Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1926-02-13 / 35. szám

1926 február 13 OELMAQYARORSZAO 7 A SzAK—Zrinyi és a KTK—UTC bajnoki mérkőzések jegyei elő­vételben a Délmagyarország jegyirodájában kaphatók. Sport A BEAC vasárnap Szegeden akart játszani. A szűkre szabott futballszezon miatt tudva­levőleg az MTK is, meg az NSC is lemondia a Magyar Kupa mérkőzéseket, mert oly kevés fuibailnip áll rendelkezésűire, bogy a bajnoki mérkőzések után alig egy-két nemzetközi mér­kőzést tudnak esik lebonyolítani. Ha most még a Magvar Kupáért is játszanának, olyan terminustorlódás állana elő, bogy meg­zavarná as egész tavaszi programot. E lemondások következtében a Szegedi A. Klub március 25-én a BEAC-cal kerül szembe itt Szegeden a Magyar Kupáért. A BEAC a napokban levélben megkereste a SzAK vezető­ségéi és kérte, bogy február 14 én játszák le ezt a mérkőzést. A SzAK nem tehetett eleget a BEAC kérelmének, mert egyrészt e dátumra már kisorsolt bajnoki mérkőzése van a SzAK­nak a Zrinyivel, másrészt pedig a SzAK már azért nem mehetett bele ebbe a terminus előre­hozásba, mert a korai szezonban sem az idő­járás, sem pedig a közönség látogatása nem biztató, bogy e meglehetős költségekkel járó mérkőzés kifizetné magát. Marad tehát az ere­deti sorsolási terminus és a SzAK—BEAC Magyar Kupi mérkőzés március hó 25-én ké­rdi döntésre Szegeden. Ping-pong verseny. Február hó 14 én dél­után 5 órai kezdettel a SzAK a zsidóisknla tornatermében ping-pong versenyt rendes. Ne­vezések február 13-ig Schweiger Andorhoz {zsidó népiskola) küldendők be. Hirek az SzVSE bői. Három héttel ezelőtt kezdte meg tréningjeit a Vasutas-csapat Czeglédl szakavatott vezetése mellett. A csapat tagjai jó kondicióban várják a bajnoki mérkőzések meg­indulását Végh kapus kivételével Végh annyira formán kivül van, hogy a vasárnapi VMTE mér­kőzésen Füzesséry védi a Vasutas kaput, helyette viszont Lippai fog bekket játszani. A jóképességü Bokor szélső megnősült és többé nem fog a csa­patban játszani. A tornaszakosztály szorgalmasan dolgozott a téli hónapok alatt Frank és BQttl intézők irányitása mellett. Megalakult a 20 tagból álló hölgy tornász csapat is, amely a március 7-iki j SzTE tornaversenyen mutatkozik be. — Végre 1 hivatalos helyiséghez is jutottak a Vasutasok. A Boldogasszony sugáruton tavaly épült Vasutas­bérpalotában most rendezik be helyiségüket Első­sorban három ping-pong asztalt állítottak fel és nagyban gyakorolják az annyira divatossá lett sportot Pályaügyek. Az idei mérkőzéseket a szegedi csapatok ket pályán fogják lebonyolítani és pedig az ujszegedi, valamint a Hunyadi téri pályán. A Vasutasok csupán tréning célokra használják pá­lyájukat. Mérkőzéseiket a SzAK- és SzTK-pályán felváltva játszák. A KEAC a Hunyadi téri pályát választotta és tréningjeit is itt végzi. Egyik pályá­nak sem volt elég közönsége és ez vezette a két egyesületet arra, hogy pályájától megváljék. Ideje volt végre, hogy a KEAC pályán többé ne játsza­nak mérkőzéseket, mert az kicsiny méreténél fogva sohasem volt erre alkalmas. A SzAK-pályán folyik a munka, a talajt akar­ják javitani. Hatalmas homokhegy van felhalmozva, amellyel a tennlsz-pályát és az ugró helyet javit­ják. Nagyon üdvös lenne, ha sor kerülne a futó­pálya kijavítására is, mert a salak annyira össze­keveredett a fűiddel, hogy nehezen lehet azon versenyt rendezni. Dr. Bognár beteg. Az egyetemi csapat jobb hátvédje, dr. Bognár izomrándulást kapott tréning közben és igy vasárnap a KAC ellen nem játszhat, helyette a tartalék Vermes fog bekkelni. Ezen a mérkőzésen mutatkozik be a KEAC csapatában Szmolenszky balszélső, aki Balassagyarmatról jött és állítólag kitűnő formában van. Káráisz ucca 14. Kárász ucca 14. Ékszer- és óraujdonsftgaim megérkeztek. * Óriási választék. fl legkényelmesebb fizetési feltételek Csakis első minőségű árut tartok raktáromon. Fischer József * Telefon: 15-38. NflQV ÓRH- ÉS ÉKSZCRjnVIVÓ NÚHCDV. 170 KÖZGAZDASÁG FRACK INGEK gallérok, kézelők, nyakkendők stb. nagy raktára Pollák Testvéreknél Csekonics ucca és Széchenyi tér. 176 Átadó laká§ Üf&fí; I. emeleten, lépcsőházi bejárattal 26 millióért azonnal átadó. Qaál ucca-7' Megbízott: Telefon 1801. Kereskedelmi és ipari hirek. Szegedi piaci árak. Gabonafélék. (Agrária Kereskedelmi Rt-cég jelentése.) Búza 37o, rozs 2oo, árpa 2oo, zab 21o, uj tengeri 17o, buzakorpa 165. őrlemények. (Back Bernát Fiai gőzmalom jelentése.) Dara 7t5o, 0 liszt dupla g 7ooo, 0 liszt szimpla g 69oo, 2-es 64oo, 4-es 6too, 5-ös 36oo, 6-os 46oo, 7-es 35oo, 7V*;es 27oo, takarmány liszt 21oo, 65*/,-os egységes rozsliszt 39oo, korpa 18:0. Különleges édes paprika kg.-ja 56.ooo, édesnemes fo.ooo, félédes 43.ooo, I. rendű rózsa 32.ooo, II. rendű I8.000, III. rendtt 12.000, hüvelyes paprika fü­zérje 80—9o.ooo korona. Takarmdnyfélék. (Szenesi Ferenc-cég jelentése.) Széna préselt I. I50. széna laza 13o, alomszalma 5o—6o, takarmány szalma 7o—80, here 18o—2oo. Cement, beton. (Schachtitz József-cég jelentése.) Fedél­cserép szürke, darabja 13oo, színes darabja 14oo, gerinc­cserép szürke, darabja 5ooo, színes 6000, egyszínű cementlap m-e 52ooo, többszínű vagy mintás 58—62ooo, asbest mflpala 44oo. (Landesberg-cég jelentése.) Cementlap 5o-65.ooo-ig, mozaik lap m.-kint 75—loo.ooo-ig, cementcserép l3oo. Vasáruk. (Ottovay Károly Fiai-cég jelentése.) Rudvas 1 kg. alapára 52oo, abroncsvas 1 kg. alapára 65oo, finom vaslemez 1 kg. alapára 72oo, horgonyozott vas­lemez 1 kg. alapára II.000, szekértengely 1 kg. alap­ára 13ooo korona. A Sc/ieinberger és Popper-cég jelentése az Orion­bőrgyár áruiról. Fekete box kvadrátonkint 23.3oo— 32.2oo, színes box 27.2oo—38.9oo, fekete kipsz box 16.I00—22.2oo, fekete kecskezerge ll.loo—16.100, színes zerge 17.8oo—23.3oo, fekete sevrett 67oo— I4.4oo, cseres szattyán kilogramonként 84.ooo-15o.ooo, fekete tehénbőr barkás vagy sima lo5.5oo—144.8oo, vixos tehénbör lll.oooi55.4oo, kips talpbélés 66.7oo—73.ooo, fekete huzóbőr 93.7oo, natúr huzó­bőr 138.8oo, fekete blank extra 87.7oo, natúr blank 122.1oo, fekete blank has. 64.4oo, natúr blank has. 83.3oo, vache croupon 74.9oo—87.7oo, chrora crupon 19o.ooo, vache nyak 3l.ooo—58.8oo, vache has 3o.ooo— 45.ooo. Az Országoa Hitelvédő Egylet megala­kulás!. A magyar kamarák és szabad érdek­képviseletek közreműködésével létesített Orszá­gos Hilelvédö Egylet tegnip Budapesten meg­tartotta alakuló ülését, amelyen az alnöki szé­ket a budapesti kereskedelmi és iparkamara elnökével, a három társelnöki helyet a debre­ceni és siegedi kamarák elnökévei és a Magyar Qyáripirosok Országos Szövetsége elnökségé­nek egyik tagjával töltötte be. A kényszeregyez­ségre vonatkozó igazság ügyminiszteri rendelet valésiinüleg még a héten megjelenik és ulána az egylet nyomban megkeidi működését. A lényege a rendeletnek és a célja az egyesület­nek az, hogy a jöiőbin minden kényszerggyu­séget msgánegyességí kísérlet előzzön meg. Vásári áruk szállítása. A szegedi kereskedelmi és iparkamara indokolt felterjesztésére a kereske­delemügyi miniszter a piaci és vásári iparcikk­kereskedők vásári áruinak utipodgyászként való szállítását a hazai kereskedelmi és iparkamarák által kiállított arcképes igazolvány alapján is en­gedélyezte. A valuta- éa devizaforgalom záróárfolyamát. »aie­iáki Angol font 34847U—347730, cseh korona 2109,5— 2118, dinár 1250—1257, dollár 71215-71515, francia trank 2630-2650, holland forint 28575— 5HÍ00, lei 309-311, léva 483-520 lirc 2863­3888, márka 16966 ~«7öi6, osztrák schilling 10020­180.52, din fforona 13755 17805, svájci frank 13730­(3785, belga frank 3236 - 3251 norvég teoas 14500—14550, cvéd korojw S9:81—19145, lengyel slot? 94GG—lflOfiO. DtvMk! Amsterdam WSO—28660, Belgrád 1251­»'M>7, Boriin 16966—17016, Bukarest 303-308, Bfttame] 3236-3251, Kopenhága S7755-178C5, Qslí 14500 - S455C, London 846603-347600. Mi­lap* 2872-2837 Newyork 71265-71465, Pária 262)—2635, Prága 2110-U18, Szófia 480— 520, Stockholm 1%75-19135, Vari^ 9450-995T, Wien 100.23—100.53 Zürich 13124-13764. Zürichi tőzsde. Nyiláai Páris 19.15, MKKKHI A525.50, Newyork 519.25. Brüsazal 2360, Milano 33 9350, Amsterdam 208.10, Berlin 1*3.65, Wien iÉ,6ü73.Ü5, Szófia 3.65, Prága (5.3550, Varsó 70.50, Budapest t £072.70, Bukarest 2.2220, Seljrád 9.1250. Zárlati Pária 19.1 í, London 252L»|, tfewyofk $19.25, Brüsszel ?3.60, Milano 20.94, Amsterd»« -.—, Berlin 123.60 Wien 04073.05, Stéfi* 3.65, Prága 15 3550, Varsé 70.50, Bttdapttí 0.0073.70, Bel­grád 9.1250, Bukarest 2.2250. Terménytótade A pénteki terménytőzsde irányzata kissé szilárdabb volt, a forgalom azonban továbbra is csekély. Hivatalos árfolyamok! Buza 76-os tiszavidéki 3975— 4C0Ü, felsőtiszai 5950-3975, fehérmegyei 3903-3925, JM*vidéki 3925-3350, egyéb dunántuli 39üQ-3J25, 77-ea tiasavidétd 4025-4050, telsőiiszai 4000-4025, tshermegyei 3950- 3975, pestvidéki 3975-41X0, egyéb dunántuli 3350 -3975, 78-ai tiszaridéni 4C50-4075, felsőüszai 4025 4050. fehérmegyei 3395~4]Ü0, pest vidéki 40 JÜ-4325, egyéb dunántúli 3975 - 4UM. 79-es tisxaridéki 4075—41t0, fel«őtisz«i 4050-4075, fehér­megyei 4.00—4025 pestvidéki 41)25-4010, egyéb donántuli 40 0-4325, wa 2275 -2325, takaratuy irpa i3iű-245Ö. uőrárpa 3100-3500, xat> 2500 - 2600, leageri 1800 -1825, köles 1800-1900, korpa 1725-1750, lucerna 2300—2510, lóhere nagyarankás 1900-2200. Irányzat. A pénteki értéktőzsde irányzata a kont­remin vezetőértékei és a spekuláció kisebb érdeklődése folytán egyenlőtlenül alakult. Az áreltolódások igen kisméretűek voltak. Kulisszban a Salgó és a Magyar Hitel S—4i00 koronával estek vissza, többi vezető­ertékek papírjai jól tartották magukat. A bányapiacon a Kőszén és a Magnezit ellanyhult és 1 1.5 százalékos veszteseget szenvedtek árfolyamukból. Ezzel szemben a Nasici már nyitáskor barátságosan tendált. A bankok és a takarékok piacán a Magyar Hitel átlag 6U.IK.0 karonával megszilárdult, zárlatkor azonban csütörtöki árfolyamukra esett vissza. A Pesti Hazai kissé gyen­gén tendált. Az ipari értékek szilárdabbak voltak. Az Ofa 3 százalékkal javult, a többi paptrok szük keretek között mozogtak. A fixkamatozásu papírok piacán a hadikölcsönök ilO—2< 0 koronával javultak és csekély forgalom melleit az irányzat lanyha volt. A valuta- és deviztpiacon Páris b ponttal esett vissza, Bukarest és Zürich 12 ponttal szilárdultak. Ferancvároal aartéaváaár. Nyiltvásári maradvány 277, felhajtás 82?, eladva 15 \ Árak: Könnyű 15.5-17' nehéz 18-18.5. Zártvásári maradvány nincs, felhajtás 18, eladás 6 a fenti árakon. BALI RUHÁKHOZ csipkék, szallagok, gyöngyök stb. minden kivitelben, óriási választékban Poliák Testvéreknél Csekonics ucca és Széchenyi tér. 176 Sosfaries és Tóth reklámválledato 23 Hódmezővásárhely, IV., Andrássy u. 25. Készít vetítő lemezeket, plakátreklámterve­zéseket, üzleti és kirakati feliratokat Egyetemi hallgató, perfekt német levelező, fél napra foglalkozást keres, í'ki.dób.n

Next

/
Oldalképek
Tartalom