Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-08 / 5. szám

1926 január 8. OELMAQ YARORSZ Atl Móra Ferenc és Juhász Gyula a magyar költőkről. lukász Gyula és Móra Ferenc borkóstolást adtak csütörtök este a magyar irodalom szüret­iéből' Az Ízesítőt, a nemes ívelésű kristály­ooharat Étsy Emilia szolgáltatta ehhez a pom­pás szürethez, megértően és átszellemültséggel. A háború óta az az indokolatlan nézet szivó­dott bele a köztudatba, hogy Szegeden nincs komoly és megértő talaja az igazi irodalmi előadásnak. A szegedi kettős fogadtatása csü­törtökön este a Tisza szálló nagytermében ala­posan rácáfolt erre az általános véleményre. fuhdsz Giula mesteri utmulatása alapján sor­ban jöttek a magyar Pantheonból Csokonai, Berzsenyi, Vőrösmarli, Petőfi, Arany, Kiss Jó­zsef és Ady Endre, akiket Étsy Emilia inter­oretált. A műsor második felét a modemek töltötték ki. Kosztolányi eísirta a szegény kis gyermek tengernyi panaszát és lánc-lánc esz­terláncot játszottt szines, ezerhuru hárfáján. Babits komor ötvözetű, márványfaragásu gyöngy* éke után Tóth Árpád buja szinei következtek. Korok, életek, magyar bánatok és keservek sír­tak Juhász Gyula előadásában, amikor elidő­zött a magyar halhatatlanok emlékénéi és köny­nyed mosoly, amikor az élőket, saját magát és Móra Ferencet, a nagy magyar stilmüvészt is­mertette. Az előadás koloritját, szines üveggolyóját Móra Ferenc vitte fel a dobogóra, aki páratlsn csevegésével hol könnyeket, hol mosolyt csalt az arcokra. Különösen, amikor az írói dicső­ségről és büszkeségről szőtte egyszerű, de mégis hsmisithatlan humoru mondanivalóit. A hálás, megértő, igazi irodalmi barát közön­ség elragadtatásáról elég annyi, hogy az elő­adás végeztével percekig tűntetett és hódolt kedvenceinek, akik uj vért loptak bele az elfá­sult, eltunyult szegedi irodalmi életb;. Csütörtökön ismét áradt a Tisza. Az áradáa egyelőre nem jelent veszedelmet. A Tisza áradása változatlanul tovább tart. Csüiöitökön délben a vízmérő 729 centimétert mutatott, tehát huszonöt centiméterrel többet, mini legutóbb. A Tisza ujabb áridása össze­függésben van a Tokaj feleit megindult torla­szokkal, mert az ott megrekedt viztőmeg csak fokozatosan vonulhat le a mellékfolyók lassú tempójú apadása következtében. Ez az áradás azonban nem ielent árvtzvesze­delmei addig, amíg valami ujabb esőzés esetleg ismét nem duzzasztja meg a Tisza felső sza­kaszát, vagy a mellékfolyókat. Szeged védő­töltései kilenc és félméteres áradással is meg tudnak még birkózni, de csak abban az eset­ben, ha az ilyen nagyarányú áradás siélcsen­des időben következik be. Az erős szél ugyanis még a kilencméteres viz hullámait is átdobja a töltésen és a hullámverés a töltések peremét bárhol kikezdheti. Emberi számítás szerint azonban ilyen nagy áradás nem következbetik már be, meri a fagyos hónapokban leesett csapadék vizének túlnyomó nagyrésze már levonult. A város belterületén a felfakadó talajvíz egyre pusztítja még a mélyebb fekvésű lakáso­kat és alig malik el nap, hogy hasz—harminc ujabb család ne válna hajléktalanná. A haj'ék­talanokat a város nem helyezheti el szükség­lakásokban, mert ilyenekkel nem rendelkezik, eddig mindössze hat csatádnak adtak csak haj­lékot a volt városi autóüzem üresen álló gará­zsában, ahol azonban több hely már nincsen. A polgármester érdeklődésünkre kijelentette, hogy hiába épitene a város szükséglakásokat, azok a tényleges szűkség bekövetkezéséig nem maradnának üresen éppen a nagy lakáshiány miatt. I IQ Péntek. Rám. kai. /Om Szörény. Nap kei Szörény. Protestáns 7 óra 47 nerckor, jiyagntk 16 óra 27 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva A. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Mvxeum nyitva ú. e. 10—12-ig, Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. A szinbázi előadás este fél 8 órakor kezdődik. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Gerle Jenő Klauzál tér 3 (telefon 359), Gergely Jenő Kossuth Lajos sugárut 31 (telefon 62), dr. Lobi Imre Gizella tér 5 (telefon 819), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846), Nyilassy Ágoston Szilién sugárut 11. Nyitás reggel fél 8, zárás este fél 7 órakor. Főispáni értekezlet az árviz ügyében. Minden város ban tn?£'ndait a gyűjtés. Budapest, január 7. Az ország főispánjai ma délelőtt értekezletre gyűltek össze Vass József mi­niszternél az árvízkárosultak segélyezése ügyében. A megbeszélésen a felsegélyezésre irányuló orszá­g os akció megtervezéséről volt szó. Az értekez­zen a zempléni és békési főispánok kivételével, akik még most is ott vannak a mentési munkála­toknál, valamennyi főispán megjelent. Az értekez­leten megállapodtak az országos akció megszer­vezése tekintetében és beszámoltak egyes törvény­hatóságok az eredményről, ahol már a segélyezési akció megindult. Ebben előljárt Szeged városa, amely dr. Aigner Károly főispán bejelentése sze­rint 100 milliót szavazóit meg és társadalmi gyűjtést is indít. A gyűjtés raás városokban is megindult. — Megválasztották az összsíróküldőttsé­geket. A központi választmány csütörtökön dél­ben a polgármester elnökletével ülést tarlóit és megválasztotta a jövő évi választói névjegyzék tervazetének összeállításához szükséges ösizeiró­kűldötl8égeket. Az első választókerületben a küldöttség elnöke id. Csikós Jenő, a második­ban Adok László, a harmadik kerület első kül­döttségében Jüger Géza, a másodikbán Lengyel István, a harmadikban pedig Balassa József. A küldöttségek április tizedikén kezdik meg mun­kájukat. — Megfosztották vitézi cimétől Dánér Bélát. Budapestről jelentik: Dánér Bélát töröl­ték a vitézek soriból. A legbeavatottabb helyen megtudtuk, hogy ez a hir megfelel a valóság­nak. Dánér jogtalanul használja a vitézi előne­vel, mert a vitézi szék december 16 án tartott értekezletén törölte a vitézek névsorából. Az erről szóló értesítést december 23-án kézbesí­tették Dánérnek. — Egy kocsi homok — huszonháromezer korona hídvám. A szegedi kereskedelmi és iparkamara átiratot intézett a város tanácsához és azt kéri, hogy a tanács szállítsa le as Új­szegedről a városba szállított homok kocsinklnt jelenleg huszonháromezer koronás hidvámját, mert a magas vám is drágítja, tehát nehezíti az építkezést. A tanács a beadványt kiadta sz adóhivatalnak véleményezés végett Hitelesített üzleti könyvek, leltárivek olcsón kaphatók Kovácsnál, Kölcsey u. 4. Telefon 10-48. Telefon: Irodai 2-58. BELVÁROSI múxí Telefon: Pénztári 5-82. I Január 8., 9,, íO-én, péti; ; :n, szombaton, vasárnap j Rudolf Valentino B káprázatos nagy filmje: I Figaró Ofansége. ESSSi:10 <elvoná£>n­a II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. — Előadás az egyetemi Földrajzi Intézetben. Ritkán nyílik alkalma a nagyközönségnek arra, hogy tudományos előadásokat mozgófényképekkel illusztrálva hallgathasson. A Földrajzi Intézet mó­dot kiván adni az érdeklődőknek arra, hogy egy mindenkit érdeklő problémát, az égi testek csodáit a mozgófénykép technika felhasználásával egy szép előadás keretében megoldva láthassanak. A film­felvételek a potsdami csillagvizsgáló intézetben Ludendorff igazgató felügyelete alatt készültek és a fim képzelő erejével betekintést engednek a világegyetem sokszor megmagyarázhatatlannak tetsző csodáiba. A felvételeket dr. Kogutowlcz Károly egyetemi tanár fogja magyarázó előadással kisérni és igy a tudomány iránt érdeklődő nagy­közönségnek páratlan alkalom kinálkozik ismeretei bővitésére. Az előadás második része Verne Gyula fantasztikus holdutazásának modern megvalósí­tása : utazás a világűrbe t Egy képzeletbeli merész acéllöveg röpit át bennünket a világtéren, mialatt a világegyetem örök csodái közvetlen módon szemlélhetik, természetesen egy kis fantázia se­gítségével. Ugyan bizony kit nem izgatott valaha az a kérdés, vannak e a Marson lakók? Milyenek az égitestek óriási távcsővel nézve ? Véges, vagv végtelen a világtér? Mik azok a kettős csillagok? Mi a tejút ? stb. Ezekre a kérdésekre oly ügyesen oldották meg a feleletet a film szerkesztői, hogy szinte észre sem vesszük, hogy a képzelet biro­dalmában vagyunk, mikor a világűr bátor utasai­val a Planetoldák Liliput országában vagy a Mars csodás lényeinél időzünk. Hisszük, hogy akik az előadást végigélvezik, nemcsak kellemes szórako­zást, hanem tanulságos okulást is fognak találni. Az egyetemi Földrajzi Intézet helyiségében (volt le­számoló palota I. em.) folyó hó 10 én, vasárnap délután 5 órakor kezdődő előadásra beléptidij nincs, műsor ára 10.000 korona. — bUntiszUlet a zsinagógában pénteken délután 4 órakor. írásmagyarázat szombaton délelőtt. — Január 16-án lesz az újságíró-sorsjegy húzása. A legtöbb és legértékesebb nyeremény­tárggyal biró sorsjáték, az ujságiró-sorsjegy hú­zása már január 16 án lesz. Akinek még nincs sorsjegye, okvetlenül vegyen. Nyerhet 1000 mázsa búzát (értéke 400 millió), négyszobás teljes lakás­berendezést, zongorát, teljes hálószobát, motor­kerékpárokat, rengeteg arany és ezüst ékszert. Sorsjegyek viszontelárusitóknak is Budapest, IV., Korona ucca 3. — A betétkönyv készpénz-e, vagy őva­dékkipss értékpapír, vagy egyik sem. A ke­reskedelmi miniszter Szegeden három kézizálog­fizlet felállítására adott engedélyt azzal, hogy az engedélyeseknek hetvenmillió korona óvadé­kot keil letétbe helyezniük készpémben, vagy ővadékképes értékpapírba. Az egyik zálogos az óvadékot bankbetét-könyvecskében akarta letenni, az iparhatéság azonban az ilyenirányú kérvényét nem teljesítette, mert a betétkönyvet sem a készpénz, sem pedig az ővadékképes értékpapír kategóriájába nem oszthatta be. Az érdekelt az iparhatóság hetároiatát megfeleb­bezte a város tanácsához, a tanács — értesü­lésünk szerint — a hétfői tanácsülésen dönt az elvi Jelentőségű kérdés fölött. Reunlon a Kasa éttermében. Külföldi szállodák és dancingok mintájára vasárnap délu'áni tea keretében a táncon kívül külön­böző, művészi szórakozásban lesz része a közönségnek. Minden egyes alkalommal a sze­gedi cégek kiállításai teszik vál ozatossá a reu­nionokat. Most vasárnap 10-én Wilhe'm Ella iparmüvésznő mutat be csodaszép relief festé­szet motívumokat estélyi és alkalmi ruhákra, azonkívül fa-, fém- és tgyéb dolgokat. Belépő­díj nincs. — A Charltébál. Az 1926 február hó l én, hétfőn este a Szent Geliéit gyógyszálló diszcsarnokában gróf Andrássy Gyula v. b. t. t. és dr. Ripka Ferenc főpolgár­mester védnöksége alatt tartandó „Charité'-báf iránt az előkelő báli közönség körében jgen nagy érdek­lődés nyilvánul. Ez okból célszerű, ha a meghívó meg­küldése céljából már most fordul bálrendezőaégünk­höz, VI, Csengery ucca 69. Telefon T. 5-49. s Vízvezeték javítások és átalakítások Feketé­nél Kossuth Lajos sugárut 25. Telefon 10—72. I f Telefon r-85. KORZÓ mozi Telefon 11-85. Január 8-án, pénteken 1 i Gtiettő hegedűse. I Zrídó dráma 6 felvonásban. Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 1 £s 9 órakor fi Ftop,5: ALMA RUBENS. 8 • A legújabb Fox és Gaumont híradók. | K Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor $

Next

/
Oldalképek
Tartalom