Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1926-04-27 / 96. szám

216 OCLMAQYARORSZA Q 1926 április 28. Conrad Véidt helyett egy bakfist interjuvoltam meg. Hogy hegyezték drága ceruzájukat, hogy kutattak ti na és fényes kartonért és hogy lesfék szivük dobbanását 1 A bakfisok. A diáklányok, sőt a varrólányok is. A lányok egész regimentje; hiszen ők azok, akik rajongók, akik lelke tülök, akik lobbanók és álmodozók. Hogy leslék és készüllek rá. A sápadt arcú, megrokkant tengeri hősre Nelsonra, aki Lady Hamillon szerelme volt. És a kegyetlen, vonagló Caesare Borgiára, aki elöl elmenekült Leonardo da Vinci is és aki titokban megnézte mélyen Lucretia Borgia szemét. És a muzsik* s Paganinire is, akinek vékony, hossiu, csontos ujjai ugy táncoltak a búrokon, mint egykor a kis Mozart keze a fekete és fehér billentyűk fölöt'. Nagyon várták, szinte á modozva lesték. Sőt uj fodrokat is varrlak ruháikra — (nem tudom a divatot most; talán levetlek rúla). Az'án megjött a távirat a moziba. Nyolc szó mindössze. Bécsben adták fel. belvárosi kino szeged wegen krankheit vortrags verschoben v eidt Ez hétfőn reggel érkezett és percek múlva már tudta a város. A hirek szárnyakon járnak. És a virágok ott maradtak a piaci asztalokon. A leányiskolában zsongtak a folyosók már szombat óla. Mintha karácsony jönne, mikor két hétig nem kell tanulni, vagy az érettségi jönne. Lelkesen készüllek rá. A tanárok nem mertek felelletni. Csupa fényképpel volt teli az összes fizika könyv. Oay Lussac törvénye ráhajolt Conrad Veidt fehér kezére ós néhol Keppler ajka az ö ajkához ért. Szombat óla gondolkodtak. Jobban, mint egy harmadfokú egyenleten. Hogyan jutnak ki az állomásra, hogyan szóli'ják meg, bogy menjenek a nyomába. De jó volna héJőre betegnek lenni, sóhaj óztak. De csak az iskola szánára. Cs hé'főn délelőtt tiz órakor már mindenki tudta. Hogy elhervadhatnak a virágok és összegyűrődhetnek a színes szallsgok. Először nem akartak hinni. Azután könnyezni kezdtek. Hátha miglsl — villant föl egyikegyik. És a szerkesztőségek telefonjai sokszor csilingeltek ... Nem mondfák be neveiket, csak rgy sielid ktsiánybang remegett: — Igaz?... Nem jön ... Mi van vele ... (Azt mondják, azontúl vége volt az iskolának.) Délben kimentem az állomásra, megnézni őket. Vagy tiz csapat jött lelkesen, — ezek még nem tudták a hirt. A többiek — az egész leányiskola — otthon maradt. Leverten, szomorúan, szerelmesen. Az első csoport a kocsikat kereste. A fehér lovakat, a bársony ülést, amit fel lehelne virágozni. De ciak árvaszegény konflisok voltak, meg rozzant, vén autó-antik vitássok. Qyanut fogtak ekkor. Aztán mégis jölt egy hintó. Gumikerekű, két lóval. Fölvidultak. De nem merték behinteni virággal. Sségyeiték, hogy a rendőrök, hordárok és újságírók mosolyognak. És perronjegyet váltottak. Összesúgtak. Gondolom, a szerepet beszélték. Ki megy jobbra, ki szólitja meg előbb. És ott pihegtek a perronon. Az tijiágosbódéban kiterítve ott leküdtek a sok politika között a színházi lapok és az „első külsőn• az ő fényképe. Nézték és összeszedlek tizezer keronát, hogy megvehessék. Aztán elvegyültek a tömeg közölt. De mindenki felismerte Őket, hiszen fehérruhában voltak, virággal voltak és Kohinoor ceruzával. Félsetíőkor bedecögölt egy vonat. Akkor már nagyon remegtek ax izgalomtól. Aztán kényelmesen, urasán bejött a pesti. A várók és érkezők egymásba kavarodtak. Hordárok szaladtak. Azután kibontakozva megindultak u kijárat felé. A lányok remegtek. Az elsőosziálju kocsinál nehtz bőröndöket dobikk ie. Ide futoltak. Csak egy kereskedő szállt le, vagy valami vidéki lócsiszár, Percek feltek el. A kocsik és a ptrron kiürült. A portások brzárták a kapuit. Egyedül maradlak a lányok. Árván, csöndesen, hervadtan, nagyon-nagyon szomorúan. Könnyeztsk volna, ha nem néztem volna rájuk indiszkréten. — Nem jölt... nem jölt... Lent még reménykedtek, biztak. Meginterjúvoltam az egyiket. Szőke volt. — Biztosan inkognitóban sxdliott le. El akarta kerülni a* ünneplést... A másik mondta, diáklány volt: — Rendező di aatőn jött... Tudom ... Biztosan ilt van már... Szaladjunk a Tiszához ... És már szaladni keidtek. Ugy szóltam utánuk halkan: — Sürgöny... Wegen Krankheit... Utánam fordultak. Megremegtek. Most biztosan én vagyok a legrosszabb, legkegyetlenebb ember. * Estére itt volt a hirlaptáviraf. Megszökött Bécsből. Pénzzel. Vissza Berlinbe. Idegrohamot kapott, Talán egy pesti lány miatt... Az impresszárió feljelenti. A pénz miatt. Kár volt megszökni. Elhervadtak a szegedi orgonák. Vér György. A Délmagyarország mindenkitől független sajtóorgánum. A tanyai vasút építését azonnal abba kell hagyni (Második közlemény.) A tanyai vasút tervét ismerem. Célja is kézenfekvő. Eszerint lenne a tanyai világban egy vasúti vonal sok megállóhellyel, de kevesebb áru felés kirakó állomással. E vasutat talán igénybe fogják venni azok a termelők — ipar- és gyártelepekről nem beszélek, mert ilyenek tanyavilágunkban nincsenek s a tervezett vasút révén nem is lesznek —, akik a vasútvonal közvetlen szomszédságában vannak, tehát a megálló állomások körüli szűk körzet termelő helyei. Ezektől az állomásoktói három négy kilométernél távolabb eső vidékek — ilyen lesz a vasúttal érintett Alsótanya kilencven százaléka — már nem fogják használni a vasutat, mert ezek, ha már egyszer a vasúthoz és vasúttól való szállítás kedvéért kccsira rakták áruikat, gondolnak egyet és nem a legközelebbi kisvasúti állomásra, hanem egyenest a szegedi piacra, vagy a szegedi vasúti állomásra viszik terheiket, legalább Szegeden egyúttal elvégzik ügyesbajos dolgaikat, azonfeiül nem bosszankodnak majd a tanyai vasút órákhoss?áig való késései s a vasuii személyzet nemtörődömsége és szekatúrái miatt. (Mert hogy ez igy lesz, az bizonyos.) Mert értsük meg jól. Az Alsótanyán nincsenek nagy üzemek, amelyek áruik tömegével már a közelben vasútra volnának utalva. Tiz husz holdas gazdaságok vannak, amelyeknek feleslegei, városi piacot kivánó terményei hetenként egy-két kocsirakományt tesznek ki. Hogy lehat képzelni tehát azt, hogy a cseresznyét, körtét, barackot, tojást, aprójószágot, salátát, répát, zellert, túrót, sajtot és az egyes birtokosok par kocsira elférő gabonafeleslegeit, a hizott disznót borjut majd a vasúton szállítja be a makai piacra, illetve az állatvásárra, amikor ott van a kocsija és lova s amikor a tanyavilág kilencven százalékának ugyanannyi idejébe, de semmi pénzébe sem kerül a városba kocsin megtenni az utat, mint elmenni a tanyai vasúti állomáshoz, ott órák hosszat ácsorogni, a vasútra felcipekedni, a városba az „expressen" bevánszorogni s végül itt majd a végállomáson felállított városi vámhivatallal a siető tömegek megtorlódása folytán vergődni. A mai élet ezeket már nem birja ki és áhítozik a kényelmes, gyors és olcsó közlekedés iránt, amit mindjobban megtalál az autóközlekedésben. De nem a városi autóüzemben, amely épp akkor bukott meg, amikor a magánvállalkozás e téren Szegeden is felvirágzott, de nem is a kisvasutban, amely a modern gazdasági életben mindenütt már vagy megbukott, vagy a tönkremenés örvényébe került. Hanem megtalálja egyedül a jól megépített és gondosan fentartott müntakban, amelyeket az élet a legközelebbi jövőben úgyis parancsolőaa fog kikövetelni s amelyek létesítésétől ugy sem lehet elzárkózni s amelyen majd megindul az autókkal való közlekedés, az áru- és személyforgalomnak gyorsabb, kényelmesebb, célszerűbb és olcsóbb lobonyolitása. Végzetesen elhibázott dolog tehát e perspektíva és a legközelebbi jövő ez eltiárithatlanul bekövetkező helyzete melleit a tanyai vasút megépítése, egy halálraítélt, célját a mai viszonyok között betölteni képtelen közlekedési eszköz létesítése, amelyről a kétszerkettő bizonyosságával megállapítható, hogy a tervezésekor forgalmára nézve megállapított számvetések már ma sem helyesek, személy- és áruforgalma soha emelkedni, de abszolút bizonyossággal állandóan csökkenni fog s igy a legközelebbi években már nemcsak a befektetési tőke amortizációját, ds még fentartási költségeit sem tudja fedezni és az adófizető polgárok kidobott pénzévé fog válni hamarosan az az ötvenmilliárd, amelybe e negyven év óta vajúdó, de ez idő alatt már végképen elsorvadt eszmének mostani erőszakos és hiábavaló életrekeltése kerül. El kell tehát dobni azonnal ezt a, csak kárral járó eszmét és a tanyai vasút helyett azon a költségen, amely, reá elöirányozíatott, tüstént jó müutakat kell létesíteni s azoknak karbantartásáról gondoskodni s a város a többivel mitse törődjön. Jó utak mellett a tanyavilágban is nyüzsgő lesz az élet s a mai külterjes gazdaságokat a legbelterjesebb üzemek fogják elfoglalni és a magánosok és magánvállalatok által a jó utakon fentartott, gyors és olC3ó üzemü autóforgalom nagyobb hasznot fog hajtani a városnak és a város polgárságának, mint az úgynevezett tanyai vasút. Az eszme: a tanyát szorosan a városhoz kapcsolni s e viszonylatban a személy- és áruforgalmat megkönnyíteni s ezáltal a közgazdaságnak szolgálatára lenni s eredményeit értékesebbé tenni, valóban gyors megvalósításra vár. Es az illetékesek az utókor hálájára és elismerésére csak abban az esetben számiihatnak, ha a kivitelnél nem városunk már ma is megállapítható kárára, hanem előnyére fognak munkálkodni. És ha pár milliárdot már el 13 költöltek volna, még akkor is hagyják abba, jobb a feneketlen kaiba kevesebb pinzt áobni, mint többet és ne féljenek a felelősségtől, mert bátor elhatározásukért nem gáncs, csak dicséret illetheti majd meg őket. Szakáts József nemzetgyűlési képviselő. V1 Az üzlet »ok gondot okoz és néha oly rettenetes fejfájásom volt, hogy ugy éreztem: széjjelmegy a fejem. Akkor feleségem nagyon jó tanácsot adott és háta a &>p»-féle Aspirín-iablettáknak most mér ismét teljesen jól érzem magamat, fejfájásom nincs többé. x A valódi tabletták a Sokféle eredeti csoma[ golásról és a zöld papirszallagról ismerhetők fel. , x A DÉLMAGYARORSZÁG többezerkötetes kölcsönkönyvtárában havi díj előfizetők részére 12 és 10, heti dij 2000 korona. az indiánok réme FRES> THOMSOMAt szerdán, csütörtökön a BeIváFO§íb£in.