Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

KK ..«•„. .íSIvV.. DBLMAQYARORSZAQ 1926 január 1 A Délmagyarország Szegeden és környékén az egyetlen liberális lap. Fennállásának biztositéka és ereje a független polgárok és munkások támogatása. Szeged — textilváras. Huszár Arnold. Irta: Mig a békeévekben hazai textilgyáraink jórésze majdnem kizárólag a kvóta arányában kőztük felosztott állami szállításokkal voltak foglalkoztatva, addig a széles fogyasztótömegeket Cseh- és Morvaország látták el, kis mértékben pedig Anglia. Évszázadok fejlődése és szorgalma koncentrálódott Brünnber, Jagerndorf-, Bielitz , Reichenberg-, Iglau, Königinhofban stb., ahol az iskolázott munkástömegek nemzedékről nemzedékre állottak a szövőszék mellett, hogy a magyar mágnás diszmentéjéhez a legfinomabb posztót, a magyar paraszt nadrágjához a iegtartosabb fusztiánt, a magyar bankigazgató saccojához a legkifogástalanabb kamgarnt és — last but not least — a tulipánkorszak honleányai számára a leheletkönnyű ingbatisztvásznat szőjjék ... Világégésnek kellett jönnie, hogy szeműnk kinyíljék és meglássuk azt, hogy bár kétharmadával lett kisebb országunk, mégis ebben a kis országban teljesen a magunk urai lettünk, amennyiben a közös vámterület ballasztjától megszabadulva, gazdasági téren is önálló cselekvőképességhez jutottunk. Ez konjunktúrát jelentett. A magyar gyáriparnak egy hirtelen előretörése kezdődött oly gazdasági területek felé, amelyeknek kiaknázása legalább is 100 százalék haszonnal kecsegtetett. A nagy lehetőségek és nagy profit korszaka azonban valutánk stabilizálódásával lezáródott. Tisztulási folyamat következett, amely még az abszolút létjogosultsággal biró nagyobb vállalatokat is erős teherpróbának tette ki. £s nem lehet kétség aziránt, hogy a krízis, ame lyet ez a tisztulási folyamat előidézett, hatásaiban még kiszámíthatatlanabb lett volna, ha a szanálás következtében szorult helyzetbe jutott iparunknak védvámpolitikánk segítségére nem siet, — bár azt hisszük, hogy a magyar textilipar is meg fogja idővel találni azokat a kedvezőbb termelési teltételeket, amelyek mellett a külföldi verseny bizonyos mértékig önmagától fog kikapcsolódni — a mai protekciós vámrendszer lebontása után is* Ehhez azonban két tényező figyelembevétele fontos. Az első az, hogy az országban termelt nyersanyagok 100 százalék erejéig itt dolgoztassanak fel a megfelelő gyáripar továbbfejlesztése révén. A másik az, hegy ez a gyáripar oiy szakgárda felett rendelkezzék, amely megüti az európai nívót. És itt elérkeztünk a mi tulajdonképpeni állomásunkhoz; Szegedhez. \ budapesti tőzsdén a tiszavidéki búzát jegyzik a legmagasabban és ennek a vidéknek számottevő, a külföldön is elismert, elsőrangú malmai vannak. De ugyancsak a Tiszavidék termeli az országban a legfinomabb posztógyapjut (Streíchwolle) is, amely külkereskedelmi mérlegünk egyik igen aktív részét teszi. Ez az a bizonyos merino crossbred fajta, amelynek kiváló minősége a szegedi gyapjuipar igénytelen keretei között egyelőre még csak a dorozsmai kendőkötőasszonyoknak a Mars téren árusított kendőiben és nem egy finom szabású velourkabátban reprezentálódik... Pedig a iiszavldéki gyapjút a cseh gyárak talán évszázadok óta ismerik és dolgozzák fel. Ebben a megállapításban tulajdonképen egy igen súlyos szemrehányás rejlik, mert mig ma a vállalkozási lehetőségek a posztó- és szövetgyártás terén az ország fogyasztóképességét véve alapul, még 50 százalék erejéig sincsenek kiaknázva, addig Szegeden — mely város a tiszavidéki gyapjafelhozatal központjává lehetne — egy-két u. n. factoreibérfonódán kívül a gyapjuiparnak még leghalványabb nyomát sem találjuk, habár itt a gazdaságos és versenyképes termelésnek összes előfeltételei megvolnának. A Pénzintézeti Központ legutóbbi gazdasági jelentése szerint 1925 ben a gyapjutermelés 6 millió kg-ra rúgott. Ebből a mennyiségből egy tekintélyes rész kerül exporteladásra. Gyapjúfonalat az elmúlt évben a belföldön 4.6 millió aranykorona értékben termeltek, mellvel szemben az impoit 19.08 millió aranykoronára rúgott. Az országban gyátlott gyapjúszövet tavaly 44 4 millió aranykoronát reprezentált, mig a külföldről behozott mennyiség 61.84 millió aranykoronát Amint tehát látjuk, a magvar textilipar gyapjuionalszükséglete 1924ben 24.4 millió aranykoronát tett ki, melyből azonban 4 hazai gyárak csupán 148 százalékot gyártottak, az összes gyapjuszövelszükséglet pedig 106 24 millió aranykorona volt, mely összszükségletet a magyar gyapjuipar mindössze 42 százalék erejéig tudta fedezni. Ebből a szemsKCgfcöl nézve a dolgokat, fedezzük fel Szegedet magunknak. Szeged vidéke és a szomszédos varmegyék elvitathatatlanul elsőrendű posztógyapjut termelnek. Ez a gyapjú helyes szelekció mellett minőségileg még feljavítható és mennyiségileg fokozható lenne. Azonban még igy is, csekély percentuális tengerentúli gyapjú keverésével oiy gyártmány kapható belőle, mely a világversenyben is bátran megállhatja helyét. Szegednek létező textilipara egy egészséges munkásstock felett rendelkezik, mely a gyapjuipar részére is figyelembe jöhet. Azonkivüi Dorozsma, Tápé, Somogyitelep stb. lakossága ma már egy város indusztrializálódásának igen komoly alapját teheti. Ezzel szemben a fővárosban működő posztógyárak munkabére mindenesetre magasabb kell, hogy legyen, mint lenne Szegeden, mely könnyebben és olcsóbban élelmezheti magát A Szeged vidékén termelt nyersanyag szállítása, csupán 50 km es körzetet véve alapul, legalább 50 százalékkal olcsóbb Szegedre mint Budapestre. Ehhez járul még Szeged fekvése a Balkánexport szempontjából. Ugyanis, ami ma még a Balkán felé létesítendő kereskedelmi kapcsolatok szorosabbátétele szempontjából távoli lehetőségnek lünik fel, az maholnap a nemzetközi versenyben az olcsóbb termelés és tarifális előnyök alapján reális valósággá lehet. Mindezekből tehát világos, hogy itt nem a konjunktúra, hanem természetbeli adottság az a súlyos tényező, amely Szegedet textilvárossá teheti, mellyel a magyar gyapjuiparnak egy egészséges és felette gazdaságos decentralfcálódása következ nék be. Azonban ezirányban a kezdeményező lépést a városnak magának kell megtennie. Nem elegendő a közgyűlési teremben kijelenteni, hogy az itt létesítendő ipartelepek részére a város máris bizonyos földparcellákat tart fenn, melyek a föld igénylő kisembereknek nem oszthatók ki. Ilyen negatívummal itt nem lehet ipart teremteni. Egy másik igen érdekes negatívum az annak idején nagy költségekkel felépített kenderakadémia speciálisan szomorú sorsa. Emberek, akik ezen intézmény létrehozatalán fáradtak, abból a szakszerű és tiszteletreméltó meggondolásból indultak ki, hogy még az akkor igen nyomott viszonyok között küzködö textiliparunknak is oly szakerőkre van szüksége, akik jövő pályájukra való teljes felkészültségüket ezen akadémián kapják meg. Mi sem természetesebb tehát, hogy ebből az intézménybői — nem tudni, mily elhatározásból —paprikavizsgáló állomást csináljanak ... Egy ily furcsa metamorfózis helyett ebben a kenderakadémiában lehetett volna Csonka-Magyarország első, jól felszerelt, modern textilszakiskoláját az elveszített késmárki textiliskola pótlására elhelyezni, ahelyett, hogy a negyedik egyetemért oly nagyon verekednünk kellett volna. Mert valójában az igazi kulturát sohasem egy ország egyetemeinek száma, hanem igenis egy népnek produktív képességeiben rejlő ethikai erő határozza meg. Minden oly jelenség, mely a valódi szellemi szükségletek terhére más tudományos intézmények vérét szívja el, semmi más, mint kulturhazugság. Ennek a beteg országnak ma nem több orvosra, hanem az orvosra van szüksége, aki gazdasági nyavalyáiból kigyógyítsa. Chesterton, a nagy angol író jegyzi meg szatirikusán egyik írásában: „In social matters we must actually find the cure before we find the disease..." Vagyis: szociális kérdésekben mindig az orvosságot kell megtalálnunk, még mielőtt a betegséget megtaláltuk volna ... A több munkaalkalom, több kenyér a társadalmi konszolidáció kérdésének kulcsa, erre talált Szeged egy remediumot: felállította a negyedik egyetemet. Ezért az egyetemért fizet évi 50 vagon búzát stb., holott ha a kenderakadémia helyén megcsinálja mintaszerűen és kisebb tehervállalás mellett a textilszakiskolát, talán nem minden büszkeség nélkül hirdethette volna a Balkán felé sokat hangoztatott kulturfölényünket, idecsábitva ezen országok tanulnivágyó ifjúságát. Valóban, nem ártana végre az igazi reálpolitika útjára térni és a kulturszükségleieket szociális és közgazdasági értékük szerint mérlegelni és e célból csak azt ajánlhatnók, hogy a szegedi textilipar* továbbfejlesztése érdekében ne a kultuszminiszter úrral, hanem külföldi érdekeltségekkel tárgyaljon ez a város, megmutatva azt, hogy az áldott magyar föld mily kiaknázatlan energiák, mily parlagon heverő kincsek felett rendelkezik. Mert Szegednek kétségtelenül elsőrangú érdeke felismerni valódi hivatását, hogy végre mint Magyarország második városa a legnagyobb mértékben kapcsolódjék bele az ország ipart termelésébe, hogy elvesztett „Hinterlandja" folytán amúgy is erősen megcsappant közgazdasági jelentősége végképp sn elsorvadjon. Ezt azonban nem lehet egyszerű közgyűlési határozatokkal és oly intézmények horribilis áldozatot igénylő fentartásával elérni, melynek egyetlen gyakorlati eredménye kizárólag az adókulcs felemelésében jelentkezik. Praktikus elgondolásokkal, helyénvaló, gyümölcsöző áldozatkészséggel, szakemberek bevonásával, rendszeres, SZÍVÓS munkával lehetne igen sokat elérni, ami ennek a városnak forgalmát pezsdülőbbé, megélhetését jobbá, kultúráját igazán nyugatibbá tehetné. Megállj I Előadások a Belvárosi, Korzó és Széchenyi mozikban újév napján 3, fél 5f 6, fél 8 és 9 érakor. Újévkor minden előadáson 1—1 szerencsemalacot és 1—1 tömb 12—12 darabból álló ajándékjegyet sorsolunk ki. ! PAPLANOKAT legfinomabb anyaggal töltve, legszebb kivitelben legolcsóbb készülnek Reiser utóda Nemes Mihály villanyerőre berendezett paplangyárában Orsszlán és Kelemen uoea sarok. Régi paplanokat jutányos árban átdolgozunk 40 A legnagyobb boldogság másnak örömet szerezni. órát legolcsóbban Nagy javítóműhely! Széchenyi tér S. ékszerésznél vehet. Alapítva: 1892.