Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1926-02-18 / 40. szám
DBLMAOYAROR8ZAQ I Kt február !« Színházjegyek a Délmagyarország jegyirodájában! ötezer munkás koszorúzta meg Somogyi és BICIÓ sirlát. A hat éve meggyilkolt Mt xzociálista hírlapíró, Somogyi Béla és Bacsó Béla sirját szerdán megkoszorúzta a szociáldemokrata párt és a párt parlamenti frakciója. A Kerepeli nti temetőben fekszik a két sir, az ogyneve ictt Jókai-parcellában. A parcella egész kerületét rendőrség velfe körül és rendőrök őrködtek a temető felé vezető utón, valamint annak bejárata előtt. A rendőrség kérésére a sirhalmokra tett koszorúkon nem voltak vörös szalagok. Ezek helyett piros szegfőket helyeitek el az örökzöld levelű koszorúkban. Mintegy Ötezer főnyi tömeg kereite fel a sírokat. Farkat Istvánnak a szociáldemokrata párt nevében mondott mélyhatásu gyászb:szédét ciendes megilletődöttséggel hallgatták, csak akkor volt egy közbeszólás, mikor Farkis István azt mondta, hogy még ma sincs kiderítve, kik Ölték meg a két haloltat. Az óriási gyülekezet •agy csendben oszlott síéi. x Lampel és Helyi cégnél (PDspSkbaxir-f pDlat) divatos köteti n0l mellények. — Orvosok szakfllése. Az Egyetem Barátai Egyesületének orvosi szakosztálya és a vele egyesült Szegedi Orvosegylet folyó bó 20-án a sebészi klinika tantermében orvosi szakülést tart. Elnököl: Dr. Löte József. Tárgysorozat: Bemutatások. 2. Dr. Hainiss Elemér: A Dick oltások eredményeiről és a toxinnal végzett immunkísérletekről. — A szakosztály folyó bó ZU-án, szakülés után a sebészeti klinika tantermében tartja rendes évi közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Titkári jelenté3. 2. Tisztújítás. 3. Indítványok. Ha a közgyűlés a tagok száma miatt határozatképtelen lenne, ugy folyó hó 27-én, a szakülés után tartják meg, amikor a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz, — Zsidó egyetemi hallgatók könyvtára részére szükség tenne egy elzárható könyvszekrényre. Ki lenne hajlandó egyet kölcsönadni, az közölje cimét a kiadóhivatallal. — A szabadegyetemi előadások harmadik sorozatát február 18 án (csütörtökön) délután hat órakor dr. Jssekutz Bíla egyetemi nyilv. r. tanár kezdi meg Az alkoholról cimen, az egyetemi könyvtár előadótermében (központi egyetem I. em., lépcsőtől jobbra). Belépőjegy 5000 korona, tanulójegy 2000 korona. UJ KÖNYVEK A DÉL-MAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁBAN. Nikoiáj Gogoly: Mirgorod, Molnár Ferenc: Riviéra, Herez eg Ferenc: A híd. — Pikler—Győrffy becaü latiért éli pör. Budapestről jelentik: Pikler Emil nemzetgyűlési képviselő 1924 február 25-én egyik hétfő reggeli lapban cikket irt Győrffy Láizlő alezredeshadbiró közkeletűvé vált Jslen vele, Mihály" kifejezéae cimmel. A cikket Oyőrffjr László ma • gára nézve sértőnek találta és sajtó utján el kivetíti bics&letsirtés miatt bepörölle Pikler Emilt, akinek flgyét ma tárgyalta a budipeiti bűntetőtörvényszék Töteky- tanácsi. A tárgyalást nem le letelt megtartani, mert a bizonyításul szolgáló iratok nem érkeztek meg a törvényszékhez. A tárgyalás megnyitás* u'án Tirehy Gíza elnök bejelentette, hogy a Gfőrfty ellen megindított fegyelmi vizsgálat iratait <s bíróság beszerezte, azonban nem tudta besze reznl a Franczia Kiss Mihály-féle Ügy iratait. Többször megsörgelte azokat a törvényszék az Illetékei katonai halóságnál, azonban mindmáig nem kapta meg. Emialt a bitóság kénytelen volt o tárgyalást elaopolnL x Lampel és Hegyi cégnél (Püspökbazár-épület) harisnyák szenzációs olcsó árakon. — Házi tüzelőberendezések kiállítása Budapesten. A Magyar kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet igazgatósága a tüzelési technikának előmozdítása érdekében február—március hónapokban Budapesten VIII., József körút 6. sz. alatti helyiségében kiállítást rendez a különböző házi tüzelőberendezések megismertetése céljából. M olyan iparosok és kereskedők részére, akik a kiállítás meglátogatása céljából uíaznak Budapestre, a kereskedelemügyi miniszter féláru vasúti jegy váltását engedélyezte. A féláru jegy váltására jogosító igazolványok 10.000 korona lefizetése ellenében kaphatók a kereskedelmi és iparkamaránál. — Cipészek gyflléae. Az Ipartestület székházában a cipészszakosztály február hó 18 ik napján délután 6 órakor fllést tart. — Egy polgári pör epilógusa. Egy polgári pörből kifolyólag nemregiben megemlékeztünk Baranyai Mihály Somogyi telepi lakos és az Agrárbank ügyéi ő', amely a járásbíróság előtt folyt le. A tárgyalás folyamán elhangzott az a kijelentés, hogy Baranyai Mihály 128 százalékos kamatot fizetett volna az Agrárbanknak, ez azonban nem bizonyult valónak, mert az adós fél csak annyi kamatot fizetett váltója után, mint amennyi a napi kamat. Ellenben tény az, hogy Baranyai Mihály Somogyi telepi lakost ötmilliós váltójának nemfizetése miatt polgári uton már elitélték. x Ügyvédi nyomtatványok legújabb minta szerint kaphatók Kovácsnál Sze&ed, Kölcsey ucca 4. Telefon 10 48. — Herczez Ferenc mUvészi éa érdekes képekkel gazdagon díszített Irodalmi hetilapja, az Uj ldök 7. számában közli Herczeg Ferenc regényét, Rákosi Jenő cikkét, Szederkényi Anna és ifj. Hegedűs Sándor elbeszéléseit, az Uj ldök tervezőjének eredeti terveivel díszített párisi divattudósitása a tavaszi divatról, azonkívül Török Frigyes elmés cikke a bicsérdyzmusról. Folytatódik a „Szerelem" cimü világhíres angol regény és közli a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj ldök előfizetési ára negyedévre 80.UOU borona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, Vl., Andrássy ut 16. x Művészi képkiállítás. Ldposl Hegedűs Qéza egyetemi lekior, festőművész él dr. Veress Elemér egyetemi tanár, festőművész kollektív képkiállítás! rendez a Kaas-szftlló haltjában. Kiállítás megnyitása f. hó 21 én d. e. 10 órakor történik szabad bemenettel. - öngyilkosok szektája. Kasaáról jelentik: Néhány nappal ezelőtt torzalmas kettős öngyilkoiságot fedeztek fel a Munkács közvetlen közelében lévő Ujdávid házán. Kacsur László 22 éves fiatalembert a szilől ház csürjében találták meg holtan, majdnem teljesen levágott tejjel, a tejet csak a csigolya tartotta össze a tirzszsel. Ugyanekkor a ház legutolsó szobijá ban megtalálták Balla Sándornak, Kacsu legjobb barátjának a holttestét egy ruhafogasoa függve, amelyre Balla fiiakasztotta magát. A nyomozás megdöbbentő eredménnyel járt. Kiderüli, hogy a két fiatalember egy vallásos szektának volt a tagja, amely időnként, titokban különös lelkigyakorlatokat végez. Kaciur László Oroszorsiágból hozta nwgávaS a tanokat, nz „öngyilkosok szektájának" tanait és hü köve-Őre tatáit Ba.'la Sindor barátjában, aki rövidesen tnitett buz^alo nban a mesteren. — Kormánysegély a szegedi Filharmónikus Egyesületnek. A Kultuszminisztérium értesítette a város tanacsát, hogy a szegedi Filharmónikus Egyesületnek hatmillió korona segélyt utalt ki. Ez az állami szubvenció nem újszerű, mert minden évben meg szokott történni. Fájdalomtól mélyen lesuj'.va megtört szivvel jelentjük, hogy drága jó anyánk, forrón szere ett testvérünk, édes nagymamink, sógornőnk, nagynénénk és rokonunk özv. Reifer Manóné sz. Spifzer tegnap este 73 éves korában elhunyt. Soha nem szűnő kegyeletei gyászolják: Reiter Ottó és felesége Spohn Jozetin Reiter Izsó és felesége Mezei Rózsika Reiter Ilona és férje Győri Béla Reiter Rózsika és févje Könyvesi Károly gyermekei. dr. Spltzer Ignác Szilasi Simon testvérei. Győri István Reiter György unokái. Reiter Márton és neje Weinberger Júlia Schiller Benő és neje Reiter Lotti özv. Spitzer Jakabné sz. Spltzer Júlia sógorai és sógornői. Temetés f. hó 18 án délután 3 órakor a ssldó temető cinterméből. Külön villamos a Bugonics térről d, v. féi 3 órakor indul. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. 434 Minden külön értesítés helyett. — Felekl Klári elhagyta a kórházat. Szerdai számunkban megemlékeztünk arról, hogy Felekl Klári, a színház naivája husmérgezésben megbetegedett A naiva megbetegedése szerencsére nem volt komoly, mert szerdán már elhagyta a kórháza! s lakásán szorgalmasan tanulja legújabb szerepét x Kubellk- hangverseny holnap, pénlekaai a Belvárosi Mozi nagytermében. Kezdete § órakor. Pontos megjelenési kérünk. Jegyek HirmoniánáL x Gondot nem okos a lakásberendezés, mert az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában (Dugonics tér 11) olcsón be lehet szerezni, b Í x Nagy hamialtási pör folyt le Brüsszelben. mint a „Le Soir" közli, ez a monstre-pör a 16 dik büntetötanács elé került, amely azt _ sor ülésen keresztül tárgyalta. A legkülönbözőbb állású és hivatásu 15 embert idéztek a birák dé> többek között egy gyógyszerészt és egy mennyiségtan-tanárt. Azzal volt vádolva ez a díszes társaság, hogy az ismert „Bayer" féle Aspirin gyógyszer neve alatt hamisitott árut állított elő éa a félrevezetésre alkalmas csomagolásban, a törvényileg bejegyzett gyári jegy jogtalan felhasználásával hozta forgalomba. Ezenkivüí még más gyár készítményeivel való visszaélés is terhelte a vádlottakat. A bíróság a vádlottak közül hármat, köztük a gyógyszerészt is, felmentette, mig a többi 11 a vád" irat szerint bűnösnek találtatott és fogház, valamint pénzbüntetéssel sújtattak, azonkívül, hogy igen jelentékeny kártérítés megfizetésére is Ítélték őket. A fővádlóit, egy ügynök, egy esztendei fogházat kapott, továbbá 1500 frank pénzbírságot és 65 000 frank kártérítést tartozik fizetni. Ugyanilyen összegű kártérítésre Ítéltek további hat vádlottat Friedr. Bayer & Co. (most I. G. Farbenindustrie Aktiengesellschaft) Leverkusen bei Köln, az Asplrint előállító gyár és a többi kárvallott cég javára. Öt más vádlottat 5000 töl 50 000 frankig terjedő kártérítésre ítéltek. A bíróság —írja a „Le Soir*— a kárvallott gyárakat azzal az Indokolássá! fogadta el felperesekként, hogy a gyári védjegyek a háború előtti területű országokban törvényszékileg be voltak jegyezve és a hadi állapot nem szűntette meg a párisi és washingtoni nemzetközi megállapodásokat. Ezenfelül pedig a Versailles! szerződés az ipari jogok védelmét külön is helyreállítottnak nyilvánította. A pörnyertes cégeknek megítélték azt á jogukat is, hogy az Ítéletet két belga napilapban és a .Journal de Pharmacie de Belgfque" cimü szaklapban közzétegyék. UJ KÖNYV A BÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁBAN. Románné G. Klára J írás és egyenlőség. x Uj tánckurzuaok kezdődnek Révész tánciskolájában (Tisza-szálló I. em.). Diákok részére délután 6 órakor, felnőtteknek este 8 órakor. A legújabb táncokból magánórák. Egyeteknek és csoportoknak egész nap tanítás. Jelentkezés délután 6 órától. I Bon jour Párisi I egyes jelenete t ábrázoló gyünyöríl fényképekre, melyek a B - BelvArosI Mozi rektámszekrényelben láthatók, A Szilágyi Géza és Szabó István oTAhafoctnlr és mázolok értesitik t. megrendelőiket tJZUUdlGOlU* és a n. é. közönséget, hogy a,Tural'festőipar felszámolása folytán festőipartelepüket Dugooies tér 11. alá (Naplí-ház mellé) helyezték át. Telefon 107. 1 Drága Hölgyeim! | I Égek a vágytői, hogy Önökkel együtt S lehessek. » | Pénteken érkezem $ > a Belvárosi Moziba. g, Imádójuk: § |Harry Liedtkef ELŐFIZETŐINK NYOMTATVÁNYRENDELÉSEKNÉL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLNEK Kérjen árajánlatot! Délmagyarország Hírlap- és Nyomdától 1 ölel rt. Petőfi Sándor s.-ut 1. Tel. 16-34