Délmagyarország, 1926. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1926-04-27 / 96. szám

s OBLMAQTAROK8ZAH Itat április 27 köreleli, bogy a kormány vonja le a konzek­venciát és távozzon a helyéről. Kithly Anna ismerteti a munkanélküliség agyét. A szakszervezetek adatii szerint Bnda­pisten mintegy 70 ezer munkanélküli il. Az ország tObbi részein hasonló munksnélkOliség uralkodik. A kormányzat szelleméből hiányzik a szociális felfogás, ezétf nem mutatkozik javu­lás e téren. Eddig cuk egy szociális törvéay kerflll telő alá. Hed'l Lőrinc: Mert az ellenzék elpocsékolja az időt. Hinapok éta a frankügyet és hasamé szamárságokat kell tárgyalni. Eleik ezért rendreutasítja. Kéthly ezután hangoztatta, hogy a nyomoru­ságon csak egy demokratikui átalakulás fog segiteni. Sütő József ugyancsak a gazdasági helyzettel foglalkozik. A kormánynak kellene segiteni a munkanélkülieken, akiket most kizárólag a szak­szervezetek támogatnak. A kormánynak arra keli törekednie, hogy ebből az országbál egy kis Svájcot csináljon. A következő felszólaló Györki Imre: Ki­'eleali, hogy a parlament már túlélte magát. Egy parlament, amely Marsovszky Jóindulatából ült össze, nem életképes. (Nagy zaj a kormány­párion,) Elnök Györkit rendreutasítja. Györki: A magyar kOzélel tisztasága szem­pontjából foglalkoznia kell a franküggyel. A kormányt vádolja a frankhamisítás eltuisolásá­ban. Kijelenti, hogy a belügyminiszter még minisztersége előtt résztvett az 50 szokolosok hamisítására irányuló tárgyaláiokban. Károlyi gréf tanúvallomására hivatkozik, aki kijelentette, hogy a frankhamisításból befolyó összegből at egységespárt kasszáját akarták növelai. A kor­mány tussoló szándékát mutatja az a tény is, hogy Károlyi grófot nem kényazeritették tanú­vallomásra, továbbá Schulxe és Mészáros ki­adatására nem tettek lépéseket. Az elnök napirendi javaslatot tesz. As fllés félnyolckor ért véget néhány képviselő jelen­létében. hazafiu' a szegény és agyongyötört ország kincstárától hatalmas fizetéseket huz nyugdijak és egyebek címén. Ezután végigment a biionyitás 36 poatjin, külön-külön foglalkozva minden egyes tanu vallomásának lényegével és értékével. Fekete Béla védbeszéde végén teljes felmentést kér Szakáts Józsefnek, mert sikerült bebizonyítani, hogy Kelemen könyve nem felel meg a törté­nelmi valóságnak és igazak Szakátsnak mind­azon állításai, amelyeket Írásban Kelemen Béláról elmondott. A keddi napon dr. Széli Gyula mondja el vádbeszédét. A legjobb diákok szellemi mérkőzése. A DMKE tanulmányi versenye. Vasárnap tartották meg Szegeden azt a tanul­mányi versenyt, amelyet a DMKE immár harmad­ízben rendez a szegedi tankerületi főigazgatóság alá tartozó középiskolák tanulói között. Risztjei­tek azon a szegedi, a makói, a hódmezővásárhelyi, félegyházai, szentesi, békéscsabai, bajai, szarvasi, gyulai és csongrádi középiskolák kiküldöttei; tizen­négy középiskola küldötte el legkiválóbb tanulóit erre a versenyre, amelyen ennélfogva a tankerület 44 legjobb tanulója mérte össze tudását és erejét. A versenyt dr. Llppay György tankerületi fő­igazgató elnöklete mellett a helybeli tanárokból álló bizottság rendezte. A versenyt négy tárgyból tűzték ki; magyar nyelvi tétel volt: „Arany és Tompa költészete a múltban, Végvárié és társaié a jelenben igazolja, hogy az elnyomott népek szi­vében a jogtiprás elien nemzeteket felrázó tiltako­zás maradt a győztes álmának nyugtalanilására." Történelmi tétel: „Életképese Cronka-Magyaror­szág? Fizikai tétel: Leirandók azok a fizikai je­lenségek, amelyek a rádió-technika alapját képezik." Szabadkézi rajzból: „Magyar motívummal díszített edényekből és gyümölcsöktől Összeállított csend­élet formai és tónusbeli kiállítással, esetleg szine­sen ugyancsak készre fejlesztve, — szabadon vá­lasztható technikával, fehér papiron." Ezeket a té­teleket a tankerületi főigazgató jelölte ki a bizott­ság áital elé terjesztett 3-3 tétel közQl. A versenyt délelőtt 9 órakor nyitotta meg a tankerületi főigazgató. A DMKE képviseletében megjelentek Klug Péter ügyvezető alelnök és Török Sándor főtitkár. A tételek kidolgozására 4 órai időt kaptak a versenyző tanulók, kik háromnegyed két órára valamennyien beadták dolgozataikat. Az eredményt a bizottság elnöke délután 6 órakor hirdette ki nagyobb beszéd kiséretében. Kijelentése szerint a verseny eredménye azt bizonyitja, hogy a tanulók tudása nemcsak megüti a kivánt mér­téket, hanem egyesek oly kiváló dolgozatokat nyújtottak be, amelyek minden elismerést meg­érdemelnek, ugy hogy a bizottság javaslatára a kitűzött dijakon felül még néhány munkának a díjazását határozták el a DMKE megjelent képviselői. A verseny eredménye a következő: A legjobb magyar nyelvi dolgozatot készítette Román József, a makói állami „Csanádvezér" reálgimnázium tanulója; vele egyenértékű dolgozatot készitett Manzel Bála, a szarvasi ág. h. ev. gimnázium tanulója, dicséretben részesült Apró István, a sze­gedi városi Dugonics főgimnázium tanulója. A leg­jobb történelmi dolgozatot készítették Farkas Elvira és versenyen kivül Patay Mária, mindketten a békéscsabai Loránlffr Zsuzsánna- leánygimnázium tanulói. Fizikából Perényi Pál makói reálgimná­zium! tanuló nyerte az I. dijat, külön dicséretben részesültek: Szabó Mihály a szegedi reálgimná­zium, Biró Lili a szegedi leánygimnázium és Pap László a szentesi reálgimnázium tanulói. A szabad­kézi rajzból az I ső dijat Nánást Sándor kiskun­félegyházai városi kath. reálgimnáziumi tanuló vitte el; dicséretet kaptak: Léh Ernő a azegedi reál­gimnázium és Sós József a szegedi főreáliskola tanuiói. A nyertes tanulók mindegyikét 30 arany­korona jutalomban részesítette a DMKE, amely azonban a dijakat nem nyert tanulókat is kedves meglepetésben részesítette s mindegyiküknek egy­egy értékes és a DMKE elnökének, Herczeg Ferencnek sajátkezüleg aláirt emléklappal ellátott kőnket adott a versenyen való részvétel emlékére. rzigotól ^^ és a néoer. A katonai hatóságok nem tájékoztatják a nyilvánosságot a szállítási panama ügyéről. Budapest, április 26. A héífői nap folyamán s rendőrség több kihallgatást eszközöli a ta­karmány szállítás ügyében és ezek a kihallga­tások azt a gyanút erősitik meg, hogy a mil­liárdos differenciák nem annyira a vesztesé­gekből, mint Haas vszirigazgatő sikkasztása nyomán állottak elő. A könyvszakértők meg­állapifották, hogy Haas vezérigazgató olyan milliárdos téleleket könyvelt el, amelyeket egy­általán nem fiiettek meg. A nyomozás arra irányul, hogy mennyi az sz összeg, amellyel Haas a Magyar Földbirtokosok és Főldmive ők Szövetkezetét megkárosította. Arra vonatkosóan, hogy kit és mennyivel vesztegetett meg Haas, a hadbíróság folytatja a nyomozást és csal a nyomozás lefolytatása után fogják tájékoztatni } a közönséget Már most megállapi'ották azt, hogy Haas igazgató egymilliárdról és kétmillióról nem tud elszámolni. Hétfőn délelőtt a rendörségen szem­besiieiték Bsnde Viktor, Váradl Mór és Vasadl Géza bankigazgatókkal, akik Haas szerint szin­tén tudomással bírtak a visszaélésektől. A bankigazgatók tagadták Haas állításait és sze­mébe mondták neki, hogy elsikkasztotta a pénzt és mosí rájuk akarja axt fogni. A rengeteg felmerült adat miaft szakadatla­nul tartanak a kihallgatások, a főkapitányság folyosói teli vannak tanukkal. A katonai ható­ságok még ma sem tájékoztatták a nyilvá­nosságot. Egy ujabb jelentés szerint Székesfehérváron már tsvaly történtek hasonló pinamák, ahol egy tisztviselő és egy manipuláns őrmester károsították meg állítólag milliárdokkal a kincstárt. Rágalmazás! pür a harangnap és a kormányzó arcképe körül. Elévülés miatt felmentették Székely Géza egyetemi hallgatót. Két évvel ezelőtt történt, hogy harangnapat rendeztek Felső városon. Ezen az ünnepélyen pedig — mint még emlékezetes — különös incidens játszódott le. Az ünnepély a Sient Q/Orgy téren zajlott le, este pedig az iskola melletti SiEFHE-internátusöan tánccal lejező­dött be a harangünnepély, amely tekintélyei Összeget hozott a felsővárosi harangok javára. A tánchelyiségei az internátus igazgatóiága nocsátotta az ünnepélyt rendező bizottság ren­delkezésére. A helyiségek feldíszítésénél a ren­dező bizottság a kormányzó képét nem hasz­nálta fel, ami miatt azután parázs összeszilal• kozds támadt a rendezők és a SmFHE ben* lakó növendékei köiött. A botrányt okozó egyetemi hallgatókat az internátus igazgatója eltávolította a helyiségből él a botrány alkal­mából történt szóváltások miatt Borbély Andor egyetemi tanársegéd Székely Géza egyetemi hallgató ellen rágalmazás cimén feljelentést tett. A járásbíróságon a mult év nyarán Székely Gíza egyetemi hallgatót becsületsértés cimén hárommillió korona pénzbírságra iiélték. Feleb­bezés folytán a szegedi törvényszék felebbviteli tanácsa már egy alkalommal tárgyalta a rágal­ttazási ügye?, amikor is a biróság as iratok alapján elrendelte a pOr tanúinak újbóli ki­hallgatását. A hétfői felebbviteli főtárgyaláson elrendelték a már bejelentett tanuk kihallgatását ét egyben megállapítást nyert, hogy Székely Géta ellen a büntető feljelentés az elévülési időn tul érkezett be. A felebbviteli biróság ennek alapján Székely Gézát felmentette a vád és annak következményei alól. Eszel a rágal­mazási ügy befejeiődött. Megkezdődtek perbeszédek a Szakáts—Kelemen-p5rben. A Kelemen—Szakáts-pör, kéthűnapi tárgyalás u'án, végre elju oit a pörbeszédek napjáig. A bétfő délelőtti tárgyalási napot dr. Fekete Béla beszéde töltötte ki, aki Stakáts József védel­mében a legnagyobb részletességgel boncol­gatta azt a nagyarányú bizonyítási anyagot, amelyet a pör 220 tanúja felhozott a tárgya­lások folyamán. Védbeszéde kilenc órától né­hiny perces megszakítással déli egy óráig tartott, ami után Vlld Károly elnök dr. Széli Gyulát, Ke emen Béla védőjét hívta fel a be­szédének elmondására. Széli G/ula azonban az idő előrehaladottsága folytán arra kért enge­delmet, hogy beszédét a keddi tárgyalási napon kezdhesse meg, mivel beszéde, számítása sze­rint, négy—öt órát vesz igénybe. Igy a hétfői napon csak Fekete Béla mon­dotta el védbessédét. A további tárgyalási napokon megfordított helyzet áll elő. A köl­csönös feljelentések szerint dr. Fekete Béla i Szakáts képviseletében vádbeszédet mo.id, ami ' után Széli Gyula védbeszéde következik. A zárszó jogán felszólalnak mig a vádlottak is, ami azonban csak a hét végére várható, mert a törvényszék a szerdai napon mis ügye­ket tárgyal. Dr. Fekete Béla védbeszédében nagy voná­sokkal ecsetelte a pör előzményeit, majd állítja éi beigazoltnak lá ja, hogy az összes vádpon­tok, amelyeket Kelemen Béla felhozott, kivétel nélkül igazolva vannak. A kihallgatott 220 tanu Közül csak egy vallolt Kelemen igaza mellett, ami azt bizonyitja, hogy Szakátsnak sikerült a bizonyítás. Sikerült azt bebizonyítani, hogy Kelemen Béla könyve öndicséret és nem sike­rült Kelemennek beigazolni azokat a lehetetlen vádakat, amelyeket Szakáts ellen kovácsoltak. Kijelenti, hogy Kelemen nem vethet semmit sem Szakáts szemére, mert ha már mélyebben belenézünk Kelemen magánéletébe, bizony megállapítható az, hagy Kelemen lába alól kicsuszolt az Öröklött ezer hold és a nagy RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK fejhallgatók:, alkatrészek. Audlon lám­pák, IziAlámpák. Szerelési anyások. Csillárok stb. a legolcsóbb napi árban. Szerelési munkák békebeli anyagokból XQ S fl J&Hj H világítási W fűi fi vállalatánál F ÖN YŐ Kölcsey ucca 4. — Telefon ICS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom