Délmagyarország, 1926. május (2. évfolyam, 100-124. szám)

1926-05-08 / 105. szám

Í926 május 8. DELMAQYAROPSZAG Az elnök: Ön nem tett szemrehányást a herceg­nek? — Nem, soha —, feleli Nádosy. — Szóval ön hozzájárult a herceg mtndefi Intéz­kedéséhez? — Igen. — Ugy szerepelt ön, mintha az ön személyén keresztül a kormány is tudott volna a dologról? — Nem, a kormány nem tudott —, mondja, hangját felemelve, Nádosy. Az elnök: A Térképészeti Intézetben készült hamisfrankok hová kerültek? Nádosy: A herceg lakására,azután azt mon­dották, hogy elviszik Zadravecz püspök pasa­réti villájába. A püspöktől elvitték azután a Nemzeti Szövetségbe. — A forgalombahozatalnak volt egy feje? — kérdi ez elnök. — Ugyebár, Jankovich Arisztid. — 0 nem, — válaszolja Nádosy — Jankovich csak futár volt O csak arra vállalkozott, hogy kiszállítja külföldre a frankokat és ott átadja azok­nak a bizonyos fiatalembereknek. Az elnök: Az ön hozzájárulása volt szükséges, ugy-e, ahhoz, hogy megkezdjék az értékesítést? — Az nemi — kap az elnök kérdésébe Ná­dosy — az utasítás as volt, hogy ha majd a her­ceg sürgönyét megkspják... A* elnök: Vagy az ön sürgönyét. Nádosy: Nem. kérem, nem az én sürgönyömet, a herceg sürgönyét: Az volt a megállapodás, hogy a herceg azt sürgőnyii: nem, vagy azt, hogy: igsii. Aa elnök: A sürgöny ellenére Jankovich dolgosn! ke?deU. Nádosy: Jankovich önhatalmúlag megkezdte az értékesítést. Az elnök: Ön szerzett hét darab hamis útlevelet? Nádosy: Mindig annyit szereztem, amennyire szükség volt, ahány fia ki akart menni. Az elnök: Kik axols a bizalmas emberek, akik tői az útleveleket szerezte? Nádosy pillanatig hallgat, azután megrázza a fejét és határozott hangon mondja: — Erre nem felelek. Az elnök: Jankovich külföldi utazására koráb­ban is szükség voit, hiszen ö már 1925 tavaszán kiment Párisba. Akkor is ön szerzett nefeí útlevelet ? Nádosy : Igen, Hetényi főkapitányhelyettesnek telefonáltam, hogy Jankovichnak állítson ki út­levelet. Az elnök: Tudta Hstényi, hogy milyen céira kell az útlevél? Nááosy: Nem, Az elnök: De azt tudta, hogy a Járai Antal névre kiállított útlevél hamis ? Nádosy: Ezt tudta Hetényi. — Arról tud-e, hogy a jeíen pillanatban hol vannak a megmarad! bankjegyek ? — Nem tudok, — válaszolja Nádosy, mire az elnök megismétli a kérdést: — A jelen pillanatban a Nemzeti Szövetségben, Szörtseynél, vagy hol vannak a meg nem semmi­sített bankjegyek? Nádosy: Akár a hercegnél is lehetnek, én nem tudom. Én azelőtt sem tudtam róla, hogy hol vannak, még kevésbbé tudhatom most. áz elnök: Ki linanszirozta a frankhamisítást ? — Nddosjí: A herceg. Az elnök: ügy állították be a dolgot, hogy hazafias kötelességük az ügyben résztvenni ? Nádosy: Felbuzdulásból. Most Baross szerepéről kérdi az elnök. — Baross Gáborhoz, a Postatakarékpénztár vezérigazgatójához fordultam, azonban neki sem mondotíam meg, hogy milyen célra kell a pénz. Az elnök: Baross Gábor azt vallotta, hogy kor mányzati célokra kell a pénz. Nádosy: Nem is mondottam neki, hogy a hami­sítás elleplezésére van szükség a pénzre. Az elnök : Ö azt vallotta, hogy ön, mint országos főkapitány, a belügyi kormányzat céljaira kérte a pénzt. Nádosy: Ennyire precízen már nem emlékszem a dologra. Az elnök: De lehetett ilyesmi az értelme annak, amit ön mondott? Nddosj*: Lehetett. — Tudott Baross Gábor ekkor a frank­hamisításokról ? — kérdi Töreky elnök, mire Nádosy rövid gondolkodás után halk /gén­nél válaszol. Az elnök: Szünetet rendelek el. Nádosy azonban nem figyel a tanácselnök be­szédére es megemlíti Berlint. Az elnök: Ha már a berlini követségről van szó, azt kérdem: tud arról, hogy a pénz elszá­molásának ott kellett volna-e történnie ? Nádosy: Erről nem tudok. Az elnök most szünetet rendel el. A védőügyvédek sorra lejöttek a védői emelvény­ről és többen közülök mosolyogva, nevetgélve, gratulálva, kezet szorítottak Nádosyval, aki szintén mosolygott Windischgraetz vallomása. Félörai szünet után Wladlschgraetz herceg botjára támaszkodva, erősen sántítva megy a birói emelvény elé. Az elaök: Bűnösnek érzi magát ? Windischgraetz: Nem. — Két oknál fogva nem érzem magam bű­nösnek. Először az, imivei vádolnak, nem egyént is önző bűncselekmény. Másodsorban igen sok alapos okom van arra, hogy azért, amivel vádolnak, azért bennünket egyálta­lában nem vddo hatnak. Erre vonatkozólag a felen főtárgyalás folyamán nyilatkozni nem kívánok. Az elnök: Honnan származott a frankhami­sítás gondolata? Windischgraetz: A frankhamisítás gondolat?" bizonyos körökben már megvolt. Az elnSk: Magyarországról vagy külföldről származott as essfiee? Wlnálschgraetz: Ennek az eszméje nem tő­lem számmik. Ennek eszméje megvolt bizo nyos körökben és in belekapcsolódtam. Az elsők: Mikor merüli fal az a gondola!, hogy emfrankosoka* fognak készíteni ? Windischgraetz: Én 1922-ben hallottam elő­ször erről beszélni. — Mi vezette önt erre ? Volt-e valami anyagi érdeke ? — Semmiféle anyagi érdek nem vezetett, — feleli Windischgraetz. — Csak kárt akartunk tenni azokban, akik bennünket nyemorba döntöttek is akik országunkat megrabolták. Az elnök: Tehát politikai célokra akar­ták felhasználni a frankhamisításból befolyó pénzeket, Wlndirctgraetz: Igen. Az elnök: Kivel érintkezett ön először ? Windischgraetz: Mészárossal. Mészáros tagja volt annak a körnek, amely hazafias célból alakult, igy kerültünk érintkezésbe egymással. — Schulie egyszer volt itt Magyarországon a frankhamisítást megelőzően, ez alkalommal azonban én még semmiféle összeköttetésben nem állottam vele. — Tudomásom szerint Schulze egyáltalán nem dolgozott, ő csupán véleményt adolt Schulze véleményének lesdása ufán és miután a szük­séges anyatok beszereztettek, láttass azután le­hetségesnek a frankkészitést. — Ki volt az első, aki a frankgydrtás gon> dslatát felvetette ? — Schulze nem, — feleli Windischgraatz, — Hol dolgozott iit Schulze? — 0 nem dolgozott, ő csak szakvéleményt adott. Amikor a Térképészeti Intézetbe bejutott, ő moga is tanulmányozta a Térképészeti Inté­zet berendezését. — Hogyan jutott Schulie be a Térképészeti Intézeibe ? — Bevittük. Gtrő az országos főkapitány úrral jött hozzám, a lakásomra, méi pedig Teleki gróf­tól. Éa részleteim beszéltem Gerővel, azután az országos főkapitány ur előtt az egész tervről. — Schulze után ki velfe kezébe a frank­hamisítás technikai vezetését ? — A Térképészeti Mézet — A Térképészeti Intézet, mini olyan ? — igen, mint olyan, maga a Térképészeti Intézet Az elsők: Schuliemk az voll a terve, hogy kőkllsékkel dolgozzanak ? Windlfchgraeiz: N«m kérem, ugy tudom, Schuke azt vitatta, hogy a francia frankot kő­kliséken hamisítani nem lehet. — Gerővel hogyan került összeköttetésbe ? — Teleki Pál gróf utján. Teleki foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, ő ajánlotta Geről, mint megbizhatő, hozzúétiő emberi. — Geről mikor vette rá, hogy résztvsgyen a hamisításban? — Én kér;m — feleli Windischgraetz — nem vettem rá Gerőt. — Gerő azt vallja, hogy ön 1924 őszén magához hivatta ön és akkor Nádosy jelenlété ben történt a rábeszélés. — mondja az elnök. — Dehogy — válaszolja Windischiraetz — r Gerő azzal jött, hogy ő majd végrehajtja ezt a dolgot. Gerő mar azzal jött, hogy ö már tud a dologról. Gerő csak azt mondotta, hogy ő először felebbvalóinál bejelenti a dolgot, ezt Gerő meg is tette, másoaszor már azzal jött hozzám, bogy felebbvalóitól utasítást kapott a részvételre. — Kit»l kapta meg az utasítást? — A Térképésze i Idézettől — mondja most Windischgraetz. Az elnök: Emlékszik- e kérem arra, hogy az ügy kezdetbei stádiumában Gerő azzal jött önhöz, hogy nem dolgozhat tovább? Wtndisc9graetz: Igen, ez megtörtént. Tényleg aszal jött Gerő, bogy parancsot kapott arra, hogy nem foglalkozhat tovább az üggyel. Az elnök: Nem Teleki mondta Gerőnek, hogy ne foglalkozzék tovább a franküggyel? Windischgraetz: Gerő azzal jelent meg nálam, hogy parancsot kapott, hagyja abba. Gerő, amikor erről értesitett, kért, hogy ezt in­, tézzem el. Ez sikerült is és újra belefogott. — Megtörtént e az, hogy a Térképészeti Intézet utján rendeltettek frank­hamisításhoz szükséges gépek ? Windischgraetz herceg hosszas hallgatás utdn csendesen válaszolja: — Nem hiszem. — Az elnök: Ön már ugy vallott előzően, hogy sem a Térképészeti Intézet, sem más hatóság nem adottt semmiféle pénzt géprendelésekre. Windischgraetz herceg a kérdésre igenlően meghajol — Említett-e Kuriz és Hsjts e őtt ön Nádosyn kivül mús nevet is, mint aki tud az egész frankhamisításról? Wtndischgraelx egy percig nem felel, lehajt]? a fejét és azután egész halkan ejti ki: — Igen, említettem. — Kiket emiilett? — kérdi az tlnSk szintén hslkau. — Erre vonatkozólag nem nyilatkox­hatom, — vágja ki egyszerre Windischgraetz. Az elsők: Ezután elkészültek a hamisítvá­nyok, hová vitték azokat először? WindischgraeSz: Zadravecz püspök i. ká ám Az elnök: A pSspűk ur tudott róla, hogy mi van a ládában? Wlndkchgraetz: Nem tudott, később értesült csík a dologról. O cak eleinte ann?it tudott, bogy a ládában hazafias célokat szolgáló dolguk vannak. Az elnök: Mennyi ideig volt Zadravecz laki­ián a láda? Windischgraetz: Négy hétig. Az elnök: Mi történt a frankokkal a püspök ur lakásán? WladUcbgraeiz: Megkezdődött a szortírozás. Három klasszisba osztályoztuk a himiif nfco­kat ás elosztottuk a hírojn osztályba. 8-10000 dsr&bot íettörk iz első osztályba, esek kifogás­talanok voltak, a közép minőségű osztályba került 7000, a rosszminőségiek középedig 10-12.000 darab. As elnök: Azutin hova vitte a hamis frankosokat a püspök ur lakásáról? Wiadltchgratiz: A Nemzeti Szövetség helyiségeibe. áz elnöki A frankkészllők kaptak valamiféléi díjazást ? Wlndkchgraetz: Kaptak. Az elnök ezután kérdéseivel arra (ér át, ho­gyan történi a3 értékesítés ? — Nsketn —, adja meg a választ Windisch­gr «e z — annyi szerepem volt, hogy az értéke* »ités dolgát - megbeszéltem Nidosyval és én ssüliioitam fel Jankovich Arisztidet. ( — Egyébként — folytatja a herceg — az értikgsiiás tervének elintézésit én nem vállal­tam. Ett más csinált . Hogy ki, arra megint sincs módom nyilatkozni. Az ewM: Milyen utigaiolvánnyal ment ki Jankovich ? Wifídkchgraetz: Útlevéllel! Az elnök: Ezt az igazolványt hogyan szerez­ték e? Windischgraetz: Ugy tudom, Nádoty szerezte

Next

/
Oldalképek
Tartalom