Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

1925 december 25. DELMAOYARORSZAO A gyógyszertárt nem terheli felelősség Fehérváry Adolf tragikus haláláért. A gyári raktárban szennyeződött be a Merck-féle bárium preparátum ? Még ez év februárjában történt, hogy Fehér­váry Adolf nyugalmazott ügyészségi irodaigaz­gató tragikus körülmények között, borzalmas Unok után kiszenvedett. A váratlan haláleset gyanút keltett nemcsak az irodaigazgitó hozzá­tartozói közölt, hanem a belgyógyászati klini­kán is, abol Febérváry Adolf mérgetisi tünetek közöli hirtelen meghalt. A váratlan haláleset bünüggyi vdlt»z»tl út. Az azonnal megindult nyomozás megállapí­totta, hogy Fehérváry Adolf tragikus halála elótt már régebben, hozzátartozónak gyomor­bántalmakról panaszkodott. Többek tanácsára megvizsgáltatta magát a belgyógyászali klini­kán, .abol a diagnózist azonnal nem ludták megállapítani és slőször Röngtenvlzsgálat alá vélték. A ROngtenvizigálalot megelőzőleg Febér­váry az egyik gyógyszertárban a vizsgálathoz szükséges bárium-szülturikam Merck-léle pre­parátumot vásárolt klinikai rcciptre, amit or­vosi rendeletre be is vett. A preparátum bevé­tele után Fehériáry súlyos fájdalmakról pa­naszkodott. Beszállítottak a belgyógyászati kli­nikára, abol néhány órai kinos izenvedts után mirgezisi tünetek közbit meghalt. A megindult rendőri vizsgálat során dr. Sziky Tibor egyetemi tanár megállapította, hogy a bevett bárium egyrisze szennyezett volt % ennek folytán a vegyi szer bárium carbonikummd ala kait ói, ami tudvalevőleg azonnal ható is gyor ian ölő mireg. Megállapították azt is, hogy a halált okozó gyógyszer nem a gyógyszertárban készült, mivel a gyógyszertárak ebből a szerből csak gyári készítményeket tartanak és így ha el­változás történt a preparátumban, az csak u gyárban iörtinbetett meg. A gyógyszertáron tehát semmt felelőssig nem terheli. Fehérváry Adolf belsőrészeit felküldték az eljárás során az Országos Vegyészeti Intéze be is, ahonnan a napokban érkezeit le a legfelsőbb vélemény, amely minden tekintetben jó»á­hagyta Sziky professzor előbb ismertetett véle­ményét, megállapítva, hogy a gyógyszertárt semmi tekintetben nem terheli felelősség, mivel való­színűleg a gyár raktárában történt az állás közben a preparátum elvállozása, ami azonban igen rilka eset. A vegyészeti vélemény leérkezése után a nyomozás most abban az irányban folyik, hogy a vegyészeti gyárban milyen környezetben tart­ják aMerck-féie preparátumot, hogy az a rak­táron állásközben is beizennyeződhefett. A jelek arra engednek következtetni, hogy ez az agy valószínűleg nem ketüi főtárgyalás» a bíróság elé. A fekete kapu melynek csak egyik oldalán van kilincs. Irta; Tonelll Sándor. A tudományos felfogás szerint az ember éle­tének kezdő időpontja, mikor a petében az okszidálódás megkezdődik, végső időpontja pedig, mikor a testben az okszidálódás meg­szűnik. Ekkor megfelelő hőmérséklet és elegendő víztartalom mellett a sejtfalak a mikroorganiz musok számára hozzáférhetőkké válnak és be­következik a feloszlás. Ezt mondja a tudo­mány, amely fizikai és kémiai magyarázatot keres az élet és halál problémájára. Közkeletű nyelven, ha valakinek testében az okszidálódás akár a szervezetben jelentkező belső .ok, akár pedig valamely külső, erömüvi batás következtében megszűnt, azt mondjuk, bogy az illető meghalt. A halállal az illető ki­lép az élöemberek közösségéből; csak emléké­ben él tovább, hosszabb vagy rövidebb ideig. Embertársai eltemetik, megégetik, tengerbe ve­tik. Visszatér az anyagba, melyből származott. Por és hamu lesz belőle. f-lit az örök életben. A temetés szokása, melyet az egész állat­világból csupán az ember ismer, minden való­színűség szerint egyidős a vallásos kultusz kezde ével. Mondjuk, a temetés a tisztelet ki­fejezése az elhunyttal szemben. Valósággal azonban nem tudjuk biztosan, bogy a sirkö, amelyet megemlékezés gyanánt elhunyt hozzá­tartozóink hantja fölé emelünk, milyen ősi kép­zetnek korunkig élő maradványa: a tiszteletet jeiezte-e, vagy pedig azért görgetett az ős­ember követ a halottak fölé, hogy vissza ne térjenek és ne zavarják a földi életét ? De akármi legyen is a temetés szertartásá­nak magyarázata, a vele kapcsolatos jelenségek egy másik nagyon ősi hitre, a tu világi életnek a hitére utalnak, amely közös úgyszólván az egész emberiségben. Az ember biztatja ön­magát: nem hasunk meg egészen, a földi élet csak átmeneti állomás és van még élet a hálái után. Ahány vallás csak van, mind a földön­túli élet ígéretével bátorítja az ötök sötétségtől retiegöket és a jók és rosszak igazságos meg­ítélésének képzetével fegyelmezi az erkölcsi kö­zösségébe tartozókat. A nirvána örök boldog­sága, az elizium, Ábrahám kebele, a menny­ország, Mohammed paradicsoma, az irokéz indiánok földönlu'i vadászterülete, mindmeg­annyi változatai a sirontuli élet reménységének és ígéretének. De bármennyire tudjon is hinni valaki — a hitre való képesség ugyanis ember és ember között nagyon különböző —, a lélek legmélyén mindig ott lappang az örök kérdés: hátha csak csalóka a képzet, mellyel biztatjuk ma­gunkat ? Ki biztosit arról csakugyan, hogy van élet a halál után? Hiszen nincsen senki, aki a túlsó oldalról visszajött. Minden biztatás után fenyegetően feketéllik felénk a legnagyobb kipu, melynek csak egyik oldalán van kilincs. Legfeljebb a tisztán természettudományos fel­fogás tud belenyugodni abba, hogy a halál az egyéni élet végleges befejezését je'enti. O'yan megváltozhatatlan kémiai jelenség, amelyet el kell fogadnunk, akár tetszik, akár nem. Köiülbelfli ez volt az élet és halál problé­májának állása a mait század utolsóelőtti év­tizedéig. Az emberek túlnyomó többsége a bizakodásnak kisebb vagy nagyobb mértékével ragaszkodott a halálutáni élet képzetéhez, egy kisebbség pedig, amely a materialista termé­szettudománynak a gondolatkörében nevelke­dett, tagadta a földöntúli életet és bárminő csodának a lehetőségét. Csodák nincsenek, legfeljebb jelenségek lehetnek, melyeknek ma­gyarázatát adni még nem tudjuk. A világ a fizika és kémia örök törvényeinek van alávetve s a biologiának és lélektannak a jelenségei is csak ezeknek a törvényeknek alávetett reáli­tások. Természetfeletti jelenségek tudományos vizsgálata. Mondom, a mult század nyolcvanas éveinek a derekáig ez volt a helyzet. Ekkor Nagy Bri­tanniában és Amerikában Összeállott néhány na­gyon komoly ember — leginkább természet­tudósok —, aki már a tudományban elismert neret vivőit ki magának s akinek jóhiszeműsé­géhez és ami talán még fontosabb, tudomá­nyos iskolázottságához kétség nem férhetett, bogy tanulmány tárgyává legye azokat a lelki jelenségeket, amelyek puszián a materialista tudomány tételeivel és igazságaival nem ma­gyarázhatók meg. Mert hogy vannak ilyen je­lenségek, az k tségtelen. Kicsinyben ilyen ese­tek mindenkinél előfordulhatnak. Megyünk az uccán és éreziflk, hogy követ valaki: megfor­dulunk és az illető tényleg ott van mögöttünk. Megérezzük valamely távolban lejátszódott ese­ménynek a megtörténtét. Tudunk példákat gon­dolatolvasásra és akaratátvilelre. A spiritiszták p:dig állifják azt is, hogy a médiumok utján az elköitözőttek szellemei is mef jelenhetnek a húsból és vérből való földi emberek körében. Az angol és amerikai tudósoknak kis cio­portja ezeknek a jelenségeknek a tudományos módszerek szerint való megvizsgálására állt Krizis, — Drámai jelenet. ~ Irta: Pakots József. A drámai jelenet szereplői a nagy író és as Orvos. Régi barátok, még a gyermekkorból. Az író éppen nagy lelki válságon megy keresztül. Szerelmes, mint egy tacskó diák, holott telesége, nagy fia van. A fele­ség sejii a lelki válságot és segítségül hivja a család régi barátját, az Orvost, aki titokban rajongója az asszonynak. Az Orvos feladata ezu tal a lelki diagnó­zis pontos megállapítása. Látogatásának ürügye azon­ban az, bogy az író az utóbbi időben nem dolgozik, bixonyára kimerült, tehát meg kell vizsgálnia, nincs-e valami baj az idegeivel? Az írót bosszantja a látoga­tás, ami az alábbiakból kiderül. Orvos (aki az író dolgozószobájában szemközt ül a paciensével, komolyan kérdi): Lássuk csak, mi a bajod? író (csúfondárosan, belekiáltja az orvos arcába): Semmi 1 itt a pulzusom. De vigyázz, ha nem ver többet, mini rendesen, én verlek meg téged 1 Orvos: Jó, hát hagyjuk. Most nem vagyok orvos, csak a te régi iskolás pajtásod, akivel a P imnáziumban együtt ültünk a padban. Mi az, alikám? Nehéz a lecke? A feladat? író: Bolond! Miféle lecke? Miféle feladat? Orvos: Mit tudom én? Egyáltalán mit tudhat egy magamfajta szegény kis orvos, hogy micsoda feladaton izgatják a nagy ember agyvelejét? író: Kihozol a sodromból! Orvos : Hiszen éppen ezt akarom. Hogy törj ki, ordíts és kiabáld ki, hogy mi bánt! író: Hogy mi? (Felüli): Várj csak, te Hartmann gyerek az ötödik padból, majd elmondom, hogy mi bánt. Várj csak! (Izgatott beszéde alatt fel-alá sétál.) Az bánt, hogy utállak benneteket, ti józan, rendes, polgári foglalkozású emberkék. Utállak és irigyeitek. Értsd meg, ha ugyan meg tudod érteni, hogy ti mennyire fölényben vagytok velünk, mű­vész, iró, kstó és effajta komédiás emberrel szemben. Az ilyen komédiás az éleiét mindennap elölről kezdi. A törekvései, a céljai, sőt még az eredményei után sem tehet pontot, ö nem fejezhet be semmit, mert nála a jelen is csak annyiban ér valamit, amennyiben jövö! (Megáll az Orvos előtt): Te bamba természettudós, mit bámulsz ugy rám? Nem értesz? Orvos: Kérlek, csak folytasd. Nagyon jó a han­god. Ugy látom, elmúlt a bronchiiised. író (továbbsétálva): A józan ember... (mély megvetéssel): mint le Is, egy napon végre eljut odáig, hogy betetőzte élete munkáját. Összedolgo­zott egy vagyont, épitett egy házat, vagy vett egy darab tőidet és többeféle. Azt mondhatja: „Isten­nek hála, most már pihenhetek!" A művész azon­ban eiete végéig mindig csak tégláit hordja össze a maga étele müvének és örök izgalomban, két­ségben van, hogy vájjon nem babyloni tornyot épit-e, amellyel sohasem készül el? Egy szeren­csétlen Ahasiférus, akit a saját alkotó lelke hajszol. Nyomorult, remegő üldözött, aki nem tudja, hogy meiyik pillanatban roppan össze és töri& le ... Mert amig mindenki másnál a munka megszün­tetése csendes, bákés, megérdemelt pihenőt jelent, nála letörést, bukást. Ezért utállak benneteket és ezért Irigyellek i3. (Leveli magát egy fotelbe és fejét két tenyerébe szorítja.) Kis szünet. Orvos (elképedve nézi, csendesen csóválja a fejét, majd ravasz, alattomos hangsúllyal kérdi): És hog> hivják? író (felriad): Mit? Kit? , Qrvos (mereven a szemébe néz az irónak): Onagyságat! író (éktelen izgalommal felugrik): Megőrültél ? Te!.. (olyan mozdulatot tesz, mintha torkon : akarná ragadni az Orvost.) Orvos: Na, na! Mi bajod! Semmit se mondtam. író (észretér, visszaül székébe és magábaomlik). Orvos (alattomosan nézi, csendesen mondja): Nem tetszel nekem, a tréfát sem érted. író (felförmedve): Tudod, hogy i|*en dologban nem szeretem a tréfát. * Orvos: Tudom, tudom... te azok közé az irigyelt halandók közé tartozol, aki mellé a sors a legtökéletesebb asszonyt állította. író (elgondolkozva): A legtökéletesebbet... Orvos (rajongón): Angyal jóságú, szerény, tisz­teletreméltó és amellett szép is. (Körülnézve): És itt is minden olyan tiszta, ragyogó és meleg, mintha csak az ő lényét sugározná vissza. Értheti is, hogy a házaséletetek mintaszerű ... író (elgondolkozva): Mintaszerű ... Orvos (szinte önmagába omolva, rajongó vágy­gyal): Az ilyen élet már nem is élet... álom... (Hirtelen kiragadja magát hangulatából): Igaz, jő! alszol e? író (kurtán): Köszönöm. Al3zotn. Orvos: Oh, ez nem felelet. Az ember alszik és nincs álma. Ez az igazi. A nappali életéből semmi­féle képzet nem jár fel kisérteni hozzá. Ez esetben gyomor, ideg, sziv rendben van. Vannak álmaid? író (dühösen feléje fordul): Megbolondultál? Orvos (zavartalanul): Mert van ugy, hogy az ember alszik és álmodik. De van ugy is, hogy az ember egész éjszaka a plafont nézi, nem alszik és mégis álmodik ... író (felugrik, odaáll az orvos elé és rárivall): Te, János, mit jelent ez az ostoba fecsegésed ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom