Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-08 / 5. szám

- 6 — A Domaszéki Gazdasági Egyesület nagy­sikerű baromfi-kiállitása. A Domaszéki Gazda­sági Egyesület a Szeged vidéki Baromfi, Galamb és Házinyúl Tenyésztő Egyesülettel karöltve szerdán a Domaszéki Gazdasági Egyssület helyiségeiben nagysikerű baromfi-kiállitást rendezett. A rendező gárda élén Balázs Károly igazgató, Tavari József és Bognár Mátyás titkárok serénykedtek, ugy hogy a kiállítás a maga nemében párját ritkitotta a szegedi tanyák világában. A kiállítást a Domaszéki Gazdasági Egyesület elnöke, Bába János nyitotta meg, üdvözölvén a megjelenteket. Majd a gazda­sági egyesület ügyésze: dr. Fajka Lajos a tanyaiak nevében köszönetet mondott a Szeged vidéki Baromfitenyésztő Egyesület megjelent képviselőinek s felkérésére a megjelentek közül Balázs Károly elnök tartott érdekes gazdasági előadást a baromfitenyésztés helyes irányáról és nemzetgaz­dasági fontosságáról a szép számmal összesereglett közönségnek. A kiállítás bírálóbizottsága összesen 197 darab állatot talált dicséretre érdemesnek. A Domaszéki Gazdasági Egyesület tiszteletdijait 1. Tóth Antal domaszéki gazdálkodó magyar kender­magos kakasai és jércéi, II. Bőzsó Pál feketeszéli gazdálkodó plimutjai és III. Kispéter Sándor zákányi gazdálkodó magyar libái nyeríék el. 1. dijat érde­meltek még: Pintér Ferencné fehér magyar, Kocsis Imre fehér magyar, Lengyel Amália bantam, Szem­mári Lengyel Lajos sárga magyar, Bernáth István wyandotte jércéi és kakasai, Dobó Miklós fehér mexikói puiykái, Szécsi István bantam kakasai és jércéi, Dékány András postagalambjai és belga nyulai, Lajkó Antal fehér beiga óriás nyulai; II. dijat érdemeltek: Pintér Ferencné fehér magyar, Bába Lajosné és Fodor Jánosné fehér magyar és kendermagos, Tóth Antal kendermagos, Ábrahám stván kendermagos, Varga István kendermagos, Balogh Imre kendermagos, Bába Lajos kopasz­nyakú keödermagos, Battancs János sárga magyar csaknem kivétel nélkül őstipusu gyönyörű jércéi és kakasai, Varga István bronz pulykái, Vass Lajos posta- és Pintér Ferencné paraszt galambjai; III. dijat érdemeltek: Bálint Pál fehér magyar, Kalmár János magyar babos jércéi és kakasai, Hegy esi József sárga orpingtonjai, Ábrahám István rueni kacsái, Kiss Pál bodros magyar- és Ábrahám István máltai galambjai, valamint vitéz Űrdögh Ferenc beiga nyulai; IV. dijat érdemelteik: Makra Antal fehér magyar, Szemmári Lajos fehér magyar, Varga István kendermagos, Dákány Ferenc fehér magyar, Simon András magyar babos, Kalmár Miklós kendermagos, Lengyel Amália kendermagos, Kalmár János erdélyi fekete kopasznyaku, Szögi Illés sárga magyar kakasai és jércéi, Ábrahám István máltai galambjai, Dékáry András gerlicéi és vadludai, Nagyiván Mihály tengeri malacai. A kiállítás fényét nagyban emelték a Szeged vidéki Baromfitenyésztő Egyesület által bemutatott díja­záson kívül kiáliitott óriási emdeni ludak, langssam, plimuth, wyandotte és vörös izlandi kakasok és tyúkok. — Az adófelebbezések tárgyalása. Az I. számú adófelszólamiási bizottság tárgyalási sorrendje 1926 január 8 án: Dr. Némedy Gyula Széchényi tér 8, dr. Holió Samu Kigyó u. 1, dr. Türr Aladár Bástya u. 15, dr. Török Béla Deák Ferenc u. 22, dr. Sebők Vilmos Kígyó u. 1, dr. Rainer Ágoston Petőfi u. 8, dr. Pap Róbert Bástya u. 15, dr. Mezei Pál So­mogyi u. 22, dr. Magyar István Kölcsey u. 11, dr. Kornis Béla Deák Ferenc u. 18, dr. Kormányos Benő Takaréktár u. 6, dr. Kersch Ferenc Széchényi tér 3, dr. Kállai Emil Feketesas u. 15, dr. Hajdú Béla Takaréktár u. 2, dr. Bodnár Géza Horváth Mihály u. 9, dr. Pártos Pál Kelemen u. 8, dr. Pálfi Zoltán Berzsenyi u. l/a, dr. Fülöp Zsigmond Tisza Lajos körút 34, dr. Vermes Jenő Teleki u. 8, dr. Temesváry Lajos Pallavicini u. 3, dr. Szeles József Deák Ferenc u. 24, dr. Reich Zoltán Dugo­nics tér 13, dr. Pártos Samu Kelemen u. 8, dr. Kósa Gáspár Dugonics tér 11, dr. Dósa Emii Bástya u. 5, dr. Tétsi Endre Széchényi tér 8, dr. Regdon Sándor Jókai u. 12, dr. Kaiinán Ákos Liget u. 3, dr.,Szász János Arany János u. 5, dr. Habért Pái Tisza Lajos körút 34, dr. Csermák Ernő Széchényi tér 5, dr. Böhm József Somogyi u. 24, dr. Balog Béla Takaréktár u. 3, dr. Balassa Jenő Vörösmarty u. 7, dr. Zboray Jenő Attila u. 18, ügyvédek. Fsjdiss bálra és egyéb alkalmakra a leg­különb fqdisséket tervezi és késztii a specia­lista Mrena kalapszalon, Kárász u 6/a. m Keresünk Délivasut részvényeket 1901-es szelvénnyel, Ezeket majdnem dupla áron váaíroljnk vagy igen magas ráfizetéssel átcseréljük a tőzsdén szállitóképes darabokra. Egyes darabok is érdekeinek. Szerb, olasz vöröskereszt és török sors­jegyeket magas áron vásárolunk. DUKESZ ÉS TÁRSA bankháza Budapest, V., Nádor ucca 24. BUO Telefon 67—8i. Sürgönyeim: Bankdukesz Budapest. Az élet t DELMAGYARORSZ A[G — A SzAK tlsztnjltása. A Szegedi Atlétikai Klub tegnap tisztújító közgyűlést tartott. Mivel az elnök, társ- és o'elnökök mandátuma csak az év végén jár le, ezeket a tisztségeket most nem töltötték be. Az uj tisztikar egyébként a következő: Alelnök-. Kardos Mihály. Igazgatók: Bauer Zoltán és Gyovai D. József. Sporttntézó: Horváth Pál. Főtitkár: Dr. Mályusz Bgyed. Titkárok: Kárpáti Imre, Sleln (Hapa) Sándor és dr. Engel Imre. Főjegyző: Dr. Grosser Jenő. Jegyzi: Lapu Lajos. Főpé-ztáros: Börcsök János. Pénztáros: Bücher Jakab. EUenörök: Gazsó Mátyás és Lakatos Mihály. Szertáros: Bőze József. Ügyészek: Dr. Bertényi Iván, dr. Holló Samu és dr. Szabó Béla. Mérnök: rétháti Kövér Tibor. Háznagy: Váll Lajos. Gazda: Szamek Manó. Orvosok: Dr. Ács Vilmos, dr. Buczkó Károly, dr. Feuer Egon, dr. LantOB Árpád, dr. Simon Ákos, dr. Szamek Sátdor, dr. Széli Pál és dr. Viola György. Osztályvezetők: Atlétika: Ifj. Ottovay Károly, labda­lugó: Prágay Ferenc, birkózó: Zemkó János, torna: Balli Pál. levente: Prágay Ferenc, vivó: Vas Pál, tennis: rétháti Kövér Tibor, kerékpár: Kelemen Már­ton és pingpong: Franki József. Számvizsgálók: Pick Lajos és Solti Mihály. Igazgató-tanács: bauer József, Franki Antal, Fischof Gyula, Geiszler Jenő, Gruber András, Hirschfeld Lipót, Milassin Gyula, Nagy Pál, Rumbach Jakab, Szende Izsó, Szemraáry József, dr. Tóth Imre, Varga Mihály, Villányi Ármin és vitéz Vékes Sándor. Póttagok: Dr. Szabó Béláné és Kuru­csev Sándor. Választmányi tagok: Grosz Lajos, Back Pá), Csáki Károly, Deutsch Albert, Fodor Gyula, Klein Ármin, Gerő Antal, Grosz Vilmos, Herczeg Vilmos, Hoffmann László, Kardos György, Kelen Fülöp, Kolosz Lajos, Martonossy József, Miksa János, Röser Miklós, dr. Röth Dezső, dr. Schaffer Tibor, Schütz József, Sghreiber Béla, Schwart Béla, Sípos István, Szekulesz Józsel, Tranger Jőraef, Vezér Ernő, Vas Károly, Weisz Vilmos, Wolf Endre, Talpai Mihály és dr. Zboray Jenő. Póttagok: Schulter Vilmos, Sass Ferenc, Dobó Ignác, Zsombor Kálmán és Witz Ernő. — Intim Pista a szegedi Kassban. Aki ott volt, még mindenki jól emlékszik a budapesti Színházi Élet műit évi szegedi estélyérs. Felejthe­tetlen volt. Ilyen felejthetetlen estét rendez a Szín­házi Élet a jövő hét csütörtökjén is a szegedi Kass-szálió összes helyiségeiben. Félkilenckor müvészestély kezdődik a nagyteremben. Fellépnek: Rózsahegyi Kálmán, Relle Gabriella, Farkas Imre, Sarkadi Aladár, Dolinay Ilona és Verbőczy Ila. Tíz órakor ugyanezek szerepelnek a kávéházban. Műsor után tanc lesz minden helyiségben. Tánc­rendező Farkas Imre, cigányvajda Rózsahegyi Kál­mán, muzsikál Károlyi Árpád. Lesz táncverseny, szépségverseny, divatrevü, táncrulett, igazi Iatim Pista és még, rengeteg kedves Színházi Élet-Qtlet. A Színházi Élet Intim Pista estélyére jegyek már válthatók Szalay hirlapirodában, Kölcsey ucca. — Az alsótanyai autókhándnlás epilógusa. Áz autótaxi üzem annak közlésére kér fel bennünket, hogy a Délmagyarország mult heti számában egy alsótanyüi kedélyes kirándulásról szóló cikkünkben a megneve­zett Katona János soffőr nem alkalmazottja a vállalat­nak. Itt említjük meg, hogy az autótaxi üzem nem tett bűnvádi felje entést a kedélyes kirándulás ismeretlen nevü tanítója ellen. , — A pletyka. A napihirek szürke rovatában csak ez állott: egy 16 éves fiatal leány öngyilkos­sági szándékból marólúgot ivott. Tettének oka a pletyka, amely jóformán semmiből nőtte ki magát életbevágó nagyfontosságú üggyé. De fojtogató gyűrűjéből a magát ártatlannak és becsületesnek érző fiatal leányka nem tudott kiszabadulni s igy az öngyilkosságot! választotta menedékül. A pletyka egy ismeretlen fiatalember képében jelentkezett, aki a leánykát a mult napokban hazakisérte a tánciskolából. Ama szerencsétlen napon gardéjí véletlenül nem akadt a fiatal leánykának. Egye­dül ment haza. Valahol a belváros egyik éjszakai sötétségü uccájában egy ismeretten fiatalember szegődött menéje. Udvarolni kezdett neki. A leányka tiltakozott a tolakodás ellen. A lovag azon­ban nem tágiíoit, mire a leány futni kezdett. Az udvarló utána. Végre elfogta a leánykát és ölel­getni kezdle. Ebben a pillanatban íünt fel a lát­határon a leány bátyja, aki menekülésre késztette a támadót. A tehetetlen és szégyenkező leányka sirva beszélte el a történteket. Otthon azonban nem hittek neki. Se a bátyja, se az édesanyja. Másnap már az egész tánciskola az éjszakai ka­landról regélt. A leány sirva futott haza. Oithon ismét korholó szavakat kapott s kétségbeesésében az öngyilkosság gondolata fogamzott meg az agyá­ban. Valahonnan marólúgot szerzett. Egy hajtásra kiüritette a méreggel telt poharat. Jöttek a men­tők. A kórházba szállították s öngyilkosságának okául a pletykát jelölte meg a rendőrségi krónika. — Egy detekíivfe ügyelő öngyilkossága. Budapesről jelenik: Nagy István d'tekliv* felügyelő csütóríök reggel leugrott a hanad k emeletről és meghalt. Súlyos idegbaja miatt követte el tétét. Egyszer már m g - érgez e magát, de akkor megmentették. B?-_ uj gyorsírás! tanfolyamok. A Szegedi Gyors­írók Egyesülete alkalmat kiván nyújtani a gyorsírás levelező és vitairási részének megtanulására, kezdő és haladótanfolyamot nyit. Három hónapig az esti órák­ban lesznek az érák. Jelentkezni lehet szombaton dél­után 5 -6 óráig az egyesületnél (Honvéd tér 4, Föld váry ucca 2. Telefon 1319/ ékoziól 1926 január 8. — Vizet, világítást és kövezetet kémek az Osz uccai lakosok. Az Ő.rz ucca lakói közös beadványukban viiágitást, ivóvizet és tűrhető kö­vezetet kértek a várostól. A tanács értesiti a kér­vényezőket, hogy a meglévőnél jobb világítást a gázgyári szerződésnek a döntő biróság által tör* tént korlátozása miatt nem adhat, a vízellátás ja­vítása érdekében azonban egy uj ártézi kutat ftí' rat a közeljövőben, viszont Kövezésről a mai gaz­dasági és pénzügyi viszonyok közölt beszélni sem lehet egyelőre. Olosö bútort részletfize'ésre is sz Asztalos­mesterek Bútorcsarnokában vásárolhat (Dugonics tér 11.). 72a — Megjelent a Színházi Élet Verezina-száma, amely képekben, cikkekben és tréfákban számol be Fedák sári uj diadaláról. Hegedűs Lóránt színdarabot ir. Ferdinánd bolgár cár udvari szerelmi levelezője elmondja emlékeit. Képek a bécsi Riviera-előadásrőt, Rott és Steinhardt vicclap. Mae Murray a leghíresebb filmszínésznő leleplezi önmagát a Színházi Elet tudó­sítója előtt. Nagy mozi, sport, társaság és divatrovat. Teljes darabmellékleten kivül a Színházi Élet közli Szenes Béla nagysikerű egyfelvonásosát, a Sara u-t. Kottamellékletek. Mozi- és sportregény. Egyes szám ára 10.00" korona, negyedévi előfizetési díj 100.000 korona. Kiadóhivatal: Vti., Erzsébet körút 4?. szám. Porosz szén. Kilenbank. Telefon 66. es AUTÓ ÉS MOTOR A gépjármüvek és a gyalogjáró közönség. Az immár nálunk is mindjobban szaporodó gépjármüvek amellett, hogy élénkebbé teszik az utak forgalmát és a közlekedést gyorsítják, foko­zottabb figyelmet követelnek a gyalogjáró publi<> kumtól. A nagyvárosokban a közönség hamar hozzászokott a sürü gépjármüközlekedéshez és a városi publikum többé-kevésbé nagyobb óvatos­ságot tanusit, szemben a vidékkel, ahol bizony még mindig nagyon sok azoknak a száma, akik ugy járnak-kelnek az uccákon és utakon, mintha rajtuk kivül más senki sem közlekedne. Nem ritka eset a Szegedre vezető országutakon, hogy a jámbor tanyai gazda a legnagyobb lelkinyugalom­mal hajt az országút közepén, elzárva a hátulról jövő és fogatját megelőzni akaró gépjármű elöl az utat. Akárhányszor tapasztalhatni, hogy a sokszoros kürtjelzésre sem reagál a bakon ülő fuvaros, néha rosszakaratból, néha pedig azért, mert — nyugod­tan alszik, rábizván sorsát a jó Istenre. Szeged városában, hála a rendőrség ügybuzgalmának és kellő fellépésének, a kocsiközlekedés eléggé sza­bályosan bonyolódik le és csak vásári napokon tapasztalhatni a vidékiek részéről nagyobb „kilen­géseket", aminek oka egyrészt a vidéki közönség nagyfokú nemtörődömségében, másrészt abban a körülményben keresendő, hogy a rendőrőrszemek messze vannak egymástól, illetve, kevés az őr­szemek száma, amiben viszont Trianon a hibás. Sokszor látni, hogy gyalogjárók a járdáról hir­telen lelépnek, anélkül, hogy előbb hátratekinte­nének, vájjon nem jön-e mögöttük valamely jármű. Nem ritka az olyan ember sem, aki újságjába beletemetkezve vág át a legforgalmasabb téren és uton, a jármüvek vezetőire bízva, hogy testi épségére ügyeljenek. Aki megfigyeli, hogy mennyi a vigyázatlanok száma, önkéntelenül is arra gon-» dol, hogy célszerű lenne, ha már az iskolában kezdenék meg a közönségnek az uccán való he­lyes és óvatos járásra való oktatását. A gépjármüszerencsétlenségek elhárítása szem­pontjából három momentum fontos: a közönség elővigyázatossága, a vezető biztos keze és lélek­jelenléte és végül a7. autó tökéletes fékberende­zése. Különösen a sürü városi forgalomban na­gyon fontosak a jó és biztos fékek és eteklntet­ben a Ford autók, egyéb kiváló tulajdonságaik mellett, külön említést érdemeinek, amennyiben azok fékberendezése ideálisnak mondható. Uj autokarosszeriákat 16 A • M*mg% karosszéria A 1 I I 1 1 javításokat fft I I B I I fényezéseket HU I U SST a legizlésesebb és legtökéletesebb kivitelben a leg­olcsóbb árakon készít Mandel-kocsigyár, S^-l hétfőtől szerdáig a Belvárosi ^f«**ibai8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom