Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1926-03-30 / 73. szám
1926 március 30 DELMAQY ARORS;ZAQ 7 Sport Szeged-Békéscsaba alosztály válogatott 1:0 (0:0). Az április 11 iki Dél—Délnyugat mérkőzés próbája zajlott le vasárnap Békéscsabán. Szükség volt erre a próbára, mert megtudtuk, bogy a csapatnak melyek a jó és melyek a rossz részei, hol kell a szegediek helyébe csabaiakat állítani. Sajnálattal kell beismernünk, bogy a csapat összeállítása nem sikerült. A közvetlen védelem volt a legjobb rész, itt is Szűcs és Beck. A halfsor ugy szerepelt, ahogy vártuk: rosszal. A csatársorban ismét Solti brillírozott, jók voltak még Mészáros és Megyeri is, a két összekötő nem vált be. A csabai csapatban Szigeti bekk, Kvasz centerhalf és a belső trió voltak jók. Az első félidőben változatos játék folyt, a másodikban pedig Csaba volt fölényben. Szeged ekkor keveset támadott és egy sikeres akció etedményeként a 20. percben lövi a győztes gólt. HTVE—UTC 1:0 (1:0). A kerület egyetlen bajnoki mérkőzését Vásárhelyek játszották, melyet megérdemelten a Vívók nyertek meg. A vásárhelyi csapat á lar,dóan támadott és az UTC öngólja döntötte el a mérkőzés sorsát. Czeglédt jó biró volt. KAC-Zrínyi 3 :0 (6:0). Az erősen tartalékos Zrinyi vereséget szenvedett az uj játékosokkal játszó KAC-tói. Vaantaa-MTK 3.1 (2:0). — MAK—SzTK 3:3 (3:2). Mindkét szegedi csapat több tartalékkal játszott. Budapesti eredmények: MTK-UTE 4:0 (3:0). 1924—25. évi kupadöntő. FTC-Rapid 3:0 (1: ). A Délkerület birkózóversenyt Kevés közönség jelenlétében bonyolították le a kerület birkozóversenyét, pedig érdekes éa szép küzdelmek voltak. A verseny szenzáciéja az, hogy a SzAK birkózói hat első, négy második es két harmadik dijat nyertek. Légsúly i 1, Bajnok Széli (SzAK),Fehér (3z*K) 3. Bayer (SzAK). Pehelysúly: 1. Bajnok Hadraba (SzAK), 2 Nagy (Ceglédi MOVE), 3. Bóbis (KTE), Könnyűsúly: 1. Bajnok Hadraba (SzAK), 2. Kurucz ( zAK), 8. Faragó (SzAK). Kisközépsúly: 1. Bajnok Korpássy (SzAK), 2. Hegedűs (SÍE), 3. Nagy (Ceglédi MOVE). Nagyközépsúly: 1. Bajnok Zemkó (SzAK), 2. Frank (SzAK), s. Fekete (KSC). Nehézsúly: t Bajnok Beck (SzAK), Sf. Bodó (SzAK), 3 Fülöp (MAK). Előadás a Futbalíbiráb Testületében. A Magyar Futballbirák Testületének szegedi osztálya ezúton ii értesiti tagjait, hogy ma este 7 órakor Gábor Arnold „A közönség és a bírók" címmel tart előadást, melyen a birók és birójelöltek pontos megjelenését kéri. Maffió gOVAWVIKBaOl SZÖLLŐS KÁKOLT. é aagyobb leadóállomások ma* műsora, * Március 30, kedd. IA ráicuto stáoi gsiat Milánftosfiü Budapest 56\ (2 kw.) Délelőtt 9.30, délután 12.30 és 3 órakor: Hirek közgazdaság. 4.15 órakor: Manchen Mariska gyermekdalait énekli. 5 órakor: Szórakoztató zene. 6.3u órakor: Dr. Rotteubiller Fülöp államtitkár előadása. „A fiatalkorúak bűnözése elleni védekezés". Este 8.30 órakor: A Székesfővárosi Zenekar hangversenye Láng Jolán operaénekesnő közreműködésével. Vezényel Bór Dezső karnagy. Beethoven est. 1. Egmont nyitány. 2. Hegedűvel seny I. tétel, előadja Hannover György hegedűművész. 3. AhI Perfido. (Ének). 4 VII. szimfónia. I. Allegro vivace e con brio, II. Allegretto scherzando. III. Tempó di menuatte. IV. Allegro vivace. Magyar és német készülékek versenymentes áron Szöllősnél. Bécs 531 (5 kw.) és S82.5 (1.5 kw.) Délelőtt 11 ég délután 4.15 Órakor: Hangverseny. 5.50 órakor; Asszonyoknak. 6.25 órakor: Előadás: .Goethe éietböicseisége*. Este 8.<5 órakor: A bécsi szimfónikus zenekar hangverseny?. 1. Mozart: 'Figaró lakodalma" nyitány. 2. Mozait: Es dur szimfónia. 3. Max Reger: Változatok egy téma körül: Mozarttól. 4. Wagner: Szigfrid-idlll. 5. Wagner: „Tannhüuser" nyitány. Berlin S04 (11 kw.) és üti (4.8 kw.) Délután 3.45 érakor: Könyvóra. 4.3Q órakor: Hangverseny.Este 8.30 órakor: Szerenádok. Boroszló 418. (10 kw.) és Gleiwitz 251. (í.5 kw.) Délután 12.30 órakor: Gramofon. 1.4-í órakor: Haogverseny. 5 órakor: Nemzeti indulók. Este 8.15 órakor: Gerhart Hauptmann: „Elga". Königswusíerhausen 13u0. (18 kw ) Essie 8.30 órától a berlini műsor Lipcse 452. (í.5 kw.) Délután 4 órakor: Hangverseny. Este 8.15 érakor: Hangverseny. München 487.5 (1.5 tew.)Délután 4.23 órakor: Hangverseny. Este 8 órakor: Hangverseny. Hamburg 392.5 (1.5 és 10 kw.) Délután 12—2 éráig: Hangverseny. 2.05 arakor: Házi hangverseny. 4.15 órakor: Kamarazene. Este 8 órakor: Max Haibe: „Der Sírom", dráma. 10 órakor: Tánczene. Stuttgart 846. (1.5 kw.) Déluíán 4.30 órakor: Hangverseny. 6.30 órakor: Előadás. Gyalog Budapestről Rómába. Este 8 órakor: Suppé: .Flotté Burche". •perelt. VILLANY k«siDlékek, alkat- szerelések, í-54 resiek,képvlselelek csillárok, i x.z ö k Telefon 14-31 SZÖLLŐS Széchenyi tér 8 Anód elem és akkumulátorok, Sába anóddoboz, fütőakkumulátorok nagy választékban. Akkumulátortöltés dinamóval Szöllősnél. Barcelona 462. (1.5 kw.) Este 9 órakor: Spanyol Z£0£. Brünn 521. (15 kw.) Este 7 órakor: Zenekar. 8.10 órakor: Próbák Smetana operákból, Prága 368. (5 kw) Délután 4.30 órakor: Kamaraszextett 8.C2 órakor: Zenekar. Daventry 1600. (25 kw.) Este 7 órakor: Tánczene. 9 órakor: Hangverseny U—1 óráig: Hirek, tánczene. Milano 320. (1.5 kw.) Délután 4.30-6 óráig: Hírek, mesék, előadás, jazz-band. Este 9—11 óráig: Hangverseny. Róma 425. (1.5 kw.) Délután 2-3 és 5.10 órakor: Hangverseny. 6—6.30 óráig: Jazz band. Este 9—li óráig: Hangverseny. Oslo 382. (1.5 kw.) Este 8 órakor: Hangverseny. 9.33 órakor: Giieg: Ballada, Debussy: 2 preludas. Toulouse 410. (2 kw.) Délután 13.45 órakor: Hangverseny. Este 9.20 arakor: Divatrevü. 9.30 órakor: Részlelek Moliére: „Précieuses ridicules" c. vígjátékából. Bern 435. (i kw.) Délután 1 órakor: Hirek, gramofon. 4 órakor: Zenekar, eiőadJs. Este 8 órakor: Citerazene és zenekathangreiseny. Zürich 515. (1.5 kw.) Este 8.30 órakor: Vonósnégyes. Fölhívjak olvasóink figyelmét a holnap esti boroszlói műsorra. Magyar est lesz; Liszt, Szász, Hubayzene, Petőfi költeményeket fognak szavalni és történeteket mesélnek a magyar pusztáról. Könlgswasterhauien jóideje már — mint műsorunkban is állandóan jeleztük —, este 8.30—12 óráig a berlini műsort közvetítette 1300 méteren. Leadószolgálatát most kiépítik és más német állomások műsorát is köz vetíteni fogja. A terv az, hogy a német leadók ,gyöngye" azt a német állomást fogja közvetíteni, amelyiknek a műsora aznap a legjobb. Igy Königswusterhausen lesz a világ legjobb müsoru leadóállomása. Antennát szerel, rádiókészüléket szakszerűen, olcsón javit Szöllős. A valata- és devizaforgalom záróárfolyamai. tákt Angol iont 34673 —84873í, cseh korona 2111íu9, imái 1253—1259, doiiü 7I2J0—71300, kancía fraeí* 2440 •2450 holland forint 28280i£72'J, iai 299—3U5, ifcra 50«l—53Q, Ura 2874 28S4 máska 16977 -17027, osdrák scUHing 130,53180.88, úín korona 13670 - 18731. wájG frank 1374013790, b«!ga frank 2787—2807. norvég ísorciw 15230—15280 »véd korosa 39130—19190, Jeaayel Slot. 8775-9075. Dttiták i Amsterdam 2S57G—22S7C Mg rád 5254 1259, BorliE 56977—17Ű27, Bukarest 294-300 Brüutssei 2787-2807, KopenMgp ,8670-1873); OsliS 15230-1528 J, London S48730 -347730, Mil»nó 2864 —2878, Mewyoík Í1310-71510, Páris 24 2-2438, Prága 2112-3119, Sxéfix 5G0530 Stocriiolsa 53130—1919?, Wm 8775- 9.75 Wien 1ÍW.58-1IX5.83, Zürich 13733-13773 Zürichi tőzsde. Nyitást Párig £7.75 Londcs Í525.—, Mewyors 519.50. Brüstxd 20.4'J, Milano íü.8850, Amsterdam 2C8.175C, ésrito 123.65, Wien 8.8073.2250 feáfia 3,75, IPrágs i 5.385l*/t« Varsó 66.50, Medawi t.WS.75, Belgrád 9.1350, Bak«rnBi 2.125U. Zárlat: j>ári< 17.70, London 25Í5.25, Nswyort 81D», Brüsa&el 20.55, Mils>ac> 26.8750, Amtei&m 208.1780, Büilin 123.80, Wiast G.0073.2250, SSzéHa S.75 Hága IS 8850 Warafc 65,50 Beácmi Mm.70, Belgrád 8,13)0, g&ka^si 2,1250, Terménytőzsde. Az irányzat rozsban barátságos volt, egyebek tartottak, a forgalom csendes. Bivaustös ái f gyamok t Bt»a 7o-os tiszavidéki 3850— 3875, Sslsötiasaí 3875-39J0, fehérmegyei 38:0—2875, pestvidéki 3875—39.0. sgyéb sjuatattíu 385ü—387.5, 77-08 ítanüé&i 3875 -3900, ielsAttei 3900-39A fehérmegyei 3875—39. 0, pestvidéki 3900-3925, egyéíi datóatali 3875-3900 íü-as Sisxswidétí 39;0.~3925. telaőtíssai 3925 - 3950, fehérmegyei 3909—3925, pást, vidéki 3925—39 Í0, egy® danáEttiíj 39JŰ-3925, 79-ea taxaridékí 3925- 5980, felsöfJsasí 3950-3975, Isiiéiraegvei 3S2t>—*89W, pastrálőici 3930- 3975, myé& ducátvaii 3925- 3950, tose- 2225-2275, takarnám rpa 2253-'S350. söfárpa 2930- 3150, sab 2425—2525 tengeri 1775-Í800, köles Í8SŰ- 1950, sospa i625-166ti. Irányzat. A hétfői értéktőzsdén az irányzat néhány értékben szilárdan a akuií. A külföld egyes értékekben nagyarányú vásárlásokat eszközö t, különösen az Osztrák Hiteiből vettek föl nagyobb tételeket, ugy hogy e papírok árfolyama közel 1 százalékig emelkedett. A többi kulisszérték 2-5 százalékos árnyereségre tett szert. A bányapiacon csak 1—2 százalékos áremelkedés voit észlelhető. A bankok piaca továbbra is elhanyagolt maradt. Ezenkívül még néhány ipari értékben 1-3 százalék javulás mutatkozott. A Viktoria-maiom részvényei 20 százalék árveszteséget szenvedtek. Az em itett szilárdság főleg csak néhány favorit értékben jutott kifejezésre. A forgalom ugyanis csak ezen kategóriában volt élénk. A papírok legnagyobb része azonban a legutóbbi nívón zártak. A valuta - és devizapiacon az irányzat egyenlőtlen volt. Páris közel 60, Brüsszel és Oáló It ponttal esel! vissza, ezzel szemben barátságos volt London, Ntwyork és Bukarest. i'fsraeeaáraíi sertéaváaár. Az irányzat lanyha, fölhajtás 5500, Arak; Könnyű 16-17, közép 18-19, nehéz 19 5-21. - nmnKI.V irtT CBR Uccai ujságárusok 400.000 korona havi fizetéssel és percentre felvétetnek a „DÉLMAGYARORSZÁG" kiadóhivatalában Aradi u.8. Hasznos ABC Adler edénycsarnok Itlrí^VS-, n r Bútorcsarnok U Tel. 9-82. Teljes 1 porcellán- ?és zománcedényeket. Telefon 7—82. Szegedi Asztalosmesterek lerakata Dugonics tér 11. sz. !. Teljes lakberendezések nagy raktára. PHILLA RAYM0ND • harisnyák,zoknikdivat" U színekben nöidívatmellénv. Tisza L. körút 32. Tel. 832 neutsch Albert Radio W Kárász ucca 6. — Telefon 8—7l. STxpress Nemzetközi Szállitm. Rt. •• Városi vasúti feladó állomás Köicsey u. 7. Tel. 12-90. F i*aímonn Mil/oa képkeretezési vállalat. Nagy reilfiann mlKad Válcszték a legkiválóbb me3• terek festményeiből. Takaréktár u. 8. Tel. It—30. flnmhnc iefu^n uriszabósága. Nagy választék IJOlllMÜO IblVdíl angol szövetekből. LegelegánW sabb kivitel. Dr. Gróf-palota. Telefon 1100. női fodrászatában bubihajvágás, vizondolálás, Henna-hajfestés, arcápolás, manikűr. Kállay Albert ncea 1. Telefon t l-61. uoffmanné 11 lás, manikűr. 1 Ingatlanok, Jónás házakat, földbirtokokat, bérleteket, lakásokat, üzlethelyiségeket legelőnyösebben közvetít Borsi és Társa ingatlan és lakásközvetitő irodája, Rákóczi tér, nj adóhivatal-palota. — Telefon 17—93. C «• n n címfestő és festékkereskedés E TII U Városi bérház (Károlyi ucca) Telefon 17—02. l/alpmpn Máe'fnri irógép- varrógéP. keré!{írBieillBII ffldilUII pár raktár, mechanikai »» műhely. Kérész ucca 16. Telefon: 13-22. I óc?!n Anrlnp bérautó vállalata. Gummijavitó I dö&sü rtliUUr műhely. Soffőriskola. Polgár ucca 2. szám. Telefon 8—14. MSilhnffai> II órás és ékszerész. A legjobb befnaUIIIUllCI W« vásárlási forrás. Óra- és ékszer"« javítás jutányos árban. Kárász u. 2. Tei. 13 11. HanciinQP átlcrens. — Igazgató: Sugár Gyula. |Ud|JbUydr Ebéd 4 tál étel étlap szerint 15.ooo, • » vacsora ll.ooo kor. Vár ucca 1. Telefon H—24. O rinn hnmtfáf eyári áron szállít gépszíjakat, riuil uuryydr Vezérképviselet: scheinberger és Popper, Szaged, Somogyi ucca 21. Telefon 35. pálfy Korondi és Lichtman fSS raktára Kölcsey u. 1. (Royal-épűlet.) Tel. <8-15. Redönyök, vSSSk Husztánál, • • Jókai ucca és Toldy ueca sarok. Qalvator Drogéria. rSitárSí nagv raktára. Tisza Lajot körút 43. Telefon 38. Tóth Köl Ifí76(ff svájci órák, ékszerek, JU£9Ci óra- és ékszerjavitás Kölcsey ucca 7. Képes árjegyzék ingyen. Ilngár u Orosz Dnnn nemzetközi szállítmányozási válOÖIIU lalat. Butorszálltiás Oroszlán ucca 7. szám. Telefon 34 %f6l*fo<£ Mí^OQ szén, mész, cement legelső beMöí iramod szerzési farrás nagyban és ® kicsinyben. — Polgár ucca 3. — Telefon 9—58. tifao-nnr.fiirHnhan o!cs3 gőstördó nőknek hétfő, wagnör-iuraoDen szerda> péotek d.u. 3000, ra. hával 6000. szombat d. u. meleg medence férfiaknak. •V0UÍ79 I ainC villanyszerelési és mechanikai #dVI£a t-ajUÖ szakműhelye. Kerékpáriavitások és kelléked. Horváth Mihály u. 7. Telefon 11-94. ünnepekre •atéai célokra iütSnSen bevált olvasztott vaj kilója 60 ezer kor. főző vaj „ 65 ezer „ kapható a Köxponfi Tejcsarnok Rt. minden Oúktejcsarnokában. 803