Délmagyarország, 1926. május (2. évfolyam, 100-124. szám)

1926-05-16 / 111. szám

4 DBLMAQYARORSZAQ 1926 május 11. Minden előkészületet megtettek m pünkösdi munkás-dalosünnepélyre. Egy hét választ még csak el a pünkösdi rnunkás-dalosflntiepélytöi és ez a hét a lázas készülődés, az előadó dalkarok utolsó művészi csiszolásának legyében telik el szerte az or­szágban, ahol az erkölcti diadalért Szeged felé tekintfi munkásdalosok vannak. A szervezés azonban, a művészi eredmény hiánytalan ki­bontakozhatőságának precíz előkészülete mégis itt folyik Szegeden. Es a kibontakozó kontú­rok valóban nagyszabásúnak ígérik a munkás­dalosflnnepélyt. A honvédzenekar közreműködése biztosítja, hogy a vasárnap délelőtt a színházban tar­tandó díszhangversenyen a Budapesti Általános Munkásdalegylet által zenekari kísérettel elő­adandó Strausz keringő s a másnap délelőtt sz összkarok által zenével kisért hatalmas Grieg-kórus: az nUj föld feli* kifogástalan zeneművészeti teljesítmények lesznek. A zene­kar mindkét napon nyitánnyal vezeti be a « hangversenyt. Első nap: Thomas: Raymond I MMMMMMMMMMM^^ A szegedi iparosok az egyetemi építkezésekkel kapcsolatos munkálatokat kifogástalanul éa versenyképes árban el tudják készíteni A szegedi Iparosok küldöttsége memorandumot nyújtott át a polgármesternek. nyitánya, a második nap Erkel: Hunyadi nyitánya a bevezető. A díszhangverseny műsorának változatossága alkalmas iesi arra is, hogy az énekkarok ne hassanak fárasztóiig a szórakozni vágyó kö­zönségre. Ezéri külön elismerés illeti a munkás­dalosszövetség^, hogy a hosszú éviizedes gyakorlattal szakítva, a nivó rovása nélkdl tS­megmüvészetté emelte dalosűnnepélyeit. Ebből a szempontból illeszkedik a műsorba mindkét napon Köattlngs Annié opsraénekesnő és Pijor Oszkár színművész. Az opsraénekesnő vasárnap Puccini „Pillangó kisasszony" áriáját és Verdi­től a „Traviata* áriáját, hétfőn pedig az aprőd­áriát a „Hugenották"-ból ós Verdi „Rigo­íetto" áriáját énekli. Pajor Oszkár a követ­kező költeményeket szavalja első nap: Arany: Weisi bárdok és Ady: Egy ócska koaflisban, — második napon: Szakasits: Ballada a gép­ről és Ábrányi: Feltámadás. Huiz tagú, szegedi iparosokból alakult de­outáció jeleni meg szombaton délelőtt a pol­gármesternél és a főispánnál Körmendy Mátyás ipartestületi elnök és Pálfy József főtitkár fe­lelésével. A küldöttség a szegcdi iparosok ne­vében jiit eL A polgármester előtt dr. Pálfy József ismer­tette a küldöttség célját. Elmondotta, hogy a szegedi Iparosak aggodalommal várják az egye­temi építkezésekre vonatkozó árlejtés kiírását, meri attól félnek, hogy a szegedi iparosokat szen a téren is snlyos mellőzés éri. Arra kérik tehát a polgármestert, hogy minden lehetői te­gyen mrg a szegedi iparosok érdekében. Terje­dslmes memorandumot nyújtott át a poígár­soesiernsk, aki válaszában kijelentetie, hogy szívvel-lélekkel az iparosok mellett érez és kí­vánságukat ftlféíJenűi igazságosnak, méltányos­nak iirijc. Megígérte, hogy minden erejével igyekezni fog, hogy a kultuszminisztert is ha­sonló álláspontra birja, azonban ugy véli, hogy »z egyetemi építkezéseknél bajos lesz az or­szágos pályázat mellőzése, mert tuluagyarányu munkáról van szó, da azért meg van győződve arról, bogy a szegedi iparosok ilyen, országos jellegű pályázaton is muakához jutnak, mert efőnyősebb helyzetben vannak, mint akár a fő­városi, akár a vidéki vállalkozók. A polgármesternek átadott memorandumuk­ban részletesen feltárták az iparosok a helyze­tet. A memorandum többek kőzött a kővetke­zőket mordjj: Az építőipar évtizedes, állandó és általános pan­gása következtében a szegedi építőipar is évek óta munkánkkal van és a legjobb reményekkel eltelve várja, hogy a rövidesen itt meginduló egye­temi építkezések némi munkához juttatják. Éppen ezéit a legnagyobb aggodalommal gondolunk arra a lehetőségre, hogy egyelőre ugyan nem látható, dr. esetleg meglepetésszerűen érvényesülő befolyá­sok elüthetik a szegedi iparosokat a kínálkozó munkaalkalomtól, katasztrófális helyzetbe és való­ban végső kétségbeesésbe sodorván azokat. En­nek elkerülése végeit, minthogy a szegedi épitőés rokonszakmabeli ipar közismert teljesítőképessége minden tekintetben teljes garanciát nyújt arra, hogy az egyetemi építkezéseknél igényeit, összes mun­kálatokat kifogástalanul és versenyképes árban el tudja készíteni, tis^eiettel kérjük Méltóságodat, miszerint kegyeskedjék a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnái minden bizonytalanságot megszün­tető olyan határozott intézkedést kieszközölni, amely az egyetemi építkezéseknek csakis szegedi iparosokkal leendő végeztetését biztosítja. Amikor a Szegedi Ipartestületnek ezt a kérelmét előterjesztjük, egy pillanatig sem gondolunk arra, hogy a szegedi iparosok részére állami és városi közvagyon felhasználásával foganatosítandó mun­kálatokból privilegizált előnyt bizlositsunk, hiszeu 88 államnak és várusnak módjában áíl szakköze­geivel az árajánlatok elfogadhatóságát ellenőriz­tetni, hanem igenis azt óhajtjuk és ugy véljük, ezt jjgosan kívánhatjuk — hogy Szeged város adózó polgárságának hozzájárulásából létesítendő mun­kákat szegedi polgárok, szegedi iparosok végezzék. Hogy a végzendő munkában lehetőség szerint minél több iparos részesülhessen, tisztelettel kérjük Méltóságod oly irányú, szíves közbenjárását, hogy az összmunkák semmiesetre se adhassanak kt ge­nerál vállalatban, hanem legfeljebb olyan csopor­tosításban, amint azt a munkálatok összefüggése és technikai ellenőrzése elkerülhetetlenül szüksé­gessé teszt. Hogy a munkából minél több iparos részesüljön, tisztelettel kérjük, hogy ne az egész építési kom­plexumra, hanem elkülönítve minden klinikai épít­kezésre, sőt lehetőleg minden külön épületre iras sék ki a pályázat. Egy-egy vállalkozó, iparos csak egy építkezést végezhessen még az esetben is, ha több épitkezésre adott volna legkedvezőbb ár­ajánlatot. A küldöttség ezután a főispáni hivatalba ment át, azonban a főispánnal nem beszélhe­tett, mert egy albizottság ülésén kellett elnö­kölnie. A küldöttség Igy háromaegyedórai Hiábavaló várakozás után eltávozott a város­házáról. Hiányos a szegedi börtönök egészségügyi felszerelése. A közigazgatási bizottság egyszerre tartotta mag áprilisi és májusi ülését. A közigazgatási bizottság szombaton délután tartotta meg májusi ülését, amely egyszersmind áprilisi ülés is volt, mert a mult hónapban nem fiH össze a bizottság. Dr. Tóth Béla főjegyző beszámolt a mult hónapban tarlott börlönviztgála'okról. A bör­tőnvhsgáló bizottság ugy találta, hogy a bör­tönök egészségügyi felszerelése hiányos és ez is hozzájárul ahhor, hogy a foglyok közöli tal­nagy a tüdővészes betegek sxdma. A bflrlön­vizsgáló bizottság javaslalára elhatározta á közigazgatási bizottság, hogy felterfeiztésbsn kiri az Igazságügyminisziertől a szegedi börtö­nök egészségügyi felszerelésének sürgős kiegé­szítésit. Dr. Bárkányi Zolién árvaszéki elnök javasla­tára elhaározta a közigazgatási bizottság, hogy felterjesztésbea kéri « kormánytól a telekkönyvi hivatal tisztviselői létszámának felemelését, mert a gyámtári kölcsönök telekkönyvi bekebslezése — a kevés tisztviselői létszám miatt — nagyon lassan történhetik csak meg. Ezután dr. Bttka Sándor (erjesztette elő jelentését a szegedi rendőrség március és áp­rilis havi működéséről. Március karában tartott vizsgálatok eredmé­nyeképen a rendőrség 14 személy-gépkocsira, 5 autóbuszra és e^y teherkocsira adott ki u} forgalmi rendszámot a forgalmi engedélyekkel és igazoló lapokkal együtt. Gépkocsivezetői vizsgálatra 66 an jelentkeztek, még pedig sze­mélykocsira 57-en, tehergépkocsira 9-eu, akik közül 18-an utasíttattak ismétlő vizsgálatra, a jelentkezők közül 7 ismétlő vizsgákltot tett. A közbiztonsági állapot a kapitányság terű­latén az elmúlt hó folyamán is kielégítő voit. As összes bűncselekmények ssáma valamivel emel­kedett február hónaphoz viszonyítva, azonban sz as eaelfcedés nem a közbiztonsági állapot rosszabbodására mutat, hanem a február havi 20 százalékos csökkenést egyenlíti ki. Emlilésre vadító bűncselekmény volt dr. Szél Pál ezred­orvos kárára elkövetett rablási eset, amikor ts fényes nappel két ismeretlen férfi benyitott dr. Szél Pál ezredorvosnik Széchenyi tér 5. szám alatti lakására, ahol a szobalány száját oetömték, összekötözték és azulán a lakásból körülbelül 25-30 millió korona értékű ékszar­nemat elrabolva, eltűntek. Ai ismeretien tette­seket ezideig kinyomozni nem sikerűit, a nyo­mozás még jelenleg is folyamatban van. Az április havi gépjármavizsgálatok eredmé­nyeképp 12 személygépkocsira, 1 autóbuszra, 1 teherkocsira és 6 saotoráeréfcpirta adatott ki as uj forgalmi rendszám a forgalmi engedélyek­kel és igazoló lapokkal sgyűst. Feltűnően sza­porodik a gépjárművezetői vizsgálatra jelentkezők ssáma, amennyiben április havában 162-sn jelentkeztek gépkocsivezetői vizsgára, még pedig 105 személykocsira, 15 teherkocsira, 19-en ugy személy-, mint teherkocsira, motorkerékpírra pedig 13-an. A jelentkezők közül 47 et utasí­tottak vissza, 17-en pedig ismétlő vizsgát tettek. A közbiztonsági állapot a kapitányság területén április havában is kielégiső volt. A bűncselek­mények száma az elmúlt hónaphoz visioayiiva nem emelkedett. Április havában két nagyobb bűncselekmény volt, mindkettő Alsótanyán, mindkettő testisirtés; az egyik esetnél az alsó­tanyai legények megtámadták Bezzeg Mátyás alsőtaayai gazdát a fiával együtt és a vesze­kedés hevében as id. Bezzeg Mítyást agyon­szúrták. A másik esetben pedig Fölös Mihály királyhalmi Iskost a tanyája udvarán mellbe szarták, aki sérülésébe belehalt. Mindkét esetben a nyomozás eredményes volt, amennyiben a tetteseket sikerűit elfogni és az ügyészségnek aiadni. A pénzBgyígizgatóság jelsntáse szerint a aulí évre kivetett adóknál már csak tizenöt századék a hátralék. Gombkötő Antal tanfelügyelő javaslatára el­határozta a közigazgatási biaottság, hogy lépéseket tesz az előkészítő leányiskola felállítása érdekében. Oramtz Qyőző, az államépitészeii hivatal vezetője bejelentelte, hogy a Magyar Automobil Klub juníus 7-ikén nemzetközi autóversenyt rendez, amelynek utvonala a várost is érinti. Kéri a polgármesteri, hogy addig hozassa randbe a szőregi utaf. A közigazgatási bizotfság ülése az állaiegésa­fcégflgyi jalsníís tudomásulvételével véget éri. GYERMEKRUHA­üzlet felhagyás miatt a raktáron levő összes flyer­mekruhák, kalapok, kötények, ingek stb. feltűnő olcsó áron eladatnak. Horváth llfvánné. Kelemen ucca 7. 223 UIIMVÍCV minden más kézimunkát és alörajzo­Ba I UJ E 9 8 f Iáit a legmodernebb minták alapján, elismert legszebb kivitelben és legjutányosabb áron készítek. MÍiflKD RD7CI kézimunka flzlete 1 nULfaCK DK&iftl Szeged, Takaréktár ucca 1. szám. Világhírű amerikai gyártmányú ROYAt PILASZTER legújabb modelia írógép 3j I kedvezS f részletre * beszerezhető Kelemen Mártonnál Szeged ££ 'iArfcg ALMA RUBENS „A tánc Jön! Jöni szerdán és csütörtökön 1111 a Korzó Moziba i

Next

/
Oldalképek
Tartalom