Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-10 / 7. szám

delmagyarorszag 1926 január 10 előzetes letartóztatásba kerüllek. A budapesti m. kir. államrendőrség ezen agyben az újság hirek alapján saját hatáskörében azonnal meg­indította a nyomozást és ezt követőleg a bel­ügyminiszter is elrendelte a nyomozásnak a legszélesebb alapokon való folyamaiba tételét. Ezután érkezett december 21- én az amsterdami ügyészség átirata, amelyben közölték, bogy Jankovich Arisztid, Marsovszky György és Man• kovich György ott letartóztatásban vannak és birtokukban 1535 hamis bankjegy találtatott és a nevezettek fényképeinek és bárom darab ezerfrankos bankjegy csatolása mellett azt kér­ték, hogy a tettesek társainak és a hamisítás­nak eszközei ulán a nyomozás lefolytatása iránt a szükséges intézkedések megtörténjenek. Az amsterdami átirat megemlékszik arról, hogy az ott elfogottokről tudomással bir Ná­dosy Imre országos főkapitány, majd nagy vo­lt'sokban ismertette a bűnügy állását, de konkrét adatokat Budapestre vonatkozólag nem nyújtott. A rendőrség nyomban az átirat megérkezése után kihallgatta az országos főkapitányt, aki a belügyminiszter rendelkezése folytán a nyomozás­ban egyáltalában nem vett részt. A rendőrség e birek alapján megindítói nyomozása tám­pontok hiányában eredménytelen maradt. Az amsterdami ügyészség adatai alapján folyíatott nyomozás során az ott elfogott személyek azo­nosságát és lakását sikerült megállapítani; ott nyomban házkutatást tartottak, eredménytelenül. Miután a nyomozó közegek a bankokba jutót* tak azon célból, hogy nem kerültek-e oda hamisítványok, a Nemzeti Bankban egy darab ezerfrankost találtak, amelytől az amsterdami hamis ezerfrankossal történt összehasonlítás ulán megállapították, hogy azokkal teljesen azonos hamisítvány. Ezen hamisítványt az egyik Ki ály uccai cég szogáltatta be. A cégtől nye t adatok egy Kovács Gáspár nevü sárospataki lakoshoz vezettek, akinek a lakásán megtartott házkutatás alkalmából előkerült o Király uccai ctgtől vásárolt ruhanemi. Ezen alkalomból nyert megállapítást, hogy Kovács Qáspár Win­dischgraetz herceg komornyijai Budapesten az Országház tér 20 ik szám alatt lakik. Elrendel­tetett az elővezetése éa a házkutatás, de Ko­vácsot lakásán találni nem lehetett, a ház­kuatás pedig negatív volt. Kovács Gáspárt csak pár nap múlva sikerült elfogni és akkor előadta, hogy a Krá'y uccában kiadott ezer­frankost és ezenkívül még hat darabot ismeret­len egyéntől vett, nem tudta, hogy hamisak, különben nem küldött volna el hat darabot értékesítés végett Amsterdamba olyan egyének­nek, akiknél gyermekei üdülésen voltak. Kovács Gáspár védekezését, miután meg­állapítást nyert, bogy ugy a Budapesten ki­adott, mint az Amsterdamba küldött bat darab ezerfrankos a fanhovichiknál lefoglalt hamisít­ványokkal teljesen azonos, nem fogadia el és öt előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrségnek sikerült a külföldön lefogott egyének részere küldőit táviratokat beszerezni és megállapították, hogy ezek Rába Dezsőtől, a herceg titkárától származnak, akit azonnal előállíttatván, a felmerülő adatok alapján elő­zetes letartóztatásba helyeztek. Rábáról meg­állapítást nyert az is, hogy a forgalombaho• zásra vállalkozó egyéneket ő toborozta. Rába Kováccsal január 3-án a budapesti ügyészség­nek adatott át Nádosy és Windischgraetz. Ezután jelentkezett önként január 3-án dr. Nádosy Imre a rendőrségen és az üggyel kap­csolatban jelentést tett, amely jelentés hatal­mat lendületet adott a nyomozásnak. Ax ő je­lentése alapján tériéit Windischgraetz herceg előállítása, letartóztatása és a sárospataki kas­télyában történt házkutatás. A harceget a rend­őrség itnuir 4 én adta ál a budapesti kir. ügyészségnek és ezt. köve'te másnap NádoBy Imrének a budapesti kir. ügyészség által foga­natosított letartóztatása. A nyomozás ezután rohamosan haladt a végcél felé, amely csakhamar a bankjegyhami­sitás fejeinek, eszközeinek, valamint a forga­lomba hozó személyek és bűnrészesek felderí­tésére vezetett. A rendőrségi nyomozás megál­lapította, hogy a hamis ezerfrankos bankjegye­ket a térképiszeli intézet Retek ucca 43. szám alatti pizcehilyisigeibm az Intézet néhány tiszt­viselője is alkalmazottja készttette, akik vala­mennyien előzetes letartóztatásba tvSXek, A készítéshez szükíéges gépeid sikerült meg­szerezni, a kliséket azonban űerő utasitfsára Parrag Ferenc 300 fokos hőnél megolvasztotta. Az amsterdami rendőrségtől eközben á irat érks­zett, amelyben közlik, hagy a hamisított ezer­frankosok forgalombahozatala miaít elfogták Olchváry Ödön budapísti lakost. A nyomozás során került letartóztatásra nevezettnek fivére, Olchváry Jenő is, aki a himis ezerfrankosok értékesítése végeit Milánóba küldött ifjabb Andor Endrével állott összeköttetésben. Ifjú Andort Milánóban elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. Windischgraetz az ér.'elmi szerző. A frankhamisítás eszméje herceg Win­dischgraetztől ered aki a gondolat kivitelére már régebben elszánta magát. Tervének hizafiascálok hangoztatásával sikerült meg­nyerni Nádosy országos főkapitányt és Gerő Lászlót, a Térképészeti Idézet tiszt­v se őjét. A Térképészeti Intézetnél a munka mihamar megindult és Girö, az intézet néhány alkilmazottjával hozzáfogott a klisék készítéséhez. Ugyanott folyt a pénzek nyo­mása is, ezen munka körülbelül a mult év szeptemberében fejeződött be. Az érté­kesítésre vállalkozó egyéneket Rábának, Windischgraetz titkárának a vezetésével szer­vezték meg. A szervezés legjelentősebb embere Jankovich Arisztid volt, aki ugy­látszik az értékesiíés munkáját irányította és két hétig Windischgraetz hercegnél is lakott. Az értékesítésre vállalkozó egyének mindenekelőtt is az előállított hamis ezer­frankosokat vizsgálták át és azok jelentős részét, mint hasznavehetetlent megsemmi­sítették. A bűncselekmény ezen momenta­mában fordu'hatott elő, hogy Kovács Gás­pár hét darab hamisítványt eltulajdonított és ezeket saját céljaira használta fel. A pénzek szorlirozása és az értékesítésre való előkészítése a mult ér decemberében ért véget. Az értékesítésre vállalkozott fiatalembe­rek részben az északi államokba és Hamburgba, részben pedig Olaszországba Milánóba utaztak el. Mielőtt azonban nagyobbmennyiségü pénz­darabot forga ómba hozüatlak volni, Jankovich Arisztidet Hollandiában, a pénz értékesítése köz­ben letartóztatták. Az erről szóló hir a sajtóban mihamar napvilágot látott, mire Rába Dezső, Windischgraetz herceg titkára az irtikesltőkhöz sürgönyöket küldölt, hogy munkájukat hagyják abba és tirjenek hiza. Ugyanekkor a térképé­szeti intézet pincéjében a bűncselekményben résztvett tisztviselők a klisékéi megsemmisítet­ték és a pénz nyomásához használt gépeket összetörve ócskavasként értékesítették. Ugyan­csak megsimmisitették az Itthon még meglévő, valamint a külföldön értékesitheletlenül maradt hamisítványokat is. A nyomorás eddigi adatai szerint semmiféle olyan momentum nem merült fel, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a bűncselekmény előkészítésén l vagy keresztülvitelénél valami­lyen politikai párt, vagy csoport, illetve társa­dalmi egyesület, vagy szervezet irányította volna, vagy mozdította volna elő annak keresztül­vitelét, hanem az egész ügy erre a célra szö­vetkezetbe tömörült emberek egyéni akciójának tekinthető. A nyomozás első része befejeződött (Budapesti tudósítónk telejoajelentése.) A frankhamisítás ügyében a nyomozás nyu ivó­pontra érkezett és azzal a jelentéssel, amelyet a kormány tett közzé, a nyomozás első fázisa befejezettnek tekinthető. A hivatalos kommüni­ké értesüléseink szerint Martnovlch Jenő rendőr­főkapitány fogalmazta és szövegez e és PiSthy Pá', valam nt Rakovszky Iván miniszterekkel történt megbeszélés ulán mutatta be a miniszter­elnöknek és csak ezután intézkedett ennek közzététele iránt. Szombaton este tüntetés készült Nádosy és társai mellett. Erős készenlétet vezényeltek ki a Markó uccai fogház környékére. Az üggyel kapcsolatban a rendőrfőkapitány­ságra ma az a jelentés érkezett, hogy az ügyészségen vizsgálati fogságban lévő Nádosy Imre és társai mellett tüntetés készül. Ezért a rendőrség a Markó uccai fogház környékére erős rendőri készültséget vezényelt kl és a fog­házőrők számát is felemelte. Ugy látszik azon­ban, higv ez csak vaklárma volt, mert még a késő éjjeli órákban is a fogház környike a megszokott csendes is elhagyott volt. A napilapok szindikátusa tiltakozé jegyzéket ad át Rakovszkynak a Világ betiltása miatt. (Budapesti tudósítónk telefonjelentise.) A napilapok szindikátusa ma este tartott ülésén el­határozta, hogy tiltakozó jegyzéket ad át a belügyminiszternek is a miniszterelnöknek a ,Vllág* betiltása miatt. Páter Bónis vallomása tette szükségessé Zadravecz kihallgatását. A déle'őlli órákbm ezeket jelentik a nyomozás­ról : A frankhamisitáii ügyben a rendörségen most a jegyzőkönyveket másolják is az aktákat ren­dezik. Remélik, hogy a déli órákban eien mun­kával elkészülnek éi azután a terjedelmes akta­csomagokat és a rendőrségen még őrizetben levő egyéneket még ma diluián átküldlk az ügyészségre. Tegnap este 10 óra fáiban a nyomozást ve­zető tisztviselők hosszab) hivatalos jelentéit készítettek. Ei a terjedelmes hivatalos jelentés felöleli a nyomozás egész eddigi anyagát A hivatalos jelentés, mint értesültünk, azzal fog végződni, hogy a budapesti államrendőrség a frankhamisítást ügyben a nyomozást bifejezle. Ma reggel 9 órakor Ismét értekezletet tartottak. Ezen az értekeileten minden egyes rendőrtiszt­viselő összefoglaló jelentést terjesztett a fő­kapitány elé és Mikla Sándor rendőrtinácsos referált a főkapitánynak arról, hogy mennyire készültek el az akták rendezési munkájával. Bónis Arkangyal ftrencrendi szerzetest tegnap délben az egyik főkapitányheiyettes lakásán ki­hallgatta. Áilitálag az ő vallomása tette szük­ségessé Zadravect István tábori pBspöí ki­hallgatását. A letartóztatottak közül különösen Gerő László tanácsos van a legjobban lesújtva. Ma vallomást jegyzőkönyvének aláírásakor görcsös zokogásban tört ki és egyre ezeket hangoztatta : — Ml lesz a feleségemmel, mi lesz a gyere­keimmell Kl fog m§si rólak gondoskodni? Úgyannyira kétségbe volt esve, hogy még a körülötte álló rendőrtisziviselőket is megren­dítette. Jules Emmery a Francia Bank megbízottja az üggyel kapcsolalban a következőket jelen­tette ki az újságíróknak: — A budapesti rendőrség munkájának tel­jes eredménye van. A pénzhamisítás összes főtetteaei rendőrkézre kerültek és ml nem ts akarunk egyebei, minthogy ezek elnyerjék méltó büntetésüket. A nyomozás részleteiről semmi­féle ujabb fordulatot ebben az ügyben ne" várok. Dr. Laky Lajos rendőrlanácsos főnök a következőkben nyila'kozot — A budapesti rendőrséget — agy sand ­régóta nem foglalkoztatta ilyen nagyszabású komplikált és szenzációz bűnügy. Örömmel mondhatom, hogy az egész rendőri apparátus óraműpontossággal látta el nehéz feladatat ugy hogy még az iltidőző francia kiküldöttek is bámulatuknak adtak kifejezést a gyors %iket felett. 1 i , Gróf Csáky 19-én jön haza. Gróf Csáky honvédelmi miniszter, aki m bidsága alatt Olaszországban és Görögország­ban hosszabb utazást te*z, január 19 én tér vissza BudipeKre és átvesii hivatala vezért i.SchatzMagdafüzöszalóia amogyi ucca 15. n Telefon: 14-30

Next

/
Oldalképek
Tartalom