Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-05 / 3. szám

1926 január 5. DELMAQYARORSZ/1Q 7 Cv?r ;«n Anday Piroskával. Most lett ötvenéves a Carmen és szegény Bizet, aki vérrel üttette és könnyel öntöite ezt a legyed vesebb munkáját, sohasem tudta meg, mennyi gyönyörűséget hoz még az emberiségnek szenve­délytől gyötört muzsikája. Az idő nem nyomta rá kérgét, hogy emészthetetlen emléke legyen csupán egy kor, egy ember hirtelen felbukkanó tehetségé­nek, hanem ma, amikor egyre elterjedtebb és tá­gabb horizontokról oldődiR le a vigasztalanság, még jobban érezzük, hogy ami ott zakatolt az ei­tnult ember szivében, az szorongatja a mienket is és nincs mélyebben átérzett egyesség, mint az együtt eisirt, jóleső fájdalom. Bizet-1 pedig éppen a Carmen bukása vitte a sirba. A vitán felQI szükséges romantikus beállí­tást az első párisi előadás naturalisztikusan sivár felfogása lezüllesztette. A zene elveszett az ütött­kcp jti, akarattal piszkos és undoritóan csatorna­szagu diszletezésben — igy képzelte el az akkori párisi cperarendező — és a csodás rózsa, a bo­szorkány rózsája lehullott a sárba. Nem lehetett már megmenteni, rátapostak, a Carmen megbukott. Csak később próbálkoztak meg ismét vele, de akkor már szines köntöst viselt, az impresszionis­ták derült világríéztete tündökölte be a színpadot és Carmenból világhírű nő lett. Ma már nem árt neki, ha a nagyszínpadok újítóinak szemébenvö rö3 posztó is a cigánylány színekkel egyesülő rit­musa, Dancsenko, az oroszok mindenható szín­házi cézárja vissza akarta tériteni a múltba, a benne rejlő erőt visszájára fordítani. A muzsika minden — igy okolta meg — és minden dekora­tív támaszpont nélkül is mozdulatlanná kell vál­nunk a szuggesztív hatásától. S a Carmen, leg­újabban leegyszerűsítve, a külvárosok erkölcsi fii­homályának párás levegőjében Iöveli tüzsugarait, Don Jósé, a szerencsétlen közkatona felé Moszkvá­ban. A kísérlet még folyik, lehet, hogy hozzánk is elér. A Carmen ismét probléma lett ötven év mul­tán és ami akkor beleszögezte az értelmetlenség koporsójába, talán ma a második renaissanceához fogja segíteni. Egy azonban megmarad: Carmen mindig az énekesnők legművészibb feladata, a mezzoszoprán komor szépségének beteljesedett diadala. Ha a fővárosban játszák, a régi operák mellől el-eltünedező közönség újra visszatér mindig. Sze­geden sokan nem jöttek el, mert már néhányszor hallották, holott Anday Piroska, a bécsi állami opera művésznője teljesen uj világításban, a mű­vészet színtisztán elemző, egyéni felfogásában mu­tatta be Carment. Már maga az arcszine, a bozó­tos, fenyegető haji jelezte, hogy nemcsaakönnyü­vérü játék fog leperegni előttünk, hanem egy tra­gikummai fűtött tűzvirág lobbant fel, amely csak azért követ el vétséget, mert nem bir a vérével. A német szöveg határozottan több karaktert ii ad Carmen alakjához, mint a magyar. Anday azon­kívül nemcsak nagyvonalú al-freskót festett meg, hanem minden orkesztrális hangnak a mozgás ütemével adott életet a színpadon. A hangja haj­lékony, érzéki, sötét árnyalásu drámai hang. Ez volt eddig Szegeden énekben és játékban a leg­Jconzekvensebben átélt Carmen-alak. Az előadás menetén meglátszott az improvizált­ság. öiszjáték helyett inkább összefigyelés volt, ami bizony sokat rontott a zavartalan élvezeten. Kertészt indiszponáltsága nyomta, a virágáriát mégis kitörő érzéssel énekelte. Escamilla szerepé­ben Lendvay nem állt az alakitás teljében, hanggal sem blria. Szász Edit már ismert kvalitásaival énekelte Michaélat és Arany értéke kizáril jg a hangjában volt. A két cigányteányt Fatth Qiza és Vass Manci énekelte sikerrel. Meg kell még di­csérnünk a női kart és a zenekart, ameiy sok ügy­buzgóságot mutatott. A közönség végig meleg tapsokkal jutalmazta az előadást, a karmester Andor Zsigát és Anday P/roskát minden felvonás uián vasfüggöny elé hivta. Z. i>. * Mára Ferenc mondja a prológust 7-én csütörtök este 8 órakor a Tisza-szállóban tar­tandó Irodalmi Esten. * Écay Emília a magyar költök legszebb termékeit adja elö. * 3ahász Gyula előadása a régi és modern magyar írókról, irodalmi szenzáció. * Az Irodalmi E*t jegyeit 15—50 ezerK-ért Harmónia (Belvárosi MMÍ) pénztára árusija. * Móra Fsrenc szellemességei zárják be a csütörtöki Irodalmi Estet, amely iránt város­szerte nagy az érdeklődés. •Marika. Zágon István nagysikerű vígjátéka, mely még ma is állandóan telt házak mellett kerül Buda­pesten szinre, ma este másodszor szerepel a színház műsorában. A tegnapi bemutató lázas sikeréből arra lehet következtetni, hogy Szegeden ig folytatja diadal­* Goldatéin Számi mérsékelt helyárakkal. Szer­din délután kerül szinre a ma már országosan nép­szerű és közkedvelt Qoldstein Számi Faludi Kálmán­nal a címszerepben, aki ezzel az alakításával az or­fzíg össze3 nagyobb városaiban felejthetetlen sikere­Két aratott. Mellette az operett-társulat legjobbjai ját­szák a vesetőszerepeket. * E<I« Ilbak, a világhírű eszi fáncmüvésznő, ki az egész kon'ineasen szenzációs sikereket arat, kedden, 12-én fd a egyetlen táncestjét, ahol szenzációsan nagyszerű táncaival és tüne­ményes toalettjeivel a szegedi közönséget is bámulatba fogja ejteni. Jegyek 10-50 ezer ko­ronáért a Belvárosi Mozi pénztáránál (Harmónia), * A kis huncut. Jaan Gilbeitnek ez az uj esztendő első nipján általános tetszés mellett bemutatott ked­ves témájú, fülbemászó muzsikáju operettje kerül szinre szerdán este. * Wilde Oszkár és Mollére egy este ksrfil színre csütörtöké i. A .Firenzei tragédia* az olasz éjszakák tüzes, fojtott indulatainak egy izgalmas szerelmi drá­mája, mely szines nyelven egy érdekes és nagyvonalú házassági tragédiának a rajzát nyújtja. A szépséges fiatalasszonyt Kaszab, a csábító herceget Gonda, a férj tragikus szerepét Baróthy játsza. — A .Bo'csi. nálta doktor* Faludi alakításában nyújt mulatságos helyzeteket és Egyed, Harsányi, Rogoz, Szentivényi, Lányi S. Ilona, Falus, Bilicsi szereplésével viszi a burleszk moliéri humort a kacagtató helyzetekkel és vidám alakokkal a jókedv felé. A modern vígjátékírók évtizedek éta élnek meg ebből az őshurmrt fakasztó nagyszerű darabból, mely elmés és humoros kigunyo lása az üres nagyképüsködésnek. * Stranss-csntennárlnm Pénteken este ünnepli a színház Strauss János születésének 100 éves évforduló­ját. Ez alkalommal egyik legsikerültebb vigoperája, az .Egy' éj Velencében* kerül színre, amely a végig mulat­ságos karneváli tréfájával és Strauss gyönyörű muzsi« kájával a mult szezonban sokáig a legkedvesebb és legsikerültebb előadása volt a budapesti Városi Szín­háznak. A társulat színe-java nagy felkészültséggel várja a pénteki bemutatót, mely nemcsak igazi kultur­űnnepnex ígérkezik, hanem egészen elsőrangú elő­adásssal fogja meglepni a közönséget. A főszerepekben Kolbay Ildikó, Fenyő Irma, Várhalmy Irén, Egyed Lenke, Fenyves, Sugár, Delly, Herzceg, Rigoz, Gonda és Bilicsi fogják szaporítani eddigi sikereik számát. Az ünnepi előadásra egéBzen uj díszletek is készütek és Szentiványi Béla, a darab rendezője egészen uj ötletekkel, felvonulásokkal és színekkel gazdagítja a biztos siker előtt álló újdonságot. * Ax Egy éj Velencében pénteken, szombaton és vasárnap van műsoron. * Csütö tök délntán rendkívül mérsékelt helyárak­kal: .Az aranyember*. * A csütörtök délntánl előadás helyárai 3C00 ko­ronától 18.000 koronáig. * Az njesztendő első ifjúsági előadása szombaton délután: .Gyurkovics lányok*. * Vasárnap délntán mérsékelt helyárakkal; .A kis huncut". Rádió ROVATVEZETŐ) SZÖLLŐS KÁROLT. A nagyobb leadóállomások ma! műsora. Január 5, kedd (A városnév utáni (iám i hullámhossz Budapest 546. Délelőtt 9, délután 12.30: Hirek, 5: Katonazenekar. 1. Beethoven: A .Prometheus* bal­let nyitánya. 2. Mascagni: Nagy ábránd a „Paraszt­becsület*-bői. 3. Bachó: Honvéd táborban. 4. Tánc­zene. 7: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. Strauss Richárd: ,A rózsalovag*. (Strauss Richárd személyesen vezényel). Bécs 530. Délelőtt 11: Hangverseny. Délután 415: Hangverseny Hecht Ada operaénekesnő közreműködé­sével 8.15: Zongorahangverseny. 9.15: Népdal-est. Berlin 505. és 576. Délután 4.30: Hangverseny. 8.30: Tarka est. 10.33: Tanácsok rádidama őröknek. Boroszló 418. Délután 12.30: Hangverseny. 5: Csaj­kovszki-zene. 8.15: Rádiószínpad. 9.50: Előadás. Majna-Frankfurt 470. Délután 4.30: Shakespeare­nyitányok. 8.05: Opera est. 9: Zongorahangverseny. Hamburg 392 5. Délután 8: Lehár: .A víg özvegy*, operett. Königsberg 463. Délután 4.30: Hangverseny. 8: Be nedic: .A gyöngéd rokonok*, vígjáték, lu: Mando­lin-zens. L'pcse 4 2. Délután 4: Hangverseny. 8.Í5: Szímfó­nikus hangverseny. München 4^5. Dllután 4.20: Koncert. 5: Hangver­seny. 8.25. Dal-est. 9.20: Tercett. Münster 4 0. Délután 1.15: Zenekari hangverseny. 4.20: Kamarazene (Schumann). Stuttgart 446. Délután 4: Hangverseny. 8: Hándel: Acis és Galatea". " Brünn 750. Délelőtt 1": Lortzing operákból. Délután 7: Zenekar- hangverseny. Daventry 1600. és London 365. Délután 5.15: Enek és zenekar-hangverseny. 6.15: Koncert. 7.30: Tánczene. 8.23: Bach: Preludium és fuga 9: Zenekar. 11: Green­wichi időjelzés, utána tánczeni. Róma 425. Délután 5.10: Hangverseny. 6-6.30: Jazz­band. 8.40: Hangverseny. Közben 10: Időjel. lü.30: Jazz-band. Toulouse 44'. Délután 1.15: Hangverseny. 8.45 Hang­verseny. 9.25: Koncert. Zürich 515. Délután 5: Hangverseny. 8.10: Dalest. RADIO VILLANY készfllékek, alkatrészek, szerelések, izzók, csillárok, Antenna építés. tiőiészülékek. AKKUMULÁTOROK. SZÖLLŐS !efefon"íiÍfr®­AUTÓ ÉS MOTOR A Michalin-gumm kióí, E rovatban már felhívtuk az autótulajdonosok figyelmét arra, hogy a pneumatik vásárlásánál nem­csak a gummi helyes méretezésére kell ügyelni, hanem nagy figyelmet kell fordítani arra is, hogy a vásárlandó gummi azonkívül, hogy mindenkor teljesen friss áru legyen, nagy ellenállóképesség­gel birjon és minősig tekinletében elsőrangú legyen, mert csakis ily gummi használata gaz­daságos. Ha igaz az a közmondás, hogy olcsó húsnak hig a leve, ugy kétszeresen áll ez a pneumatífera nézve, mert a silány gummi vásárlásánál megtakarított csekély különbözetet nemcsak hogy felemészti a minőségbeli nagy differencia, hanem a látszólag „olcsóbb" gummi a használatban jelentékeny költségtöbbletet okoz, aminek magyarázata a silányabb pneumatik ke­véssé tartós voltában, csekély ellenál.óképességé­ben és rövid élettartamában rejlik, hogy az egyéb hátrányokról ne is szóljunk. A Michelin név a pneumatik terén világszerte a legelőnyösebben ismert és 36 év alatt — amióta a Michelin-fivérek az első pneumatikot feltalálták, — a gyár a fejlődés olyan magas fokára hágott, mint kevés más vállalat. A Michelin pneumatik gyártásának tökéletes szabályszerűsége bámulatba ejti a laikusokat, de még a szakemberek is csodá­lattal adóznak a Michelin gyár tökéletes beren­dezésének és annak a preciz gyártási eljárásnak, mellyel a gyár a leggondosabban megválogatott nyersanyagból, a legmodernebb gyártási módszer­rel és a technika legújabb vívmányainak tervszerű felhasználával olyan kiváló minőségű pneumatikot állit elő, melynek használata a leggazdaságosabb, mert a kilométerteljesitményt illetően a legkeve­sebbe kerül. Minden eladott 100 pneuból Francia­országban 82 Algírban 80, Belgiumban 69 Spanyol­országban 65, Luxemburgban 69, Olaszországban 67 pneu esik Michelin gyártmányra. Ez a néhány számadat eléggé igazolja a Michelin-gummik el­terjedését. A szegedi Szvaton és Kucses cég vevőit szintén ezzel a kitűnő pneuvat szolgálja ki. A nevezett cégnél a Michelin gum&ik minden normális méret­ben állandóan friss minőségben szerezhetők be, jutányos árakon, mert a cég az árut közvetlenül a Michelin-gyárból kapja. HAHA cipőáruház SZEGED Kelemen ucca 12. sz. Mitlfi'f cipSsiOksftJltféf beszerzi, kérJOk árai ki­rakatainkat maitckínteiil. Olcsó occassió árusítási NSi schewro kivágott cipők, egyes párok H«M.ck pin.« 290.000 K Hcí!p»kklvíí0". 300.000 K IMhM.. ^ 260.000 K Nagy harianyavásái, olcsó árúsitás, mig a készlet tart. 7B 180.000K

Next

/
Oldalképek
Tartalom