Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-10 / 7. szám
1926 január 10. oblmaqyarorszaq Egy fiatal leány züllésének története. Zsaroló lett belőle. - Stadler István kihágás! bíró elé a napokban egy feltűnő szépségű fiatal leány került. Alig volt bemondása szerint 16 éves, de nem is látszott többnek. Bátran, határozottan lépett elő az elővezető rendőr mellől. Először a rendőr jelentett. Razzián fogták el egyik garni szállodában. Nem szegedi illetőségű, lakása és foglalkozása nincsen. A rendőrblró átnézte okmányait s néhány sablonos intézkedés után ecsetelni kezdte azt a szomorú jövőt, amely vár a fiatal leánykára, ha tovább is igy folytatja életét. A válasz sokáig késett s csak hosszabb nógatásra lehetett néhány szót kivenni belőle. Elete története,Z amely annyira jellemző a háború után felcseperedett generáció életére, megörökitésre kívánkozik. Pesten született 1909-ben. Szülei kereskedők voltak. A leánykát iskoláztatták. Polgári iskolába járt, de onnan kimaradt. Tanárai nem tűrték meg, mivel iskolatársait arra ösztönözte, hogy ne látogassák az előadásokat. Társnői azonban beárulták s egyszerűen kicsapták az intézetből. Pesten igy azután az uccára került, moziba és a ligetbe járt ki. Később elbukott, szülei kitagadták. Kikerüit 16 éves korára és züllött-züllött lefelé. Pesten azt a szélhámos trükköt eszelte ki, hogy családapáknak zsaroló leveleket küldözgetett s néha-néha sikerült is igy valamennyi pénzt összekeresni. A megzsaroltak közül többen a rendörséghez fordultak, de a leánynak egy ismeretlen jóakarója figyelmeztette, hogy a rendőrség figyeli, mire a leány felszedte sátorfáját és Szegedre utazott le. Itteni szereplése azonban rövidesen véget ért. Már az első napokban meggyült a baja a rendőrséggel, de sikerült kivágnia magát. A napokban azután egy razzia alkalmával ismét bejutott a rendőrség kezei közé. Zsebnoteszében nagyszáma ismert szegeái polgár nevét találták, amelyből a rendőrségen utólag megállapították, hogy a leánynak zsaroló szándéka lehetett az összegyűjtött nevekkel. Szándékát és tervét azonban nem hajthatta végre, mivel a razzia még idejekorán lefogta. A kihágást biró toloncievelet utalt ki számára, amelylyel most Budapestre szállítják, hogy átadják az ottani rendőrségnek. 1 Az ím 1 felsegélyezése végett a magyarországi moz5 gófénykép-színházak egyesülete, mint már W a budapesti lapok is megemlékeztek róla I január lO-én Í országosan kiván segíteni a békési árviz- I sújtottakon. Ezért csak ezen a napon min- • Í den jegy után 1000 koronával felemelte az összes mozikban a helyárakat. — Felkérjük a közönséget, hogy január lO-én minél nagyobb számban látogassák előadásainkat, hogy ezáltal a célra minél nagyobb összeg jusson. A Belvárosi, Korzó és Széchenyi Mozik igazgatósága.. I I I Az MLSz szombat esti közgyűlésén a régi elnökséget választották meg. Megalakítják a vidéki egyesületek kollégiumit. (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) A Magyar Labdarugó Szövetség szombaton este a régi képviselőházban tartotta rendkivflli közgyflléiét. Langfelder Ferenc korelnök felügyelete mellett ezután megejtették a választásokat. A szavazásban 101 egyesület vett részt, leadtak 264 szavazatot, 45 egyesület tartózkodott a szavazástól. A választás végeredményeként ismét a lemondott tisztikar került az MLSz élére. A szavazatok összeszámlálása ulán Tibor Lajos elnök velte á! a közgyűlés vezetéiét és megköszönve a bizalmat, a vitát megnyitotta. Fodor Henrik hangoztatta, hogy a professzionizmus bevezetése kivánatos ugyan, de csak akkor valósítható meg, ha a felsőbb hivatalos tényezők, pé'ddal az OTT, a főváros stb. össze• jognak. Tiltakozott az amatőr jelző kisajátitáaa ellen. Mamuzsich Mihály az úgynevezett amatőrújonnan megválasztott tisztikarral szemben. Ezután a vidéki és fővárosi sportegyesületek részéről történt több felszólalás. A közgyűlésen semmi zavaró incidens nem történt. A közgyűlés előtt a vidéki egyesületek képviselői tartottak értekezletet, amelyen elhatározták, hogy megalakítják a vidékiek kollégiumát. A vidéki kollégium erősen kifakadt Vargay, a vidéki ügyek jelenlegi központi előadója ellen, aki bizonytalan politikájával nem szolgálja a vidékiek ügyét. A vidéki kollégiumot véglegesen a márciusi közgyűlésen választják meg. A vidék részéről felmerült az a kiván«ág, hogy belekapcsolódjék a nemzetközi életbe. Felmerült az a terv, hogy az MLSz iovaszi jubiláris mérkőzésein egyes vidéki kerületek fővárosaiban nemzetközi mérkőzéseket bonyolítanak le. Egyben átiratban fogják kérni az MLSz elnökségét, hogy a szerb válogatott Itbdtrugó csa— . patot ne a főváioi, hanem a vidék számára csoport vezére bizalmatlanságát fejezte ki az I köisék le. • /m Vasárnap. Róm. kai. C 1 Vilmos pk. Pro1 fm%Mm testáns C 1 Melánia. Nap kel 7 óra 46 pertkor, nyugszik 16 óra 29 perckor. Somogyi-könyvtár zárva. Muzeum nyitva délelőtt 10—l-ig. Egyetemi könyvtár vasár- és ünnepnap zárva van. A színházi előadások délután iél 4 és este fél 8 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Franki Antal Szent György tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria tér (telefon 695), Temesváry József Dugonics tér (telefon 793), Salgó Péter Mátyás tér (telefon 296), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846). Nvitás reggel fél 8, zárás este fél 7 órakor. — Vároaay Gyula meghalt. Őszinte megilletődéssel vettük a birt, hogy ma reggelre elhunyt Várossy Oyula nyugalmazott kisteleki plébános, széles körben ismert nevű régi szegedi iró, ölheti súlyos szenvedés után, a felsővárosi Szent Mihály uccában levő házában, 68 tves korában. Dolgos és küzdelmes mult állt az elhunyt iró mögött, aki 1858 február 8-án született régi szegedi családból, a piarista gimnázium mindvégig jeles tanulója volt, aztán teológiát végzett, torontáli és csanádi plébániákon káplánkodott s 1890-ben kisteleki plébános lett. Az irodtlommal már deákkorában kezdett foglalkozni a szegedi lapokban, egész fiatalon jelent meg dickensi modorban irt kétkötetes regénye, az Apák bűne Szegeden, amit aztán a humoros regények és táreagyűjtemények hosszú sora követel'. Vörös Dánlel és Gyémánt a homokban cimű regénye a kilencvenes évek éltjén igen népszerűvé tették a nevét s ennek is része volt abban, hogy bekerült a parlamentbe. A csikkarcfalrai kerület választotta meg 1896-ban Ugron-párti programmal. A mindig liberális érslletű pap, aki a Ferenc józsef-rend lovagkeresztjét is megkapta, 1905-ben megvált plébániájától és Szegeden telepedett meg, ahol mindvégig élénk részt vett az irodalmi és társadalmi életben s mint a Dagonics Társaság tagjs, többször szerepelt a Társasig Molvasó ülésein. Az utóbbi években igen n*ppzerü volt, mint mindig békességet és sieretetet hirdető egyházi szónok is. Betegeskedése ö: héttel ezelőtt kezdődött, igen sokat szenvedett, mig mára virradóra megváltotta a halál. Temetése vasárnap délután bá'om órakor lesz a belvárosi temető hilotitshizából. Elhunytáról gyáss|*'entésl adott ki két nevelt leánya: Várossy Rózsi és Hódy Lorándné Várossy Matild, továbbá a Dugonics Társaság, amely igazgatósági tigját s a régi szegedi irodalom utolsó neves alakját gyászolja benne. — Molnár dózsaf helyettes főszámvevő harmincéves közszolgálati jubileum*. A városi könyvvivöség tisztviselői megható formában ünnepelték meg fönökűknek, Molnár József helyettes főtzámvevőnek harmincéves közszol-, gálati jubileumát. Teljesen titokban csoportképet készít ettek és azt é!ő virágok között elhelyezték a mit sem sejtő jubiláns h vatal8zobájában. Korán reggel tesüeileg jelentek meg elő te és meleg beszédben üdvözölték. Molnár József, aki a harminc esztendeje tarló szakadatlin közigazgatási munka lázában egészen megfeledkezett az évfordulóról, könnyezve köszönte meg tisztvlselötársainak a megemlékezést. A jubiláns városi tisztviselőt a polgármester és a tanács tagjai, valamint a város főtisztviselői is meglátogatták é* üdvözölték hivatalában. — Dr. Kogutow'cz Károly egyetemi tanár mozgófényképes tlőadáaa a »Teremtés tsodái'ról ma délután öt órakor az egyetemi földrajzi intézel helyiségében, volt Leszámolé-palota, L emelet, bejárat a korcsolyató felől. Hitelesített üzleti könyvek, leltárivek olcsón kaphatók Kovácsnál, Kölcsey u. 4. Telefon 10-48. irodai 2-58. BdlvárOSÍ MOZI pénztári S«. ) Telefon 11-85. KűCZÓ M0ZÍ Telefon 11-85. TS' Széchenyi Mozi Tl2r Január lf-én, vasárnap Rudolf Valentino káprázatos nagy filmje: Figaró Őfensége KSvéük,,:0,e,voná8b"IL Rtttai Ferenc iaráat lazAotalala. Január 10-én, vasárnap : Fekete gróf (GrifMia)! Orosz dráma 9 felvonásban. Főszerepben: Conrad Veldt. Egyidejűleg Qaumontés Fox híradók Január 10 én. vasárnap ; Az idény legnagysbb kalandor drlmája: Héf fenáer ördöge. | 2 rész, 12 felvonásban egyszerre. | Főszerepben: ^iltozxSills. Előadások kezdete 3, 5, 1 és 9 órakor | Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor ' 1 Elóadásók kezdete 3, 5. 7 és 9 órakor i 1 1 Telefon: Irodai 2-58. BELVÁROSI MOZI Telefon: Pénztári 9-82. Január lt., 12., 13-án, hétfőtől szerdáig Az idény legkimagaslóbb alkotásai Az élet tékozlöi. A „TÍZPARANCSOLAT- testvérlilmje, 3 rész, 14 felvonásban. J Mind a három rész egy szerrel Rendezte: Q^jJ fo ^jjj Főszerepben: Ro(j fc ft^ I. rész: Pillangó tánc. II. rész: Tűzvirágok. III. rész: As égi ösvény. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor § 1 I I 1 Telefon 11—85. KÖRZŐ ÜOZI Telefon 11 —85. Az örökifjusíg regénye 10 felvonásban. Január 11., 12-én, hétfőp és kedden PETER PÁN Betty Bronson. « éwk wémpjg>jai Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor Azonkívül: i m 1 I I i I