Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-10 / 164. szám

4 DELMAOYARORSZAQ 1926 december 10 mi csak beszéltünk, most beszéljen Széchényi és cselekedjünk mi, akkor csakugyan fel­támadunk." Somogyi Szilveszter polgármester tartott ez* után beszédet és a szoborra helyezte a város koszorúját. A szövetség nevében Schandl állam­titkár koszorúzta meg a szobrot. A negyedik népfőiskolai kongresszust délután négy órakor tartották meg. Az elaöklö Schandl Károly államtitkár örömmel állapította meg megnyitó beszédében, hogy Széchényi eszmei ebben az évben aratták döntó diadalnkat. Vdradi J'zsef titkár beszámolt a szövetség munkájáról, majd elhatározták, hogy az ötödik kongressiust jövőre a fővárosban tartja meg a szövetség. Este a Hágiban ünnepi vacsora volt, amelyen számos pohárköszöntő hangzott el. aavaMAiMMMMMMMMMMwawMMMMMMMMM Egy árokbafordulás miatt életjáradékot követelt Adok László a várostól. A Kúria szardán jogerősen elutasította a kártérítési keresetst. Még az elmúlt nyáron történt az a tragikus végű szerencsétlenség, amelynek súlyosan sebe* sült áldozat* Adok László szegedi paprikater­melö volt. Adok László ugyanis egy alkalom­mal löbbedmsgával kocsiján Alsótanya felé hajtott. Ezen az útszakaszon építették éppen az egyik uj összekötő utal, ugy hogy mig a mun­kások az ut egyik felén dolgoztak, as uj ut ideiglenes másik felén közlekedtek a kocsik. Itt történt azután a súlyos következményekkel járó szerencsétlenség. Adok Ltaxló kocsija egészen lépésben haladt, azonban alig telt meg nehiny métert, amikor a fiiig kist útról hirtelen az árokba fordalt a kocsi, a rajta ülők széles ivbtn a kövekre zu­hantak. A legsúlyosabb sérülést a szerencsétlen Adok szenvedte. Hosazu hűteken kereixiül ápol­ták, amikor pedig felépült, kártirttisi pört indí­tóit Szeged városa ellen. A kártérítési keresetben nemesik az effektív belegápolási kiadások megtérítését kérte meg­ítélni, hanem előadta azt is, hogy a szerencsét­lenség alkalmával risiben csíkkent mankatelje­ittő képessége Is is ezirt bizonyos hányad ará­nyában iletjáradikot követelt a várostól. Adok ugyanis előadta, hogy a szerencsétlenségért egye­dül a város felelős, meri nem gondoskodott arról, hogy arra az időre, mig az uj utat készí­tik, megfelelő veszélytelen uton közlekedhesse­nek a kocsik. A város hatóságát terheli a fele­lősség, hogy a szerencsétlenség bekövetkezett és ezért kártérítéssel tartozik. As annak idején nagy érdeklődéssel kiséri ügy most megjárta az összes birói fórumokat. A törvényszék után a Tábla ii elutasította Adok keresetét azzal, hogy a város egyáltalán nem terhelhető gondatlansággal, mert a figyelmez­tető kint volt az ut kezdetén és Adokéknak kel­lett volna jobban vigyázniok, hogy a szeren­csétlenség be ne következzen. Ez az ügy szer­dán dilben kerüli vigsó fokon a Kurta eii, airely rövid tanácskozás után az első bíróságok itiletit helybenhagyta. így most már a varos jogerősen nem tartozik sem kártérítésié', sem járadékkal a szerencsétlenül ]irt Adok László­nak. A Kúria is felmentette a csongrádi bombaper vádlottjait. Nem lehet tudni, hogy a csongrádi merényletnek kik voltak a tettesei. Budapest, december 9. 1923 december 26-áróI 27-ére virradó éjszaka hullott a bomba a csongrádi Magyar Király-szálló báltermébe, ihol a zsidó nőegylet jótékony célra rendezett estélye zajlott le. Három halott, névszerint Nagy J. Julianna cselédlány, Wolfj László egye­temi hallgató, Farkas Balázs cigányprímás és 25 súlyosan sebesült maradt a bálterem padló­zatán. Sinkó László, Piroska György, Piroska János, Bölöny Miklós, Fülöp Andor, Sági János és Sági Rókus csongrádi ébredő gazdálkodókra terelődon a gyanú, ak k, mint ismeretes, a nyomozás során mindent beismertek, kisőbb vallomásukat visszavonták. A szolnoki törvényszék fel is mentette vala­mennyiüket azzal, hogy beismerő vallomásukat a rendörségen kényszer hatása alatt tettik. A budapesti királyi ítélőtáblán Nylrő Qéxa tábla­bíró tanácsa helybenhagyta az eltőblróság Itiletit. A Tábla ítéletében a főügyészség Is megnyugodott, ellenben a sértettek képviseleté­ben dr. Fábián Béla és dr. Fábián Sándor ügyvédek átvették a vádat és a táblai ítélet ellen semmiséét panaszt jelentettek be. A vád­lottak védői. dr. Ulaln Ferenc és dr. Szécsényi litván már a Táblát kérték, hogy utasítsa vissza a semmiségi panaszt, mert izerintük annak semmiféle törvényes alapja nincsen, a Tábla azonban a semmiségi panaszt elfogadta és az iratokat felterjesztette a Kurtához. A Kúrián dr. Rdth Zsigmond másodelnlk ma kezdte meg az ügy tárgyalását. A vádlot­tak közül csak Bölöny Miklós jelent meg sárga csizmában, bricsessben. A védők közül dr. Utnin Ferenc és dr. Szécsényi István, a sértet­tek képviseletében pedig a Fábián-testvérek je­lentek meg, akik egyúttal a vádat ia képviselik. Stengl Anlal, a biiói tanács egyik bírája hir­telen megbetegedett, mire az elnök intézkedett, hogy helyébe sürgősen Dózsa Ferenc kuriii biröt hívják be a tanácsba. Tizenegy órikor nyitotta meg a tárgyalást Ráth elnök. — Tárgyaltatni fog — mondja — a több­rendbeli gyilkosság bűntettével vádolt Sinkó Lásziómk és tártainak bűnügye. Az elnök ezután számbaveszi a megjelente­ket, majd dr. Slavek Fererc kúriai biró, a bombaper referense, megkezdi a bflnper ismer­tetését. Mindenekelőtt azokat a sem miségi pa­naszokat ismerteti, amelyeket a pótmagánvádló Írásban terjeszteti a Kúriához. — Az ügy a pótmagánvádló semmiségi pa­nasza folytán kerüli a Kúriához, — kezdi refe­rádáját as előadd. A pótmagánvádló csak tizen­egy sértettet képvisel, a többi tizenhétnek nem vette át a vád képviseletét. Semmiségi panaszt jelenlett be a póimagánvádló a bizonyítás kiegé­szítése kérdésében, azért, mert a Tábla nem engedte meg, hogy a bűnösség kérdéiében, amikor még az ügyészség képviselte a vádat, a sértetlek is felüzolalhasssnas. A sértettek kép­viselői kérték, hogy a Tábla szerezze be a belügyminisztériumból azt a jegyzéket, amely­ben az 1923 december 8 dn Budapest is Cson­grád közölt lefolytatott telefonbeszélgetések van­nak feljegyezve. Kérték továbbá A Nip cimü lap december 29 iki számának a beszerzését annak a bizonyítására, hogy már abban az Idő­ben szó vott a vádlottak bántalmazásáról A Nip ben. amikor mig a vádlottak erről ma­guk sem beszéltek. A Tábla mindezt megta­gadta. De semmiségi panaazt jelentett be a pótmigánvádló azért is, mert a Kúria annak­idején a szegedi törvényszéket delegálta ugyan a szolnoki helyett, de a szegeái Tábla hetyett nem delegálta a budapesti Táblát. Végül semmi­ségi panaszt jelentett be, terméizeteaen a fel­mentések miatt ia. A vádlottak személyi adatait sorolja fel ez­után az előadó biró, mi|d as elsőfokú biróság által elfogadott, már ismert tényállást is­merteti. A táblai itélet felolvasása után Fábián Béla ügyvéd kéri Bölöny január hatodiki felfolya­modásának Ismertetését és annak megállapítá­sát, hogy Piroska János letartóztatása később történt, mint a többi vádlottaké. Azután ismer­tetni kéri Piroska György vallomását és annak megállapítását, hogy kinek a vallomására ta­lálták meg a büzbombát a htd alatt Végül azt, hogy mikor kezdték bántalmazni a vád­lottakat. Dr. Fábián előterjesztésére az elnök azt válaszolja, hogy a Kurta nem rendelhet el további bizonyítási eljárást. Ezu án öt perc szünetet rendel el az elnök. Dr. Polgár Viktor koronaügyészhelyettes kérle ezután a semmiségi okok elutasítását. Majd dr. Fábián Béla a sérte tek képviselője mon­dotta el beszédét: — Én most ezen a vádlói helyen is védő nek érzem magamat, amikor az igazságot vé­dem, mert ha az igazság megszűnik, meg­síünik a világ. Ezután rátéT a vallomások értékelésére és megellni, ö gv a vádlottak mindig mentettik magukat is mindent társaikra háritoitak dt. Amikor a törvényszék és a Tábla — folytatta Fábtán Béla — Sági Jinos beismerő vallomá­sát, amelyet megismételt, valamint a nyomozás és a kihallgatásukat veielő hivatalos személyek tanúvallomásait nem fogadta cl, ugyanakkor égisz felentikteten vádakat támogató vallomá­sokat elfogadott. Ugyanis lehetetlensig, hogy a magas miniszteriólís állása, becsületben meg­őszült közhivatalnok vallomásalt nem fogad' tdk el. — Bár megtörtént az, hogy a tettesek sza­badlábrahelyezésével megállapították, hogy az ügy fel van deritve, kénytelen azt mondani, hogy az ügy igenis mig felderttisre szorul. Ab­ban az esetben, ha a Kúria helybenhagyná a Tábla Itiletit, második temetése lenne a három meggyilkolt ártatlan embernek. Kitt semmisigi okainak elfogadását Ezután dr. Szécsinyi Istvin védő szólalt fel. Szerinte a tényálláshoz a Kúriának nem lehet hozzászólni és így a pótmagánvádlók képvise­lőinek előadása, mely úgyis minden jogi ala­pot nélküiöz, hiábavaló volt. . Ezután a biróság ítélethozatalra vonult vissza éi tiz percnyi tanácikozás után kihirdette Ítéle­tét, amely szerint a pótmogánvádló kipvtselője által bejelentett semmiségi panaszokat elutasítja s ezzel a Tábla felmentő Ítéletit jogerőre emeli. Legszebb karácsonyi ajándék a könyvi A DÉLMAGYARORSZÁG könyvosztályában mélyen leszállított alkalmi áron kaphatók a magyar• és világ­irodalom remekeiből össze­állított csoportok. Kapható azonkívül Juhász Gyula: TESTAMENTOM A költő legújabb verset ARA 60.000 KORONA Legszebb karácsonyi ajándék! KLAUZÁIs TÉK 2. Petris táncintézet Kass-szálló. Uj tanfolyamok DECEMBER 7-ÉN kezdődnek. 84 Jelentkezés naponta délután 6 órától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom