Délmagyarország, 1926. május (2. évfolyam, 100-124. szám)

1926-05-23 / 117. szám

4 &BLJKAGYAROR52AQ \m május 23 désí nevelésére is. A zeneiskolád üt az egyik legfontosabb léiekncvelő szerepét töltik be. Kőaig Péter igazgatótól nyert információnk sze­rint örvendetesen halad évről-évre a tanulók iéíszáma. Ma Összesen 358 tanítványa van a városi zeneiskolának. 213-sn tanulnak zongo­rázni, 99 en begedQIni, 21-en godonkázni, 25 en énekelni. A Baranyi-iskolában 135 tanít­vány van. 85-en tanultuk zongorázni, 23-as higsdülni, 9 en gordonkázni. Ha ezekhez a számokhoz bozzá esszök a zongora- és íiegídö­tanárok magánóráit, akik közül a legkeresetteb­bek, mint Bárány, FUCSB, Zucker, Jőnásné, Danbravizky, Koroelár Kamilla, Fiedler, mint­egy 200 növendéket tanitanik, nem mondható kielégítőnek a muzsikára való nevelés arány­száma. Annál kielégítőbb azonban a táncmes­terek produkciója. Kétezeren felül tanultak at Sdéa táncaiul és ha összeszámláljuk a bálakst, bisony több volt, mint hangverseny, kisebb táncmulatság több, mint felolvasás, bálozó* iöbben voltak, mint s Somogyi könyvtár olvasói egy év alatt és egy báli ruba többe került, mint egy örökéletű Radnay kép. Nyájas olvasó, aki belefáradhattál a sok statisztikai adatba, most már meg fogod érteni, miért zavartuk nyugalmadat a sok?éifl tükör­képpel. Lengyel Vilma. IMMMMtMMMMMMM^^ Hódmezővásárhely nagy kőszinházat akar építeni. Hódmezővásárhely tanácsa átiratot intézett Szeged város tanácsához és bejelentette, hogy a közgyűlés nagy és állandó fellegi köszhháx ipitéiét határnxia el, adatokat és felvilágosítá­sokat kért a színházépítéssel kapcsolatos dol­gokról. Kérte nevezetesen a szegedi szinház r észletterveit, eredeti költségvetését, mert ha nem íi a szegedi szinház mását akarják Vásár­helyen felépíteni —, ilyen nagy színházra ugyanis ott nincsen szükség — de a szegedi színházhoz hasonló hallikat szeretnének a szín­művészet számára. Szeged város tanácsa természetesen készsé­gesen teljesíti a vásárhelyiek kívánságát, rövi­desen átküldi a kért aktákat, terveket is ada­tokat és szerencsét kiván a nagyjelentőségű elhatározás keresztülviteléhez. Vásárhely közön­sége — értesülésünk szerint — komoly ígéretet kapott a kultuszminiszterfői, hogy a szinház építéséhez szükséges össieget kedvezményes állami kölcsönként abban a pillanatban meg­kapja, amikor végrehajihslóvá érik a közgyűlés elhatározása. Gránát m gazda kamrájában. Egy hónapra ítélték Kádár Jánost, mart a rejtegetett kézigránát darabokra szaggatta béresgyerekét. Még a muü év Január havában történt, hogy Hódmezövásáthaíyen Kádár János 200 holdis gazda házában felrobbant egy rtfleseleli rámán kézigránát, amely darabakra tépte Paullk Jártas béreifiul. K&dár Jánost gondatlanságból okozott embereiéi és robbanó szer eltitkolt tartása ci­mén vonta felelősségre szombiton délelőtt a szegedi törvényszék Juhász-tanácsa. A főtárgyaláson Kádár János nem tagadta bűnösségéi és aszal védekezett, hogy az elrej­tett kézigránátról egészen megfeledkezett, mart az érek&el ezelőtt került még birtokába. A vád­írat szerint Kádár a román megszállás ideje ulalt szerezte meg a kézigránátokat. Amikor közhírré tették, hogy a robbanószereket be kell szolgáltatni, Kádár nem tett eleget a felszólí­tásnak, hanem azokat tanyai házának kamrá­jába rejtette cl. I.t akadt aiulán rá a furcsa és ismeretlen jószágokra Paullk János, a kis bé­resgyerek, aki fe fideiésiről azonban hosszú ideig nem szólt senkinek; virla as alkaJaat, bogy háborítatlanul játszadozhassoa a talált uj­S3SS53S3SSE^3S2B3S3MSS2Si fajla játékszerrel. J Hínárban azonban a gazda hirtelen ágynak dőlt és ezt az időt használta azután ki a bérei­gyerek, hogy előkutasia as e'relteit késigráná­tokat. Alig nyúlt azonban bozzá a könnyen robbanó gránátokhoz, amikor egyiknek gyűjti zsinórját megrántotta és az a szabályos hét másodperc eltelte után, óriást dirrenissil fel• robbant. A légnyomás kiszakította a (anyaház oldalfalát és valósággal darabokra szaggatta a szerencsétlen béresflut. A szombati főtárgyaláson a törvényszék bű­nösnek mondotta ki Kádár Jánost és a túl­nyomó enyhítő körülmények figyelembevételével egy hónapi fogházra Ítélte. A biróság enyhítő körülménynek velfe, hogy a kézigránát még évekkel ezelőtt került a gazda birtokába, aki azért nem szolgáltat:a be a robbanóanyagot, mert azt bitle, aogy a régen álló kézigránát már nem robban. Az ítélet ellen ugy a vád, mint a védelam felebbezést jelentelt be. Az egyetemi munkálatokat akkor is szegedi vállalkozók kapják meg, ha ajánlatuk hat százalékkal drágább. Amíg munkanélküli munkás van Siagedan, idegen munkások nem alkalmas­hatók. — Junius 29-én lesz a gyermekklinika alapkőletétele. Az egyetemi építkezésekkel kapciolatos ügyek intézésére kinevezett építési bizottság szombaton ülést tartott dr. Tóth belfliyminissteri államtitkár elnökletével a városháza tanácstermien. A iz órakor kezdődő ülésen, amely déli harang­tszéig tartolt, rásztvett a bizottságnak csaknem valamennyi tagja, a kultuszminisztérium és a pénzügyminisztérium képviselői, a főispán, a polgármester, az egyetemi tanárok ée a szegedi kereskedelem és ipar képviseletében Wlmmer Fülöp kamarai elnök, valamint Kirmndy Má­tyás ipartestületi elnök. As ülés szigorúan bi­zalmas volt, róla a polgármestertől szereztünk információkat. Az építési bizottság ülésén bemutatta Korb Flóris mflépiíész a gyermek-, a sebészeti- és a belgyógyászati klinikák tervei*. A gyermek­klinika, amely a Pick- és a Miikó féle telkeken épül fel, kétemeletes leiz, a harmadik emelete maniardsserüea kiképezve. A bizottság letár­gyalta sz tríeltési pftljázat részeit és elhatá­rozta, hogy közvetlenül az ünnep után kiírja a gyermekklinika építési-, beton-, bádogos- is ácsmunkáira a versenytárgyalási pályázatot. A pályázati batáridőt junius tizenkilencedikére tűz­ték ki. Kimondta a bizottság, hogy a munkára munksneminkint is lehet pályázni, de lehat az egészre is. A pályázatnak országos jellege lesz, tehát mindenki pályázhat, a siegedi iparosok és vállalkozók számára azonban jelentékeny kedvezményeket, előnyöket bhtositott a bizott­ság, amennyiben Wlmmer Fütip Indítványára kimondotta, hogy nemcsak egyenlő ajánlati tételek ese­tén fogadják el a szegedi ajánlatokat, ha­nem szegedi vállalkozók kapják meg a munkát akkor It, ha ajánlatuk hat száza­lékkal drágább a legolcsóbb vidiki ajánlat­nál Ugyancsak Wlmmer Fülip indítványára ki­mondotta a bizottság, hogy addig, amíg munkanélküli munkás van Szegeden, szer­vezetre vagy pártállásra való tekintet nél­kül szegediek alkalmazandók. Elhatározta a bizottság, hogy a gyermek­klinika alapkövét junius 29-ikie, Péter-Pál napfán teszik le. Dr. Tóth Lajos államtitkár a kultuszminiszter nevében kijelentette az ülésen, hogy a kormány a lehető leggyorsabb ütemben kívánja felépíteni a szegedi egyetem klinikáit. A sebészeti és a Belgyógyászati klinikák tervei mir késsen van­nak, azonban a számukra kijelölt telkek még nam szabadok, a város még ki sem sajátította őket. A szülészeti felinika helye ezzel szemben rendelkezésre áll, azonban ennek a tervei nin­csenek késsen. A miniszter kívánatosnak tartja, hogy a város minél gyorsabban sajátítsa ki az egyetem céljaira kijelölt területen levő telkeket és épületeket, gondoskodjon az ottani lakók elhelyezéséről. A bizottság megnyugvással fogadta as államtitkár bejelentéseit és elhatározta, hogy a kisajátítás és a kitelepítendő lakók el­helyezésével kapcsolatos jogi vonatkozású kér­dések elintézésére jogászokból álló bizottságot delegál. Kimondotta végül a bizottság, hogy még ebben az évben megkezdi három, de legalább két klinika építését. Az egyetemi épiilsi bizottság határozatait minden bizonnyal nagy megnyugvással veszi tudomásul a város közönsége, mert ezek a határozatok azt bizonyítják, hogy nsm maradt eredménytelen az a hathatós akció, amelyet éppen a Délmagyarország folytatolt a szegedi iparosok és munkások érdekében. Mindennemű brilliáns és arany ÉKSZERT elsőrendű svájci órákat, ezüst evőeszkö­zöket stb. vásárolhat az ismer szolid ^ H készpénzárakon kellemes SIB IhoflcrV ^ÉKSZERÉSZ ^ (Kék osillagaal szemben,) Tisztviselők bevásii 'Aso. A legszebb bútorok Legolcsóbb árban Kertész Sándor bútoráruházában Ftketesas ucca. Telefon: 15—76. Szalmakalapok I-a tagál és pikóból, divat színekben IOO.OOO K-tól. - ALAKÍTÁSOK 45.OOO K- m Berényi Sándor Kelemen u. 7. Vidéki dalárdisták találkozó helye a Bohn utóda KNAPPÉ jANOS-féie Vár uccai KSS vendéglője és Naponta halászlé és sült hal. Kitűnő ételek. Elsőrangú italok. Mérsékelt árak. Figyelmes kiszolgálás. A „Kőbányai Polgári Serfőzde" világhírű Szent István Idénysöre és Szent István Portersöre állandóan csapon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom