Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1926-02-16 / 37. szám
4 DBLMAdYARORSZAO 1926 február 16 kihallgatását arra vonatkozóan, hogy Szakáts és társasága tavasszal és nyáron a regattában kártyázik, téten és ősszel pedig a kaszinóban. A pinkapénzek legnagyobb része Szakátstúl származik. Ezekből a kártyázásokból kifolyóan rendelte el azután a kaszinó választmánya azt, hogy a kaszinóban kártyázni csak reggel hatig lehet és csak készpénzben. A katonai áthelyezések iratainak isaiertetését Uri ezután Széli agyvéd, amelyekből kitűnik, bogy kénytelenek voltak Szegedről áthelyezni mis városokba fiatal tiszteket, csakhogy kivegyék őket Szakáts környezetéből. Hossza szemelvényeket olvas fel ezután Károlyi Mihály emlékirataiból, hogy még ö is megírta, hogy vagy ssociálissn gondolkozni lehat, vagy kártyázni. De felolvasta ezután azt a cikket is, amely Kiss Qyula futballszövetségi kapitányról szólott a párisi kudarc után, amikor is kijelentették, hogy nem lehet sportot vezetni annak, aki éj|d kártyázik, nappal pedig alszik. Erre vonatkozóan kéri Sftwy Kálmán ezredes kihallgatását. Ei dr. Szélinek ezzel az előterjesztésével a futball is belekapcsolódott a pörbe... A védő ezután kijelenti, hogy Szakáts képviselőnek másfélmilliárd korona adóssága van, arre kéri kihallgatni Bsar Jenői, Diener Pált és PiHics Endrét. Az elnök ezután szünetet rendelt el. Szünet után Széli Qyula tovább tirjiszti be bizonyítékait, elsősorban a főispánságra vonatkozóan. Kéri Szskáts barátainak kihallgatását arra, hogy Sxakátsnakftáze volt valamilyen tormában ahhoz az anonim levélhez, amely arról szólt, hogy Kelemen Szakátsot nevezze ki főispánnak. Bizonyitani kívánja azt is, hogy Szakáts lakásán naz agynevezeti liberális elemek konferenciát tartottak és a reakciós szegedi kormány ellen foglallak állási" és ez pontosan ugy történt, amint ezt Kelemen Béla megitta. Kéri Engel Vilmos, Pálfy Dániel, Papp Róbert, Pongrác Albert, Szekerke Latos, Ssivessi Lehel, Várnay Dezső, U]j József és Sfász Ernő kihallgatását. Ujabb tanukat jelentett be arra, hogy Szakáts ielfesea felesleges volt az ármentesttő társulatnál, hogy azármentesliisi munkát a mér. ökök láttak el és ő igazgatói állásával csak kibuji a katonaság elől. Nem végzett semmiféle (elentékany munkát ezt bizonyit|a őrgróf PaiLviclnt Sándor és mig ifibben. Arra vonatkozóan, hogy Szikáfs jogtalan és kibivá mtgafarlása adott okot Kelemen cikkének rre*-iiá»árí, kéri Bick Bernát, Bárdos* B«!», Berviátsii Kornél, Biedl Samu, Qömhös Qyula, Zidra?ecx Uttán, Qárgyán I .ue és R*ci Antal kiöElfgaiásá!. Dr. Széli ezután azzal foglilkoToü, hogy nem volt jó hatással a nemzeti bssUtreg toborzására az, hogy a toborzóbizottaág titkára, Siakáts nem volt katona a hlbom alatt. A pmezt azt mondotta, bog? háború alatt eleget vérzett, most álljon katonának azúr. — Ilyen pamflet, mint amilyet Szakáts irt Kelemen könyvére — mondotta ezután dr. Széli —, az u'olsó években nem jeleni meg, Szakáts csak botrányt akart kelteni. Kéri Erdélyi, Dézii, Szadeczky egyetemi tanárok kihallgatását a memoárokra vonatkozáan. Ezután ismét részletesen foglalkozik a nemesség ké<dé»é*«l. Kijelenti, bogy a Kelemen c*aMd « ár Kelemen Lászlóval, az első msgyar színigazgatótal beirta magát a magyar kuiturtörténc e nbí. A nemestégre számos történelmi munka ismeifeiését kéri. A mindszenti mandátumról Gömbös Gyula kihallgatását kéri ezután Széli Gyula. Gömbös volt ugyanis az, aki a legutolsó választások idején a kormánypárti választási hadjáratokat vezette. 0 Igazolni tudja azt, hogy Szakáts könyörgött előtte, hogy Mindszenten őt nevezze meg a párt hivatalos jelöltnek. Csak azért lett képviselő Mindszenten, mert ö lett igy a hivatalos jelölt Andaházi Kasnyával szemben. Egyébként pedig a választók bizalma Mindszenten állandóan csökken Szakáccsal szemben, mert Szakáts még itt is botrányosan viselkedik. Mind szenti polgárok kihallgatását kéri arra, hogy akárhányszor megtörtént, hogy Szakáts ittasan jelent meg választói körében és ugy kellett felrázni. Több alkalommal a választók hiába vártak rá. Ujabb tanú kihallgatását kéri, hogy Szakáts kártyán szinte elnyerte Becsei József vagyonát. VégQl pedig visszatér az ellenbizonyításra. A legutolsó tárgyaláson ugyanis azt mondotta Szakáts, hogy Klemen Béla az egyik Ölés alkalmával az ellenforradalom idején ezt a kijelentést tette meg: — No, csakhogy már zsidók nélkül vagyunk* Kelemen Béla ilyent sohasem mondott A könyv számos része igazolja azt, hogy Kelemen bevonta a munkába a zsidóságot is és abszurditásnak mondotta á pogromot. Kelemen csupán azt mondotta, hogy a zsidók nem vindikálhatnak vezetőszerepet maguknak. Kelemen Béla mindig azt hangoztatta, hogy a zsidóság egyrésze hasznos polgára az államnak. Kéri m* vonatkozóan Göm oös Gyula, Zadravecz István, Bokor Adolf, Bartos Lipót és még többek kihallgatását. Széli Oyula ezzel befejezte beszédét, mire dr. Polgár Péter Szakáts képviselő jogi képviselője emelkedett szólásra. Kérte a bíróságot, hogy délután adhassa elő eüenbizonyitékaii, mert szüksége van egy kis Időre, mig felével megtárgyalja az ujabban bejelenlett dolgokat. Vild einök: A sajtótörvény szerint a főmagánvádlónak Joga van nyolc napon beHU bejelenteni ellenblzonyttékait l Polgár: Ennyi időre ntkink nincs szik* ségünk. Erre ezután az elnök enunciálla, bogy a tárgyalást kedden délelőtt tiz érakor fobtaifák tovább, amikor is dr. Polgár, illetve Szakáts teszi meg előterjesztésit. A jelekből itélve az előterjesztések ismét olyan nagy időt vesznek majd igénybe, hogy a holnapi napin aligha kerül sor a bizonyítás kérdésében való határozatra. A négy esztendő óta húzódó pörők megkezdődtek, — ki tudja, mikor érnek véget.,. A városi tanács zárt ülésen tárgyalt a státuszrendezésről. Döntés talán kedden délután lshet. A hétfői tanácsülés, a szokott liz óra helyett, tefnap már kilenc órakor megkezdődött, amikor is a tanácsteremben teljes számban összeültek a tanácsbeliek. A szokványos apróságok negyed órák alatt lefutottak, ami után bezárták az ajtókat. A tanács zátt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával tárgyalt az uj státaszrendeleiről. A tisztviselők a folyosókon lábujjhegyen járkáltak s csak arra figyeltek fel, ha néha-néha erős vitatkozás hangjai ütődtek ki a tanácsteremből. A nagyfontosságú értekezletről csak a polgármester adofi ki rövid nyilatkozatot, mig a résztvevő tanácsnokok elzárkóztak az információ adás elöl. A polgármester nyilatkozitában elmondotta, hogy a tanácsra óriási munkái ró az uj státustrendtzés, mert minden egyes lisztviselő státuszát, kezdve a polgármestertől, keresztül keH vezetni a nemrégiben kiadott és már esedékes végrehajtási szervezeti rendeleten. Minden egyes állást revidiálni kell, de csak a elmek, a iisttvlselői elnevezések tekintetében lesznek változások. — Uj állási nem szervezünk, - mondotta tovább — sőt egyes helyeken csökkentjük a létszámot. Van néhány olyan városi hivatal. ahol ma is soknak bizonyul a személyzet. Itt kíméletlenül eltüntetünk egyes áldásokat. A létszámcsökkentő bizottság majd javaslatot lesz a tanácsnak, ha ugy találja, hogy egyes állásolc felesleges?ík» — A hétfő délelőtti értekezleten konkrét döntések még nem történtek. Az értekezlet sorbavett minden állást Kedden a legbonyodalmasabb rendszerű hivatalra, az adóhivatalra kerül sor. Itt ki kell választani azokat a tisztviselőket, akik eddig nem voltak kinevezve s csak mini bebetyettesUettek működtek. — A bizottság munkájával (alán kedden délután már végez, amikor ttbb konkré um is történhit. ezt a választási és ismét Buday került az elnöki székbe. A tanuk kihallgatása után Kin Károly a bizonyítás kiegészítésére tett indítványt azzal, hogy számos tanú van, akt másképen látta az eseményeket, a biróság azonban ezt nem rendelte el azzal,- hogy a tényállást igy is tisztázottnak Iá ja. Ezután Kiss Balázs elnök kihirdette az Ítéletet, amely szeriül az Ipartestület elnökét felmentette a vád alól. Kiss Károly i Táblához felebbezést jelentett be. •MWIMMMMMNMfMM^^ Iparosok sajtópöre a szentesi demokratikus Iparoskaszinó körül. Miért nem alakult meg ac Iparoskaszinó. A szegedi törvénysiék Kiss Balázs-tanácsa elé hétfőn délelőtt egy igen érdekes szentesi stjiópör került fötárgyaíásra. A főtárgyalás rá (, kűlönöaen szentesi iparoskörökben nyilvánult meg érdeklődés, mert a sajtópür a szentesi úgynevezett Iparoskaszinó kördl hullámzott. Egy é?vel ezelőit történt ugyanis, hogy a szenteli iparosság egyrésze nem volt megelégedve az Ipartestülete működéstvei és ezért Kiss Károly kezdeményezésére azon munkálkodtak, hogy kaszinót alapítsanak, amelynek célja as iparosság kulturális nevelése lett volna demokratikus szellemben. Ezt terméssetesen nem nézték jószemmel sem a hivatalos iparos vezetők, sem padig azok, akik ellentétben állanak a demokratikus eszmékkel. A h JSSZU hírlapi nyilatkozatok után az Ipartestület elnöke, Buday Bálint cikket irt a kaszinó ügyéről a Szentesi Hírlap-ban. Ebben többek között ilyen kitételek is voltak: „A megalakítandó kaszinóban a legszélsőségeseob elemek találnak helyet. A vörös szin kerülne elő, ha egy kicsit jobban megnéznék a dolgai Ezenkívül volt a cikkben még néhány kifejezés, amelyeket Kiss Károly magára nézve sértőknek talált. Erre azután sajtópört inditott az Ipartestület elnöke ellen. A mai főtárgyaláson Buday Bálint tagadta bűnösségéi, mondván, hogy igazolni iudja állitátalt. A (örvényszék el is rendelte a való* diság bizonyítását, amikor is igen sok szentesi iparos tett vallomást Buday elnök tanúi vallomásának lényege az volt, hogy a forradalom idején Kiss volt as, aki Szentesen követelte az Ipartestület működésének megváltoztatását a megváltozott idők szellemében. Egyesek azt is vallották, hogy állítólag Kiss az elnöki állásra törekedett Számos esetben irt cikket a Pletyka című hetilapban, amelyben erősen táresd.a az iparoaság hivatalos vezetőségét. Egy alkalommai meg is választották elnöknek, de sllenfeld megfelebbezték ezt a választást azzal az indoko'ássil, hogy nem volt határozatképes a közgyűlés. A miniszter meg Is semmisítette } URAIM! I I I I i { Alice Terry | Mindig a tiltott boldogság volt a jó l Mondom én, ki Önöket testületileg is szívesen látom péntektől a Korzóban Sostaries és Téth roklAmvAllalntn ZJ Hódmezővásárhely, IV., Andrássy u. 25. Készít vetítő lemezeket, plakát-, reklám-tervezéseket. üzleti és kirakati feliratokat. ELŐFIZETŐINK NYOMTATVÁNYRENDELÉSEKNÉL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLNEK Kérjen árajánlatot! Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat rt. Petőfi Sándor s.-ut 1. TeL 16-34 UJ KÖNYV A DÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁBAN. Románné G. Klára; írás és egyenlőség.