Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-31 / 25. szám

1926 január 31. DBLMAGYARORSZAG 3 A szélsőbal és szélsőjobb kényszerítik Briand miniszterelnököt szigorú magatartásra Magyarországgal szemben. (.A Délmagyarország bécsi tudó silójától.) Diplomáciai kötökben éidckes magyarázatát adják annak, hogy Briand miniszterelnök, aki heteken át várakozó álláspontra helyezkedett a frankhamisítás ügyében, miért lépett fel birte len oly .erélyesen' az Cg\ben. Diplomáciai kötökben a francia belpolitikai helyzettel okolják meg Briand energikus maga'anását. Briand szeretni a szociálistákat a kormányba való belépésre bírni. A szociálisták egyelőre taktikáznak, azonban tudtára adták Bríandnak, hogy támogatásuk, esetleg részvételök fejében a legerélyesebb fellépést követelik a budapesti kor mdnynál. Briand sietett ezt a szívességet megtenni a szociálisfáknak, annál inkább, n-ivel a baloldal követelés megegyezik a szélsőjobb oldali körök álláspontjával. A jobboldal ugyanis szintén kOvetelt a fr«r.khamisitás összes részleteinek lisztázását azért, mivel reméli, ho#y ennek során ,német összeesküvésről t g lebu Ini a lepel. A frankhamisítás ügye tehát megerősítette Briand pozícióját a francia parlamentben. Nem február 15-ikéig, hanem csak 5-ikéig lehet a házbért fizetni. h kincstári haszonrészesedés elmarad. tári bázhiszonrésiesedéi eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat február l-ig nem kerül tető alá, akkor a házhast önrészesedést a második negyedre meg kell fizetni, a népjóléti miniszter ezt mondta: — Mindenki tévedésben volt, akt így állUotta be a dolgot, meri kétségtelen, hogy ennek befizetésire csak február 5. az esedékes terminus is addig eUg idő van arra, hogy a nemzetgyűlés letárgyalta az tndmnttdst is a házhaszonriszesedis >1törléséről szóló törvényjavaslatot. Igy biztosra vehttő, hogy a kincstári haszonrészesedést nem kell megftzetni a második negyedre. IMMMMIIMMMMM^^ Ötmilliárd koronával csökken ebben az évben a város földbérjövedelme. A költségvetés felszabadult hárommilliárdját nem a fogadalmi templom továbbépítéséi e használja fel a város. — A bérlők panaszára vizsgálóbiztoat küldőit Szeged e a földmiveléei miniszter. Bak pest, január 30. Mint közöltük, iz a hir terjedt cl, hogy a februárra esedékts házbért a minisztertanács tegnapi batáiozata tlipján február 15-lg lehet fizeinL Erre nézve a népeiét) miniszter a kővetkezőket mondotta: — Az a hír, mintha a tegnapi minisztertanács elhatározta tolna a taázblrözetés időpontjának február 15-ig való kitolásit, nem felel meg a valóságnak. — A házbért február 5-ig leli megftzetni és akkor lett volna esedékes a kincstári házhaszonrészesedés törlesztése is. Bud pénzügyminiszternek azon állítólagos kijelentéséről, hogy ha az indemnitás és a kincsAz az cgjőntelű ellenállás, amelyei a kormány a törvén) hitóságoknil találkozott a be egápoláti és gyermekiédelmi hozzájárulás kivetése miait, mnt ismeretes, megterhelte a maga gyümölcsét, amennyiben a pénzügyminiszter legújabb rendeletével mégis csak levette a városok és a megyék válláréi ezt a» elviselhetetlen terhet. Mivel azonban a pénzre feltétle&űl sí ükség van, ugy rendelke el\ ho>y a tőrvényhatóságok helyett az adózó polgárság á lsmi adó alakiaban viselje a szegény be'egek ápolási költségeit és azt a terhet, amely az elhagyott gyetmekek gondozásával Itárul az államra, épptn ezért elrendelte, hogy a törvényhatóságok ilyen formában vessék ki a polgárságra a háború előtt is szedett tízszázalékos betegápolást pótodét. Szeged város 1926. évi költségvetésében, min ismére es, a közgyűlés a városra kivetett nyolcmilliárd korona helyett csak három milliátd koronát vett fel beegápolási hozzájárulás címén, de már a költségvetés összeá litása alkalmával valószínűnek Utazott, hogy ezt a hárommillió koronát sem kelt megfizetnie a váróinak. Ez az összeg most lémleg felszabadult és az eredei te v az vol', bogy a fogadalmi templom továbbépítésére használják fel. Időközben azonban megváltozott a helyzet és Adjon Isten, fogadj Isten . . . Irta: Móra Ferenc. Lehet annak vagy hetven esztendeje, hogy Félegyhózán valami Bavina nevezetű (cseR/ férfiú volt a szegény-fertály borbélya. Hosszú, vékony, nyakigláb ember volt, ugy, hogy maga is elfáradt, mire végignézett magán. Más meg nem Igen nézegetett rá, mert szívtelen, kapzsi, magának való ember volt és mindig haraphatnékra állt a szája, mint a mérges kutyának. Egyszer a cseh borbély így télidőben fát akart venni á hetipiacon. Egy-két szegény ember árulgatott is ott rőzsét, de Bavinával egyik se akart szóba állni, mert az a híre -volt, hogy mindenkit megcsal. Akárkitől kérdezte, hogy hogy a fa, mindenki csak a vállá! vonogatta és azt felelte, hogy már elkélt, le is van foglalózva. Utoljára aztán Zsiros Palkóval állt alkuba a borbély. Zsiros Palkó afféle szamarasember volt, aki mindent végzett, amiben a szamárkája segíthetett neki. Vizet hordott, téglát hordott, zsákol hordott s ha egyéb dolga nem volt, kiment a szamárkával a Rabok-tava m^llé a füzesbe, feltette rá a fanyerget s azt megrakta hulladék targallyal. Most is ilyen istenadta, magaszedte tüzelőt árulgatott a kis kurta ember, mikor a hosszú égmeszelő elejbe állt. — Hogy ez a marék szemét? — Nem szemét az, kérem szépen, hanem csupa finom tüzrevaló, — mondotta jámborul Palkó bácsi.— Nem is egy marékkal van, hanem egy szamárháttaL Az ára pedig éppen csak kéthatos. A feseli} nagyot szitt a fogán és azt kérdezte : Mrrrít:/^ — De azért a pénzért az egész fa az enyém? Mind, ami a szamár hátán van? — No persze, —• bólintott rá a szamaras ember. — Az utolsó darab is? — De még a legeslegutolsó is, — mosolyodott el Palkó bácsi, azon való örömében, hogy ilyen figurás kedvében találta a nagy mordeláb embert. Azzal fogta a szamárka kötőfékét, bevezette a borbély udvarába, lehányta róla a gallyat s tartotta a markát a hatoskákért. — Ohó — vicsorog rá Bavina —, vegye csak le kend a nyerget is, mert az is hozzátartozik a szamár terhéhez. Palkó bácsi riadtan nézett fel a mesterre. Már mégse való ilyen túlságosan kifigurázni a szegény embert 1 — Gyerünk, gyerünk! — topogott türelmeilenül a borbély. — Ami fa a szamár hátán van, az enyém a két hatosért. Igaz, vagy nem ? Mér pedig a szamárnyereg fából van. Igaz, vagy nem ? — Igaznak igaz, — facsarodott el a Zsiros Palkó szive s ugy hullott a könnye, mint tormareszeléskor, mikor a borbély a nyerget is a gallyak közé hajította. Még a szamárka is megcsóválta a nagy kócos fejét és nagyon felháborodva mondta, hogy „ihá-há". Ami bizonyosan annyit tesz szamárnyelven, hogy „szégyeld magad, te szemetlen cseh", de ma már sző sem lehet arról, bogy ezzel o felszabadult hárommilliárd korosával a város a fogadalmi temp'om továbbépítésére szánt összegei gyarapítsa. — Nem három, hanem legalább ötmilliárd korona kellene arra a célra — mordotta érdeklődésünkre a polgármester —, hogy pótoljak azt az összeget, amellyel kevesebb jotyik be az idén a földek béréből, mint amennyire a költségvetés összeállításakor gondoltunk. Itt van azonkívül a kö.kóiház is, amely már eddig is közel hárommilliárd koionával tartozik a városnak és csak kell rajta valamennyit tataroznunk A felszabadító*! hárommilliárdnak tehát van helye bőven, igy gondolni sem lehet arra, hogy a fogadalmi templom épitésére költsük el. A fogadalmi templomnak megvan különben a maga alapja, omennyit ez az alap jővedelmez, csak annyit költhetünk rá, hiszen a város rendes bevéeeiból nem is jut erre a célra, de nem is szabad véleményem szerint a rendes bevé eleket erre a célra felhasználni. A polgármester nyil tkozatának a földbérjövedelem csökkenésére vonatkozó része nagyon komoly veszedelmet árul el Szinte én hetetlen, hogy a város számvevősége a költségvetés összeállításakor olyan opliiiaztikusan kezelte a földbéreke', azonban mégis bekövetkezett az. hogv a jelek szerint a várts földjei tényleg körülbelül ötmilliárd koronával jőve elmeznek ebben az évben kevesebbet, mint amenynyire néhány hónappal ezelőtt joggal számithatott a közgyűlés. Annak ide|én részletesen beszámolt a Délmagyarország arról, hogy a közgyűlés a tanács javaslatára elrendelte a tu magasnak látszó foidbérek revízióját. Egynrhtny bérföldömb bérlői ugyanis tömegesen fo> dúltak a bírósághoz a bérek leszállításáért és nagyon sokan le is mondtak bérletükről. Etek a jelenségek az u óbbi években baiznosiiott béiföldeken mutatkoztak leginkább, mert ezeken az árveréseken a licitáló bérlők hihetetlen magasra verték fel a földbéreket. Eziel szoros kapctolatbsn sok bérlő a vátost közvetlenül a fö dmivelésűgyi miniszternél pa« nassolta be és a kormányt kérte fel a bérek szabályozására. A földaivelésügyi miniszter dr. Fabhyt Isvin miniszteri osziáijtanácsost bízta meg a panaszok kivizsgáláiával. Dr. Fabinji litvánnal a polgármester és dr. Taróczy Mihály tiszti főügyész már többször tárgyalt ebben az űgybea fenn a fővárosban, mivel azonban a földbérekre vonatkozó iratokat, amelyekkel a város igizofni tudj', hogy a pana«zkodó bérlik a földárverést ken önként kinálták fel axt a béi összege?, amelynek most leszállítását kétit, nem vihették magukkal a földmiveksűgyi minisztériumba, a polgármester arra kérte a minisztert, hogy az iratok áttanulmányozása érdekében küldje le újból Szegedre dr. Fabityl István miniszteri . . - / ; mást is tehetett. Például ezt: — Ne busulj, édes gazdám, nyereg nélkül is csak olyan kenyeres pajtásod vagyok én neked, mint nyereggel. Ez aztán ebben elmúlt s a borbély már rég elfeledkezett a szamaras emberről, mikor egy délután csak bebukik az officina ajtaján a Zsiros Palkó deres feje. — Jó napot, mester 1 Hogy méri a borotvát? — Egy garas, — mondta foghegyről Bavina, ahogy ráismert az öregre. — Megborotvál annyiért ? — Meg is nyúzom. Zsiros Palkó vakargatta egy kicsit az állát, aztán behuppant a műhelybe. — Hát kettőnket mennyiért borotválna meg? Engem, meg a cimborám ? — Két garas, — fenegette Bavina a borotvát a fenőszijhoz. De aztán észbekapott és hozzátette, hogy előre kell ám fizetni. — Ehol van-e, — olvassa le Palkó bácsi nyugodtan a garasokat és elvetette magát a székben urasan. — Először engem tisztítson fel az ur, mert a társam még a hivatalában van. Meglett az gyorsan, olyan sima lett az öreg tüskés álla, mint a pólyás babáé. Mikor aztán jól kigyönyörködte magát a pávatollas tükörben, kiszólt az uccára: — Jöhetsz már, cimbora! Rögtön bedugta a rettentő bozontos fejét a szamárka és nagyot köszönt, mint aki tudja, mi az illendőség. — I-ha-há, 1-há 1 — nevetett csúfondárosan s még a fülét is billegette hozzá.