Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-19 / 172. szám

8 dclmaqyarorszaq 1926 december 19. ahol tavaly igen előkelő helyről hallottuk azt a kijelentést, hogy nem olvastam ugyan Az üveg­cipőt, de azt mondják, hogy erkölcstelen darab, tebát nem szabad előadni. Az flvegcipöt szin­tén Molnár Ferenc irta. Ezt kizárólag azok részére irjuk meg, akik nem olvasták, Ítéletet mégis mondanak róla. Hátha a szerzőiét sem tudják. Akinek pedig mindig az erkölcie, vagy a más erkölcse jut eszébe, mikor kifejezetten irodalmi dolgokkal foglalkozik, az ne menjen tovább az irodalomban Zsirkaynál és Pékárnál, a festészetben a falukon való házihasználatra készült reprodukcióknál. Molnár Ferencnek vi­lágsikerei vannak. Túloznánk tehát a helyi kupaktanácskodások jelentőségét, ha egy reprii alkalmából kizárólag azok miatt felmérnénk irói nagyságát. Néhány mondattal azonban, ha már ennyit elmondtunk, még tartozunk minden melltkkörfllménytöl befolyáiolbaiallan, teljesen tisztultnak érzett irodalmi felfogásunk­nak. Az ördögtőí Az űvegcipöig, igenis Az Ovegcipfiig, nagy ut vezet. Ez az ut nem min­dig egyenletes és azt sem merjak mondani, mintha Molnár csak legértékeiebbnek felismert irói tulajdonságait virágoztatta volna ki. Ma még nem látjuk Molnár irói, faangaulyotzuk, Irói pályáján a legnagyobb magasságokat. De az már tisz'án áll előttünk, nogy nem plasztikus, hanem kedvteléssel, könnyedén és egyeni színekkel festegető. Igaz, hogy szinei és hangulatai állandóan vissza-vissza­térnek. Ezeket a színeket azonban az irodalomban csak ő alkalmazza, még pedig a művészi siker tökéletességével. Etek az ó szinei. Nem mond.uk, hogy el vagyunk ragadtatva a módszerétől. KilönO emberismerő ugyanis. De megelégszik az emberek lelkQletének feltárásá­vá!, amit legtöbbször frappáns módon, brilliáns technikával végez el, de aztán nem megy tovább. Mintha nem lenne mondanivalója. Ha pedig van, a legtöbbször valósággal eldugja. TagtdbataUan, hogy a világsiker nagymértékben a mai színpad utóiérhetetlen ismerőjének, nem, mfivészének szól. De ez a világsiker olyan magyar földön termeit itói tulajdonságokat is bevitt a köztudatba Európán measze tul is, amelyekiöl — magyarok dicsőségére — még sokat fognak beszélni mflvészi alkotáiok bolond rabjai és nagy irói tollak tisztalelktl megértői éi izerelmc8ei. k. a. * Az összes karácsonyi előadásokra már lehet előre váltani jegyeket. * Az nj bérlet kedden veszi kezdetét. * Kovács Kató ma este a Pompadonr-ban. Ko­vács Kató a tavalyi szezon kedvenc primtdonnija, ma este a .Madame Pompadour" címszerepében vendég­szerepel a szegedi színpadon. A nagysikerű operett felújítása és Kovács Kató ujabb fellépte iránt máris városszerte rendkívüli érdeklődés mutatkozik. A .Pom­padour" többi vezető8zerepeit Gábor Mara, Trillap Ilonka, Fenyves, Delly, Herczeg, Faludi és Bilicsi játszák. * Ma délután ifjúsági előadás: .Faust", Gounod világhírű operája. * Felhívás a szülőkhöz. A szinház igazgatósága ezúttal kéri fel a szülőket, hogy 6-10 éves gyerme­keiket, kik a csütörtök délutáni gyermeksióadáson részt­venni szándékóznak, a darab szerzőjénél és rendező­jénél, Egyed Lenkénél a színházban a délelőtti órák' ban bejelenteni szíveskedjenek. Korda Mária és Alfréd Abel a .TESTŐR* ffiszcrcplfli hétfőtOl szerdáig a Belvárosiban. Kelmefestő tizem megnyitás! Tndomására hozom a n. é közönségnek, hogy Szent­hAromság ucca 12. uám alatt kelmefestő és vegy­tisztát) üzemet nyitottam. Mindennemű kelmefestést és vegytisztitást szakszerűen, leg­jutányosabban készitek. Szives pártfogást kér tisztelettel 815 vitás Hegedűs János kelmefestő és vegyUsztitó. Agilis, kereskedelmileg képzett fiatalember némi rentábilis üzlethez. Levelek kéretnek „AGILIS' jelige alatt a kiadóba. ^ Leszállított Arak ! Karácsonyi ajándéknak alkalmas képkeretek nagy választékban kaphatók TÓTH &v igein él Valéria tér U. (Sebők vaskereskedés melleit), iis Adok német nyelvórákat, vállalok német leveleséit. Cim p kiadóhivatalban. Molnár: Testőre filmen hétfőtől szerdáig a Belvárosiban. Célszerfl karácsonyi ajándékok csakis a Szegedi Gazdák „HANGYA" Szövetkezet üzleteiben kaphatók. FŐ ÜZLET: Tisza Lajos körút 71. FIÓKÜZLETEK: Petőfi Sándor sugárut 89. (Alsóváros.) Szabadság tér 15. (Alsóváros) Rudolf tér 9. {Makói piac.) Kossuth Laios sugárut 39. (Rókus) Festő ucca 7. (Felső­város.) Újszeged, Bethlen ucca 7. Karácsonyi reklámárak: 1 kg. kristálycukor . K 16.000 1 . kocka . ..... 17.000 1 „ rizs la burma ..... 9.00Ű 1 . pörkölt kávé la . . . . „ 80.000 t , Franck . ..... 22X01 1 . szerencsi csokoládé . ... 6O.O1O I kg.-os doboz cacao la . . . „ 4D.COO 1 deka tea, Congo, la . . . . . 1.300 1 kg. teasütemény. Koestlin . „ 3^.000 1 literes üveg 50%-os Cuba rum . , 52.n00 I . , 60* , 08 Brazíliai rum . . 6 <-.000 1 üveg cognac 35/iC0 ?8 000 1 kg. szaloncukorka. Ia, Fondán . .. 35/00 1 „ dióbél 44.C0Q 1 liter tokajvidéki fehér asztali ó-bor . . 17.C00 1 liter édesitalu sillerbor . ... 13.C0C 3?ébfl« orosházi lisztek :X2SÍ Továbbá kapható mindenféle fűszer-, csemege­áruk, déligyümölcsök, karácsonyfadíszek és cukor­kák, teasütemények, legfinomabb tearumok, finom likörök és pálinkák, terményáruk, vegyi áruk, leg­finomabb pipereszappanok stb a legjobb minőség­ben és legolcsóbb napi árakon. 229 V>­Karácsonyi árlap: Szaloncukorka .... 35ooo K-tól Csokoládéfigurák és függelékek . 5oo Nagy csokoládétárgyak, patkó, pisztoly, olló szivar, harang stb. 2ooo Karácsonyfadíszek, szines gömbök 2ooo Ezüst szálak .... 8000 L&metta 12oo Csillagszóró, 1 doboz . . . 25oo Különféle színű köiözófonalak . 5ooo Angyalhaj 5ooo Jégcsap, 1 tábla .... I6000 Arany és ezüst füst, 1 csomag . t2oo Konsum keksz, 1 kg. . . . 26ooo Koestlin-féle csokoládés teasOt. 8:000 Kevert csokoládés teasütemény . 6O000 Praliné 11.. 1 1 dk. . . . 4ooo Csemegepraliné, 10 dk. . . 6000 Krémtörmelék, 10 dk. . . . 6000 Csemege főzőcsokoládé, 10 dk. . 6000 Rumdragée és praliné, 10 dk. . 6000 Lukács csokoládé, 20 dk.. . . 13ooo Gerbeaud vegyes bonbon fél kg. t(5ooo csokoládés . fél , Ilt000 Mogvoróbél, 10 dk. . . . 7ooo Mandula, 10 dk . . . . IO000 Mazsola, 10 dk 7ooo Dióbél, 10 dk áooo Narancshéj, W dk. ... 7ooo Citronád, lOdk llooo Kandirozott déligyümölcs, 10 dk. 7ooo Továbbá az összes déligyümölcsök, u. m. külön­féle narancsok, mandarin, citrom, malagaszőlő, ananász, paradió, jánoskenyér, amerikai mogyoró, füge a legolcsóbb árban kapható. GARAI CUKORKAÜZLET KELEMEN U. 5. g Hadié «tOVÁTVEZETŐ l SZÓLLÓS KÁROLY. A nagyobb leadóállomások mai műsora. December 19, szombat. (A városnév utáni szánt hnllinbosasj Budapest 546. Délután 3 órakor: Hirek, felolvasás. 5—6.30 óráig: Hangverseny. Este 7 órakor: Wagner .Nürnbergi mesterdalnokok", opera (közvetítéssel a m. kir. Operaházból). Bécs 530. Délután 4.15 órakor: Hangverseny. 6 óra­kor: Kari Stieler- .Egy téli idill". Este 7 órakor: Haydn József: .Évszakok", oratórium szóló, kar és zenekarra. Bécsi Bruckner-kar és szimfónikus zenekar közreműködésével. Szólóénekesek: Musii Klára ka­maraénekesnő, Maikl György kamaraénekes és dr. Schwarz-Qlossy János hangversenyénekes (közvetítés). 9.30 órakor: Hangverseny. Rádiókészülékek: Szőllőí, Széchényi tér 8. Berlin 50^ és 576. Délután 4.30 órakor: Hangver­seny. Este 8.30-12 óráig: Rí dióból. Két tánczenekar, kflbaré Boroszló 418 Délután 12.33 órakor: Rádiózenekar. 5—6 óráig: A rádiózenekar humoros délutánja. Este 8.15 órakor: Hangverseny. Majna-Frankfurt 470. Délután 4.30 órakor: Hang­verseny. C. M. v. Weber, szül. 1786. XII. 18 án. Este 8.30 órakor: Klassz'kus kamarazene. Zongora, oboa, klarinét, fagott és kürt. (Beethoven, Mozart). Hamburg 392.5. Délután 5.30 órakor: Német házi­zene. Este 8 órakor: Strauss János: .Cigánybáró", operett 3 felv. KOnigsberg 463. Délután 5 órakor: Indulók és ke­ringik (rádiózenekar). Este 8 15—9 óráig: Goethe bal­ladái. 9.30—11 óráig: A rádiózenekar esti hangver­senye. Lipcse 452. Délután 4 órakor: Rádiózenekar. Este 8.15 órakor: Hangverseny. Utána 11.30 óráig: Tánc­zene. Villamos vasalók (eredeti Siemens-gyártmány) karácsonyi ajándéknak igen alkalmas, 3 kg súlyban, érintkezőkkel és zsinórral darabja 200,000 korona esetleg 4 havi részletre is. im FONYÓ SO Mfik világítási üzWében, Kölcsey ucca 4. Váczi Mariska kötódéjében angol gyapjuharisnyák gyönyörű kivitelben. Fejelés és szemszedés a 1 golcsóbban. 2u Vidra ucca 3. szám. (Kakastemplomnál.) Sostarics és Tóth reklAmTállalata 710 Hódmezővásárhely, IV., Andrássy u. 25. Készit vetítő lemezeket, plakát-, reklám-terve­zéseket, üzleti és kirakati feliratokat. Árleszállítás I Fej-láb . 11.000 ia disznózsír . 26.000 Háj . . 25.000 Tepertő . . . 7.000 koronsért kapható kilónk int a PICK szalámigyárban Felsőtiszaparton és a belvárosi fii etben Jókai ucca 12. szám. tm?-­Kérjen Messmer feáf a legfinomabb keverék, zamatos és haszná­latban rendkívül kiad sl Magyarországi niHíllí QTiWIUPH kereskedelmi vezérképviselet UlllUfl ül AMJaillJ részv. társas. bi 33 BUDAPEST. V., Erzsébet tér 8. szám. TEHETSÉGEKNEK ftt az alkalom, hogy zongora, hegedű, ének, zenemüvek 3-6 ezertől, szépirodalmi könyvek 2-3 6 eiertöl. Könyveket ma«ss érőn vesiek. Hungária Hntlquárlum Bo"hanu»Vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom