Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1926-04-04 / 77. szám

1926 április 4. DBLMAGYARORSZÁG Sorok a csatornázatlan, kövezetlen és sötét uccákrél, meg a nedves lakásokrél. A legutóbbi közgyűlés zajosvégű kórházi vitájában Somogyi Szilveszter polgármester több igen fontos kijelentést tett. Ezek egyike volt az a figyelmeztetése, hogy sietni kell az egyetemi épületek tető alá hozásával, mert fenyeget a takarékossági bizoilság esetleges második határozata, amely azonban kedvezőtlen is lehet. A közgyűlés tudvalevőleg 7-én, szerdán, foglalkozik az egyetemi építkezéshez való ujabb nagyarányú hozzájárulás kérdésivel. A tanács, ugy tudjuk, körülbelül elkészült a javaslatával. Gondoltak-e ugyan arra, hogy a szegedi egyetem fenmaradás&t illetően mégis csak teljesen tiszta helyzetet kellene teremteni, mielőtt a város állítólag hetven milliddos hozzájárulásából elköltenének, mosdjuk, csak húszat ? A polgármester másik figyelemreméltó kijelentése a kövezésre és egyik olyan uccára vonatkozott, amelyet nemrég köveztek ki. Elmondta az elnöki székből fölhevülten, tehát nem eléggé ovatosan szónokló polgármester, hogy a közelmúlt hetekben Rékus valamelyik uccáj*ban akadt dolga, talán fppen egy olyan urnái, aki városatya. Kocsin hajtatott ki és bizony ama nevezetes rókusi uccában nacyon hepe-hupás, sáros á • lapotokat talált. Nem lehet az uccákat ilyen állapotban tűrni, gondolta és mondta a jő polgármester és haladéktalanul intézkedett, hogy azt az egy uccát soronkivűl kikövezzék. Mindezt pedig példa gyanánt nsondta el Somo yi, aki akkor a kórház részére kért mind* össze két és félmilliárd korona megtagadásával kapcsolatosan arról beszélt, hogy milyen sok, nagy és költséges feladat megoldása vára városra. Megemlítette, amint már mondtuk, az egyetem épiését, aminek költségeihez a városnak most hetven milliárdot kell adnia. Beszélt a kövezetről, amire előirányoz és elkölt a város évenkint milliárdokat és mégis számolnia kell, íme, követési költségekkel műsoron kívül. Mi hiszünk a polgármester városszeretelében, szempontjainak emelkedettségében és tisztaságában. Ma már azonban tisztán látjuk annak az okát is, hogy miért nem tudjuk mégse osztani igen sok nézetét, helyeselni egyes terveit és aggó* dalom nélkül nézni városfejlesztési koncepcióját. A polgármester csak igen-igen ritkán kocsizik ki külvárosi uccdkba. E sorok írója viszont épp eteknek az uccáknak gyakori vendége és lehetségesnek tartja, hogy ezen a réven szerzett tapasztalatai érleltek meg benne egészen más várospolitikai elveket, mint aminőket a hatóság vall és érvényesít. Ismeretes, hogy a po'gármes ernek nagyon jó szive van. Az is bizonyítja, hogy csak egyszer kellett járnia egy rendezetlen és rendetlen uccában és mindjárt intézkedett, hogy haladéktalanul hozzák azt rendbe. De nem lehet kivánni, hogy a polgármester, különOsen ha egyéb dolga nem vezeti arra, elmenjen valamennyi rendezel len és rendetlen uccába. Ilyen nagyon sok van. Minthogy azonban ezt a referensei se teszik meg, cielekednie ke l a sajtónak, amelynek nemcsak a szivéből, hanem az idejéből is jut az ott künn lakó szegény emberek részére. De szivünk nemcsak nekünk van és áltatjuk magunkat azzal a boldog hitte1, hogy soraink, amelyekkel az ottani éleinek csak egy egészen pici négyszögére vizeljük el az olvasót, a közvetlenségnek ugyanazzal az erejével fognak hatni, mintha például kikocsiztak volna odi. Legutóbbi sétánk színhelyén vagyunk, ott, ahol a párhuzamosan haladó Remény- és Katona uccát összeköti a széles, de rövid Répás ucca. Az ismert Móra-városrész ez, amelynek egyes uccáln még ma sem lehet kocsin végigmenni, noha hetek óta nem volt valamirevaló eső. Gj erünk be mindjárt az első házba, Remény ucca 43, vagy Répás ucca 2. Az egyik lakást egy boitiszolga lakja, Katonának hivják. A feleségét találtuk ott hon, vele beszélgettünk. Májusban lesz egy éve, hogy itt laknak. A Reraény-ucca 35 alól jöttek ide, ahol ugy a szobában, mint a konyhában bokáig, meg iérdlg érő vízben Jártak. De ezt a lakást is, mert masikat csak szerencsés véletlen folytán lehet kapni, azért hagyták el, mert a háziasszony elvette tőlük a maga részére. A bért butában fizetik, évenkint öt mázsát. Embermagasságnyi a négyzetalaku kis konyha és a léglaalafeu szűk szoba. A földön a fehér deszkázatot, amelyet nemrégen rakhattak le, rothasz'jí, eszi a viz. A levegő fülledt és dohos. Jókora kert van a lakáshoz, de nem használhatják, ugyancsak a viz miatt. A kővetkező ház Répás ucca 4. Az egy szobakonyhás lakásban Szécsi Imre kocsis lakik, a háztulajdonos, a feleségével és öt gyermekével. Huszonhárom éve az övék ez a vityilló és azt mondják, hogy ennyi viz, mint az idén, még sose volt. Dohos, nedves és viztöl pusztított itt is minden. Az egyik fal bedűlt a viztől, újból felrakták. A szoba mennyezete alá, hogy be ne szakadjon, kis vaskos oszlopot emeltek. Mikor megkérdezzük Szécsinét, hogy hát mitől van itt állandóan viz, azt feleli, hogy a kanálisok el van nak pusztulva, a viz nem folyhat le a Katona- és Remény uccán, amelyek magasabban fekszenek, bejön tehát ide és negyedóra alatt tele van vizzel az egész ucca. A kanális ott persze az ismert szennyes és bűzös vizű nyilt árok. A kert ebben a házban sem használható a viz miatt, de három mázsa buza árát fizetik érte árenda gyanánt. Gyerünk át a másik oldalra, ahol a páratlan számok vannak. Például Rípás-ucca 3. A hátsó a világon észre nem vette volna az árnyalatot, akármelyiket használja a szinonimák közül, a költő nem nyughatott addig, mig végig nem próbálta valamennyit. Azt mondanom se kell, hogy az irása interpunkció tekintetében épp olyan korrekt Herczegnek, mint a ruhája, vagy a nyakkendőkötése. Sehol nem hozza zavarba a szedőt. Minden betű ki van irva világosan s pont, vessző ott van, ahol lennie kell. Az olvasó azt mondja erre, hogy ez természetes. Hát persze, Herczegnél ez a természetes. Mikszáthnál pedig az volt a természetes, hogy a nyakkendője félre volt csúszva, a mellénye rosszul gombolva és az Írásában se pont, se vessző sehol, sőt igen sokszor még ékezet se. 0 ugy tartotta, hogy az a szedő dolga, meg a korrektoré. (Igy csúszott aztán valamelyik könyvébe olyan magyar szó, amit ember fia még nem hallott. Szalay József tiz esztendeje nyomozza a jelentését, de még se szótárt, se nyelvészt nem talált, aki útba tud.iá igazítani. Valószinüleg Mikszáth se tudta volna, sőt tán egyáltalán azt se tudta, hogy ilyen különös szót koholt az Írásába a nyomda. Az a gyanúm, bár sohse hallottam senkitől, hogy Mikszáth abba az iró-típusba tartozott, amelyik sohse olvassa el nyomtatásban a maga munkáját) De talán legjellennőbb Herczeg kéziratában az a passzus, ahoi első katonatörténetei sikeréről beszel. „Az uj hang tetszett és én megfogadtam, hogy beérem ennyivel és nem Írok több katonatörlénetet." Ennek a mondatnak az volt az eredeti fogalmazása: „Egy pár ügyellen utánzóm felbosszantott és én akkor megfugüdtam, hogy végkép szakitok a huszáraimmal." Mire ez kiszaladt a toiiból, akkorra az iró megbánta, hogy ennyit elárult magáról és mindjárt személytelenebbé stilizálta át a mondatot. Ugy érezte, hogy az ö brosúrája nem tartozik az emberekre. A fölolvasás alcímeit is megváltoztak. Először az volt az alcím: Az iró vallomásaiból. Aztán lett belőle: Az iró beszámolója. A „vallomás" ban bizalmaskodás van, a „beszámoló" objektív dolog. Ez lehet uri gőg, vagy lehet nemes szemérem, de akármicsoda: ez Herczeg. * Amilyen írásban, olyan élőbeszédben is. Abszolút intelligencia, egyetemes tudás, kardpengéjü élessége az elmének, halk derű, egyenletes nyájasság, tarka változatossága a témáknak, de a maga személye soha sincs köztük. Valahogy ugy van meg konstruálva a lelke, mint a Gárdonyi dolgozószobája volt: fölülről van világítva, oldalt nincs ablaka. Csak az láthatna bele, aki magasabban állna, mint ő. Vacsorára a főispán ur látta vendégül s vele néhányunkat, akik szegedi tartózkodása alatt körülvehettük. Amint a dus vacsora után megyünk ki a város autóján az éjjeli vonathoz, azt mondja Heiczeg: — Igaza volt az édesanyámnak, mikor figyelmeztetett, hogy ha Szegedre jövök, akkor otthon már előtte való nap se szabad enni, mert itt olyan vendéglátás van, hogy arra igy kell készülni. „Hát mikor voltál te Szegeden?" — kérdeztem tőle meglepetve. „0, még negyvenkilencben, a forradalom uián, de Szegeden már ekkor is ez volt a divat." Ez volt az egyetlen személyes természetű megjegyzése Heczeg Ferencnek, amit déltől éjfélig hallottam tőle. De mikor ezt mondta, akkor ugy mosolygott, mintha az édesanyja fehér fejét simogatná. lakásban Losonc András lakik, aki 71 éves és éjjeli őr. Az öreg hét évvel ezelőtt nősült, elvette a háborúban elesett Nagy Mihály Péter özvegyét, akinek három gyereke van az első urától. Nedves, dohos vityilló ez is. Amikor belépünk, az öreg Losonc kikászolódik rongyvackából, amelybe a melegért leijesen felöltözve pihent be. Eies vágású, sovány aicának barna bőrén négyszögeket cserzett ki az idő. A kalapját tisztelettudóan leteszi, hellyel nem feinál meg, de maga — hiszen éjjeli őr, aki fáradt lehet és mo3t megzavartuk — leül. Elmondja, hogy magához vette az árvánmaradtakat, akikről muszáj valakinek gondoskodni. A másik lakásban laktak, de azt átadták a háztulajdonosnak és most ide nem tudják megkapni a lakásigazolványukat, »miért attól fél, hogy még ebből a lakásból is kiteszik. Mindezt az egészen szokatlan gondolatmenete szerint és cikornyás stílusában adja e'ő. Az asszony valamikor zömökes lehetett. Most a tüdővész fogyasztja. A legnagyobb gyereke egy 14 éves lány, Annának hivják. Az anyja betegségében szenved. A 10 éves Pétör, aki kéthónapos volt, mikor az apját negyedszer vitték el a harctérre, nem volt otthon. A legkisebb gyerek szintén vézna és beteges. Az asszony sötét szemeit állandó láz izzítja. Mindig gyorsan beszél, mert nehezen lélekzik, mintha habzsolni akarná szegény tüdejének a levegőt. És nincs más témája, mint a lakásigazolvány, mert mi lesz, ha a rossz tüdejével innen is kilakoltatják őket. Azokon a képeken, amelyeket megrajzoltunk, a legkisebb túlzás sincs. Nem szeretnők azonban, ha bárki fé remsgyarázná soraink tendenciáját. Mi itt ntm részvétet akaiunk kelteni a szegénység iránt, hanem a belátásra, a nagyvontluságra, az okosságra és a józanságra akarunk appellálni a várospolitikában. Bizony mindenki tudja, hogy a Rípás uccában nem a gyárosok és a nagykereskedők, hanem a szolgák, a kocsisok és az éjjeli örök laknak. Azt azonban már nem mindenkivel lehet elhitetni, hogy helyesen van, hogy ezek az emberek a megkeresett és megfizetett szerény évi bérért az Isten tudja még meddig lakjanak olyan vizes odúkban, mint aminőkben most liknak. Más várospolitika, mint a mostani, sokat segíthetne rajluk. Lehetett volna és lehelne például arra is gondolni, hogy ezeken a helyeken is építsen a város hizakat az ilyen emberek: kocsisok, szolgák, éjjeli örök részére. Csupa egyszoba-konyhás házat és lakást. Aztán törődni ke lme bizony a csatornázással, amelynek pompás tervrajzát készítette el a háború előtt Farkas Árpád városi mérnOk. Az uccák Szegeden ott kinn is szemnek (elsietősen, szépen, szabályosan vannak kicirkalmotva. Levegős ez a táj és kellemes még az idegekre, hogy széles a horizontja. Nem szabad azonban továbbra is tűrni, előtérbe szorítván mindig más és más városi feladatot, hogy vizes lakások régi és uj nemzedékeiben hdborittatlanul terjedjen és pusztítson a tüdővész. Hajtasson ki egyszer ezekbe az uccdkba is a polgármesteré* mi majdnem bizonyosak vagyunk, nogy rá fog eszmélni azokra a feladatokra, amelyeknek a felismerése és elvégzéie folytán lenne igazi városépítő. A széleskörű lakásépítés, a kővezési munkák meggso sitása mellett mikor kerül sor a csatornázásra ? Mikor lesz viz a második emeleteken is és mikor terjesztik ki a vízvezetéket az egész városra? Meddig pislákol még esti sötét idején a szegedi uccák nagyobbik részében petróleum ? A polgármester munkatervei között ezek közül egyik se szerepel. Pedig íme nemcsak azon az egy uccán van baj a városiasság legelemibb föltételeivel, amelyikbe a közelmúlt betek egyikén véletlenül kikocsizott. Kézai Simon.