Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

1925 december 25. DBLMAQYARORSZAQ 5 340 millió helyett 100 millió. A népjóléti minisxttr „karácsonyi ajándéka" a köxkórház javítására. Ismeretes, hogy a népjóléti miniszter néhány hónappal ezelőtt határozott formában megígérte a polgármesternek, hogy a kizkórház javítási kéltségeihez háromszázmillió koronával hozzájárul. A város tanácsa a miniszteri igéret alapján el is rendele a köikórház javítását és több, mint egymilliárd koronát kiltöit erre a cilra. Közben a tanács többször megsürgette az állami hozzájárulás kiutalását, azonban ered ménytelenüi. Végre most megérkezett — szinte karácsonyi ajándék gyanánt a kiu aló levél. Azonban nagy és kellemetlen voll a polgárlet és megtudta belőle, hogy a népjóléti ml nlszter a biztosra Ígért háromszáznegyvenmillió korona helyett mindössze százmillió koronát utalt ki és ezt is csak azzal a megszorítással hogy a pénzt a város csikls a korház tüdő beteggondozó intézetének felszerelésére fordíthatja. A polgármester a népjóléti miniszteri igéret kurtán furcsán történt beváltását szomorúan jelentette be a csütörtöki tanácsülésen, ahol — mondanunk sem kell talán — nem tekintették ünnepi jókívánságnak. mester meglepetése, amikor felbontotta a leve MMMMMMMMMMMMMa^^ Numerus clausus és ellenzéki politika. Irta: Vámbéry Rusztem. Talán felesleges is hangsúlyoznom, hogy több okból nem lelkesedem a numerus claususért. Először, mert ellenkezik a polgári szabadság legelemibb követelményével; másodszor, mert ellenkezik a kulturának egyik alapjával: a tanitási és tanulási szabadsággal; harmadszor, mert a magyar nemzet meggyalázásának tartom, hogy erőszakos eszközök nélkül nem bírja a versenyt a zsidósággal; negyedszer, mert e képmutatásra alapitott törvény még azt a képmutató célt sem érte el, hogy apassza a szellemi proletariátust ; ötödször, mert a szegény zsidókat sújtja a külföldön tanuló jobbmódu zsidók javára, tehát antiszociális; hatod zor, mert azt a tudatlan és korlátolt véleményt részesiti állami jóváhagyásban, hogy a zsidó szellemi képességben felette, erkölcsileg alalia áll más embereknek. Minden nehézség nélkül felsorolhatnék még egy féltucat okot annak igazolására, hogy az ellenforradalom erős felindulásában fogantatott intézmény otromba középkori csökevény, szánalmas pogrompótlék, sárga szégyenfoltja törvénytárunknak, amely súlyos gazdasági és még súlyosabb erkölcsi károkat okozott az országnak. Ebből a véleményből látszólag az köveikezik, hogy lelkesedéssel kellene csatlakoznom ahhoz az állásponthoz, amelyből az ellenzék az utóbbi hetekben koncentrikus pergőtüzet intézeti a numerus clausus ellen. Sajnos, kénytelen vagyok e feltevést megcáfolni, sőt bevallani, hogy rövidlátó, felszínes politikának tartom, ha a baloldali ellenzék fajvédelmi vizekre evez, ott veszi fel a küzdelmet, ahol Gömbös urék, Bethlen gróf választási pacemaker-ei, a harcteret kijelölték és megteszik a kormánynak a szívességet, hogy okozatok és szirnptomák ellen hadakozva eltérítik a figyelmet a kormánynak az okokat fentartó, sőt erősítő politikájáról, amelynek a numerus clausus épp ugy mellékterméke, mint a kátrány a kőolajé és épp ugy tünete, mini a pörsenés a lázas megbetegedésé. Aki pedig tüneteket gyógyít, kuruzsló vagy kontár a mesterségében. Maga a numerus ! clausus csupán képmutatóén félénk, ügyefogyott kifejezése annak az antiszemitizmusnak, amelyet az ellenforradalom kormánya törvényes formákban próbált konszolidálni. De a fajvédelem, fascizmus, horogkereszt, kuklux-klan tarka álruháiban bujkáló antiszemitizmus éppen nem uj tünet. Mint eudemikus betegség sok század óta lappang. Amig az államnak vallásos jellege volt, mint vallásüldözés nyilvánult meg, amióta a napoleoni háborúk után nemzeti alapra helyezkedtek, mint fajgyűlölet jelentkezik. Kritikus föllobbanása sem uj tünet. Kisebb-nagyobb mérvben fellángolt a gyűlölet minden nagyobb nemzeti szerencsétlenség, éhinség, járvány, földrengés vagy háború idején. Hozzátartozik a tömeglélektan természetrajzához, hogy a történelmi tragédiákat sohasem hajlandó mint sorstragikumot, vagy valamely nemzet vagy osztály hibáinak következményét elfogadni. Mint ahogy Áron pap feláldozta a „községnek bakját azoknak bűnökért való áldozatra" (Móz. III. 16. 15.), akként szerepelnek ma a zsidók nemzeti katasztrófák bűnbakjaiként. Mert a tömeglélek mindig primitív és Petőfi juhászlegényének példáját követve, tehetetlenségében nagyot üt botjával a szamár fejére. De az elkeseredett nacionalizmus, a kegyetlen békétől földig alázott sovinizmus, csupán egyik gyökere az antiszemita kitörésnek. A másik, mélyebbre nyúló gyökere a háború után kiélesedett gazdasági ellentét, amelyben a földbirtoknál szembeszökőbb, tehát bántóbb ingó nagytőke önzőbb és oktalanabb viselkedést tanusit, mint a háború előtt. Minthogy pedig az ingó nagytőke túlnyomóan zsidó kézben van, a zsidóság önkéntelen Winkelried-ként egyesíti maga ellen a tőkét támadó lándzsákat. Amily arányban az állam alap, eszméje a nemzeti gondolatról a gazdaságira tolódik át, oly mértékben válik az antiszemitizmus gazdasági mozgalommá. Senkit se ejtsenek tévedésbe a fajvédelem demagóg szólamai. Antisemítismus ist der Szozialismus des dummen Kerls — mondotta Merger professzor már husz év előtt s megfelel az idők változásának, ha Bemard Shaw legújabban a Hendersonnal folytatott asztali beszélgetésekben, a fascizmust a középosztály bolsevizmu sának keresztelte. Aki világosan felismeri a gyökereket, amelyből az antiszemitizmus és ennek fattyuhajtása, a numerus clausus táplálkozik, annak be kell látnia, hogy mily rövidlátó, hiábavaló, esztelen politika, amely a nacionalista és kapitalista „szabadelvüség"-et visszasíró törekvések támogatásával küzd a numerus clausus ellen. Ha nem akarom az okozatot, nem szabad akarnom az okokat sem. Mikszáth klasszikus meghatározása szerint: antiszemita az, aki a zsidót a kelleténél jobban utálja és a háború előtti magyar szabadelvüség, amelynek feudális uralmában a banktőke simulékonyan egyesült a nagybirtokkal, jellegzetesen igazolta e definíciót. Mert a Tiszáék liberalizmusa kegyesen tűrte a feudális osztályuralomhoz szolgaleiküen alkalmazkodó zsidót, néha kelletlenül felvelte a tegeződés és a kaszinómorál sáncaiba is, de nyomban lebitanghazaárulózta, mihelyt az országot önmagának kisajátító „történelmi középosztály" kizárólagos uralma ellen berzenkedni merészelt. Nem hinném, hogy Bethlen grófnak, aki az ellenforradalom hagyatékát cum beneficio inventarii vette át, messzelátóbb célja volna, mint elődeinek. E cél csupán magának az uralomnak fentartása, azzal az ijesztéssel, hogy utána csak a káosz, in usum Judeorum: a fajvédelem következhetik, mert Bethlen gróf az Isten küldölte Szent György lovag, aki lándzsáját, miként azt a liberális sajtómozi papirvásznai naponként hirdetik, a fajvédő sárkány fején tartja. így tehát minden zsidónak kötelessége a Bethlen-kormány örökéletéért imádkozni Fáj nekik ugyan, ha a kormánnyal állítólag érdekközösségben álló kultuszminiszter a numerus clausus mellett foglal állást, de azért Isten ments, hogy a kormány* és egyéb főtahácsosságokról lemondanának — mert, kérem, mégis szép az, ha valaki méltóságos ur — és végre jó üzleteket a kurzus kormányával is lehet kötni. Öntudatmögöttesen pedig Bethlen gróf mégis csak arra törekszik, hogy a háború előtti feudális uralmat, ha egy kicsit keményebb erdélyi alakban is, a Tiszáék nyugat-európai máza nélkül, helyreállítsa. Ha a nyilt színen ötven százalékig enged is a fajvédő terrornak, azért lelke mélyén mégis a liberalizmus — t. i. a zsidó nem pofozásban álló magyar „szabadelvüség" — hatja át, amelyhez időnként odasúg, mint Heine a szerelméhez: Blamier' mich nicht mein schönes Kind und grüss' mich nicht Unter den Linden, wenn wir dann z^u Hause sind, wird sich schon Alies finden. És milyen szép is volt az a régi kor, amelyben még udvari tanácsosok voltak, kikeresztelkedett zsidókat is felvettek az Országos Kaszinóba, zsidó államtitkár, sőt egyszer miniszter is lehetett, a bankok igazgatóságában pedig ugy ültek együtt, mint a mesebeli királyi asztalnál: egy gróf és egy zsidó Magyarország politikai problémája nem zsidókérdés és azok az úgynevezett ellenzéki politikusok, a zsidókat is beleértve, az igazi antiszemiták, akik a numerus clausus eltörlésével a problémát megoldottnak vélik. Aki tisztén látja a lejtőt, amelyre kerültünk, aki meg akarja akadályozni, hogy ez a szerencsétlen országroncs felőrlődjék az európai forgatagban, annak az okok ellen kell állást foglalnia, amelyek egyéb nyomoruságainkkal együtt a numerus clausust is kitermelték. Egyik ok a háborút követő kétségbeesés hazug sovinizmusa, amely üres jelszavakban, egyletesdi játékban, jelvényekben és puffogó szólamokban éli ki magát, anélkül, hogy mögöttük az egyéni vagy osztályáldozatkészségnek, tehát a komoly hazafiságnak akár csak árnyéka mutatkozna is. Erőtlen kardcsörtetésünk csak arra jó, hogy szomszédaink imperializmusát igazolja, nacionalista jelszavaink, honfoglaláskori cimek és nevek újjáélesztésével a népek nemzetközi versenyében pedig csak komikus hatást válthatunk ki. Ezer év előtt a szentgalleni kolostor jámbor szerzeteseit megijesztette a vox diabólica huj huj, de ma a civilizált népek versenyében huj-hujrázással, táborozással, kettős vérkereszttel és Csaba vezérséggel nem lehet érvényesülni. Mi, akiket lenemzetközieznek, hiszünk abban, hogy a magyar televény ősereje egyéb kulturértékeket is termelt. Vájjon ki az öntudatosabb magyar : az-e, aki államilag szubvencionált vitézkötéses intézményekben keresi magyarságát, vagy az, aki bizik a magyarság szellemi és erkölcsi értékeinek nemzetközi versenyképességében ? Nacionalista handabandázások történelmi tapasztalás szerint sokkal tiszavirágéletübb tünemények, semhogy érdemes volna a kritika utján kiváltolt ellenállással alátámasztani. Sokkal komolyabb azonban az antiszemita föllobbanásnak másik gyökere, amely a demagóg jelszavak híveinek szivéig, sőt még ennél is mélyebb pontjáig, a zsebéig ér. Egyik apostoluk nemrég őszintén bevallotta, hogy ők nem a zsidók, hanem a zsidó tőke ellen harcolnak a magyar nép érdekében. joggal kérdhetném ugyan, hogy miért csak az ingó s miért nem az „ épp oly szívtelen ingatlan tőke ellen is? És kérdhetném, mit tettek a magyar paraszt szellemi és erkölcsi színvonalának emelésére, hogy ez maga jobban tudja érdekeit megvédeni? De logikát talán nem volna helyénvaló ezen a tájon keresni. Ebből azonban nem következik, hogy az ellenzéki politika is épp oly logikátlan legyen és segítségére legyen Bethlen grófnak abban a bűvészkedésben, amellyel fajvédő-zsidó csetepafékat rendeztet, hogy azok mögé tüntesse el a nagytőkés érdekek védelmének politikáját. Mint ahogy u. n. ellenzéki lapjaink oldalakon át támadják a kormány gazdasági politikájából táplálkozó fajvédelmet és boldogok, ha szenzációs gyilkosságok, egyéni panamák és nagyfontosságú sportesemények nem hagynak tért arra, hogy radikális gazdasági politikát követelhessenek. Mert Gömböst is szabad támadni, Eckhardt-ol is szabad, Lendvai-Lehnert is, csak — Isten ments — Bethlen István grófot nem szabad. Titkon liberális kormányunk leglojálisabb ellenzéke ugy lesi a percet, mint a zsidók a hosszú nap végét, hogy mikor MEGJELENT* CZINNER SZALAMI! Minden j'obb fűszer- és csemegeözletben kapható. m