Délmagyarország, 1926. május (2. évfolyam, 100-124. szám)
1926-05-16 / 111. szám
1926 május 16. DELMA'O YARORS]ZAO 7 KÖZBESZÓLÁS. A közoktatásügyi miniszter ur az ország nyilvánossági elöli megdicsérte Szeged várost, a főváros elé állitotta példaképül a szegedi polgárság áldozatkészségét, lói esik a miniszteri dicséret, olyan kevés részünk van benne az utóbbi időkben, holott megszámlálhatatlanok az érdemeink. Teleki Pált is mi kflldöttQk fel a nemzetgyűlésbe s igy a frankhamisüők által Idézett felsőbb körök közöl legalább az egyik a mi politikai zsirónk mellett jivitja az ország hitelét s tartja melegen a külföldi tökének felénkforduló érdeklődését, A nemzeti közvélemény kezd megfeledkezni erről az érdemünkről. Az ellenforradalmi készülődésekhez is ez a város szolgáltatott talajt, pénzt és biztonságot s mióta törvények és közszellem intézményesitik a szegedi elindulás célkitűzéseit, azóta csatázva osztozkodnak a babérleveleken azok, akiknek az lenne kötelességük, hogy minden érdemet a város népének a homloka köré fonjanak koszorúba, Jól esik hát a miniszteri sző, mely pénzáldozatunk nagyságát a nemzetgyűlés szine előtt méltatja. Hiába kiálloKuk a vitám et sanguinem et, mégis csak az avena hozott nemzeti elismerést, nem az Hetünk és vérünk felkínálása, hanem a — dohányé. K'ebelsberg lelkes és fanatikus harcos, s mindenki elfogult, aki fanatikus. A közoktatásügyi miniszternek méreteiben kétségtelenül monumentális a kulturprogramja, de az még nem eldöntött kérdés, hogy ennek a programnak iránya s a megvalósítandó reformok sorrendje a nemzetnevelés is népkultura osztályokon, pártokon és világnézeteken felülemelkedő érdekeinek megfelel-e mindenben? S amig ekörüt folyik és folyhatik is a vita, addig nem tudjuk azt sem, a miniszteri elismerés a nemzetnevelés és népkultura szolgálatára felajánlóit, vagy csupán a minisz teri program megvalósításának megkönnyítésére megadott áldozatoknak szól-e inkább. S addig vigyázni kell arra is, hogy a rókáról és hollóról szóló aeiopusi mese tragikomikus végzete ne teljesedjen be rajiunk — mátodstor is. 2. Érdekes, jellemző, söt tanulságos hallani szokat a véleményeket, melyekkel a kereskedők egyrésze a hitórai üzletzárás terve ellen a kereskedelem szabadsága nevében tiltakozott. A világháborút ii a kis nemzetek felszabadítása s a wilsoni tizennégy pont megvalósítása érdé* kében harcolták végig a győzők — frázisai. Amerikában azzal érveltek a rabszolgák felsiabtditásának követelése ellen, hogy mi lesz azokkal a szegény özvegy asszonyokkal, akiknek egész vagyouuk — két rabszolga ? Ami ebben as országban hét év óta van immár .üzemben", az is a „keresztény és nemzeti" lelszsvakal használja cégérül. Az érdek sohasem jelentkezik mezítelenül, tetszetős szavak ssines selymébe, zászlókba és palástokba burkolózik, bogy leplezze igazi szándékát. A világháborúnak éppen annyi köze volt a kis nemzetek szabadságához, a rabszolgakereskedőknek annyi gondjuk volt a szegény özvegyekre s az ellenforradalomüak ann,i kapcsolata volt a kereszÁztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mofsunk „Szarvas" szappannal. Így kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, igy iesz a ruha igazán kifogástalanul tiszta. 9SCHIC MMWM fíqt a 5ra és* a ténységhez, fl&nt amennyi összefüggés van a hatórai záróra e& a kereskedelem stabidságának princípiuma közölt. Aki liberális akar lenni az ország dolgában, az legyen liberális az irodájában is. Nem iehet több liberálizmusi követelni a közhatóságok képviselőitől, mint amennyit megadnak saját alkalmazottaiknak. Nem tiitakozhatik* az a jelszavak politikája ellen, aki maga is jelszavakkal küzd. % 3. Ugy látsíik, a mérnöki hivatal azentii akarja avatni a közszdllttási szabályrendeletet, mintha legalább is már boldog gá solna avatva, ugy kezeli — a boldogtalan szegedi iparosokat. A mérnöki tudomány kicsit máskép dolgozik most, mint a korona aranykomak-khm. Máskép készíti a terveket, máskép választja az anyagot, máskép tzimiija a falak biztonságát, máskép képezi ki — ott az elijeszlö bizonyíték: a városi HMNAtMAMMMMWMMMMM^ Rémhirak agy ismsraifsn száguldói gázoló autóról} — súlyos szerencsétlenség a Püspök-bazárnál. A kétéves Vőneki Antal leesett a kocsiról, a lovak átizáguldottak tettén, a kerekek összetörték. adóhivatal épülete — az ornamenieket, megváltozott a szerkezet és leegyszerűsödött as ornamentika — s mindezeken a romokon, törmelékeken és omladékokon uralkodik, trónol és diadalmaskodik a: Kizszállttásl szabályrendelet. 0 a Hatalmas Ur, mi vagyunk az örök zsellérek, robotos jobbágyok. As élet pirancsa megtörik a Kizszdllilásí szabályrendelet kínai falán. Szép, szép a szabályoknak ez a kérlelhetetlen tisztelete, de vannak az életnek is szabályai, melyek, sajnos, legalább ennyire kérlelhetetlenek. Azt az irlózitos erőfeszítést, az anyagi lerhekntk azt a példátlan áldozatkészséggel való vállalását, amivel az egyetemnek és a tanyai vasútnak megépitése Ját, csak a munkanélküliség enyhülése teheti indokolttá és elviselhetővé. nMeghalok in szipen, szabállyal" — mondta Ady Endre; meghalunk ml szipen, Kizszállítási szabállyal — mondhatták majd s szegedi iparosok s a szegedi munkanélküliek. Szonbaton délután elterjedi az a hir, hogy a Római körúton, a lövészárkok és homokbackák világában sulyoi autősterenciiilensig történt. A birt legelőször a Széchenyi téren tanyázó soff 5rök kolportálták, akik már tudni vélték azt az autót is, amellyel a szerenc tétlenség történt. A rémhírterjesztők kétségbeesett ijedelemmel jelentették a szerencsétlenséget as egyik takszivállalatnak, ahonnan segélykocsi rohant ki a nagykörút irányában. A felriadóioit segél/kocsi azoabin eredménytelenül tért vissza. Sthel semmit sem tudtak az állítólagos szerencsétlenségről. Kitérő válásit adott a rendőrség, hiába csilingeltek a mentőknél. Az esii órákban azután az autószerencsétlenség más formában került nyilvánosságra. A hirek szerint a Feketesat utcában egy autó elgázelt egy iskelásgyermeiel s azután anélkül, btgy megállt volna, tovább száguldott. A rendőrség figyelmét külön is felbiviák a szerencsétlenségre és a központi rendSrügyeletről ki is mentek a helyszínre, de eredménytelenül fértek innen vissza. Az sem bizonyult valónak. Az esti órákban azuián meg lehetett állapítani, hogy nem történt ugyan autószerencsétlenség, de a Püspök Uri bazároknál Vőneki Antal kilives tanyai gyermek ald került egy kocsi ald s súlyos sirüliseket szenvedett. IWMNIMMMWMaNMIMIMfMMM^ weton' Belvárosi Mozi rde,w' botol 2-58. pénztári 6-82. Május 16-án, vasárnap GYÖNYÖRLOVAG. Regény 6 felvonásban. — Főszerepben; Harry Liedtke. Azonkivfll; Halálgyflffi. Dráma 2 felvonásban. Előadások kezdete 5,19 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és B órakor ló idti esetén az esti 9 oral előadást a Hsrváth Mihály uooal nyári helyiségben tortluk. Telefon 11-85. Korzó Mozi Telefon 11-85. Május 16-án, vasárnap Douglas Fairbanks a „Z* a fekete lovag ... cimü film főszereplőjének legújabb filmje: Hősköltemény 11 felvonásban. Azonkívül: DAIM«U«,«I<&I»W 2 felvonásos paingwagasga Buster-vigjáték. Előadások kellete 5, i, 9 órakor, vasárnap 3, 5,7 és 9 órakor Robin Hood. Telefon t 16-33. Sméchcnyl Mozi Telető • 19-33. Május 16-án, vasárnap BUSTER KEATON legsikerültebb filmje: NAVIGATOR, w • "--í Buster is bedől egyszer... Kitünö vígjáték 2 felvonásban. Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor Telelőn i Irodai 1-58. elBwS^wttP ÜntPSWff^W^ aBSspftwu&F ^i BELVÁROSI MOZI Teleton Pénztári 5-81 I I Métus 17-én és 18-én, T _ MjL W • ^Sr | héifőn és kedden: JLmM A A JL M M Egy szinésznő regénye 8 fejezetben.—Főszerepben: S Norma Talmadge. a A'onki™ Pilotti a hárem hőse. BH-*2MV. a Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor! Q li M(f Hetén u wtl 8 érai elóadist a Horváth Mihály uooal nyAri helylsighen tartluk meg Telelőn 11-85. •rw mtsssseiw vas www w üoiüz6 mozi Telefonit—85. I Május 17-én és 18-án, hétfőn és kedden: Fekete sárkány... f Arizonial regény 6 felvonásban. — Főszerepben: HOOT GIBSON. I WMU: Menydörgős szerelem, VMM i <.«. | Előadások keidete 5, 7 és 9 órakor.