Délmagyarország, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-15 / 11. szám

DBLMAOYARORSZAG 1926 január 15. Színházjegyek a Délmagyarország jegyirodájábaní — Elnapolták a Pick-pör táblai tárgyaik­aát. Ismeretes az a hónapok ó a húzódó per, amely a világhíres szegedi Pick szalámigyár körül indult meg. A torvényszék, mint emlé­kezetes, kimondotta a gyár felszámolását, ami ellen a felek felebbezést jelentettek be. A sze­gedi ítélőtábla Muntyán-tanácsa csütörtökön délelőtt foglalkozott ezzel az üggyel. A dél­előtti óráktól kezdve este hstig a felek ügyvéd­jei dr. Lívay Béla, dr. Grüner István, dr. La­katos Gyula és dr. Szekerke Lijos mondották el beszédeiket. A Tábla ezután nem határo­zott az ügyben, hanem a felebbvieli tárgya­lást március 11-ére halasztotta el. Ezen a na­pon fog dönteni a bizonyítás kérdésében, de az sem leh Jetlen, hogy ki is hirdeti a másod­fokú itéietel. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken délután félőt órakor. — A szegedi kereskedelmi és iparkamara előadási ciklusa. A szegedi kereskedelmi és ipar­kamara január és február hónapokban egy hat elő­adásból álló közgazdasági ismeretterjesztő ciklust rendez, melynek első előadását dr. Lénárt Vilmos, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének adóügyi szakértője január 16 án este félhét Órakor fogja megtartani a mérlegrendeletről és a rendelet értelmében való mérlegkészitésröl. A további hetekre a kamara a következő előadókkal állapodott meg: Január 23-án Torday Imre helyetles államtitkár: Külkereskedelmünk helyzete és kilátásai, Január 30 án: Vágó József, a Pester Lloyd közgazdasági rovatvezetője: A konjunkiura a gyakorlati sta­tisztika ellentétes megvilágításában. Február 6 án dr. Kunos fgnac egyetemi tanár: Az aj Török­ország. Február 13 án Fenyő Miksa: Locarno és a magyar külpolitika és február 25-én: dr. Kováts Ferenc egyetemi tanár: A modern kapitalizmus kérdései. Blla llbak táncestélye ma pénteken este 8 órakor a Széchenyi Mozi színpadán. Jegyes Harmónia (Belvárosi Mozi) pénztáránál 10—50 ezer korona árban. — Az Ügyvédeknek már jó szolgálatot tesz az eszperantó. Berlinből jelentik, hogy több ügyvéd praktikusan felhasználja az eszperantó nyelvet nem­csak külföldi információk és jogszabályok beszerzé­sére, de külföldön folytatandó és sokszor összeköttetés hiányában kilátástalannak látszó peres ügyek tovább­vitelére. Az eszperantó delegátusok által mindenütt könnyen talál kollégára, kivel tovább vezetheti ügyeit. Ezen fontos cél kibővítésére az -Ügyvédek Szövetsége (dr. Liebeck, Berlin, SW. 19, Spittelmarkt 11) külföldi Ügyvédek cimeit gyűjti, kik hasonló munkában részt­vennének. — Uj ártézl kutat farát a város. A tanács elhatározta, hogy a rókusi lakosság vízellátásá­nak javítása érdekében a Veresács és a Hajnal uccás sarkán uj ártézi kifolyót csináltat, a felső­vároron pedig az elsekélyeiedett régi knt he­lyett uj ártézi kutat furit. A kihlyő. mivel kétszáz méternyi csövet keil hozzá lefektetni, huszonkítmilló koronába kerül, az uj kut pedig hatvanmillióba. — Február első napjaiban tartják a fő­tárgyalist Rákosiik bűnügyében. Budapest­ről jelentik: Rákosi Mihály és társai ellen az ügyészségen elkészült a vádirat. Ai ügyészség Rlkosi és negyven társa ellen a rendtörvény­ben a magyar állam és társadalmi rend felfor­gatási ellen irányuló cielekmény miatt eme* vádat. A főtárgyalást valószínűleg, február első napjaiban tartják meg. I l | Qfiéfmagyarország | o ív ásói a QDéímagyarország y | fiirdelóinéí vásár cin a| VARRÓGÉPEK r ^ KERÉKPÁROK GYERMEKKOCSIK részletfizetésre Is DÉR* CDI eéoáruházában Sytfged, Hisa-U. Kttle> -oauia. Mapf Javitomtfneiy i Tízezer korona a fej-láb, tizenkettőezer korona a száraz háziszappan kilója .a Pick-szalámigyárban, a Felsőtisza­parton és a Belvárosi üzletben, Jókai ucca 12. — Kik fizessék a munkanélküliság elten' biztosítás terheit ? Budapestről jelentik: Rég­óta esedékes szociális javaslatot késiit elő a kormány. A munkanélküliség elleni biztosítás, illetve a munkanélküliek törvényéén biztosi tandó segítése jellemzi a kormánytervezetet és erre vonatkozólag a jivaslalot a népjóléti mi­nisztériumban készítik elő. A kodifíkációs osz­tályban nagyaránya statisztikai számításokat végeznek annak a kiderítésére, hogy a szociá­lis reform mekkora anyagi áldozattal jár és hogy az anyagi áldozatot hogyan osszák meg. A Gyáripar értesülése szerint a munkanélküli ség elleni biztosításból eredő terheket a kor­máay nem hajlandó viselni, hanem a munka adókra és a munkásokra kívánja áthárítani, még pedig ugy, hogy a felét a munkaadók, felét a dolgozó munkások viseljék. Természe tesen a munkanélküliség elleni biztosítás kere tébe nemcsak a gyári munkások és általában a kézi munkások soroztatnának, hanem a ma­gánalkalmazottak ii, egyszóval a szellemi mun­kások egyrésze is. — fi*ldok!ik az orosz hadsereg volt fő­parancsnoka. PárisbúI jelentik: Nikolajevics Miklós nagyherceg, as orosz hadsereg volt főparancsnokának állapota válságos. Az orvosok feladtak minden reményt. — Szombaton osztják ki a „feisrongyos"­afeció cipőir. A dr. Aigner Károly főispán kez­deménye résére megindult ,kisrongyos"-akcióWl befolyt pénzen vásárolt 232 pár cipőt a szegény­sorsú elemi iskolai tanulók részére filyó hó 16-án, szombaton délelőtt 11 órakor a Ctongrádt sugáruti elemi iskola tornatermében fogják szét­oszani. Ahol egy napig Ingyen adnak min­dent! Szinte hlaetetlennak tetszik az a hir, amelyet velünk közölnek és el sem hinnénk, ha nem olyan komoly és megbízható cégekről lenne szó, mint a Gummi- és Bőripar és a Linóleum Ipar. Ez a két cég elhatározta, hogy vissza­tériii vevöinek azt az összeget, amit január egy bizonyos később megállapítandó napján bevásárlásokra náluk elköltenek. A két cégei nem riasztja vissza ettől az sem, hogy esetleg milliókat kell igy visszafizetni, mivel a mai árak mellett egy szép nagy ebédiőszőnyeg is belekerül 3—4 millióba, egy gummikabát, sár­cipő, hócipő, tornafelszerelés, linóleum-szőnyeg, vagy akár egy jobb viaszosvásion asztalterítő is sok pénzbs kerül. Ezzel szemben bizonyos az, bogy a cégek forgalma is meg fog sok­szorozódni, mert cssk természete^ miután kilátás van rá, hogy esetleg ingyen kap min­dent, mindenki ott fogja vásárolni hó- és sár­cipőit, gummikabátjait, szőnyegeit, linoleun-, viaszosvászonáruit és utibőröndjeif, valamint mindenféle jáíékokat, toiieltcikkeket, celluloid tárgyakat és minden egyebet, amire a háztar­tásban szüksége lehet. Technikai lebonyolítása ennek, amely Berlinben, Frankfurtban, Bécs­ben és Szegeden is két ízben nagyszerűen be­vili — olymódon történik, hogy minden vevő kap egy blokkot a Gummi- és Bőriparban és a Linóleum Iparba , amelyre ráírják a vásárlás összegét és azt a dáiumot, amelyen a vásárlás történt. Ezt a blokkot persze január 16-áiól február 16 áig meg keli őrizni, amikor meg lesz állapiiya az a nap, amelyen történt be­vásárlások összege vissza lesz fizetve. Akinek blokkján a fel*ünetett dltun megegyezik a megáilapiott nap dátumával, azok levonás nél­kül visszakapjuk azt sz összeget, amelyet aznap bevásárlásra költöttek. Szóval a január 16-átót február 16-á<g teríénő bevásárlások blokkját jól meg kell őrizni, mert az egyik napon kor­látlan összeg erejéig mindenki ingyen vásárol­hat a Gummi- es Bőriparban és a Linóleum Iparban. m — A közvágóhíd javítására háromszáz­ötvenmillió koronát *xav.*ott meg a tanács. A tné nöki hivatal beje entehe a tanácsnak, hogy a közvágóhíd vágócsarnokában azok a függő sines, amelyeken a lsölt állatokat szállít­ják a hashóöelyiségbe, annyira megrongálód­tuk, hogy már éieivesiélyeiex. Megrongálódott ezenkívül a hűtőkészülék is. A sinel kijavítá­sára, illetve pjilisára huo ngzátmillió korona kell, a hű'őiestűlékhec p dig ö ve mili ko­rom. A t«nács a három«zaiüt*e i mllió ko i»uái kiutalta és elrendelte a munkatokra a nyilvá­nos versenytárgyalás kiírásit. — Tovább is „száraz" marad Amerika. Newyorkből jelentik: A szesztilalom fentartá­sáról szavazott a mult év utolsó napján az Egyesűit Államok kongresszusa. A kongresszus 139 szavazattal 17 ellenében kimondotta a teljes szesztilalom további fentartását. Uj tánckurzuaok kezdődtek Révész Béla tánciskolájában (Tisza-szálló, I. em.) Felnőttek részére este 8 órakor, diákok részére délután 6 őrikor. Tánckurzusok hétfőn és pénteken. A modern táncokból magánórák egész nap. — Eszperantó tanfolyam. Az eszperantlsta mun­kások január 18 án, hétfőn este 7 órakor uj ia­E yenes tanfolyamot kezdenek kezdők számára eák Ferenc ucca 25/a alatti helyiségükben. Ha­ladó összejövetelek csütörtök, szombat este és vasárnap 5—9 között. — Negyedmilliárdot sikkasztott egy ma lomtisztviaeló. Budapestről jelentik: A borsod­miskolci István-gőzmalom hatvani fiókja felje­lentést tett a rendőrségen Rédvai János tiszt­viselője ellen sikkasztás Cimén. A nyomozás folyamán megállapittatott, hogy Rédvai a cu­korgyárnál lévő malomi pénztárutalványokat megnamisitotta és egy év aUtt körülbelül 250 millió korona összeget tulajdonított el. Á hat­vani rendőrség magánokirathamisitás mia't a hűtlen tisztviselőt az egri királyi törvény­szék rendelkezésére a miskolci törvényszékre kísértette át. Hitelesített üzleti könyvek, leltárivek olcsón kaphatók Kovádnál, Kölcsey u. 4. Telefon 10-48. Porosz-azén. Kelenbank. Telefon 66. a — Leégett egy bácskai nagymalom. Sza­badkáról jelentik: Ma reggel leégett Bács'opo­lyán a Rácz-féle gőzmalom, mely egyike Jugoszlávia legnagyobb malmainak. A kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja az ö millió dia ári, ami több mint hatmilliárd ma­gyar koronának felel meg. — Budapestre átázott a tanárnő, hogy • Daniba ugorhasson. Budapestről jelentik f Csáky Zsuzaa 30 éves polgári iskolai tanárnő ma este a Ferenc József-hid budai oldaláról a vízbe agrott. A hajósok csónakokon után* evettek és kimentetlék A mentők beszállították a Rókus-kórházba, ahol a tanárnő elmondotta, nogy Árokszálláson lakik, onnan utazott Buda­pestre, hogy itt az öngyilkosságot elkövesse. Családi okok miatt akatt meghalni. Sirva pa­naszolta el, hogy utolsó 800.000 koronáját, ami a rettkütjében volt, a retiküllel együtt a Duna­árja elsodorta. — Tegnap kijött a klinikirdl — ma 5n­gyilkoe leti. Budapestről jelentik: Galy Lászlóné ma reggel megjelent a X. kerü eú kapi ányságon és bejelentette, hogy sógora, Galy Lajos 54 éves tornatanár eltűnt Nyílra u. 12. sz. alat«i lakásáról. Kevéssel utóbb Galyné telefonon jelentette, hogy sógora holt­testét megtalálták a ház kertjében, ahol az eltűntnek hitt tornatanár öngyilkosságot követett el. Galy Lajost öt hét óta a Korányi-klinikán kezeifék, ahonnan tegnap bocsátották el. Hátra* hagyott levelében megírja, hogy öngyilkos lelt, meri kinzó gyomorbaját nem tudja tovább el­viselni. Holttestét a keríben a deszkakerítés mellett találták meg, abol mellette hevert va­dászfegyvere, mellyel az öngyilkosságot el­követte. A fegyver sőréttel volt töltve s a lövés a boldogtalan ember fejét valósággal széjjel­roncolta. UJ KÖNYVEK A PÉLMAGYARORSZÁG KÖIC8Ö1VKÖNYVTÁRÁBA.N TELEFON 300 DUGONICS TÉR 11 H. G WELLS: A sziv titkos kamarái WALDEMAR BOWELS : Indiában VERŐ GYÖRGY : A népszínház Dr. HANKÓ VILMOS: - Universum Hatalmas tábor • a Qfiéímagyarország oívasó- • • ftözönsége; vásárlásaiknál és ren- ; : deléseiknél egymást támogassák. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom