Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)
1925-12-25 / 177. szám
1925 december 25. DELMAOYARORSZAO A gyógyszertárt nem terheli felelősség Fehérváry Adolf tragikus haláláért. A gyári raktárban szennyeződött be a Merck-féle bárium preparátum ? Még ez év februárjában történt, hogy Fehérváry Adolf nyugalmazott ügyészségi irodaigazgató tragikus körülmények között, borzalmas Unok után kiszenvedett. A váratlan haláleset gyanút keltett nemcsak az irodaigazgitó hozzátartozói közölt, hanem a belgyógyászati klinikán is, abol Febérváry Adolf mérgetisi tünetek közöli hirtelen meghalt. A váratlan haláleset bünüggyi vdlt»z»tl út. Az azonnal megindult nyomozás megállapította, hogy Fehérváry Adolf tragikus halála elótt már régebben, hozzátartozónak gyomorbántalmakról panaszkodott. Többek tanácsára megvizsgáltatta magát a belgyógyászali klinikán, .abol a diagnózist azonnal nem ludták megállapítani és slőször Röngtenvlzsgálat alá vélték. A ROngtenvizigálalot megelőzőleg Febérváry az egyik gyógyszertárban a vizsgálathoz szükséges bárium-szülturikam Merck-léle preparátumot vásárolt klinikai rcciptre, amit orvosi rendeletre be is vett. A preparátum bevétele után Fehériáry súlyos fájdalmakról panaszkodott. Beszállítottak a belgyógyászati klinikára, abol néhány órai kinos izenvedts után mirgezisi tünetek közbit meghalt. A megindult rendőri vizsgálat során dr. Sziky Tibor egyetemi tanár megállapította, hogy a bevett bárium egyrisze szennyezett volt % ennek folytán a vegyi szer bárium carbonikummd ala kait ói, ami tudvalevőleg azonnal ható is gyor ian ölő mireg. Megállapították azt is, hogy a halált okozó gyógyszer nem a gyógyszertárban készült, mivel a gyógyszertárak ebből a szerből csak gyári készítményeket tartanak és így ha elváltozás történt a preparátumban, az csak u gyárban iörtinbetett meg. A gyógyszertáron tehát semmt felelőssig nem terheli. Fehérváry Adolf belsőrészeit felküldték az eljárás során az Országos Vegyészeti Intéze be is, ahonnan a napokban érkezeit le a legfelsőbb vélemény, amely minden tekintetben jó»áhagyta Sziky professzor előbb ismertetett véleményét, megállapítva, hogy a gyógyszertárt semmi tekintetben nem terheli felelősség, mivel valószínűleg a gyár raktárában történt az állás közben a preparátum elvállozása, ami azonban igen rilka eset. A vegyészeti vélemény leérkezése után a nyomozás most abban az irányban folyik, hogy a vegyészeti gyárban milyen környezetben tartják aMerck-féie preparátumot, hogy az a raktáron állásközben is beizennyeződhefett. A jelek arra engednek következtetni, hogy ez az agy valószínűleg nem ketüi főtárgyalás» a bíróság elé. A fekete kapu melynek csak egyik oldalán van kilincs. Irta; Tonelll Sándor. A tudományos felfogás szerint az ember életének kezdő időpontja, mikor a petében az okszidálódás megkezdődik, végső időpontja pedig, mikor a testben az okszidálódás megszűnik. Ekkor megfelelő hőmérséklet és elegendő víztartalom mellett a sejtfalak a mikroorganiz musok számára hozzáférhetőkké válnak és bekövetkezik a feloszlás. Ezt mondja a tudomány, amely fizikai és kémiai magyarázatot keres az élet és halál problémájára. Közkeletű nyelven, ha valakinek testében az okszidálódás akár a szervezetben jelentkező belső .ok, akár pedig valamely külső, erömüvi batás következtében megszűnt, azt mondjuk, bogy az illető meghalt. A halállal az illető kilép az élöemberek közösségéből; csak emlékében él tovább, hosszabb vagy rövidebb ideig. Embertársai eltemetik, megégetik, tengerbe vetik. Visszatér az anyagba, melyből származott. Por és hamu lesz belőle. f-lit az örök életben. A temetés szokása, melyet az egész állatvilágból csupán az ember ismer, minden valószínűség szerint egyidős a vallásos kultusz kezde ével. Mondjuk, a temetés a tisztelet kifejezése az elhunyttal szemben. Valósággal azonban nem tudjuk biztosan, bogy a sirkö, amelyet megemlékezés gyanánt elhunyt hozzátartozóink hantja fölé emelünk, milyen ősi képzetnek korunkig élő maradványa: a tiszteletet jeiezte-e, vagy pedig azért görgetett az ősember követ a halottak fölé, hogy vissza ne térjenek és ne zavarják a földi életét ? De akármi legyen is a temetés szertartásának magyarázata, a vele kapcsolatos jelenségek egy másik nagyon ősi hitre, a tu világi életnek a hitére utalnak, amely közös úgyszólván az egész emberiségben. Az ember biztatja önmagát: nem hasunk meg egészen, a földi élet csak átmeneti állomás és van még élet a hálái után. Ahány vallás csak van, mind a földöntúli élet ígéretével bátorítja az ötök sötétségtől retiegöket és a jók és rosszak igazságos megítélésének képzetével fegyelmezi az erkölcsi közösségébe tartozókat. A nirvána örök boldogsága, az elizium, Ábrahám kebele, a mennyország, Mohammed paradicsoma, az irokéz indiánok földönlu'i vadászterülete, mindmegannyi változatai a sirontuli élet reménységének és ígéretének. De bármennyire tudjon is hinni valaki — a hitre való képesség ugyanis ember és ember között nagyon különböző —, a lélek legmélyén mindig ott lappang az örök kérdés: hátha csak csalóka a képzet, mellyel biztatjuk magunkat ? Ki biztosit arról csakugyan, hogy van élet a halál után? Hiszen nincsen senki, aki a túlsó oldalról visszajött. Minden biztatás után fenyegetően feketéllik felénk a legnagyobb kipu, melynek csak egyik oldalán van kilincs. Legfeljebb a tisztán természettudományos felfogás tud belenyugodni abba, hogy a halál az egyéni élet végleges befejezését je'enti. O'yan megváltozhatatlan kémiai jelenség, amelyet el kell fogadnunk, akár tetszik, akár nem. Köiülbelfli ez volt az élet és halál problémájának állása a mait század utolsóelőtti évtizedéig. Az emberek túlnyomó többsége a bizakodásnak kisebb vagy nagyobb mértékével ragaszkodott a halálutáni élet képzetéhez, egy kisebbség pedig, amely a materialista természettudománynak a gondolatkörében nevelkedett, tagadta a földöntúli életet és bárminő csodának a lehetőségét. Csodák nincsenek, legfeljebb jelenségek lehetnek, melyeknek magyarázatát adni még nem tudjuk. A világ a fizika és kémia örök törvényeinek van alávetve s a biologiának és lélektannak a jelenségei is csak ezeknek a törvényeknek alávetett reálitások. Természetfeletti jelenségek tudományos vizsgálata. Mondom, a mult század nyolcvanas éveinek a derekáig ez volt a helyzet. Ekkor Nagy Britanniában és Amerikában Összeállott néhány nagyon komoly ember — leginkább természettudósok —, aki már a tudományban elismert neret vivőit ki magának s akinek jóhiszeműségéhez és ami talán még fontosabb, tudományos iskolázottságához kétség nem férhetett, bogy tanulmány tárgyává legye azokat a lelki jelenségeket, amelyek puszián a materialista tudomány tételeivel és igazságaival nem magyarázhatók meg. Mert hogy vannak ilyen jelenségek, az k tségtelen. Kicsinyben ilyen esetek mindenkinél előfordulhatnak. Megyünk az uccán és éreziflk, hogy követ valaki: megfordulunk és az illető tényleg ott van mögöttünk. Megérezzük valamely távolban lejátszódott eseménynek a megtörténtét. Tudunk példákat gondolatolvasásra és akaratátvilelre. A spiritiszták p:dig állifják azt is, hogy a médiumok utján az elköitözőttek szellemei is mef jelenhetnek a húsból és vérből való földi emberek körében. Az angol és amerikai tudósoknak kis cioportja ezeknek a jelenségeknek a tudományos módszerek szerint való megvizsgálására állt Krizis, — Drámai jelenet. ~ Irta: Pakots József. A drámai jelenet szereplői a nagy író és as Orvos. Régi barátok, még a gyermekkorból. Az író éppen nagy lelki válságon megy keresztül. Szerelmes, mint egy tacskó diák, holott telesége, nagy fia van. A feleség sejii a lelki válságot és segítségül hivja a család régi barátját, az Orvost, aki titokban rajongója az asszonynak. Az Orvos feladata ezu tal a lelki diagnózis pontos megállapítása. Látogatásának ürügye azonban az, bogy az író az utóbbi időben nem dolgozik, bixonyára kimerült, tehát meg kell vizsgálnia, nincs-e valami baj az idegeivel? Az írót bosszantja a látogatás, ami az alábbiakból kiderül. Orvos (aki az író dolgozószobájában szemközt ül a paciensével, komolyan kérdi): Lássuk csak, mi a bajod? író (csúfondárosan, belekiáltja az orvos arcába): Semmi 1 itt a pulzusom. De vigyázz, ha nem ver többet, mini rendesen, én verlek meg téged 1 Orvos: Jó, hát hagyjuk. Most nem vagyok orvos, csak a te régi iskolás pajtásod, akivel a P imnáziumban együtt ültünk a padban. Mi az, alikám? Nehéz a lecke? A feladat? író: Bolond! Miféle lecke? Miféle feladat? Orvos: Mit tudom én? Egyáltalán mit tudhat egy magamfajta szegény kis orvos, hogy micsoda feladaton izgatják a nagy ember agyvelejét? író: Kihozol a sodromból! Orvos : Hiszen éppen ezt akarom. Hogy törj ki, ordíts és kiabáld ki, hogy mi bánt! író: Hogy mi? (Felüli): Várj csak, te Hartmann gyerek az ötödik padból, majd elmondom, hogy mi bánt. Várj csak! (Izgatott beszéde alatt fel-alá sétál.) Az bánt, hogy utállak benneteket, ti józan, rendes, polgári foglalkozású emberkék. Utállak és irigyeitek. Értsd meg, ha ugyan meg tudod érteni, hogy ti mennyire fölényben vagytok velünk, művész, iró, kstó és effajta komédiás emberrel szemben. Az ilyen komédiás az éleiét mindennap elölről kezdi. A törekvései, a céljai, sőt még az eredményei után sem tehet pontot, ö nem fejezhet be semmit, mert nála a jelen is csak annyiban ér valamit, amennyiben jövö! (Megáll az Orvos előtt): Te bamba természettudós, mit bámulsz ugy rám? Nem értesz? Orvos: Kérlek, csak folytasd. Nagyon jó a hangod. Ugy látom, elmúlt a bronchiiised. író (továbbsétálva): A józan ember... (mély megvetéssel): mint le Is, egy napon végre eljut odáig, hogy betetőzte élete munkáját. Összedolgozott egy vagyont, épitett egy házat, vagy vett egy darab tőidet és többeféle. Azt mondhatja: „Istennek hála, most már pihenhetek!" A művész azonban eiete végéig mindig csak tégláit hordja össze a maga étele müvének és örök izgalomban, kétségben van, hogy vájjon nem babyloni tornyot épit-e, amellyel sohasem készül el? Egy szerencsétlen Ahasiférus, akit a saját alkotó lelke hajszol. Nyomorult, remegő üldözött, aki nem tudja, hogy meiyik pillanatban roppan össze és töri& le ... Mert amig mindenki másnál a munka megszüntetése csendes, bákés, megérdemelt pihenőt jelent, nála letörést, bukást. Ezért utállak benneteket és ezért Irigyellek i3. (Leveli magát egy fotelbe és fejét két tenyerébe szorítja.) Kis szünet. Orvos (elképedve nézi, csendesen csóválja a fejét, majd ravasz, alattomos hangsúllyal kérdi): És hog> hivják? író (felriad): Mit? Kit? , Qrvos (mereven a szemébe néz az irónak): Onagyságat! író (éktelen izgalommal felugrik): Megőrültél ? Te!.. (olyan mozdulatot tesz, mintha torkon : akarná ragadni az Orvost.) Orvos: Na, na! Mi bajod! Semmit se mondtam. író (észretér, visszaül székébe és magábaomlik). Orvos (alattomosan nézi, csendesen mondja): Nem tetszel nekem, a tréfát sem érted. író (felförmedve): Tudod, hogy i|*en dologban nem szeretem a tréfát. * Orvos: Tudom, tudom... te azok közé az irigyelt halandók közé tartozol, aki mellé a sors a legtökéletesebb asszonyt állította. író (elgondolkozva): A legtökéletesebbet... Orvos (rajongón): Angyal jóságú, szerény, tiszteletreméltó és amellett szép is. (Körülnézve): És itt is minden olyan tiszta, ragyogó és meleg, mintha csak az ő lényét sugározná vissza. Értheti is, hogy a házaséletetek mintaszerű ... író (elgondolkozva): Mintaszerű ... Orvos (szinte önmagába omolva, rajongó vágygyal): Az ilyen élet már nem is élet... álom... (Hirtelen kiragadja magát hangulatából): Igaz, jő! alszol e? író (kurtán): Köszönöm. Al3zotn. Orvos: Oh, ez nem felelet. Az ember alszik és nincs álma. Ez az igazi. A nappali életéből semmiféle képzet nem jár fel kisérteni hozzá. Ez esetben gyomor, ideg, sziv rendben van. Vannak álmaid? író (dühösen feléje fordul): Megbolondultál? Orvos (zavartalanul): Mert van ugy, hogy az ember alszik és álmodik. De van ugy is, hogy az ember egész éjszaka a plafont nézi, nem alszik és mégis álmodik ... író (felugrik, odaáll az orvos elé és rárivall): Te, János, mit jelent ez az ostoba fecsegésed ?