Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

2 DELMAQYARORSZAQ 1925 december 25. 2. Az összes adók 580 millió aranykoronájából 487 millió a közvetett, 93 millió az egyenes adó. Az előbbit fizetik a kisemberek milliói, az utóbbit a birtokosok. 3. A 93 milliót kitevő egyenes adóból 76 milliót fizetett az ipar és kereskedelem, 17 milliót a mezőgazdaság. Pedig állandóan azt halljuk, hogy agrárállam vagyunk, sőt Gaál Gaszton a napokban nem ótallotla azt a kijelentést tenni, hogy Magyarországon csak az agrárérdek a fontos, ipar és kereskedelem emellett nem számit, az semmiség, cafrang. Amint látjuk, az adófizetésnél a szerepek egyszerre felcserélődnek. Ezekből származik gazdasági nyomorúságunk túlnyomó része. Ezért pusziul az ipar és kereskedelem. Ezért nő a munkanélküliség. Ezért nem tudnak elhelyezkedést találni a B. listára helyezett tisztviselők. Ezért kell a kormánynak Genfben kunyorálnia, hogy a saját pénzünket fölszabadítsák, amelyért súlyos kamatokat kell fizetnünk. Az az összeg, amelyet ily módon három év alatt próbál a kormány az alélt gazdasági életbe visszavezetni, megfelel annak a másiknak, amelyet fölösleges módon, kényszerűség nélkül egyetlen esztendőben kiszivattyúzott az adózókból, könnyelmű és bűnös módon tönkretéve nagy tömegek fogyasztóképességét és ennek következményeképpen az ipart és kereskedelmet. Akadhatna valaki, aki azt mondja, hogy az idevetitett kép talán mégis tulsötét és főként már a multté, amelyet átéltünk; a kormányzat is azt hirdeti, hogy a nehezén már tul vagyunk és jobb jövő felé haladunk. Ezzel szemben utalni kell két tényre. Az első a folyó költségvetési év julius— szeptemberi negyedének eredménye. E szerint az összes adójövedelem 145*7 millió, átszámitva ezt egész évre, megfelel 583 milliónak, vagyis a budgett színvonala még meg is haladja az előző évit. Semmi támpontot nem látunk arra, hogy ezt a nagy summát a folyó évben kevesebb vérveszteséggel elbirhatnók, mint az elmúlt esztendőben. Másrészt ebből az egyenes adók csupán 24*8 millió, a közvetett adók 120*9 milliót tesznek, tehát az arány nem változik és az államháztartás továbbra is több mint négyötöd résznyire a közveteit adókra, a kis emberek tömegeinek megsarcolására van alapitva. A másik tény a népszövetség pénzügyi bizottságának az 1925—26. évi költségvetésre vonatkozó észrevétele, amely szószerint a következő: „A bizottság aggodalommal nézi a költségvetés magas színvonalát, még a kormány által javasolt adóleszállitás után is. A költségvetés jelenlegi színvonala az országra nagyon súlyos pénzügyi terheket ró, ami csak kedvezőtlenül befolyásolhatja az onzág általános gazdasági helyz tét .« Hogy a pénzügyi bizottságnak ez a diplomáciai enyheséggel kifejezeti véleménye valójában mit jelent, azt nem szükséges bővebben magyarázni, de érdemes talán megjegyezni annyit, hogy még az abban jelzett adóleszállitás is jórészt csak látszat, mert hiszen a forgalmi adók hozadéka, az állitólagos leszállítás dacára, messze túlhaladja az előirányzott összeget s egészen közeljár az előző esztendő bevételeihez. Mély szomorúsággal kell ezek alapján megállapítani, hogy a jövő sem biztat semmi jóval. Hiába az ellenzéki, különösen a szociáldemokrata párti képviselők kérése, óvása, tiltakozása; hiába a népszövetség pénzügyi bizottságának figyelmeztetése, — a kormányzat, a többségi pártok által támogatva, halid tovdtb a romlás utjái és viszi magával az országot. Csekély vigasztalás ezzel szemben, hogy őt terheli ezért a felelősség, mert az ebből származó nyomorúság viszont az ország dolgozó népét sújtja. A Népszövetség döntése után üldözik, gyilkolják a görögországi bolgárokat. Szófta, december 24. A Görögországból érkező jelentések megerősiik azon korábbi benyomást, hogy a görög hatóságoknak a zaklató rendszabályokkal az a céllá, hogy a Florina és Castoria környékén élő bulgárokat kivándorlásra szorítsa. Ostrovo közelében gyilkoiság történt. Ezt a gyilkosságot komitácslk művének mondják, hogy ilymódon igazolják a bulgár lakosság üldözését. A dramai tisztek elhatározták, hogy fizetésükből havonta 100 drachmával járulnak hozzá azon összeghez, amelyet a Népszövetség döntése értelmiben Görögország Bulgáriának köteles fizetni. A tisztek küldöttséget menesztettek a görög miniszterelnökhöz és köszönetet mondtak neki azért, hogy Bulgáriát megleckéztette és biztosították, hegy a hadsereg készen áll arra, hogy alkalomadtán ujabb leckében részesítse Bulgáriát. Megvizsgálták a színház fűtését és világítását. A csütörtöki tanácsülésen ismét szóba került a színház világításának és fűtésének a kérdése. A tanács legutóbb — mint ismeretes — elhatározta, hogy a színház fűtését és világítását fokozottabban ellenőrizteti, mert olyan jelentéseket kapott, amelyek szerint a színházban bizonyos árampazarlás tapasztalható, amióta a közgyűlés hitározata értelmében a váróit terheli a villanyszámla. A fűtés körül pedig ezzel szemben állandó a közönség panasza a hideg nézőtér miatt. A mérnöti hivatal jelentése arról számolt be, hogy a színház fűtésére naponta nem használnak el nyolc mázsánál több szenet, pedig ezelőtt, a hasonlóan hideg telek alkalmával naponta tizenöt tizennyolc mázsa szén is elfogyott. A lanács éppen eiérl megbízta dr. Gaál Endre knlturtanácsnokot, hogy a főszámverővel és a mérnökség gépészeti osztályámk tagja val tartson helyszíni vizsgálatot a színházban és állapítsa meg a való tényállást, ezenkívül a vizsgálat eredménye alapján tegyen javaslatot a tanácsnak a kérdés végleges rendezésére. Dr. Gaál Endre tanácsnok a csütörtöki tanácsülésen tette meg jelentését a színházi vizsgálat eredményéről. Elmondotta, hogy a bizottság megállapítása szerint az árampazarlás nem olyan nagyméretű, mini amilyenről az első felentisek szóltak, az egész színházi épületben mindössze tizenkét szénszálas égőt találtak — halvan helyett. A tanács elhatározta, hogy ezeket a tulsok áramot fogyasztó villanykörtéket is kicserélteti. A kulturtanácsnok ezután a fűtésről tette meg jelentését Elmondotta, hogy a színház összes fülőkemencél kifogástalanul működnek, csupán a cukrászda helyiségében levő fűtőtestek használhatatlanok. Javasolta, hogy a szénpazarlás lehetőségének kiküszöbölése érdekében a város alkalmazzon a színházhoz gépészt és fűtőket. A tanács a főszámvevő véleményének meghallgatása után elfogadta Gaál Endre javaslatát és így ezentúl a színházban a város gépésze dolgozik és a város fűtői fűtenek a város szenével. A gépéiz és a fűtők fizetése, valamint a világítás és a fűtés is szép ember elseje óta a város kasszáját terheli. . Különös történet. Irta: Móra Ferenc. Ebben a történetben szerepel egy öreg ur, meg egy fiatal ur, meg egy kocsi. A kocsi diadalkocsinak nagyon különös volna, de bérkocsinak igen közönséges. A legközönségesebb bérkocstk egyike, amelyek Szeged uccáin döcögnek. A fiatal ur velszi hercegnek nagyon különös volna, de járdakoptatónak igen közönsíges. A legközönségesebb filyfirittyek egyike, akik a szegedi korzón döglesztik a sziveket. Az öreg ur, no az meg igazán egészen közönséges öreg ur, mert az én magam vagyok. De azért ennek a három közönséges szereplőnek a története mégis egészen különös történet, nem hiába, hogy a Cstllagbörtönnél kezdődik. (Ámbár a különös történetek inkább végződni szoktak a Csillagbörtönnél.) Ott volt valami dolgom a múltkori csúszós napokban s mivel nem nagyon kedvelem az iringálást, kocsit fogadtam. Azt a közönséges bérkocsit, amit a bevezetésben emiitettem. Ott várt rám a kapuban, mig dolgom végeztem s mikor be akartam szállni, rám szólt az a bizonyos fiatal ur: — Pardon, igazgató ur, szabad volna egy nagy szívességet kérnem? — Tessék, — mondom s megindítom a nyomozást a gyufaskatulya ulán. Mert bizonyosra vettem, hogy ehhez lesz cimezve a szívesség. Nincs nagyobb jótétemény, mint gyufátlanoknak gyufát adni. Fel lehetne venni az irgalmasság hét testi cselekedete mellé nyolcadiknak. — Engedje meg, igazgató ur, hogy én is felülhessek a kocsijára. Nagyon sietős dolgom van és nem iátok kocsit a környéken, a villamosok meg, tetszik látni, megálltak. Különben már találkoztunk is igazgató úrral, talán tetszik is rám emiékezni. — Hogyne, hogyne, — siettem rám visszamosolyogni, mert egészen rendes gentlemannek látszott s nagyon szégyeltem volna, ha kitudódik rólam, hogy akkor se tudom, kicsoda, ha a fejem elütik. — Kérem, legyen szerencsém, tessék parancsolni. Persze a jobboldalamra ültettem, amit ő is egészen természetesnek talált. Kényelmesen elhelyezkedett, elővette a cigaretta-tárcáját, rágyújtott és odaszólt a kocsisnak: — Mehetünk. A Szűcs-féle virágkereskedéselőtt álljon meg, a Kárász uccán. Engem csak azután kérdezett meg szeretetreméltó mosollyal : — Ugyebár meg tetszik engedni ? Hát mí az ördögöt mondhattam volna, persze meg tetszettem engedni, noha én a kultúrpalotába azartam menni. Elkerültünk a virágkereskedés elé s a kellemes gentleman megint rám mosolygott: — Könyörgöm, csak egy pillanatra! Olyan bosszú pillanat volt, hogy nem jó lett volna annyi időre megmerevedni. Szemirámisz függő-kertjeit meg lehetett volna venni addig, mig az ifjú fityfirity két szál szegfűre megalkudott. — Mehetünk, — pattant fel mellém s odaszólt a kocsisnak, hogy a Boldogasszony sugárutra hajtson, ilyen meg ilyen szám alá. — Pardon — mondtam félénken —, talán átengedném most már önnek a kocsit, én gyalog is elcsus7kálok már innen a kultúrpalotába. — Ó dehogy — tiltakozott ijedten —, világért se akarnám, hogy én miattam kényelmetlenkedjék igazgató ur. Kérem, hiszen pár lépés az egész, már ott is vagyunk. Már akkor a Gizella téren gurultunk s nem tudtam, káromkodjak-e, vagy nevessek. Hát csak ugy mosolygó formán vonogattam a szám s azt mondtam, hogy tessék parancsolni. Ha benne vagyunk, most már kivárom, mi lesz belőle. Az lett, hogy az útitársam megállt a Boldogasszony sugáruti ház előtt, a kocsisnak azt mondta, várjon, s beszaladt a kapu alá. Mire én rászántam magam, hogy végre én is parancsot adjak a kocsisnak, akkorára már vissza is jött, igen izgatottan csóválva a két szál szegfűt. — Hát ha igazgató urnák is ugy tetszik, — bodorodott újra mellém —, a Virág cukrászdánál szállnék le, hiszen úgyis arra tetszenék mennL — 0, kérem, — biccentettem ud/ariasan s őszintén örültem neki, hogy végre megszabadulok fesztelen barátomtól. S mikor a cukrászda elé értünk, annak az embernek a megelégedése töltött el, aki jót cselekedett. A cukrászda ajtajában ugyanis csinos fiatal lányka várakozott, nyilván ismeretlen fiatal barátomra, mert kigyuladt az öröm az arcán, ahogy az meglóbálta felé a kalapját A helyzet világos volt előttem és mosolyogtam rajta. — Szegény fiu, ennek azért kellett a kocsi, hogy jobban imponáljon szive hölgyének. A csacsi ha mondta volna, autón hoztam volna ide, hogy még nagyobb legyen a kislány öröme. Igazán öröm volt látni, ahogy szorongatták egymás kezét és rossznéven se vettem a legénykének, hogy a kalapját se billentette meg felém, mikor leszállt, hanem szó nélkül hagyott ott, mint valami tuskót. — Boldog fiatalság, — fordultam félre diszkrét mosollyal, de nem igen volt időm eltűnődni, mert a fiatal ur gondoskodott róla, hogy fel se vegyem ezt a csekély neveletlenséget A mikor a kocsisom a nyaka közé húzott az egy lónak és megindultunk a Kelemen ucca felé, a fiatal ur utánunk kiáltott : — Hél — Hát ez kinek szólhat? — fordultam vissza. Biz az félreérthetetlenül nekem szólt. A tökéletes gentleman, egyik kezével hölgyébe karolva, a másikat egy elaggott herceg előkelőségével lóbálta felém : — Aztán izél... ha végzett, mindjárt küldje vissza a kocsimat! Azzal eltűntek a cukrászdában. Szerettem volna utána kiáltani ifjú barátomnak, hogy .csirkefogó", de C3ak elnevettem magamat. Mi az ördögnek rontanám el ve'e a dolgomat? Hiszen egészen bizonyos, hogy ha az Isten élteti, ekkora talentummal nagy karriért fog csinálni közéletünkbea s milyen jó lesz akkor protekciót kérni tőle !