporsói vizbe eresztik alá. Eltekintve ettől, a környéken fellépő mocsárláz a fertőző szúnyogokkal a város belterületén is fel­léphet. Lesz-e felelős valaki? Addig, mig valami betegség ki nem tör, addig es a szunyogbánya és bacillusfészek továbbra is ott éktelenkedik és vadul tovább. Ezzel a mocsárfészekkel nem lehet tovább Paió Pál urat játszani. A városnak érdekébea állana ezt a szép terüle­tet gyermekjátszóhelynek megmenteni. Nem a házi szeméttel, hanem a kocsiutakon felgyülemlő földdel egy év alatt feltölthetné, eltekintve a régi baktői töltéstől, amit télvíz idefén a munkanélküliekkel elhordathatna. Mindent lehet csak akarni keli. Ne várja be a város azt, hogy ez a bacillusfészek a lakosság közt pusztítson. Ennek a területnek fele, mondjuk két hold, elég magasan fekszik, ezt a részt már most lehetne fásitani. Üdvös lenne az ügyet közéletünk tapasz­talt orvosai által megvizsgáltatni, mert az előre­látható pusztításokért az erkölcsi felelősség mégis csak a várost terhefi. Vagy továbbra is maradunk Pató Pál urak. Tisztelettel: Aláírás. Soffőrtanfolyamü Újból megkezdem személy nukszu3z) autó, teher utó és motorbicikli tanítást — Vizsga gararancia mellett. Jelentkei ni lehet 120 Reiszmann Józsefnél, S^LK sugárut 52. szám. Tisztviselőknek árkedvezmény. Igényeinek megfelelő diszkrét és konkrét hízás­sági ajánlatot teszünk. Utólagos díjazás. Válasz­bélyeget késünk. MFTFföD" vállalat Budapest, Vilmos »mt I császár ut 60. 950 VETMP7IK aki nem a Back-késerétteremben étkezik, Q^ormrlioU faláíl'rr/n hdva • BQDHPesv, VI., HH]ós ucca iá. sz. (Opera mögött). 0£ütJöl2ÍüSl UMaiSUJ&U iiöíjfC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom